Chapter 22

~Cuddle~

Taemin harcolt a sötétség ellen, ami akarata ellenére kúszott felé, és nem engedte, hogy megmozduljon, vagy kinyissa a szemét. Küzdött ellene minden erejével, ami maradt. Fel akart ébredni. Az istenségit, ő tényleg fel akart ébredni. Nemrég hallotta Taesunt távozni, és az anyukája is kiment, így megint maradt a csönd. De az mindig jelen volt. Tegnap hallotta Heechul hangját. Érezte az érintését, a könnyeit a kézfején, és akkor talán még jobban küzdött a felébredésért, de mindez hiába. Aztán valahogy hirtelen mindent bevont a már jól ismert, fekete, undorító sötét köd, és az agya kikapcsolt. Megint nem érzett, nem hallott semmit. Amikor legközelebb „magához tért” már az anyukája hangját hallotta, amint a bátyjával beszélget valamilyen sütiről, amit készíteni akar. Aztán mind a ketten kimentek, és ismét csönd lett. Taemin csak a szívmonitora ütemes pityegését hallotta, na meg egy bent tartózkodó légy meg nem szűnő zümmögését. Aztán csak úgy hirtelen a semmiből egy ajtócsapódást hallott, majd egy ismerős rekedtes hangot, amitől a szívverése ismét meglódult. Heechul volt az. Ezt biztosan tudta. Az idősebb köszönt neki, sőt egy kis puszit is lehelt a szájára, amitől Taemin tudta, ha magánál lenne, már elpirult volna. Aztán Heechul kötekedni kezdett vele, mondván most már tudja, hogy reagál a közelségére. De aztán hirtelen szitkozódást hallott, ami nem Heechultól jött, és nem is a kórteremből. A hangból ítélve az illető – aki hölgy volt – nem lehetett túl boldog, és nagy a valószínűsége, hogy Heechult kereste éppen. Ezután már csak mocorgást, egy újabb puszit a száján, fájdalmas nyöszörgést, majd kicsapódó ajtó hangot hallott. Nem sokkal rá a hölgy távozott. Taemin nagyon kíváncsi volt, mit csinált Heechul, hogy amaz nem vette észre. De a lényeg csak ezután jött. Az idősebb olyan dolgokat mondott neki, amitől sírhatnékja és nevethetnékje is támadt, de  sírhatnék, azért több volt. És amikor a másik bevallotta neki az érzéseit, és elhagyta az az egy szó a száját, amitől Taemin azt hitte, a szíve menten megáll, úgy érezte, bármilyen sötétséget legyőzne most. Nem érdekelte az elméje mennyire sikít az ötlet ellen, mégis addig erőltette magát, amíg ki nem mondta Heechul nevét. Ő is meg akarta mondani Heechulnak, hogy viszonozza az érzéseit. Ki akarta mondani most már hangosan is, nem csak magában tartani. És amikor végre sikerült legyőznie a sötét ködöt, és lassan, sokszor pislogva kinyitotta a szemét, és meglátta Heechul könnyektől maszatos, először meglepődött, majd megkönnyebbült arcát, úgy érezte, ezért megért harcolni a sötétség ellen

§.§.§

Egy órával később, már gépek nélkül, csak egy infúzióval a kezében ült a kórházi ágyán. A háta mögé az anyukája – aki amint meglátta, hogy Taemin ébren pislog rá, örömében elsírta magát – párnákat pakolt, hogy kényelmesebben ülhessen. Ugyanis feküdni nem akart. Azt mondta, feküdt már eleget, és amúgy is zsibbad mindene. Miután Heechul megölelte, még sokáig ültek úgy. Egészen addig, amíg egy igen dühös ápolónő, egy „megvagy te csirkefogó” felkiáltással rájuk nem rontott, így megtörve a pillanat varázsát. Az idős néni amint észrevette, hogy Taemin ébren van, elrohant egy orvosért, aki azonnal vizsgálni, meg kérdezgetni kezdte, míg Heechult az ápolónő majdnem a fülénél fogva ráncigálta el, és Taemin még a folyosóról is hallotta az idősebb fiú pufogását, miszerint vele nem bánhatnak így. Az emlékre Taemin arcára mosoly kúszott, kicsit feljebb tornázta magát az ágyában, mintegy kényelmesebb pozíció felvevése végett, és bámulni kezdte a tv-t, amiben éppen egy régebbi MBLAQ klipp ment. Maga sem vette észre, de dúdolgatni kezdte a dallamot, miközben behunyta a szemét. Mennyire hiányzott már neki a zene. Ó, mit nem adnék most az Ipodomért. – sóhajtott fel. Miközben tovább dúdolgatott, elképzelte, milyen lenne újra táncolni. Istenem, de hiányzik a tánc, a próbaterem – gondolta, miközben már a lábát is a zene ütemére mozgatta. Legszívesebben felpattant volna, és elkezdte volna táncolni a számhoz tartozó koreográfiát, de tudta, hogy ezzel nem csak az anyukájának, de még az orvosának is kisebb szívrohamot okozna. Na meg persze, teljesen gyengének érezte magát.  Abban sem volt biztos, hogy képes lenne most lábra állni. Újabb hatalmas sóhaj hagyta el a száját, amikor hangokat hallott az ajtaja elől.

