Chapter 34

~I'll help you, I promise!~

Dőlt betűvel vannak írva azok a részek, amikor angolul beszélnek!

Sötét volt és hideg. Ahogy kinyitotta a szemét az első dolog, amit meglátott, az egy szék volt. Egy régi, ócska fából készült szék. A helyzet nagyon is ismerős volt a számára. Taemin enyhén szédelegve ült fel  és nézett körül. Olyan volt, mintha beült volna egy körhintába és négy körön keresztül forgott volna benne. Lassan felkelt a földről, és elkezdett körbejárni a kis helyiségben. A falak téglából voltak, ablak sehol – már megint - , az ajtó pedig ezúttal fémből volt és csak kívülről nyitható. Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemében a gondolatra, hogy megint ide került. Pedig épphogy csak kezdett boldog lenni Heechullal. A levegő bennragadt a tüdejében, és pánikolva sietett vissza a helyre, - egy szintén régi heverőre -, amikor az ajtó felől hangok hallatszódtak, majd kulcs fordult a zárban. Taemin gyorsan behunyta a szemét, tettetve, hogy még mindig nincs magánál. Mivel nem látott semmit sem, megpróbált a fülére hagyatkozni. A valaki, aki belépett a szobába, most közelebb ment hozzá, majd a kisebb érezte, hogy valaki óvatosan megérinti az arcát. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne ránduljon össze, vagy húzódjon el az érintéstől.

- Angel, miért nem ébredsz már fel? – hallott meg egy számára idegen hangot. A fickó ráadásul még csak nem is koreaiul beszélt, hanem angolul. Taemin sosem bízott az angol tudásában, de ezt még ő is megértette. Igaz, hogy nem beszélt olyan jól angolul, mint Kibum, de ő is megértette, ha valaki beszélt hozzá. Még ha nem is nagyon tudott válaszolni rá. A kéz megint simogatni kezdte az arcát, és valamiért Taemin nem érezte durvának az érintést, bár teljesen halálra volt rémülve.

- Remélem nincs semmi bajod – suttogta az idegen ismét csak idegen nyelven Taemin már éppen rászánta volna magát, hogy kinyissa a szemét és megnézze, ki is a titokzatos idegen, amikor az ajtó megint kinyitódott és most egy félelmetesen ismerős hangot hallott meg.

- Hogy van? – kérdezte Matt tökéletes angollal, mire Taemint kirázta a hideg és összerándult. Szinte biztos volt benne, hogy a titokzatos fickó érezte a megmozdulást, így nagyon is meglepődött, amikor amaz úgy tett, mintha nem is érzett volna semmit.

- Semmi komolyabb baja nincs, csak kimerült. Gondolom a koncertjük miatt. Pihenésre van szüksége, főnök. – mondta a dallamos hang, és Taeminnek nagyon koncentrálnia kellett, hogy megértse, mit mond a másik.

- Hála istennek – lélegzett fel Matt, majd Taemin ismét léptek zaját hallotta, ahogy Matt közelebb lépett hozzá. – Ébredj, kicsi Minnie és újra együtt leszünk – suttogta Taemin fülébe koreaiul, mire a kisebbnek sírhatnékja támadt, de visszafogta magát, és profin játszotta az ájultat.

- Vigyázz rá, Dan! Rád van bízva. Nekem el kell mennem egy kis időre, mert az apám szimatot fogott. Nagy kár, hogy nem beszélhettem a kis drágával, mielőtt elmegyek. – simogatta meg Taemin selymes arcát. – De semmi baj, lesz még időnk egymásra ha elvittem Amerikába. Ott csak az enyém lesz – a hallottaktól Taemin érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe és nagyon félt, mi lesz, ha Matt vagy ez a Dan észreveszi. De még mielőtt a könnycseppek lecsordulhattak volna, Matt felállt, majd vélhetőleg megveregette Dan vállát, már a hangok szerint.

- Dan, most szó szerint az életemet adom a kezedbe. – váltott Matt komolyabb hangra. – Te benned bízom a legjobban. Viseld gondját Taeminnek! Hozz neki enni, inni, és ha bármelyik rohadék akár csak egy ujjal is hozzáér, annak eressz golyót a fejébe! – Matt hangja a mondat végére teljesen elsötétült, és Taemint ismét kirázta a hideg. Mostanra már nagyon félt, de megpróbálta visszafogni a teste remegését, nehogy lebukjon.

- Értettem, Matt. Bízhatsz bennem. Nem hagyom, hogy baja essék, ígérem – a fickó szinte túlságosan is hitelesnek hangzott Taemin számára.

- Rendben, akkor én megyek. Ja, és ami a kiscicát illeti, ne hagyd, hogy Dave túlságosan beinduljon. Ha baja esik, Taemin sosem bocsátana meg. - ezzel a mondattal Matt távozott a szobából. Taemin egy kicsit megkönnyebbült, hiszen nem kell egy ideig Mattől tartania.

- Most már kinyithatod a szemed, Angel – hallott meg Taemin egy jól szórakozó hangot. Dan még mindig angolul beszélt, de Taemin tökéletesen értette minden szavát, így óvatosan, mintha félne a látványtól kinyitotta a szemeit. Az előtte immár guggoló férfi – nem is, inkább fiú – egyáltalán nem tűnt ijesztőnek. Nem volt ázsiai, ez biztos. Ezt bizonyította természetes szőke haja és kék szemei. Taemin számára még barátságosnak is tűnt volna, persze, ha nem vett volna részt az elrablásában. Amíg ő az idegent elemezte, amaz óvatosan közelebb mozdult hozzá, halálra rémisztve ezzel Taemint, aki így gyorsan próbált hátrébb kúszni, majd amikor Dan megfogta a csuklóját, hogy megállítsa a hátrafelé araszolástól, Taemin meglepetten kiáltott fel, és nyöszörögve szabadulni próbált.

- N-ne…  - tiltakozott gyengén, és érezte, hogy már most könnyek áztatják az arcát.

- Sss, én nem bántalak, ígérem. – engedte el hirtelen a kezét Dan.

- Ő is ezt mondta az elején… - suttogta Taemin megtörten, mire Dan szorítást érzett a mellkasában.

- Taemin – szólította meg a fiatalabbat, mire az ráemelte könnyáztatta szemeit – A szavamat adom, hogy nem bántalak – szólalt meg koreaiul, mélyen a fiatalabb szemeibe nézve és Taemin valamiért hitt neki.

- M-megígéred? – kérdezte remegő hangon, miközben azon csodálkozott, Dan hogy értheti amit mond, sőt még beszélt is koreaiul.

- Meg – bólintott komolyan az idősebb. Taemin a szavak hallatán kicsit ellazult, és már nem húzta annyira össze magát. Dan már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor kiabálást hallott kívülről.

- Yah! Mocskos disznó, tudod hova nyúlkálj! Legközelebb nem csak a kezedre taposok rá! – Taemin meglepetten nézett Danre, aki csak a fejét csóválta. Nem tudta, hogy most csak hallucinál, vagy ez tényleg Key-umma hangja volt.

- Ez…

- Igen ez Kim Kibum alias Key – sóhajtott Dan. – Valahogy ő is belekeveredett ebbe az egészbe, és Davenek nagyon izgatja a fantáziáját a kis barátod, de nem adja könnyen magát. Már több a lila-zöld folt Daven mint ép. – kuncogott Dan.

- Ne bántsátok Kibumot, kérlek! – fogta meg hirtelen könyörögve Dan karját Taemin. – Matt csak engem akart, nem igaz? Hát akkor őt engedjétek el! – Taemin szemét ismét csak könnyek kezdték szúrni, de Dan csak csitítólag megsimogatta az arcát.

- Nem esik baja, nem hagyom. – suttogta teljesen elbűvölve a kisebb arcától. Amikor először meglátta eszméletlenül feküdve a kocsi hátuljában, már érezte, hogy teljesen a bűvköre alá vonta. És már akkor tudta, hogy meg fogja védeni, ha kell a saját testével.

- M-miért vagy ilyen rendes hozzám? – kérdezte Taemin halk, megtört hangon.

- Mert nem ezt érdemled. Megállítani nem tudtam Mattet, túl feltűnő lett volna. De így, hogy bízik bennem, nem gondolná, hogy valaha is elárulom. – keményedett meg Dan hangja.

 - Elárulod? – ráncolta össze a szemöldökét Taemin. Dan egy pillanatig még gyönyörködött a kisebb értetlen arckifejezésén, majd lassan elmosolyodott.

 - Beszélhetek koreaiul is, ha neked az kényelmesebb – kuncogott halkan.

 - Te tudsz koreaiul? – nyílt enyhén el Taemin szája, mire Dan csak hangosabban nevetett.

 - Attól, hogy Matt azt hiszi, a cousin-ja olyan buta, hogy még koreaiul sem tud megtanulni Koreában, attól még ez nem igaz – mondta tökéletes koreaival.  A mondatra Taemin ajkára is gyenge kis mosoly kúszott, amit Dan csodálattal figyelt.

