§ Why can't you just leave me alone? §
- Hát ezt nem hiszem el! –
röhögött fel Matt, amikor Key és Dave megálltak Dan mellett és a fiatalabb
egyből a karjaiba zárta Taemint.
- Nincs semmi bajod, Minnie? – kérdezte Key a
kisebbtől, mire az csak megrázta a fejét, de amikor Kibum kicsit erősebben
ölelte, halkan felszisszent. Akármennyire is próbálta eltitkolni, igenis fájt
az oldala, ahol Matt megszorította. Ezen felül persze még mindig érezte, hogy a
láza még nem ment le és emiatt szédült is.
- Most már minden rendben lesz. Jonghyun és
Heechul hyung már úton vannak, és nemsokára haza megyünk, rendben? – nyomta az
arcát a fiatalabb forró homlokára, majd megpuszilta.
- Heechul hyung? – kérdezte Taemin reménykedve,
kissé gyenge hangon.
- Igen, ő. Mindjárt itt lesznek, ne félj –
simított végig a kissé kócos tincseken anyáskodón.
- Ó, de ééédees, mindjárt elolvadok! - gúnyolódott
Matt, mire Key összehúzott szemekkel nézett rá.
- Kikérdezett? – köpte oda a szavakat, mire
Matt arcáról eltűnt a mosoly és a helyét tiszta harag vette át.
- Te csak ne pofázz nekem vissza, ribanc! –
sziszegte mérgesen Keyre. – Még mindig nem tudod hol a helyed! - indult meg a
fiatalabb felé, csakhogy a fegyver csöve most is megállította. Gyűlölettől
szikrázó szemekkel nézett fel Danre, aki védelmezően lépett Key és Taemin elé
és egy pillanat múlva Dave is megjelent mellette és pontosan Kibum elé állt.
- Ne már Dave! – kiáltott fel idegesen Matt,
látva, hogy erőfölényben vannak ellene. – Te nem vagy ilyen, haver! Emlékezz
csak miért is ültél börtönbe! Nem hiányzik az erőszak? Na? Tudod, hogy
megkaphatnád a kis szöszit – próbálta átcsábítani a férfit Matt. – Látom hogy akarod
őt. Látszik a szemedben, amikor csak rá nézel. Hiszen gyönyörű, nem igaz? –
nézett most Keyre, aki ijedten kapta a fejét Dave felé, aki egy pillanatig
hezitálni látszott, és vágyakozva pillantott Keyre és éhesen mérte végig.
Tényleg tetszett neki és már régen nem vágyott így senkire sem. – Simán
legyűröd őket és tiéd lehet. – lépett közelebb óvatosan Matt, de Dan látta a
mozdulatot és figyelmeztetően emelte fel a fegyverét.
- Dave, ne higgy neki! Ne hagyd, hogy megint
átverjen! Te nem vagy erőszaktevő! Amiket tettél, azokat valamilyen okból
tetted. Valamiért, vagy valakiért, akit elveszítettél – erre mondatra Dave arca
összerándult, de nem mozdult, még mindig Kibumra bámult, aki ijedt de most
mégis érdeklődő szemekkel nézett rá. – Ő sem akarná, hogy ezt tedd, te magad
mondtad – Dave arca egy pillanatra ellágyult és Key elé lépett. Amaz meg sem
mozdult, csak állt Taeminnel a karjaiban, - aki már alig volt magánál a láztól
– és kissé ijedten nézte, ahogy Dave felemeli a kezét. Behunyta a szemét és
várta az ütést épp úgy ahogy Matt is csak ő élvezettel nézte ahogy a kigyúrt
férfi ütésre emeli a kezét. Így mind a ketten meglepődtek, amikor Dave ahelyett
hogy megütötte volna, Keyt, óvatosan végig simított az arcán, és lassan
felemelte azt. Kibum félve nyitotta ki a szemeit és nézett fel Davere. Az csak
egy fél vigyorra húzta a száját, majd Matt felé fordult és az arca már
kifejezéstelen volt.
- Bocs haver, változnak az idők és az emberek
– vigyorgott gúnyosan az immáron dühös Mattre.
- Hát ilyen komolyan nincs! Mi van veletek?
Nem ezért vettelek fel titeket! A feladatotok ennek pont az ellenkezője lenne!
Itt kéne tartanotok őket, nem pedig megszöktetni! - dühöngött és közben észrevétlenül közelebb
került Keyhez. Taemin mögötte volt és az idősebb hátának dőlt, támogatást
keresve.
- Időközben rájöttünk, hogy nem vagy normális,
cousin! – mondta gúnyosan Dan, de aztán hangosan kiáltott fel, amikor Matt egy
hirtelen mozdulattal megragadta Key karját és maga elé húzta, pajzsként, majd
ki tudja honnan egy tőrt húzott elő és a torkának szögezte azt.
- Kibum! – kiáltott fel Taemin, amikor Key
kicsúszott a szorításából, és már indult is meg felé, csakhogy Dan visszafogta,
és maga mögé tolta.