- Jó, értettem hyung. Majd ha visszafelé megyek, veszek azt is, amúgy meg nem tudom miért nem vagy képes felemelni a segged és venni magadnak. Miért én csinálok mindent? És most nehogy azt merészeld mondani, hogy „mert te vagy az umma”!– hallotta meg Key kissé morcos mormogását. Valószínűleg valakivel telefonon beszél, és a „hyung” megszólításból, meg a „ha visszafelé megyek” kijelentésből arra is rájött, hogy csakis valamelyik csapattársával beszélhet.

- Nem, éppen most érkeztem meg a kórházba. Meg akarom látogatni Taemint, hátha van valami hír az állapotáról – Kibum hangja itt kissé megremegett, amitől Taeminnek szúrni kezdett a mellkasa. Bűntudata volt, amiért Key szomorú volt.

- Ó, most komolyan Jonghyun-ah, miért kellet volna szólnom, amikor te is… - miközben beszélt a telefonon, Key lassan kinyitotta az ajtót, hogy aztán a száját egy nem túl férfias kiáltás hagyja el.

- TAEMIN-AH! – kiáltott fel, és szinte megfeledkezve a vonal túlsó végén, most már ordibáló Jonghyunról, Taemin ágyához rohant.

- Key-umma… - Taemin csak ennyit tudott kimondani, mielőtt Key egy csontropogtató ölelésbe vonta, és érezte a másik könnyeit a vállánál.

- Annyira örülök, hogy felébredtél – suttogta Taemin fülébe, miközben szorított az ölelésen – Nagyon féltettelek Minnie. Jól vagy? Nem fáj sehol? Nem vagy éhes? Szomjas? Szükséged van val-

- Hyung – szakította félbe Taemin egy kis, boldog mosollyal az arcán – Jól vagyok – mondta, és ez a kismondat ismét arra késztette Kibumot, hogy megint jól megölelgesse.

- Úgy hiányoztál, te kis lökött – szipogott – Most nézd meg, itt bőgök, mint valami csaj – váltott át a már jól ismert díva stílusba, majd, mint aki megvilágosodott kiáltott fel.

- Úristen, Jonghyun! – kapott a telefonjához, ahol már egy nagyon a kiborulás szélén álló Jonghyun várta. Így Key bocsánatkérő mosollyal az arcán vonult el a sarokba, hogy mindent elmagyarázzon, az igencsak pánikoló Jonghyunnak. Taemin csak mosolyogva figyelte Kibum ismerős alakját, arcát, mozdulatait, gesztikulását miközben a másiknak magyarázott. Hiányzott neki Kibum és az anyáskodó viselkedése.

 - Jaj Jjong, most komolyan, ne dramatizáld túl – forgatta meg a szemét az említésben szereplő személy, majd Taemin felé fordulva, melegen rámosolygott a fiatalabbra. Taemin visszamosolygott, és a szívét melegség járta át. És ez a melegség csak fokozódott, amikor kinyílott a kórterem ajtaja, és Heechul lépett be rajta, nyomában egy nővérrel.

- Jó, megígérem, hogy egy fél óra múlva, magamtól megyek vissza abba az átkozott kórterembe – mormogta durcásan a mellette sétáló hölgynek, aki erre alig láthatóan elmosolyodott.