 - Jé, mosolyogtál – mutatott Taeminre vigyorogva, mire amaz már nem tudta elrejteni a mosolyát.

 -  De csak mert olyan furán beszélsz – vágott vissza a kisebb. Valahogy Dan közelében nem érezte magát veszélyben. A közelsége megnyugtató volt, és bár Taemin nem bízhatott már senkiben sem, mégis szimpatikus volt neki az idősebb.

 - Hé, én nem is beszélek furán – szólalt meg Dan „felháborodottan” direkt borzalmas akcentussal beszélve, mire Taemin jóízűen felnevetett.

 - Gyönyörű vagy, ha nevetsz. Csináld gyakrabban – mosolyodott el gyengéden Dan, mire Taemin érezte, hogy elpirul.

 - Hogy tehetném, amikor Matt megint megkaparintott. Pedig már azt hittem vége..., hogy többé nem bánthat...- komolyodott el Taemin. Látva a kisebb hangulat változását, Dan nyugtatólag megveregette Taemin vállát.

 - Nem is fog, ezt garantálom. – Taemin most rá emelte nagy, könnyektől csillogó szemeit.

 - Ne ígérj olyat, amit nem biztos hogy betudsz tartani – suttogta megtörten, és lehajtotta a fejét – Hallottam, mit mondott az előbb. És ha kivisz az országból, soha többé nem szabadulok tőle... senki nem fog megtalálni... még Heechul hyung sem.... – az idősebb nevének említésére, Taemin szeméből kicsordultak a könnyek. Nagyon hiányzott neki Heechul és még csak el sem tudta képzelni, mit élhetett meg a másik, amikor megtudta, hogy ismét elvesztette.

 - Taemin, figyelj rám – vette két keze közé a finom vonású, most könnyáztatta arcot Dan – nem tudom, miért, vagy hogy, de kiviszlek titeket innen. Neked nem az a sorsod, hogy boldogtalan életet élj egy pszichopatával. Hanem hogy boldog légy azzal, akit szeretsz, és énekelj, táncolj a színpadon. – mosolygott a kisebbre Dan, mire Taemin is halványan elmosolyodott.

 - Ez az, mosolyogj – húzta mosolyra a kisebb ajkait Dan, mire az szipogva felkacagott. De aztán gondolkodva ráncolta össze a homlokát.

 - Azt mondtad, Matt az unokatestvéred?

 - Igen – komorodott el Dan, és a kezei lecsúsztak Taemin arcáról. – Együtt nőttünk fel. De nem a legszebb gyerekkor volt, azt elhiheted. Mindenki Mattet szerette, dicsérte, mert olyan okos volt. Még az én szüleim is... mindig csak az árnyékában éltem, hozzá viszonyítottak. – Dan keze ökölbe szorult az emlékekre – Ő pedig persze örült ennek. Felsőbbrendűnek érezte magát e-miatt. Aztán kiderült róla, hogy mentálisan kicsit sérült. Titokban képeket gyűjtött az egyik osztálytársnőéről. De nem csak egyet vagy kettőt... rengeteget...Aztán követte őt mindenhova, amíg végül a lány szülei a hatósághoz fordultak, és távoltartási végzést adtak ki ellene. Elhiheted milyen szégyen volt ez az apjára nézve... aki rendőr... – Taemin érdeklődve hallgatta Dan sztoriját. Így végre megtudhatta, Matt múltját. – Az anyja kitagadta... azt mondta neki nincs is fia... hogy egy elmebeteg nem lehet az ő fia.. Akkor Matt megkattant. Elszökött otthonról, és a szülei nem tudták hova lett. Én sem, egészen két héttel ez előttig... Akkor felhívott, hogy lenne itt valami a számomra... – itt Taeminre pillantott, aki eddig csendben hallgatott – Mivel régebben amolyan rosszgyerek voltam, tudod, cigi, pia, néha drog – persze ő így tudta, a hátterét az egésznek nem – úgy gondolta, benne lennék a dologban. Amikor elmondta mit tervez és kivel – ismét Taeminre nézett, aki most olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt, ahogy ott ült a térdeit átkarolva, hogy legszívesebben szorosan magához ölelte volna – úgy gondoltam, teljesen megőrült. De megakadályozni nem tudtam, kevés volt az idő rá. Ha hívom a zsarukat, megöl, ez kétségtelen... Így úgy döntöttem, részt veszek benne, és ha itt az idő, segítek megszökni. – fejezte be végül a sztorit Dan. Taemin érdeklődve nézegette a másik szőke tincseit, kék szemét és most eltökélt tekintetét. Érdekesnek találta a kék szemeket.

 - Tehát ezért lett ilyen... mármint említette, hogy az anyja kitagadta... végül is ezt használta fel ahhoz, hogy elkapjon. Túl könnyen bízom meg az emberekben – hajtotta le a fejét – És ez lett a vesztem is.

 - Taemin-ah, még nincs vége, én ki- - Dan mondandóját egy nem túl férfias sikítás szakította félbe.

 - Vedd le rólam a mocskos kezeidet, te drabális állat! – hallottak meg egy túl ismerős, most mégis félelemtől remegő hangot, mire Taemin ösztönösen ugrott fel.

 - Kibum! – kiáltotta és az ajtó felé rohant, csakhogy két erős kar lefogta. Taemin megbántottan, csalódottan nézett Danre, de amaz csak megrázta a fejét.

 - Nem mehetsz ki oda. Először is sokkal erősebbek nálad, másodszor pedig alig várják, hogy egyedül maradj... Tudod Taemin, nekik nem nagyon számít hogy fiú vagy, mert vonzó vagy – mondta Dan mire Taemin elpirult.

 - De bántsák Key-ummát – könnyesedett be a kisebb szeme, ahogy még egy kiáltást hallott, csak ezúttal fájdalmasabbat.

 - Majd én elintézem, ne aggódj – simított végig lágyan a kisebb arcán, majd kiment az ajtón. Eközben kint Key mindent megtett, hogy távol tartsa magától ezt a Dave nevezetű, nagydarab állatot. Mióta magához tért, úgy egy órája, az első ember, akit meglátott a fickó volt akit a kórházban a liftben látott. Igaz kicsit nehéz volt felismernie, mert szőke volt, de Keynek jó az arcmemóriája, így nem esett annyira nehezére a dolog. Még most is kirázta a hideg, amikor arra gondolt, hogy a hapsi hogy cirógatta az arcát és mondta neki, hogy milyen gyönyörű, meg hogy kár, hogy neki most mennie kell.. bla bla bla... Aztán itt hagyta ezzel a négy – vagyis inkább öt, de az ötödik az mindig egy szobába járkált be, amibe nem tudni mi van – idiótával. Mindegyik angolul beszélt, bár Key tudta, hogy némelyikük tud koreaiul is. Az egyik, a legnagyobb, tetkós fazon, azóta molesztálja. Na nem mintha hagyná magát, de már eléggé kifáradt, és a pasi is erősítést hívott. Így most az egyik hapsi hátulról fogta le, amíg a másik, ez a Dave az arcába hajolt.

 - Nem vagy semmi, cica – lihegte a képébe, mire Key undorodva fordította el a fejét.

 - A te leheleted sem, Shrek – mondta szintén angolul, mire a maradék három fickó felnevetett, de a Shrek fickó nem igazán tartotta viccesnek a dolgot, és visszakézből adott egy pofont Keynek, aki csak összeszorította a szemét a csípős érzésre.

 - Tudd hol a határ, ribanc! – sziszegte a kopasz fickó, majd erővel megragadta Kibum csípőjét, míg másik kezével az arcát fordította maga felé. – Imádom ezt a tüzes tekintetet, és ezek a macskaszemek... – hajolt még közelebb a most már pánikoló Keyhez Dave és lágyan megsimogatta az arcát.

 - Kíváncsi vagyok, mire vagy képes az ágyban, édesem – ezzel megragadta Key csuklóit, és erőszakkal kezdte el rángatni a nála jóval kisebb testet az egyik szoba felé.

 - Ne! Nem! Hagyj békén! Nem akarom..! – sírt Kibum, de hasztalan, hiszen a pasi könnyedén húzta magával, hiába cövekelt le. Aztán hirtelen valaki más megfogta a csuklóit, és kicsavarta Dave szorításából, és az ismeretlen idegen maga mögé tolta. Amikor Dave megakart fordulni, hogy mégis mi a franc történt, egy pisztolycsővel nézett szembe.

 - A „ne vidd túlzásba a játszadozást!”- nak melyik része nem volt világos, Dave? – kérdezte egy mély, dallamos hang, nyugodtan és Key hiába nem tudta, ki ez az idegen, mégis hálás volt neki.

