Chapter 33

~Happenings~

A tömeg hatalmas volt. Nagyobb, mint amit Taemin elképzelt. Talán több ember volt itt most, mint az SM koncerten. Vagy lehet csak ő látta így? Minden esetre félelmetes volt, ahogyan a színpad mögül kilesett. A szíve hevesen vert, és érezte, hogy hosszú idő után, most újra izzad a tenyere. A stylistok még most is a haját igazgatták, amíg a sminkes noona a szemét húzta ki enyhén tussal. Mellette Key éppen a nadrágja miatt reklamált, ugyanis észrevette, hogy a gomb a sliccénél vészesen laza.

 - Mi lesz, ha a színpad közepén csúszik le a nadrágom? Senki sem produkált még akkora égést! – jött ki Keyből a díva. Jonghyun jól szórakozva figyelte Kibum morcos arcát, és nem tudta megállni, hogy ne simítson végig a duzzogó pofin. A mozdulattól Keynek minden harci kedve elment, és pirulva sütötte le a szemeit. Taemin csak vigyorogva figyelte a kettőt, majd visszafordult a tükör felé. Ő már most sejtette azt, amit ők még nem. A tükörbe nézve a saját képmását kezdte el bámulni. Még mindig nem tudta elhinni, hogy már négy hónap telt el. Neki sokkal kevesebbnek tűnt. Néha még mindig érezte a fojtogató kezeket a nyakán, a bilincset a csuklóján, és Matt érintéseit a bőrén. A gondolatra kirázta a hideg. És a tény, hogy Mattet még a rendőrség sem találta meg, rettegéssel töltötte el. Félt, hogy akár mikor eljöhet érte, félt kinyitni az ajtót, ha valaki idegen csengetett, félt egyedül menni kávézóba, az utcára, akárhova. A rendőrök azt mondták, Matt valószínűleg elhagyta az országot, de Taemint ez nem nyugtatta meg. Folyton a fülében csengtek Matt szavai, amiket még a kórházban mondott. „Most nem tehetek semmit, túl feltűnő lenne, de látjuk még egymást, kicsi Minnie” A gondolatra kirázta a hideg, és látványosan összerezzent. A sminkes noona meglepetten, majd aggodalmasan nézett rá.

 - Minden rendben, Taemin-sshi? Nagyon sápadt lettél – mondta óvatosan, de Key figyelmét nem kerülte el a lány aggodalmas hangja. Nem törődve az őt sminkelő lánnyal felugrott, és Taemin mellé sietett.

 - Taemin-ah, minden rendben? – nézett rá a kisebbre, aki úgy ült a székben, mint aki mindjárt elájul. Taemin, látva csapattársa aggodalmát, mosolyt erőltetett az arcára.

 - Persze, umma, csak izgulok. Tudod, kicsit régen léptünk már fel szólóban. – Kibum látszólag megkönnyebbült, bár a tekintete azt sugallta, hogy még mindig gyanakszik.

 - Mindannyian izgulunk, Minnie, de hidd el, jók leszünk – vonta anyai ölelésbe a kisebbet, mire az megadóan simult a meleg karok közé.

 - Tudom umma... csak olyan rossz érzésem van... – suttogta Key nyakába, mire az csak szorított az ölelésen. Most már pontosan tudta, miről van szó, mitől fél Taemin.

- Nem lesz semmi baj... Biztos nem lesz itt... ha meg mégis, elkapják.  – suttogta olyan halkan, hogy csak Taemin hallja. – Megvédelek, bármi áron, ígérem! – ezzel a mondattal eleresztette Taemint és egy kis bátorító mosollyal lépett vissza a sminkes lányhoz. Taemin szívében melegség terjedt szét. Tudta, hogy Key szavai igazak, és tényleg meg fogja védeni őt, úgy, ahogyan Heechul is, aki most éppen valami megbeszélésen ült. Az idősebb az előbb írt neki egy üzenetet, miszerint „ha még sokáig kell hallgatnom ezt a vén szamarat, aki a főnökömnek nevezi magát, esküszöm, belefojtom magam a kávémba”. Az üzeneten Taemin jót derült, és kitartást kívánt hyungjának. Már eltelt egy hét azóta, hogy ők ketten... együtt voltak, szeretkeztek. Taemin még a gondolatától is mélységesen elpirult. Hát megtörtént. És csodálatos volt, minden perce. Még akkor is ha másnap kicsit kényelmetlen volt számára a járás.Azóta nem nagyon volt idejük újra egymásra, de mindig találtak tíz, húsz vagy harminc percet arra, hogy kielégítsék a másik vágyait. Még ha nem is feküdtek le azóta egymással, az biztos, hogy a kapcsolatuk intimebb jellegű lett.