 - Rendben, akkor maradhat – egyezett bele a nő, majd kis bólintással Taemin felé, kivonult a teremből. Heechul ránézett az ágyban ülő, kis alakra, és érezte, hogy hatalmas mosoly kúszik az arcára, amikor a tekintete találkozott azokkal a mélybarna, most boldogságtól csillogó szemekkel. Egyből megindult felé, és ezzel szinkronban Taemin széttárta a karjait, így amikor Heechul odaért hozzá, egyből az ölelésébe zárhatta az idősebbet, nem kis meglepetést okozva ezzel annak.

 - Ennyire hiányoztam neked? – hallotta Taemin Heechul kuncogását a fülénél, amitől borzongás futott végig a gerince mentén.

 - Hmm… - mormogta a kisebb és belefúrta a fejét a másik sötét tincseibe, élvezve azok puhaságát.

 - Ezt igennek veszem – nevetett fel Heechul, és kicsit elhúzódva, belenézett a másik szemeibe, majd ravasz mosolyra húzva száját, hozzáérintette az ajkait a másik enyhén mosolygós ajkaihoz. Taemin egyből becsukta a szemét, és a mosoly még szélesebb lett az arcán, ahogy viszonozta az édes, gyengéd, most nem kapkodó és mohó, hanem inkább szerelmes csókot. Annyira beleélték magukat a csókba és a viszontlátásba, hogy mind  a ketten – vagyis inkább csak Taemin – teljesen megfeledkeztek a sarokban, most kissé elnyílt ajkakkal bámuló Kibumról. Már régen sejtette, hogy van valami a két fiú között, de eddig nem volt benne biztos. Most viszont, hogy a saját szemével látja, már biztos volt, sőt a két fiú arca mindent elárult. Tényleg szerették egymást. Ahogy egymásra néztek, Heechul óvó, és birtokló tekintete, és a tény, hogy az idősebb Taemin után ment, habár tudta, hogy annál a fickónál fegyver van. Most már minden tiszta volt Kibumnak. És bár fájt látni, hogy az ő kis maknaejuk felnő, mégis boldogsággal töltötte el, hogy Taemin talált magának valakit, aki akár meghalni is képes lenne érte. És hogy ezt az embert még ismerik is és jó barátjuk is, csak fokozta a rokonszenvet.

 - Köhöm – köszörülte meg a torkát, kis mosollyal az arcán. A várt hatás nem maradt el. A szerelmes pár úgy ugrott szét, mintha bomba robbant volna. Heechul amint észrevette Keyt, csak egy kis vigyor kúszott az arcára, majd köszönésre emelte a kezét.

 - Szia Kibum – intett vigyorogva. Látszólag őt egy cseppet sem zavarta, hogy Key szemtanúja volt az üdvözlő csókjuknak. Nem így volt ezzel Taemin, aki most fülig pirulva, a kezeit morzsolgatva nézett fel a csapattársára.

 - Key, tudod… mi… mi csak. .ez olyan… izé.. – látszólag teljesen zavarban volt, és nem találta a megfelelő szavakat, de Kibum csak melegen mosolygott rá a kisebbre, majd közelebb lépve összeborzolta annak a haját.

 - Ne aggódj Minnie, semmi sem történt, amiért szégyenkezned kéne. Amúgy meg már a kezdetektől sejtettem, hogy van köztetek valami – Taemin és Heechul erre a mondatra egyszerre tátották el a szájukat. Key csak felnevetett.

 - Ne vágjatok már ilyen képet, látnotok kéne magatokat, amikor egymás közelében vagytok. Tök nyilvánvaló – forgatta meg a szemét.

 - Akkor… - kezdte Taemin és bizonytalanul pislogott fel Keyre – Ez azt jelenti, hogy téged ez nem zavar?

 - Aigooo, Taeminnie, de édes vagy~ - csipkedte meg az említett pofiját, mivel az olyan hatalmas, ártatlan szemekkel nézett fel rá, hogy azt hitte menten felfalja – Dehogy zavar, miért kéne? És biztos vagyok benne, hogy senkit sem zavarna a csapatból, hiszen ismerjük Heechul hyungot – mosolygott melegen Taeminre, akinek erre a kijelentésre hatalmas, boldog mosoly kúszott az arcára, és Key nem kis megdöbbenésére szoros ölelésbe vonta a másikat.

- Köszönöm, Key-umma – motyogta Kibum pulcsijába, mire Key arcára ezer wattos vigyor kúszott, és ő is átölelte a vékony kis alakot.