- Ugyan már Dan – vigyorodott el Dave, de az arcán még mindig látszottak a félelem jelei – Csak egy kicsit játszani akartunk a kiscicával – nézett a Dan mögött megbújó Keyre, aki erre, csak még jobban elbújt a másik mögött, biztonságot keresve.  – Biztos nem ez lett volna az első alakalma. – röhögött fel végül.

 - Az teljesen mind egy. Matt világosan megmondta, egyikhez sem nyúlhattok hozzá sem szexuálisan sem fizikálisan. Bármelyik szabály megszegése esetén, fel vagyok rá jogosítva, hogy golyót röpítsek a fejetekbe – húzódott gonosz vigyorra Dan szája, mire Dave nagyot nyelt. A hideg kirázta ettől a fazontól, így egyikük sem mert szembe szállni vele. – Értve vagyok? – mind a négy fazon szaporán bólogatott, majd megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Dan, Kibummal együtt, eltűnt a fémzáras ajtó mögött.

Tádááá, meglepi feji xĐ Ezúttal szeretnék minden kedves olvasómnak kellemes ünnepeket kívánni :) Ez az én ajándékom nektek extra hosszú gyors fejezet xD Újév előtt szeretném még feltölteni a 35. is ha kész lesz.

Hát igen, lehet Dan nem is olyan gonosz? Amúgy amikor írtam, egyből Alex Pettyfer jutott az eszembe :P Lehet azért mert a minap néztem meg A Negyediket és abba baromi jól nézett ki :)

Ez a videó meg valami haláli xĐ  Onew az angyalka, Key mindenhol, ott van, Jonghyun egy bohóc xĐ Minho a rosszfiú,  és Taemin a barátnője, imádom <3~

Chapter 33

~Happenings~

A tömeg hatalmas volt. Nagyobb, mint amit Taemin elképzelt. Talán több ember volt itt most, mint az SM koncerten. Vagy lehet csak ő látta így? Minden esetre félelmetes volt, ahogyan a színpad mögül kilesett. A szíve hevesen vert, és érezte, hogy hosszú idő után, most újra izzad a tenyere. A stylistok még most is a haját igazgatták, amíg a sminkes noona a szemét húzta ki enyhén tussal. Mellette Key éppen a nadrágja miatt reklamált, ugyanis észrevette, hogy a gomb a sliccénél vészesen laza.

 - Mi lesz, ha a színpad közepén csúszik le a nadrágom? Senki sem produkált még akkora égést! – jött ki Keyből a díva. Jonghyun jól szórakozva figyelte Kibum morcos arcát, és nem tudta megállni, hogy ne simítson végig a duzzogó pofin. A mozdulattól Keynek minden harci kedve elment, és pirulva sütötte le a szemeit. Taemin csak vigyorogva figyelte a kettőt, majd visszafordult a tükör felé. Ő már most sejtette azt, amit ők még nem. A tükörbe nézve a saját képmását kezdte el bámulni. Még mindig nem tudta elhinni, hogy már négy hónap telt el. Neki sokkal kevesebbnek tűnt. Néha még mindig érezte a fojtogató kezeket a nyakán, a bilincset a csuklóján, és Matt érintéseit a bőrén. A gondolatra kirázta a hideg. És a tény, hogy Mattet még a rendőrség sem találta meg, rettegéssel töltötte el. Félt, hogy akár mikor eljöhet érte, félt kinyitni az ajtót, ha valaki idegen csengetett, félt egyedül menni kávézóba, az utcára, akárhova. A rendőrök azt mondták, Matt valószínűleg elhagyta az országot, de Taemint ez nem nyugtatta meg. Folyton a fülében csengtek Matt szavai, amiket még a kórházban mondott. „Most nem tehetek semmit, túl feltűnő lenne, de látjuk még egymást, kicsi Minnie” A gondolatra kirázta a hideg, és látványosan összerezzent. A sminkes noona meglepetten, majd aggodalmasan nézett rá.

 - Minden rendben, Taemin-sshi? Nagyon sápadt lettél – mondta óvatosan, de Key figyelmét nem kerülte el a lány aggodalmas hangja. Nem törődve az őt sminkelő lánnyal felugrott, és Taemin mellé sietett.

 - Taemin-ah, minden rendben? – nézett rá a kisebbre, aki úgy ült a székben, mint aki mindjárt elájul. Taemin, látva csapattársa aggodalmát, mosolyt erőltetett az arcára.

 - Persze, umma, csak izgulok. Tudod, kicsit régen léptünk már fel szólóban. – Kibum látszólag megkönnyebbült, bár a tekintete azt sugallta, hogy még mindig gyanakszik.

 - Mindannyian izgulunk, Minnie, de hidd el, jók leszünk – vonta anyai ölelésbe a kisebbet, mire az megadóan simult a meleg karok közé.

 - Tudom umma... csak olyan rossz érzésem van... – suttogta Key nyakába, mire az csak szorított az ölelésen. Most már pontosan tudta, miről van szó, mitől fél Taemin.

- Nem lesz semmi baj... Biztos nem lesz itt... ha meg mégis, elkapják.  – suttogta olyan halkan, hogy csak Taemin hallja. – Megvédelek, bármi áron, ígérem! – ezzel a mondattal eleresztette Taemint és egy kis bátorító mosollyal lépett vissza a sminkes lányhoz. Taemin szívében melegség terjedt szét. Tudta, hogy Key szavai igazak, és tényleg meg fogja védeni őt, úgy, ahogyan Heechul is, aki most éppen valami megbeszélésen ült. Az idősebb az előbb írt neki egy üzenetet, miszerint „ha még sokáig kell hallgatnom ezt a vén szamarat, aki a főnökömnek nevezi magát, esküszöm, belefojtom magam a kávémba”. Az üzeneten Taemin jót derült, és kitartást kívánt hyungjának. Már eltelt egy hét azóta, hogy ők ketten... együtt voltak, szeretkeztek. Taemin még a gondolatától is mélységesen elpirult. Hát megtörtént. És csodálatos volt, minden perce. Még akkor is ha másnap kicsit kényelmetlen volt számára a járás.Azóta nem nagyon volt idejük újra egymásra, de mindig találtak tíz, húsz vagy harminc percet arra, hogy kielégítsék a másik vágyait. Még ha nem is feküdtek le azóta egymással, az biztos, hogy a kapcsolatuk intimebb jellegű lett.

 - Tíz perc! – kiáltott be az egyik rendező, mire Taemin kicsit megugrott. Hát itt volt az idő. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon egy kicsit, nagy levegőt vett, és próbálta elhessegetni azt a nyomasztó érzést, ami reggel óta a mellkasát nyomta.

§°§°§°§

A koncert a vége felé közeledett, és persze mint mindig a tömeg most is tombolt. Lányok ezrei sikítoztak kedvenceiket bíztatva, támogatva. És ők persze most sem okoztak csalódást nekik. Énekeltek, táncoltak, bolondoztak, nevetgéltek. Mindnyájan igyekeztek felvidítani kis maknaejukat, aki a koncert előtt kicsit meg volt szeppenve és csapattársai is észrevették rosszkedvét. De Taemin koncert előtti baljós megérzése most feloldódni látszott. Nem tehetett róla, de barátainak meg voltak azok a képességeik, hogy bármit el tudtak vele feledtetni a hülyeségükkel, még ha csak egy kis időre is. Egyikük sem tudhatta, mi készül a háttérben. Ahogyan azt sem, hogy most is figyelték őket. Három egyenruhás férfi állt a stadion három különböző pontjában, és mind a hármójuk tekintete egy- a most bohóckodva szaladgáló- alakra összpontosult. Taemin hosszú haját, hátul egy laza copfba fogta, pólója ujját feltűrte, és éppen azon fáradozott, hogy a rajongóknak szánt kislabdát, minél messzebbre dobja. Megint úgy érezte, valaki figyeli. Igaz, hülyeség volt ilyet mondani egy koncerten, ahol több tucatnyi reflektor világít a képedbe, és vagy négy kivetítőn is rajta van az arcod, de ez nem olyan érzés volt. Nem az, amit akkor érez, ha egy rajongója figyeli. Ezt inkább ahhoz tudta hasonlítani, amikor a vadász lesi az őzet, a pillanatot amikor lecsaphat rá. Most is ilyen érzése volt. A koncert a végére ért, és ők pedig búcsúzkodni kezdtek. A három egyenruhás pedig szépen lassan elindult, hogy elfoglalhassa a helyét. Mindhárman tudták, hogy itt az idő. A terv megvalósítása abban a pillanatban megkezdődik, amint a SHINee lelép a színpadról. És amikor ez megtörtént, az egyik – a biztonsági őrnek öltözött – fickó telefonja megszólalt. A túloldalon lévő fél csak egy szót mondott, az egyenruhás mégis megértette, hiszen tudta mit jelent.

-        Kezdődik.