 - Tíz perc! – kiáltott be az egyik rendező, mire Taemin kicsit megugrott. Hát itt volt az idő. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon egy kicsit, nagy levegőt vett, és próbálta elhessegetni azt a nyomasztó érzést, ami reggel óta a mellkasát nyomta.

§°§°§°§

A koncert a vége felé közeledett, és persze mint mindig a tömeg most is tombolt. Lányok ezrei sikítoztak kedvenceiket bíztatva, támogatva. És ők persze most sem okoztak csalódást nekik. Énekeltek, táncoltak, bolondoztak, nevetgéltek. Mindnyájan igyekeztek felvidítani kis maknaejukat, aki a koncert előtt kicsit meg volt szeppenve és csapattársai is észrevették rosszkedvét. De Taemin koncert előtti baljós megérzése most feloldódni látszott. Nem tehetett róla, de barátainak meg voltak azok a képességeik, hogy bármit el tudtak vele feledtetni a hülyeségükkel, még ha csak egy kis időre is. Egyikük sem tudhatta, mi készül a háttérben. Ahogyan azt sem, hogy most is figyelték őket. Három egyenruhás férfi állt a stadion három különböző pontjában, és mind a hármójuk tekintete egy- a most bohóckodva szaladgáló- alakra összpontosult. Taemin hosszú haját, hátul egy laza copfba fogta, pólója ujját feltűrte, és éppen azon fáradozott, hogy a rajongóknak szánt kislabdát, minél messzebbre dobja. Megint úgy érezte, valaki figyeli. Igaz, hülyeség volt ilyet mondani egy koncerten, ahol több tucatnyi reflektor világít a képedbe, és vagy négy kivetítőn is rajta van az arcod, de ez nem olyan érzés volt. Nem az, amit akkor érez, ha egy rajongója figyeli. Ezt inkább ahhoz tudta hasonlítani, amikor a vadász lesi az őzet, a pillanatot amikor lecsaphat rá. Most is ilyen érzése volt. A koncert a végére ért, és ők pedig búcsúzkodni kezdtek. A három egyenruhás pedig szépen lassan elindult, hogy elfoglalhassa a helyét. Mindhárman tudták, hogy itt az idő. A terv megvalósítása abban a pillanatban megkezdődik, amint a SHINee lelép a színpadról. És amikor ez megtörtént, az egyik – a biztonsági őrnek öltözött – fickó telefonja megszólalt. A túloldalon lévő fél csak egy szót mondott, az egyenruhás mégis megértette, hiszen tudta mit jelent.

-        Kezdődik.

¤¤¤¤

-        Lee Taemin? – hallott meg Taemin egy mély hangot maga mögül, amikor éppen az öltözőbe akart bemenni Kibum után. Megfordulva egy kicsit hátraugrott, ugyanis mögötte egy igencsak nagydarab, kopasz, kigyúrt, tetkós, nem ázsiai fickó állt. Hallható volt az akcentus, ahogyan a nevét ejtette ki. Ahogy a pasira nézett, egyből egy börtön képe ugrott be neki. A fazon tök úgy nézett ki, mint aki most szabadult. Valahogy a fiatalabbon egyből menekülési kényszer lett úrrá. De ahogyan meglátta a biztonsági őr egyenruhát, kicsit lenyugodott, bár a menekülhetnék még mindig megmaradt.

-        I-igen? – kérdezte és gondolatban máris leszidta magát a hangja remegése miatt.

-        Lenne egy perce? – kérdezte a férfi kicsit törve a nyelvet. Taeminen enyhe pánik lett úrrá.

-        Mégis miért? – kérdezte gyanakodva és keresztbe fonta maga előtt a karjait. Nem tetszett neki ez az egész. A pasi szája szélén mintha kissé elégedett mégis gúnyos vigyor jelent volna meg, de aztán rendezte a vonásait.