- Nincs mit, Taemin-ah – válaszolta, majd Taemin válla felett Heechul szemeibe nézett. Az csak meleg mosollyal nézte őket, de a tekintete igazából a most a Kibum karjaiba bújó fiúra összpontosult. És ebből a tekintetből tudta Kibum, hogy a csapat kis maknaeja igazán jó kezekben van.

És fent is van a 22. fejezet...aszta, el se hiszem hogy már ennyi fejezet van xĐ Jó olvasást, és ha tetszett, jöhetnek a komik (ha nem akkor is:P)
puszi: Yume

Chapter 21

~I love you~

Heechul nagy sóhajjal fordult meg a kórházi ágyán, ahová az előbb az orvosa parancsolta vissza. Őszintén szólva nem értette, miért kell még mindig itt lennie, amikor már egyáltalán nem érezte szükségét. Már a karja sem fájt, igaz kicsit zsibbadt néha, meg csípett, ha az ápolónők fertőtlenítették, de amúgy nem volt semmi baja. Az orvosa mégis itt tartotta, Heechul sejtése szerint a menedzser és a csapattársai tanácsára. És ráadásul, csakhogy fokozzuk a panaszkodást, hiába szökött ki mindig, valaki állandóan a nyomában volt, és visszazavarta a kórterembe, vagy éppenséggel kitessékelte Taemin szobájából, ahová állandóan belógott valahogy. Igen, Taemin. Az ő kis Minnieje. Újabb hatalmas sóhajjal fordult a hátára és kezdte el bámulni a mennyezetet. Tegnap, amikor sikeresen meglépett az ápolók elől, egyből Taemin kórtermébe sietett. Csak hogy a bejáratnál ismét elkapták az úgynevezett üldözői, de amikor már éppen elküldte volna az őt ápoló, kissé idősebb hölgyet melegebb éghajlatok felé, olyasmi történt, amitől majdnem kisebb infarktust kapott. A Taemin szívverését jelző monitor begőzölt, és csak kisebb ijedelmek után derült ki, hogy az ő hangjától. És a tény, hogy Taemin felismerte a hangját, sőt még reagált is rá, megmelengette a szívét. Igaz, amikor meglátta Taemin sápadt arcán végigcsordulni azt a könnycseppet, valami nagyon fájni kezdett a mellkasában, a szíve környékén. Fájt látni, hogy Taemin még álmában, vagyis inkább eszméletlenül is sír. A történtek után, Taemin agya valószínűleg pihenőt fújt, mert akárhogy is próbálkoztak, már nem kaptak reakciót a kisebb felől. De az orvos szerint ez természetes, és azt mondta, hogy most már elég nagy rá az esély, hogy Taemin fel fog ébredni. Ez a hír mindenki arcára kis mosolyt, és megkönnyebbülést csalt. Ezután Heechul már hiába hadakozott, csak visszarángatták a saját kórtermébe, - ami vagy négy kórteremnyire volt Taeminétől – és az ágyba nyomták, mondván pihennie kell. Azóta eltelt egy nap, és eddig kétszer próbálkozott a meglógással, de valaki mindig észrevette. Egy morranással ült fel az ágyában, és áthúzva a fején a felfogató kötést, ami a karját tartotta, levette azt. Így már csak a kötések maradtak a kezén, de legalább nem lógott a nyakában. Így is úgy érezte, nem tudja mozgatni a kezét, úgy zsibbad. Lassan kinyújtotta, majd felszisszent, amikor a varratok húzódni kezdtek. Hogy fájhat ez még mindig ennyire rohadtul, amikor már eltelt egy hét is a műtét óta? Morgolódva nyújtotta ki a kezét maga mellé, majd egy kis ugrással leszállt az ágyról. Az ajtóhoz osont, és kikémlelt rajta. Sehol senki, fantasztikus – vigyorodott el, majd óvatosan kisurrant, és már vette is az irányt a megszokott kórterem felé, amikor egy hang megállította.

- Fiatalúr, álljon csak meg! Pihennie kell! – hallotta meg az idős hölgy kiáltását, mire felnyögött, és a válla felett hátranézve látta, hogy a nővér már indult is felé.

- Na azt már nem – mormogta magában majd, rohanni kezdett, végig a folyosón.