¤¤¤¤

-        Lee Taemin? – hallott meg Taemin egy mély hangot maga mögül, amikor éppen az öltözőbe akart bemenni Kibum után. Megfordulva egy kicsit hátraugrott, ugyanis mögötte egy igencsak nagydarab, kopasz, kigyúrt, tetkós, nem ázsiai fickó állt. Hallható volt az akcentus, ahogyan a nevét ejtette ki. Ahogy a pasira nézett, egyből egy börtön képe ugrott be neki. A fazon tök úgy nézett ki, mint aki most szabadult. Valahogy a fiatalabbon egyből menekülési kényszer lett úrrá. De ahogyan meglátta a biztonsági őr egyenruhát, kicsit lenyugodott, bár a menekülhetnék még mindig megmaradt.

-        I-igen? – kérdezte és gondolatban máris leszidta magát a hangja remegése miatt.

-        Lenne egy perce? – kérdezte a férfi kicsit törve a nyelvet. Taeminen enyhe pánik lett úrrá.

-        Mégis miért? – kérdezte gyanakodva és keresztbe fonta maga előtt a karjait. Nem tetszett neki ez az egész. A pasi szája szélén mintha kissé elégedett mégis gúnyos vigyor jelent volna meg, de aztán rendezte a vonásait.

-        A menedzserük küldött, hogy vezessem hozzá Lee Taemint, mert nem akar feltűnést kelteni a rajongók között azzal, hogy a színpad előtt idolok szaladgálnak – mondta a tökéletesen betanult szöveget Dave. Taemin még mindig nem volt száz százalékosan meggyőzve, de mégis kilépett az ajtón a pasival. Ha a menedzsere hívatta, mennie kellet, hiszen a férfi haragja ijesztően komoly tudott lenni.

-        Rendben. Merre kell mennem? – kérdezte a kisebb még mindig bizonytalanul. Nagyon rossz érzése volt, és ez csak fokozódott, amikor követni kezdte a nagydarab fickót a folyosókon keresztül.

§°§°§°§

-        Hol van Taemin? – nézett fel Kibum, amikor észrevette a kis maknae hiányát.

-        Nem tudom, biztos wc-n – vont vállat Onew, majd visszafordult Minhóhoz. Keyt csak nem hagyta nyugodni a dolog, és olyan volt mintha valami súly nyomná a mellkasát.

-        Megyek, megnézem – állt fel Kibum, majd Jonghyun tekintetétől kísérve kisétált az ajtón. A mosdóba érve gondterhelten ráncolta a homlokát, amikor Taeminnek nyomát sem látta ott. Már fordult volna vissza, hogy megnézze a másik mosdót, amikor hangfoszlányokra lett figyelmes.

-        Mégis hová megyünk? Hol van menedzser-hyung? – hallotta meg Taemin bizonytalan, kissé remegő hangját, mire egyből arra kezdett el menni, sietős léptekkel.

-        Mindjárt, darling~ - mondta egy mély hang, a mondat második felét angolul. Key nem hitte, hogy Taemin értette az elszólást, de ő nagyon is. És a pasi mézes-mázos hangja sem ígért semmi jót, így gyorsított a tempón egészen addig, amíg el nem érte a folyosó végét.

-        Na jó, én vissza akarok menni! Majd beszélek menedzser-hyunggal, ha feljön hozzánk – Taemin ezzel megfordult és már ment is volna vissza, csakhogy a pasi elkapta a karját, és erőszakkal fordította vissza.

-        Nana, csak ne olyan hevesen – ciccegett a pasi. – Most te szépen velünk jössz – erre a mondatra két rendőrruhás fazon jelent meg, mind a kettő perverzen vigyorogva, a mostanra halálra rémült Taeminre.

-        N-ne… - gyűltek könnyek Taemin szemeibe – Ne megint… ne – folytak végig az említett könnyek a kisebb arcán. Már sejtette ki áll e-mögött, nagyon is sejtette, és most értelmet nyertek Matt korábbi szavai.

-        Ó, ne sírj drága, mi nem bántunk – törölte le kissé gúnyolódó hanggal a kicsorduló könnyeket a kisebb arcáról az egyik álrendőr, míg a másik Taemin mögé lépve összefogta annak tiltakozó karjait, bilincset kattintva rájuk.

-        Ne! Segíts- kezdett volna kiabálni Taemin a félelmetesen ismerős érzésre, ahogy a bilincs csuklója érzékeny bőrébe mar, de Dave gyorsan a szájára tapasztotta a kezét, majd egy fehér, kendő szerű anyagot. Taemin még néhány másodpercig próbált szabadulni, de aztán a teste legyengült, és a világ elsötétült. A kis test erőtlenül hullott az őt szorító rendőrruhás fickó karjaiba. Kibum eddig sokkosan állt a sarokban, megrettenten nézve, ahogy Taemint elkábítják. Nagyon félt, rettegett, de mégis Taeminről volt szó. Tennie kellett valamit! Nem nézheti csak úgy végig, ahogy Taemint elrabolják, nem! Ezzel az elhatározással rohant ki a sarok mögül, és a meglepetés erejével, mivel senki sem számított rá, olyan jobb egyenest húzott be a nagydarab, tetkós fickónak, hogy az meglepetten terült el a földön.

-        Rohadék! Engedjétek el, Taemint! – már emelte a kezét a következő ütésre, amikor valaki elkapta hátulról.

-        Hű de vad kiscicát fogtunk. Nem igaz Dave? – dorombolt a fülébe egy mély, jól mulató hang.

-        De még mennyire – állt fel Dave a száját törölgetve, ami igen csak felrepedt. Key elé állva nézett bele annak macskaszerű szemeibe, amik most mérhetetlen haraggal villogtak.

-        Nézd, hogy védi a kölyköt – nevetett fel a Taemint most a karjai közt tartó fazon.

-        Ezt nagyon nem kellett volna, cicám – simított végig Key arcélén, mire az undorodva rántotta el a fejét az érintésből.

-        Ne érj hozzám, te köcsög! – köpte a szavakat, amivel kiérdemelt egy pofont, aminek az erejétől a feje jobbra fordult, és érezte, hogy felreped az ajka.

-        Hm, érdekes vagy. Egy igazi vadmacska. Tudod, cicus, szeretem, ha ellenkeznek, attól csak még jobb lesz nekem – suttogta Key fülébe Dave, majd intett a fejével a Kibumot lefogó hapsinak, aki erre annak szája elé tett egy hasonló kendőt, ami Taemint is kiütötte. Kibum tovább küzdött a sötétség ellen, de végül ő sem bírta, és ájultan esett az őt tartó fickó karjai közé, de amikor amaz fel akarta emelni, Dave megállította.

-        Ő az enyém. - nézett végig perverz vigyorral Key ájult alakján, majd a karjaiba emelve a kocsihoz sétált vele, ahová társa már Taemint berakta. Lefektette a szőkét kis csapattársa mellé, majd elégedett vigyorral szállt be az anyós ülésre. Nem gondolta volna, hogy az akcióból majd ő is részesül, de most nagyon elégedett volt. Tetszett neki Key. A kölyök sem volt semmi, főleg ezzel a hajjal, meg a vékony kis alakjával, de Keyben volt valami, ami vonzotta. És nem csak szexuálisan. Hátra nézett, és vetett egy pillantást a kisebbre. Ő sem lehetett  sokkal magasabb Taeminnél, és ő is vékony volt. Az alakja nem volt annyira nőies, mint a kölyöké, de mégis formás. De ami a legjobban tetszett neki, az a másik szeme volt. Azok a macskaszerű, sötét szemek, amik olyan tűzzel néztek rá. Akaratlanul is megnyalta az ajkait, ahogyan arra gondolt, milyen jól fog szórakozni ezzel a vadmacskával. Visszafordulva, a zsebébe nyúlt és tárcsázta a már jól ismert számot.

-        Ott van? – kérdezte az ismerős hang izgatottan.

-        Itt - nézett hátra most Taeminre, akinek kezei még mindig a háta mögött voltak, és a haja az arcába hullott, amit most éppen a furgon hátuljában ülő Dan simogatott ki az arcából, megszállottan figyelve a gyönyörű arcot. Időközben az ölébe húzta Taemin fejét, hogy az ne a furgon kemény platójnak ütődjön minden bukkanónál. Látszólag teljesen elbűvölte Taemin szépsége. Csak nehogy baj legyen belőle, hiszen Matt teljesen a kölyök megszállottja volt, Dan pedig nagyon úgy nézett ki, mint akit megigéztek. Ötűjük közül Dan volt a leggyengébb, Dave szerint. Nem fizikailag, mert a téren igen is erős volt, hanem inkább természetileg. Amíg Matt őket a New Yorki börtönből hozta ki, Dant egyikük sem tudja, honnan szedte. És ő volt közülük a legfiatalabb, csupán 21 éves volt, amíg ők már jóval túl voltak a húszon, Rick még a harmincon is. Nem tudták miért van itt, vagy ki is ő valójában, követett-e el már bűncselekményt, ölt-e már embert, semmit nem tudtak róla. Ez valamiért nyugtalanította őket. Dave gyorsan megrázta a fejét, hogy kiűzze az effajta gondolatokat, és ismét a telefonra koncentrált.