-        A menedzserük küldött, hogy vezessem hozzá Lee Taemint, mert nem akar feltűnést kelteni a rajongók között azzal, hogy a színpad előtt idolok szaladgálnak – mondta a tökéletesen betanult szöveget Dave. Taemin még mindig nem volt száz százalékosan meggyőzve, de mégis kilépett az ajtón a pasival. Ha a menedzsere hívatta, mennie kellet, hiszen a férfi haragja ijesztően komoly tudott lenni.

-        Rendben. Merre kell mennem? – kérdezte a kisebb még mindig bizonytalanul. Nagyon rossz érzése volt, és ez csak fokozódott, amikor követni kezdte a nagydarab fickót a folyosókon keresztül.

§°§°§°§

-        Hol van Taemin? – nézett fel Kibum, amikor észrevette a kis maknae hiányát.

-        Nem tudom, biztos wc-n – vont vállat Onew, majd visszafordult Minhóhoz. Keyt csak nem hagyta nyugodni a dolog, és olyan volt mintha valami súly nyomná a mellkasát.

-        Megyek, megnézem – állt fel Kibum, majd Jonghyun tekintetétől kísérve kisétált az ajtón. A mosdóba érve gondterhelten ráncolta a homlokát, amikor Taeminnek nyomát sem látta ott. Már fordult volna vissza, hogy megnézze a másik mosdót, amikor hangfoszlányokra lett figyelmes.

-        Mégis hová megyünk? Hol van menedzser-hyung? – hallotta meg Taemin bizonytalan, kissé remegő hangját, mire egyből arra kezdett el menni, sietős léptekkel.

-        Mindjárt, darling~ - mondta egy mély hang, a mondat második felét angolul. Key nem hitte, hogy Taemin értette az elszólást, de ő nagyon is. És a pasi mézes-mázos hangja sem ígért semmi jót, így gyorsított a tempón egészen addig, amíg el nem érte a folyosó végét.

-        Na jó, én vissza akarok menni! Majd beszélek menedzser-hyunggal, ha feljön hozzánk – Taemin ezzel megfordult és már ment is volna vissza, csakhogy a pasi elkapta a karját, és erőszakkal fordította vissza.

-        Nana, csak ne olyan hevesen – ciccegett a pasi. – Most te szépen velünk jössz – erre a mondatra két rendőrruhás fazon jelent meg, mind a kettő perverzen vigyorogva, a mostanra halálra rémült Taeminre.

-        N-ne… - gyűltek könnyek Taemin szemeibe – Ne megint… ne – folytak végig az említett könnyek a kisebb arcán. Már sejtette ki áll e-mögött, nagyon is sejtette, és most értelmet nyertek Matt korábbi szavai.

-        Ó, ne sírj drága, mi nem bántunk – törölte le kissé gúnyolódó hanggal a kicsorduló könnyeket a kisebb arcáról az egyik álrendőr, míg a másik Taemin mögé lépve összefogta annak tiltakozó karjait, bilincset kattintva rájuk.

-        Ne! Segíts- kezdett volna kiabálni Taemin a félelmetesen ismerős érzésre, ahogy a bilincs csuklója érzékeny bőrébe mar, de Dave gyorsan a szájára tapasztotta a kezét, majd egy fehér, kendő szerű anyagot. Taemin még néhány másodpercig próbált szabadulni, de aztán a teste legyengült, és a világ elsötétült. A kis test erőtlenül hullott az őt szorító rendőrruhás fickó karjaiba. Kibum eddig sokkosan állt a sarokban, megrettenten nézve, ahogy Taemint elkábítják. Nagyon félt, rettegett, de mégis Taeminről volt szó. Tennie kellett valamit! Nem nézheti csak úgy végig, ahogy Taemint elrabolják, nem! Ezzel az elhatározással rohant ki a sarok mögül, és a meglepetés erejével, mivel senki sem számított rá, olyan jobb egyenest húzott be a nagydarab, tetkós fickónak, hogy az meglepetten terült el a földön.

-        Rohadék! Engedjétek el, Taemint! – már emelte a kezét a következő ütésre, amikor valaki elkapta hátulról.

-        Hű de vad kiscicát fogtunk. Nem igaz Dave? – dorombolt a fülébe egy mély, jól mulató hang.

-        De még mennyire – állt fel Dave a száját törölgetve, ami igen csak felrepedt. Key elé állva nézett bele annak macskaszerű szemeibe, amik most mérhetetlen haraggal villogtak.