- Héj, Mr. Kim, álljon meg, és menjen vissza a kórterembe! – hallotta a nő kiáltását, de eszében sem volt megállni, a folyosó végére érve, élesen vette be a kanyart, és elbújt az egyik kint felejtett hordágy mögé. Hallotta a nővér futó lépteinek hangját, majd amikor mellé ért, igyekezetet még jobban meghúzni magát, és csendben maradni. Amikor már látta, hogy messze a folyosó végén jár, egy hatalmas, elégedett vigyorral az arcán lépett ki a búvóhelyéről, és sietősléptekkel ment vissza Taemin kórterméhez, majd besurrant az ajtón.

- Fúú – engedett ki egy jó adag levegőt, majd az ágyon fekvő kis alakhoz sétált. Most komolyan, mintha börtönben lennék – gondolta magában, majd Taeminhez lépett. A lélegeztető maszkot már levették róla, így szabadon lélegezhetett, és már nem is volt annyira sápadt, mint pár nappal korábban. Valahogy most volt egy kis színe.

- Szia, Minnie – hajolt le, és lágy csókot lehelt az enyhén elnyílt, rózsaszín ajkakra, mire hallotta a szívmonitor szapora pityegését.

- Á, szóval ismét hallasz engem – kúszott elégedett vigyor az idősebb arcára, majd végigsimított a fiatalabb arcélén. A hatás nem maradt el, a szívmonitor begőzölt, mire Heechul felkuncogott.

- Most már tudom, mi játszódik le benned, ha hozzád érek, lebuktál Taemin-ah – suttogta a kisebb fülébe. Még mondani akart valamit, de ekkor lépteket hallott kívülről és az őt kezelő nővér bosszús sopánkodását.

- Esküszöm, nem érdekel, hogy híresség e vagy sem, én megfojtom az a kölyköt, csak találjam meg – morgolódott az idős hölgy, mire Heechul riadtan nézett az ajtóirányába.

- A francba, meg fog találni – mormogta az orra alatt, majd, mint aki megvilágosodott, egy vigyor kúszott az arcára. – Hacsak… -  motyogta, majd Taeminhez fordult – Nem visznek el innen az tuti – nyomott puszit a kisebb szájára, majd hasra vágta magát, hogy aztán halkan fájdalmasan nyögjön fel a karja és a föld találkozásakor.

- Áucs – nyávogott, de azért nagy nehezen bekúszott az ágy alá. Éppen időben, mert ekkor kitárult a kórterem ajtaja.

- Itt sincs… pedig esküdni mertem volna rá, hogy az első útja idevezet – hallotta az idős ápolónő motyogását, majd látta, hogy amaz megfordul és kimegy a kórteremből – Hol a fenében lehet az a kölyök… - hallatszódott még a motyogás, majd végül teljes csend lett ismét.

- Hát ez hatalmas volt – nevetett fel Heechul, majd kínkeservesen kimászott az ágy alól. – Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű trükk, hogy bemászok az ágy alá, bejöhet. – motyogta magában, majd egy széket húzva Taemin ágya mellé, leült rá, és a másik kis kezét az övébe húzta.

- Hogy vagy Taemin-ah? – kérdezte – Remélem, nem fáj semmid. – simogatta meg a sápadt kezet. – Miattam ne aggódj, jól vagyok. Hisz ismersz, rossz pénz nem vész el. Nem könnyű engem kiiktatni – nevetgélt, majd a mosoly szélesebb lett az arcán, amikor meglátta, hogy Taemin szája sarka is felfelé kanyarodik.

- Bárcsak felébrednél – sóhajtott hatalmasat Heechul, majd lehunyta a szemét, ami a másik pillanatban már hatalmasra tágulva pattant ki, amikor egy kis szorítást érzett a kezén.

- Taemin-ah? – suttogta, mire egy újabb gyenge szorítás volt a válasz. – Jézusom… - motyogott Heechul, majd közelebb hajolt a másik arcához. – Taemin, hallasz engem? Ébredj fel, kérlek, mondj valamit!  - könyörgött Heechul, de semmi. És a kezén érzett szorítás is teljesen elgyengült, majd Taemin kis keze ismét elernyedt az övében. Heechul érezte, hogy ismét könnyek szúrják szemét, ahogy a másik mozdulatlan arcát nézte, ami még a halványuló zúzódásokon keresztül is gyönyörű volt.