-        De főnök – kezdett bele lassan, majd tekintetét átvezette Kibumra – Van egy kis probléma…

De gyorsan kész lett :)) Na, emberek, most aztán beindultak az események, na meg a mi Key-ünk anyai ösztönei. Mindenáron védi a fiát xĐ Szerintetek mi sül majd ki ebből? Hogy fog reagálni Jjong Kibummie eltűnésére? És mi a vélemény Danről, a titokzatos fiúról? Tippek, ki lehet? Azt már megmondhatom, hogy a jövőben nagyobb szerepet szánok neki.... huu~ xĐ 

A komikat most is szívsen fogadom :)))

Chapter 32

~Desire~

Szöul egyik eldugott részében, egy sötét sikátor végében, egy poros raktársor egyik épületében öt ember ült egy rozzant, régi faasztal körül. Az asztalon fegyverek és zsebkések feküdtek, valamint két bilincs. Az öt emberből kettőn rendőr, egyen pedig biztonsági őr egyenruha volt. A maradék kettő sima fekete kapucnis felsőben ült egy szintén ősrégi kanapén, kezükben félig leégett cigaretta.

- És, milyen volt a kölyök Dave? – kérdezte az egyik fekete ruhás a biztonsági őrnek öltözöttet, mire annak perverz vigyor terült szét az arcán, majd lehunyt szemmel dőlt hátra.

- Fincsi~ Nagyon csinos kis pofija van, és csak annyit mondok, nők ezrei irigyelnék meg azt a feneket. Már tudom, miért is van oda annyira érte a főnök. Én is nagyon szívesen megdöngetném párszor – vigyorgott teli szájjal, mire a maradék négy fickó is harsányan felnevetett.

- Miután Matt szólt, hogy segítségre lenne szüksége és elmondta pontosan miről, vagy inkább kiről van szó, én is rákerestem a netten. – szólalt meg az egyik rendőrruhás fazon. – Először azt hittem csaj. Be is indultam rendesen. Csak később derült ki hogy fiú,  de meg kell mondjam, a helyzetemen az sem változtatott. Már ha értitek, mire célzok? – mutatott a nadrágja elejére, mire ismét felharsant a röhögés.

- Remélem a főnök hagy majd minket is játszadozni vele. Lenne pár ötletem... – szólalt meg a másik kapucnis, majd a földbe taposta a cigi csikket.

- Olyan kis ártatlannak néz ki. Biztos vagyok benne, hogy nagyon félne... de ez csak még izgatóbbá teszi – nyögött fel behunyt szemmel a Dave nevezetű alak. – Istenem, már attól kemény leszek, ha rágondolok, milyen feszes volt az a nadrág ma rajta a dedikáláson. – nyúlt le a nadrágjához, míg a fejét hátravetette.

- Haver, nehogy itt verd ki a kölyökről fantáziálgatva – bökte oldalba röhögve az egyik kapucnis alak.

- Most miért Dan? Ha láttad volna-

- Örülök, hogy Taemin ennyire beindította a fantáziátokat – szólalt meg egy vészjósló hang mögülük, mire mind az öten nagyot ugrottak ijedtükben. – És valóban, olyan jó érezni, ahogy reszket a karjaid közt, könnyes szemekkel könyörög... ez csak még gyönyörűbbé teszi – hunyta le az újonnan érkezett férfi a szemét, maga előtt látva Taemin könyörgő arcát, hogy aztán olyan hirtelen nyissa ki, hogy az öt férfi ijedten rezzenjen össze. – De előre figyelmeztetlek mindnyájatokat! Ha Taeminnek akár csak egy haja szála is görbül az akció során, vagy valamelyikkőtök megpróbál hozzáérni ÚGY,- a pisztoly csöve élesen villant a kezében, ahogy hirtelen kihúzta az övéből, majd Dave fejének szögezte azt. A pasi csak kerekre tágult szemekkel nyelt egyet – Az olyan lassan és kínkeservesen fog meghalni, hogy inkább megölné magát, csakhogy befejeződjön a kín – Matt hangja suttogássá halkult a végére, az öt férfi mégis olyan megrettent csöndben volt, hogy a légy zümmögését lehet hallani. – Remélem világos voltam. – kúszott mézédes vigyor a most már platinaszőke Matt arcára, majd leeresztette a fegyvert, és visszarakta a nadrágja övébe. Egy fehér, galléros kabátot viselt, sötét farmernadrággal. A haját szőkére festette és egy kis szakállat is növesztett, de éppen csak stílusosat, hogy ne lehessen felismerni.

- I-igen, főnök - nyögte ki Dave a kezdeti sokk után. Mindnyájan tudták, hogy Matt bele van őrülve a kölyökbe, de azt nem is sejtették, hogy ennyire.

- Akkor jó. – fordult el Matt, majd egy nagy huppanással levetette magát a kanapéra.

- Mit láttál ma Dave? – kérdezte Matt közönyösen, szemeit a nagydarab fickóra emelve.

- Amikor megérkeztek négy biztonsági őr kísérte őket az asztalaikhoz, aztán még ketten jöttek, és szabályosan körbeállták mind az ötűket. Megközelíthetetlenek voltak gyanúfelkeltés nélkül. A dedikálás alatt mindvégig figyelték őket és a rajongóikat is, gondolom téged keresve bennük.

- És Taemin? Milyen volt? – kérdezte álmodozó képpel az idősebb.

- A haja barna, és hosszú, váll alattiig érő, ami megjegyzem igazán szexi – tette hozzá, de egyből elkapta a tekintetét ahogy az találkozott Matt élesen megvillanó szemeivel – boldognak tűnt, együtt nevetgélt a többiekkel, és sokszor pötyögött valamit a telefonján ami közben sokat mosolygott, gondolom levelezett valakivel és- Dave monológját éles csattanás szakította félbe. Mind az öt fickó ijedten ugrott fel a helyéről, amikor Matt hirtelen olyan erővel vágott a faasztalra, hogy az kettétört, és így leestek róla a fegyverek.

- Az a ribanc! – sziszegte gyilkos haraggal Matt – Biztosan ő volt az, senki más nem lehetett.

- K-kim Heechulról beszélsz, főnök?

- Ki ne ejtsd annak a kurvának a nevét előttem! – Dan ijedten rezdült össze és inkább meghúzta magát.

- Folytasd – intett Dave felé.

- A dedikálás másfél óráig tartott kisebb-nagyobb szünetekkel. Ez alatt egyszer nézett csak körül, mintha érezte volna, hogy figyelem, de aztán úgy tett mintha semmi sem történt volna. Ennyit láttam, utána hívtalak főnök.

- Értem, szóval felépült. - tette a mutató ujját a szájához Matt. – Ennek örülök. Nagyon remélem, ezúttal nem kellesz bántanom. Bár akkor sem akartam, de az a kölyök nagyon makacs és engedetlen, meg kellett nevelnem... na nem mintha nem élveztem volna. – kúszott nosztalgikus vigyor az arcára. – És még jobban élveztem volna, ha nem jön az a rohadék – sziszegte mérgesen, mire a többiek azt hitték, ismét összetör valamit. De e helyett, Matt csak gondolkodva nézett maga elé. A hangulata egyik pillanatról a másikra változott, olyan hirtelen, hogy a többiek nem tudták követni.

- Főnök, mi a terv? – kérdezte Dan.

- A terv. Igaz is. A SHINee mint tudjátok, most adja ki az újabb kislemezét Sherlock címmel – kezdett a magyarázatba Matt - Az első nagy koncert egy hét múlva lesz. Mint tudjátok, van három beépített emberem. Dave, Rick és Tom – mutatott a három egyenruhásra. - Ők tudnak koreaiul is. Peter és Dan lesznek a furgonban, mivel ők nem beszélik a nyelvet. A rendőr furgon megszerzése már folyamatban van, csak idő kérdése az egész. A koncert leforgása után, Dave, mint az egyik biztonsági őr elhívja egy pillanatra Taemint, arra hivatkozva, hogy a menedzsere hívatja. Amikor kivezeti a színfalak mögül, a hátsó bejárathoz, ott Rick és Tom fogja várni. Amikor senki sem látja, elkábítjátok. Az anyag már megvan hozzá. Aztán be a furgonba és nyomás, mielőtt észreveszik a hiányát. Mivel a „hercegnő” folyton körülötte van, arra is vigyáznunk kell. Aztán Peter és Dan elhozzák ide. Hátul már megcsináltam a szobát ahol addig lesz, amíg elintézem az utat Amerikába. Hát ennyi lenne röviden.

- Jó kidolgozott tervnek hangzik, főnök – jegyezte meg Dan.