-        Nézd, hogy védi a kölyköt – nevetett fel a Taemint most a karjai közt tartó fazon.

-        Ezt nagyon nem kellett volna, cicám – simított végig Key arcélén, mire az undorodva rántotta el a fejét az érintésből.

-        Ne érj hozzám, te köcsög! – köpte a szavakat, amivel kiérdemelt egy pofont, aminek az erejétől a feje jobbra fordult, és érezte, hogy felreped az ajka.

-        Hm, érdekes vagy. Egy igazi vadmacska. Tudod, cicus, szeretem, ha ellenkeznek, attól csak még jobb lesz nekem – suttogta Key fülébe Dave, majd intett a fejével a Kibumot lefogó hapsinak, aki erre annak szája elé tett egy hasonló kendőt, ami Taemint is kiütötte. Kibum tovább küzdött a sötétség ellen, de végül ő sem bírta, és ájultan esett az őt tartó fickó karjai közé, de amikor amaz fel akarta emelni, Dave megállította.

-        Ő az enyém. - nézett végig perverz vigyorral Key ájult alakján, majd a karjaiba emelve a kocsihoz sétált vele, ahová társa már Taemint berakta. Lefektette a szőkét kis csapattársa mellé, majd elégedett vigyorral szállt be az anyós ülésre. Nem gondolta volna, hogy az akcióból majd ő is részesül, de most nagyon elégedett volt. Tetszett neki Key. A kölyök sem volt semmi, főleg ezzel a hajjal, meg a vékony kis alakjával, de Keyben volt valami, ami vonzotta. És nem csak szexuálisan. Hátra nézett, és vetett egy pillantást a kisebbre. Ő sem lehetett  sokkal magasabb Taeminnél, és ő is vékony volt. Az alakja nem volt annyira nőies, mint a kölyöké, de mégis formás. De ami a legjobban tetszett neki, az a másik szeme volt. Azok a macskaszerű, sötét szemek, amik olyan tűzzel néztek rá. Akaratlanul is megnyalta az ajkait, ahogyan arra gondolt, milyen jól fog szórakozni ezzel a vadmacskával. Visszafordulva, a zsebébe nyúlt és tárcsázta a már jól ismert számot.

-        Ott van? – kérdezte az ismerős hang izgatottan.

-        Itt - nézett hátra most Taeminre, akinek kezei még mindig a háta mögött voltak, és a haja az arcába hullott, amit most éppen a furgon hátuljában ülő Dan simogatott ki az arcából, megszállottan figyelve a gyönyörű arcot. Időközben az ölébe húzta Taemin fejét, hogy az ne a furgon kemény platójnak ütődjön minden bukkanónál. Látszólag teljesen elbűvölte Taemin szépsége. Csak nehogy baj legyen belőle, hiszen Matt teljesen a kölyök megszállottja volt, Dan pedig nagyon úgy nézett ki, mint akit megigéztek. Ötűjük közül Dan volt a leggyengébb, Dave szerint. Nem fizikailag, mert a téren igen is erős volt, hanem inkább természetileg. Amíg Matt őket a New Yorki börtönből hozta ki, Dant egyikük sem tudja, honnan szedte. És ő volt közülük a legfiatalabb, csupán 21 éves volt, amíg ők már jóval túl voltak a húszon, Rick még a harmincon is. Nem tudták miért van itt, vagy ki is ő valójában, követett-e el már bűncselekményt, ölt-e már embert, semmit nem tudtak róla. Ez valamiért nyugtalanította őket. Dave gyorsan megrázta a fejét, hogy kiűzze az effajta gondolatokat, és ismét a telefonra koncentrált.

-        De főnök – kezdett bele lassan, majd tekintetét átvezette Kibumra – Van egy kis probléma…

De gyorsan kész lett :)) Na, emberek, most aztán beindultak az események, na meg a mi Key-ünk anyai ösztönei. Mindenáron védi a fiát xĐ Szerintetek mi sül majd ki ebből? Hogy fog reagálni Jjong Kibummie eltűnésére? És mi a vélemény Danről, a titokzatos fiúról? Tippek, ki lehet? Azt már megmondhatom, hogy a jövőben nagyobb szerepet szánok neki.... huu~ xĐ 

A komikat most is szívsen fogadom :)))