- Annyira szeretném, ha felébrednél Taemin-ah. Hogy halljam a hangodat, ahogy kimondod a nevemet, hogy lássam a mosolyodat, amikor boldog vagy, vagy ha valamilyen hülyeséget csinálok. Hogy lássam, amikor dühös vagy rám, és grimaszolsz, vagy duzzogsz. Látni akarom azokat a nagy, csoki barna szemeidet, amik teljesen elvarázsoltak -  suttogta, és érezte, hogy megindulnak a könnyei, és jobban megszorította Taemin kezét – Szeretném látni, ahogy újra táncolsz, és az érzelmeket a tekintetedben amikor táncolsz, az öröm csillogását a szemeidben, amikor a nevedet kiabáló közönségre nézel… - a hangja néha megbicsaklott, de folytatta, majd a fejét a másik takaróval borított hasára hajtotta, és belefúrta az arcát. – Nagyon hiányzol nekem, Taemin, nagyon – motyogta a lepedőkbe. – Én… ezt már régebben meg kellett volna mondanom neked, de nem mertem… gyáva voltam…féltem, hogy nem tudod elfogadni az érzéseimet, hiszen én fiú vagyok…de most már nem érdekel, kimondom. Taemin, én szeretlek. Annyira, de annyira szeretlek – fúrta mélyebbre a fejét, majd csendesen feküdt. Hihetetlen, hogy kimondtam – elmélkedett magában, és a mellkasa mintha könnyebb lett volna.

- Hee….chul… - hallott meg egy gyenge suttogást, mire olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy még a nyaka is beleroppant. Ránézett Taemin arcára, ami már nem volt mozdulatlan. A kisebb a homlokát ráncolta, miközben a szája halk szavakat formált.

- Taemin? – kérdezte, majd megsimogatta a puha arcbőrt.

- Heech…ul…én… - Taemin hangja gyenge és erőtlen volt, de mégis csak ott volt. A kisebb szemei lassan nyíltak ki, és párszor pislognia kellett, hogy ki tudja venni a felé hajoló Heechul arcának vonalát.

- Taemin… - lehelte Heechul és könnyekkel a szemében simított újra végig a másik arcán. – Felébredtél..

- Heechul…én is… szeretlek – suttogta Taemin, majd elmosolyodott, és lassan felemelve a kezét, végigsimított az idősebb arcán. Heechul kezét Taemin kezére vezette, majd a könnyein keresztül enyhén felnevetett.

- Ezt megkönnyebbülés hallani. Akkor nem csináltam magamból egy orbitális barmot – erre Taemin is halkan felkacagott, mire Heechul szívverése a duplájára ugrott. Mióta szerette volna már hallani ezt a hangot.

- Nem vagy barom…sosem voltál az – Taemin hangja kissé rekedtes volt, és gyenge, de legalább beszélt, és Heechul végre belenézhetett az oly szeretett csoki barna szemekbe.

- Annyira hiányoztál nekem, Taemin-ah – suttogta, és közelebb hajolva, óvatosan összeérintette az ajkaikat. Taemin lassan lehunyta a szemét, és így tett Heechul is. A csók most gyengéd volt, és édes. Amikor elváltak egymástól, Heechul még látta Taemin arcát. A másik lehunyt szemekkel mosolygott, mielőtt ismét kinyitotta volna a szemét.

- Örülök, hogy itt vagy… és hogy eljöttél értem – mondta halkan a kisebb, mire Heechul csak összeérintette az orrukat.

- Bárhová elmennék érted, mert szeretlek– suttogta, és óvatos ölelésbe vonta a kisebbet, mire Taemin arcára ragyogó mosoly kúszott.

- Én is érted… szeretlek – bújt közelebb Heechulhoz, és behunyva a szemét lélegezte be a másik illatát. Mennyire hiányzott már ez – gondolta, és visszagondolva örült, hogy küzdött a sötétség ellen, és sikerült kinyitnia a szemét.

Tudom, rövid lett, meg érzelgős egy kicsit, őszintén szólva nekem nem tetszik annyira, de remélem azért nem lett rossz, és hogy a sok kimaradás után, van aki még olvassa... A fejlécet ma csináltam, mert unatkoztam, és ki akartam próbálni ezt a képszerkesztőt. Hát nem tudom, nekem bejött :) Jó olvasást, és azért ha megdobtok pár komival az jólesne:)