- Az is. Alig várom már, hogy újra a karjaimban tarthassam. Négy hónap nagyon hosszú idő, és a kórházi látogatásom nála, majdnem a fél karomba került – masszírozta meg a karját – De megérte – érintette meg az ajkait Matt vigyorogva. Még emlékezett Taemin arcára, az ajkai puhaságára, a puha tincsekre, amik szinte szétfolytak az ujjai között. Az érzésre összeborzongott.

- Egy hét, édesem, és újra az enyém leszel – suttogta gonosz vigyorral az arcán.

§°§°§°§

- Még egy lépés, Taemin-ah – vezette Heechul a fiatalabbat óvatosan a nappaliján keresztül az étkezőbe.

- Miért van dejavüm, hyung? – kuncogott Taemin emlékezve a tengerparti piknikre. Oda is bekötözött szemekkel kellett mennie.

- Ne rontsd el a hangulatot – motyogta Heechul morcosan, mire Taeminnek megint kuncoghatnékja támadt.

- Oké~ - énekelgette a kisebb.

- Tádáá – vette el a kezét Heechul, amikor az asztalhoz értek.

- Wow~ - nézett végig Taemin az asztalon, ami hangulatosan volt megterítve és még egy kis gyertya is volt a közepén, nem messze a főfogástól, ami egy egész csirke volt. Tányérok, poharak szimmetrikusan, pezsgő az asztal szélén lehűtve.

- Hyung, nagyon felkészültél – húzta fel huncutul a szemöldökét a fiatalabb, mire Heechul kissé elpirult.

- Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Hiszen ez az öthónapos évfordulónk – húzta a karjai közé Taemint, aki engedelmesen simult az ölelésbe, majd a csókba, amit az idősebb adott a szájára.

- Már az, Heechul. – mosolygott Taemin. Heechul végigsimított a fiatalabb arcán, nyakán, majd kezei a hosszú, barna hajba siklottak.

- Imádom, hogy ilyen a hajad. Jobb mint a vörös volt – szagolt bele az illatos tincsekbe, mire csak kuncogás volt a válasz.

- Hyung~ az egóm hatalmasra nő melletted.

- Ez a célom – nevetet az idősebb, majd úriember módjára kihúzta Taeminnek a széket. A vacsora kellemesen telt. Sokat nevetgéltek, nosztalgiáztak, és etették egymást falatkákkal, majd a desszerttel is. Vacsora után a kanapé felé vették az irányt, ahol egy vígjátékot kezdtek el nézni. Csakhogy a film felénél már nem igen a képernyőre figyeltek, sokkal inkább egymásra. Taemin időközben Heechul ölébe ült szemből, és most két kézzel átkarolva a nyakát, szenvedélyesen csókolta az idősebbet. Amaz kezei Taemin vékony csípőjén nyugodtak, néha-néha lecsúszva annak fenekére, és megszorítva azt. Taemin minden egyes szorításnál belenyögött a csókba, és csípőjét meglendítve, összedörzsölte a már éledező férfiasságukat. Az érzéstől már Heechul is felnyögött, és még éhesebben csókolta kis szerelmét, majd letért annak selymes bőrű nyakára, enyhén harapdálva azt, hamar megtalálva rajta az érzékeny pontokat.

- Ah – nyögött fel kicsit hangosabban Taemin, amikor most Heechul lökte feljebb a csípőjét.

- Taemin-ah...most álljunk meg, mert később már nem leszek képes rá. – suttogta vágytól fűtve a fiatalabb fülébe Heechul, de az csak levigyorgott rá.

-Hát ne is légy... hyung, én akarom – suttogta vissza Taemin, enyhén elpirulva. Heechul meglepetten, mégis kissé bizonytalanul nézett rá.

- Biztos vagy benne, Minnie? – Taemin csak szaporán bólogatott, majd fejét hyungja nyakába fúrta.

- A tiéd akarok lenni, Heechul. – ettől az egy mondattól Heechul úgy érezte, elveszti a fejét. Mohón kapott a telt ajkak után, hogy aztán azt csókolva emelje fel Taemint,- aki így kénytelen volt körbefonni a lábait az idősebb derekán,- és induljon el vele a háló irányába. Odaérve mégis óvatosan, finoman fektette le a kisebbet a puha ágytakarók közé, és kerekedett felé. A sötét szemekbe nézve, nem látott mást csak mérhetetlen szeretetet és vágyat. Azok a barna mélységek olyan nagy bizalommal néztek fel rá, hogy úgy érezte a szíve kiszakad a helyéről, olyan gyorsan vert.

- Szeretlek – suttogta a kisebb telt, rózsaszín ajkaira, mielőtt csókban forrasztotta volna össze őket.

- Én is szeretlek, hyung – válaszolt Taemin is, amikor Heechul elengedte az ajkait.

- Taemin-ah, meg kell ígérned, ha fáj, vagy már nem akarod, szólsz, rendben? Nem akarlak bántani – nézett komolyan a fiatalabbra, aki csak lágyan bólintott.

- Rendben, hyung. De tudom, hogy te vigyázni fogsz rám – mosolygott melegen a kisebb, majd lehúzta magához egy újabb csókra Heechult. Ezután szenvedélyes csókcsata bontakozott ki kettejük között. A ruháik lassan teljesen eltűntek, de nem úgy tűnt, hogy ez most valamelyiküket is zavarná. Taemin kezdeti félénksége is elillanni látszott, amikor Heechul fölé kerekedve, végigcsókolta annak arcát, nyakát, mellkasát, és végül elért a legérzékenyebb pontjához is. Heechul levegője bent rekedt és meglepett nyögés hagyta el a száját, amikor forró ajkakat érzett a férfiasságán.

- T-Taemin-ah – nyögte a kisebb nevét, mire az csak elmosolyodott, és folytatta a lenti tevékenykedését, lassan, majd egyre fokozódó tempóval mozgatva a fejét. Heechul már csillagokat látott a gyönyörtől. Sosem gondolta volna, hogy Taemin, akinek semmi tapasztalata nincs e téren, ennyire profin tudni fogja mit kell tennie. Amikor úgy érezte nem bírja tovább, gyengéden felhúzta magához a fiatalabb fejét, mire az nagy, csodálkozó, ártatlan szemeket meresztett rá.

- Nem volt jó, hyung? – kérdezte ártatlanul.

- Jó? Viccelsz velem? A jó nem kifejezés, Minnie. Mégis honnan tanultad te ezt? – kérdezte mire Taemin arcára kis pír kúszott.

- B-belenéztem egy OLYAN videóba – motyogta halkan, mire Heechul felnevetett.

- Most már mindent értek. De azt hiszem, most én jövök – vigyorodott el, majd fordítva egyet magukon, Taemin felé kerekedett, és mohón csókolni kezdte. A kisebb nyakára térve, újra megkereste az érzékeny pontokat, és azokat ingerelte. Taemin nem tudott nyugton feküdni az ágyon az élvezettől. Ahogy érezte az idősebb ajkait lejjebb kúszni a kulcscsontjára, majd mellkasára, és végül a mellbimbójára, a háta ívbe feszült és hangosan felnyögött.

- Ah, Heechul~ - nyögte, mire érezte az idősebb vigyorát kiszélesedni, immáron a köldökétől. Majd amikor a nedves ajkak elértek ahhoz a ponthoz, ami a legjobban vágyott arra, hogy megérintsék, Taemin élete eddigi leglányosabb és egyben leghangosabb kiáltását produkálta. Kezeit gyorsan a szájára csapta, de aztán mégsem volt képes ott tartani, ehelyett az idősebb hajába vezette azokat, és gyengén megszorította a sötét tincseket. Éppen mielőtt elment volna, Heechul elemelte a fejét Taemintől, majd komolyan nézett fel a vágytól ködös szemekbe.

- Ez először lehet fájni fog kicsit, de később jobb lesz, ígérem – mondta, majd Taemin érdeklődve figyelte, ahogy bekeni az ujjait valamilyen anyaggal. Egészen addig figyelte az idősebb ténykedését, amíg az első síkos ujj meg nem találta a belé vezető utat. Nem fájt, csak kellemetlen volt, mégis ő csak visszaejtette a fejét a párnára. Amikor már úgy ahogy megszokta a ki-be mozgó ujjat, az idősebb csatlakoztatott még egyet. Ennél már halkan felszisszent.

- Sajnálom – nyomott csókot a kisebb combjára Heechul, látva Taemin kissé fájdalmas arckifejezését. – Hagyjam abba? – Taemin csak megrázta a fejét, és igyekezett ellazítani magát. Megpróbált nem a fájdalomra és feszítésre figyelni, sokkal inkább az idősebb lágy, duruzsoló hangjára, ahogyan az nyugtató szavakat suttog a fülébe. Heechul érezte, ahogy Taemin lassan ellazul és az ujjai is könnyebben mozogtak már a kissebben. Aztán amikor az egyik mozdulatnál Taemin háta éles ívben hajolt el a matractól, és behunyt szemekkel felkiáltott, Heechul tudta, megtalálta Taemin érzékeny pontját.

- O-Ott! Csináld azt még egyszer, hyung!~ - nyögött Taemin, majd kiáltott fel ismét, amikor Heechul újra eltalálta benne azt a pontot. Amikor az idősebb úgy érezte Taemin készen áll, lassan kihúzta az ujjait, - mire Taeminből kis nyöszörgés tört fel – és elhelyezkedett a fiatalabb lábai között.

- Lassan csinálom, és ha már nagyon fáj, csak szólj és megállok. Rendben? – kérdezte Heechul, bár rajta is igen eluralkodott már a vágy. Így látni Taemint, hallani a nyögéseit, teljesen felkorbácsolták a vágyait. Már szinte érezte maga körül a forróságot, amit a kisebb ad. Taemin fájdalmasan nyögött fel, amikor Heechul előrenyomult. Az idősebb azonnal megállt, és óvatosan letörölte a kisebb kicsorduló könnyeit.

- Álljunk meg, Minnie? – lihegte. Nagyon is nehezére esett nem teljesen belökni magát a másikba. De mégis visszafogta magát, hiszen semmi esetre sem akarta bántani Taemint.

- N-nem, csak várj egy kicsit, jó? – nyöszögte Taemin összeszorított szemekkel, és próbált lazítani. A feszítés elviselhetetlenné erősödött, mégis a fájdalom mellett ott volt egy kis élvezet is. Ahogy sikerült magát ellazítani, bólintott Heechulnak, aki immáron teljesen belécsusszant, ahol ismét megállt, várva, hogy Taemin hozzászokjon az érzéshez. Kis csókokkal, harapásokkal a fiatalabb nyakán, próbálta elterelni annak figyelmét a fájdalomról, ami lassan sikerült is. Taemin kicsit megmozdította a csípőjét, mozgásra sarkallva ezzel Heechult, aki lassan kihúzódott, majd visszacsusszant. A tempó folyamatosan fokozódott, és amikor Heechulnak sikerült elérni Taeminben azt a pontot, amitől csillagokat látott, a fiatalabb nem érzett már mást, csak puszta gyönyört. Onnantól kezdve a fájdalom elillant és csak a gyönyör maradt. Tudta, hogy azért ahogy most kiabál és nyögdécsel, holnap még nagyon fog égni az arca, de most erre nem tudott koncentrálni. Csak a beteljesülést látta maga előtt, és Heechul izzadságtól gyöngyöző arcát, ahogy benne mozgott. Érezte, hogy már nincs sok hátra, ezért  testeik közé nyúlva kezdte el pumpálni eddig elhanyagolt férfiasságát. Heechul látván a kisebb tevékenységét, elhúzta annak kezét, és most ő folytatta azt, amit azelőtt Taemin. És amikor végül mind a ketten elérték a gyönyör kapuját, Heechul lihegve borult Taemin jóval kisebb testére, hogy aztán kisimítva az arcából annak izzadt tincseit, szerelmes csókot nyomjon az enyhén elnyílt, lihegő ajkakra.

 - Nagyon szeretlek, Minnie – suttogta a kisebb fülébe fáradtan, mire Taemin felkuncogott a csiklandós érzéstől.

- Én is szeretlek, Heechul – suttogta vissza Taemin, majd lassan leragadt a szeme a kimerültségtől. Heechul óvatosan kicsusszant a fiatalabból, majd mellé feküdt, és a mellkasára húzta a már nagyokat szuszogó Taemint. A két fiatal végül egy más karjaiban zuhant békés álomba.

Jézusom, el sem hiszem, hogy ezt én írtam...^///^  ... woááá, ez olyan megalázó... komolyan, de túl vagyok rajta, és a végére egészen belejöttem. Meg kell mondanom, nagyon nehéz volt elkezdeni... húúúúú~ xD de azt akartam, hogy Taeminnek Hee legyen az első, és megtörténjen a dolog, mielőtt egyéb dolgok fognak történni... de nem is mondok sokat xĐ 

amúgy ezt most elég gyorsan megírtam szerintem :) belejöttem, mert annyi ötletem van, és most megint akciók jönnek, huhú már alig várom, annyi minden van a fejemben...

Na de nem is rizsázok többet :) komikat please *___* szeretném tudni, hogy nem lett olyan gáz :D

puszi: Yume <3

Chapter 31

- Ahh, hyung... – Key megtorpant a küszöbön, amikor hangokat hallott a nappali felől. Ma szabadnapjuk volt, így ő elment meglátogatni a szüleit, Jonghyun a nővéréhez ment, Onew és Minho pedig a haverjaikkal mentek el egy „fiús estére”. Taemin itthon maradt és Kibum már nagyon is jól sejtette, hogy kivel is lehet most a kis maknae. Őszintén szólva örült annak, hogy Heechul mindig vele van. Taeminen látszott a változás, jó értelemben. Többet nevetett, vidámabb volt, és az idősebb fiúnak hála, már nem húzódott el az ölelésekből, vagy rándult össze, ha valaki hirtelen megérintette. Nagyjából három hónap telhetett el azóta, hogy a kis maknaet kiengedték a kórházból, és ez idő alatt jól látható volt a fejlődés az állapotán. Mattről semmi hír sem volt és a rendőrség, - mivel nem találtak semmilyen nyomot – felfüggesztette a keresését. Taemin elég rosszul fogadta ennek hírét, de szerencsére Heechul mellette volt ekkor is, és sikerült megnyugtatni a kisebbet. Szóval a helyzet máris jobb volt, és a csapat is egyre jobban összehangolódott. Ismét olyan volt minden mint régen... vagyis majdnem. De ahogy most nyögéseket hallott egyből ahogy beért a házba, nem kicsit lesokkolta. Nem akarta semmilyen helyen és pozícióban találni a két fiatalt, de azért a kíváncsisága csak beljebb vitte a dormba.

- Ahh... abba ne hagyd... igeeen ott...ez az ott... – ez kétség kívül Taemin hangja volt és Key ki tudta belőle szűrni, hogy nem a fájdalom vagy panaszkodás hangjai, sokkal inkább...valami másé. Ahogy közelebb ért a nappalihoz, a hangok csak erősödtek, Kibum szívverésével együtt.

- Itt? – hallotta meg Heechul hangját is, amin hallatszott, hogy jól szórakozik.

- Iiigeeen~ - élvezkedett Taemin, Key pedig érezte, hogy elpirul. Már éppen nyitott volna be, amikor valaki megszólította.

- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte Jonghyun közvetlen mögüle, mire nagyot ugrott ijedtében.

- Woá, pabo, meg akarsz ölni? – ütötte karon az idősebbet Key. Mondani akart még valamit de a mondandóját félbeszakította Taemin egy nyögése.

- Ahh...ott! – a hangokra Jonghyun szemei kikerekedtek, és láthatóan leesett az álla.

- Ők...most...ők...itt...ők...a nappaliban...azt... – nem tudott semmi értelmeset mondani.

- Hyuuung~ Te ebben nagyon jó vagy.... – hallották mind a ketten Taemin lihegését, mire szinte egyszerre mozdultak közelebb az ajtóhoz, hogy aztán, mint két kíváncsi kisgyerek, hallgatózni kezdjenek.

- Ti meg mit csináltok srácok? – az újabb ismerős hangokra, mind a ketten, rajtakapottan ugrottak odébb, majd észrevéve, hogy ezek csak Minho és Onew, visszafordultak, sőt intettek nekik, hogy jöjjenek közelebb.

- Jó érzés Taemin-ah?  - Heechul mély, rekedtes hangjára a két legutoljára érkezett csapattag gyorsan kapta fel a fejét.

- Azt ne mondjátok hogy ők most...-

- Jó érzés, hyung, folytasd...kérlek... – igen, ez kétségtelenül Taemin hangja, bár még egyikük sem hallotta ilyennek.

- Jézusom! – ugrott hátrébb Onew – El sem hiszem, hogy mi most ezt hallgatjuk.

- Igazad van – állt mellé Key is – Most piszok rossz embernek érzem magamat.

- Olyan mintha kiskorú pornót hallgatnánk – csatlakozott Jonghyun is.

- Hogyan lehet pornót hallgatni, hyung? – tette fel Minho a költői kérdést.

- Nem tudom, csak kimondtam, ami először eszembe jutott – vont vállat Jjong.

- Nem tehetjük ezt, menjünk! – szólt meg a SHINee vezetője, és mindenki helyeselve bólogatott. Már éppen félúton voltak a kijárat felé, amikor Taemin felkiáltott.

- Erősebben! Ott, igen! Hyung~.. ahh...- a hangra mind a négyen egyszerre indultak meg az ajtó felé, hogy rá tapaszthassák a fülüket, csakhogy olyan nagy lendülettel érkeztek meg, hogy a becsapódáskor az ajtó kivágódott, ők pedig mind a négyen, egymás hegye hátán bezuhantak rajta.

- Ááá, Jjong! Kilapítasz ...– panaszkodott Key, majd meglepetten sikkantott fel – Te megfogtad a fenekemet?! – kiáltott fel felháborodottan, de Jonghyun csak sejtelmesen nézett le rá.

- Talán~ - énekelgette, majd élesen kiáltott fel amikor egy könyököt érzet a bordái közé fúródni.

- Minho az istenit! Kivennéd a fél kezed a tüdőmből?

- Kivenném, ha Jinki-hyung nem nyomna agyon.

- Srácok...mégis mit csináltok a padlón? – hallottak meg nagyon ismerős hangot a kanapé felől, mire mind a négyen odanéztek.

- T-Taemin-ah... – nyögte ki Minho, és hirtelen felugrott, lesöpörve magáról Onewt, aki így egy nyögéssel végiggurult a padlón.

- Mi csak...- állt fel Jonghyun is.

- Várjunk csak! – állt fel végül Key. – Rajtad ruha van – mutatott Taeminre – És rajtad is – majd Heechulra, aki erre a mondatra jóízűen felnevetett.

- Tudod Kibum, az emberek általában hordanak ruhát – jegyezte meg gúnyolódva a Super Junioros.

- Haha, nagyon vicces.. – forgatta meg a szemét a SHINee dívája.

- De akkor... mégis mi a fészkes fenét csináltatok ti itt bent? – tette fel a legfontosabb kérdést Jonghyun.

- Megmasszíroztam Taemint, mert fájt a háta a sok próbától... mégis mire gondoltatok? – szűkült össze Heechul szeme és úgy méregette a négy – most igen szégyenkező – fiatalt.

- Megmasszír... Ó, édes istenem! – csapott a homlokára Minho, majd röhögésben tört ki. Őt követte Jonghyun, majd Onew és Key is.

- Szerinted mi olyan vicces, hyung? – nézett tanácstalanul Heechulra Taemin, de az csak megvonta a vállát, majd megpuszilta a kisebb orra hegyét.

- Fogalmam sincs, Minnie. De hagyd csak őket a saját világukba. Nézd, milyen jól mulatnak – mutatott a földön fetrengő négy énekesre. Taemin erre felnevetett, és Heeculhoz bújva átölelte azt.

- Igazad van hyung – mosolygott a kisebb. Aztán összeráncolta a homlokát, és úgy nézett fel Heechulra.

 - De Heechul... szerinted mégis mit hittek, mit csináltunk? – kérdezte Taemin annyira ártatlanul, tágra nyílt nagy szemekkel, hogy Heechul csak nevetve puszilt bele a vörös tincsekbe.

- Hidd el, édes, jobb, ha nem tudod – somolygott az idősebb, ugyanis neki nagyon is tiszta volt, mit hittek a többiek. És be kellett vallja, őt is igen felingerelte Taemin nem kissé erotikus kiabálása és nyögései. A kisebbnek fogalma sem volt róla, milyen hangokat is adott ki, de Heechul nem csak hallotta és látta, hanem most már számolnia is kell a nadrágjában végbement térfogatváltozással is, amit most is igyekezett eltakarni.

§°§°§°§

Ezerszínű fények, dübörgő hangszórók, sikítozó rajongók, hömpölygő tömeg. Taemin úgy érezte, újra él. Önfeledten rohangált a színpadon, nevetgélt a többiekkel, visítva rohant az őt kergető Heechul elől, aki egy vizes palackkal rohant utána, majd amikor fordult a helyzet gonosz vigyorral az arcán rohant az idősebb után. Az SM újabb nagykoncertjén színe mindenki összegyűlt, hogy együtt ökörködhessen csapattársaival, énekes társaival. Több mint három hónap telt el az úgynevezett „betegsége” óta, ami valójában emberrablás volt. De hát persze ezt a média  nem tudhatta meg, így csak simán influenzás volt a hírek szerint. Csak a csapattársai és a Super Juniorosok tudtak az elrablásról, na meg a menedzserük és Szöul összes rendőre, de a lényeg hogy a média és a szülei nem. Hiába telt el annyi idő, Taemin időnként még mindig megijedt az érintésektől, hírtelen zajoktól, és már az emberekben sem bízott úgy, mint régen. Akárhányszor valami ismeretlen rajongó vagy stábtag közelebb lépett hozzá, ő azonnal hátrébb lépett. Ha beszélgetésbe elegyedtek vele ő csak csendben bólogatott, és igyekezett minél hamarabb kivágni magát a beszélgetés alól. Egyedül Heechulban és a csapattársaiban bízott meg száz százalékosan, senki másban.

A koncert végeztével mindenki jókedvűen szaladt le a színpadról, ki merre lát stílusban, csak Heechul maradt végig mellette, még akkor is, amikor már a folyosón mentek. Az idősebb egészen az öltözőig kísérte Taemint, ahol egy gyors csókkal köszöntek el egymástól. Ezután Taemin arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort. Végig ott volt az arcán. Átöltözés közben, a kocsiban, a dedikáláson, ahol nagy örömmel fogadták vissza a rajongói. Rengeteg volt a „De jó hogy visszajöttél Oppa” „Örülök, hogy jobban vagy Oppa”, és a „Szeretlek, Taemin-oppa” hangzású mondat. Ő csak nagy mosollyal fogadta a jókívánságokat, köszönte meg azokat a rajongóinak. Úgy a dedikálás közepén lehettek, amikor Taeminnek furcsa érzése támadt. Mintha valaki figyelné. Óvatosan körbenézett, de senki gyanúsat nem látott. Rajongók – főként lányok -, biztonsági őrök, menedzser hyung, csapattársak. Senki gyanús. Így csak kirázva a fejéből a rossz gondolatokat, mosolyogva fordult a következő rajongóhoz és írta alá az elé tett lapot.

Nem tudhatta, hogy a megérzései nagyon is jók, ugyanis tényleg figyelte valaki. A biztonsági őrök egyike, most a füléhez emelte a telefonját, és halkan szólt bele.

- Igen, itt van. – szólt bele mély hangon. A vonal túloldalán lévő valaki kérdezhetett valamit, mert a hapsi újra Taeminre nézett és beszélni kezdett.

- Nem látom rajta....Nem, kicsit sápadt, de jól néz ki, egészségesen. – válaszolt a feltett kérdésre, majd újra figyelni kezdett.

- Még mindig vörös haja van? – szólalt meg a vonal túloldalán lévő személy mély hangon.

- Már nem vörös, barna, világos barna.

- Nem tudsz közelebb menni hozzá, megközelíteni valahogy?

- Nem, nem tudok közelebb menni, gyanús lenne. Az előbb így is szerintem gyanakodott.

- Észrevett téged? – pánikolt az illető.

- Nem, hanem körülnézett. Szerintem érezte, hogy figyelem.

- Menj egy kicsit közelebb!

- Jó, megpróbálok, de még mindig nagyon védik. Négy őr van körülöttük, az épületet pedig zsaruk figyelik, még mindig esélytelen kivinni akárhonnan is főnök.

- Hagyd a francba, gyere ide, beszélnem kell veled! És hívd a többieket is!

- Értettem, megyek...de mi legyen a kölyökkel? Ne menjek- - a vonal másik végén lévő személy itt félbeszakította.

- Hagyd most Taemint! Van egy tervem, gyertek mindnyájan a szokott helyre, most!

- Igenis, főnök – tette le a fazon a telefont, majd vetett még egy utolsó pillantást a most bájosan mosolygó Taeminre. Tetszett neki a kölyök, szép volt, szabályos, kissé nőies vonásokkal, vékony, formás alakkal, és nagy, sötét szemekkel. Általában a nőkhöz vonzódott, de sosem utasította vissza, ha egy csini fiúka került a kezei közé. Nagyon remélte, hogy a főnök engedi majd, hogy eltöltsön vele egy kis időt kettesben, ha már a markukban lesz a kicsike. Ezekkel a gondolatokkal, és egy undorító vigyorral az arcán lépett ki az ismeretlen alak az épület ajtaján...

hű, de nehezen született meg ez a fejezet is... mostanában (szerintem a suli miatt, mindenről az tehet) elég nehezen jut időm a fejezetekre, pedig most már megint akció dús , izgis részek jönnek, hiszen ahogy láthatjátok Matt már szervezkedik, sőt egész csapata is van... szegény, kicsi Minnie, mi lesz veled a jövőben...? nem tudom ki hogy van vele, de én utálom Mattet.. jó tudom most jönne az, hogy "akkor miért nem nyírod ki vagy valami?", de szerintem így izgis a történet, és Heechulnak és Taeminnek úgy látszik meg kell küzdeni a szerelmükért. 

Amúgy csak hogy tisztázzam, a történetben Heechul nem megy katonaságba, mivel a valóságban is megsirattam, és a történetben már nem szeretném,így nem megy el, itt marad, hogy megmenthesse Minniet a gonosz Matt bácsi karmai közül..újra xĐ

Azért remélem tetszett a fejezet, főleg az eleje, azt imádtam írni :D

puszi. Yume