- Most nem olyan nagy a szád, Key? – suttogta
gúnyosan a fiatalabb fülébe Matt és a kés pengéjével végigcirógatta Key
arcvonalát. A kisebb csak csendben állt, összeszorított fogakkal és remegő
végtagokkal. Most már tudta, mit érezhetett Taemin Matt karjai közt. Félelmet,
rettegést, pánikot, szabadulni akarást, de legfőképpen vágyat. Nem Matt felé,
hanem azért a személyért, akire egy olyan pillanatban a legjobban vágysz.
Akitől azt várod, hogy eljön érted, és megvéd mindentől. Akinek az érintésére a
legjobban vágysz. És ezekre a gondolatokra Key szeme előtt csak egy – nagyon
ismerős és számára kedves arc lebegett. Jonghyun.
Az emlékre, ahogyan az idősebb ránevet, majd incselkedve szalad előtte, könnyek
gyűltek a szemébe. Szinte nem is figyelt a környezetére. Pár perc ki is
eshetett, mert a következő dolog amit érzett, az egy éles, csípő érzés, amikor
is a penge az alkarján a bőrébe mart. Szívszaggatóan fájdalmas kiáltás hagyta
el a száját.
- Rám figyelj, ha hozzád beszélek, te kurva! –
ordított Matt, ahogy egy jó tíz centis elég mély vágást ejtett Key karján. Dan
már mozdult volna, de erre Matt csak ismét csak Kibum torkához vezette a kést.
A fiatalabb szemeiből lassan csordogáltak a könnyek, de így volt ezzel Taemin
is, akit most már Dave tartott vissza attól, hogy Mattre rontson, nem törődve a
késsel.
- Ne! Hagyd őt békén, te rohadék! Hát nem volt
még elég? Nem tettél még eléggé tönkre? – ordította Mattnek, miközben a könnyei
megállíthatatlanul folytak tovább. – Most már azokat is bántod, akiket
szeretek? Miért? Mivel érdemeltem ezt ki? – Taemin testéből mintha minden erő elszállt
volna, és a lábai feladták a szolgálatot. Összecsuklott Dave karjaiban, aki
óvatosan csúszott le vele a padlóra, ahol aztán a kisebb tovább zokogott. Mielőtt bárki is mondhatott volna akármit, az
ajtó nagy robajjal kivágódott és egy ziháló Jonghyun rontott be rajta egy
szintén lihegő Heechullal.
- Kibum! – ordított Jonghyun, amint észrevette
a fiatalabbat Matt karjai közt, amint egyik kezéből dől a vér, amíg másik
kezével azt szorítja. Amikor az épülethez érve tanácstalanul álltak, olyan
tehetetlennek érezte magát, és félt is. De amikor meghallotta, Key szívet
tépően fájdalmas kiáltását, a lábai maguktól indultak meg. És most, a látvány,
ahogy a másik tehetetlenül, zokogva szorítja vérző karját, amíg valami
elmebeteg egy kést tart a torkánál, mindennél fájdalmasabb volt.
- Key! – indult meg egyből a fiatalabb felé,
csakhogy Matt egy igencsak fenyegetőmozdulattal, - amikor is a kést enyhén
belenyomta Kibum nyakának vékony bőrébe – megállította.
- Maradj ott ahol vagy, különben átvágom a kis
díva torkát! – kiáltott dühösen.
- Taemin! – hallatszott egy kiáltás Jonghyun
mögül, és mire hátra nézett, Heechul már a karjaiban tartotta, a most már
teljes szívéből zokogó Taemint, aki biztonságot keresve bújt a Super Junioros
mellkasába.
- Heechul hyung, annyira hiányoztál, úgy
szeretlek! – fúrta bele még jobban a fejét Heechul pólójába.
- Sss, nyugodj meg, szerelmem, semmi baj, itt
vagyok, én is nagyon szeretlek.– simogatta a barna tincseket, miközben nyugtató
szavakat suttogott a fiatalabb fülébe.
- Te rohadék, már megint itt vagy? – köpte a
szavakat idegesen Matt, ahogy a párost nézte. Jonghyun nem tudta levenni a
szemét Key könnyektől maszatos arcáról, ami már kissé sápadt volt a
vérveszteségtől. Tudta, hogy tennie kell valamit, nehogy késő legyen. Mivel
Matt most nem figyelt rá, hanem Taeminnel és Heechullal foglalkozott, ő lassan
közelebb araszolt Keyhez. Az csak megrázta a fejét,és a szemével kérlelte
Jonghyunt, hogy ne csináljon semmi ostobaságot. Jonghyun látta, hogy az egyik
fickó a kettő közül, a szőke, ugyan úgy tesz, ahogy ő, és lassan araszolt a
kést szorongató idióta felé. Jonghyun nem tudta kik ezek a fickók, de amikor
beléptek a szobába, úgy tűnt egy oldalon állnak velük, hiszen Taeminéket
próbálták megvédeni. De most nem volt ideje ilyenekre, csak Key lebegett a
szeme előtt. Még akkor is, amikor nem törődve annak az ijedt kiáltásával,
Mattnek ugrott, és megpróbálta kicsavarni a kezéből a kést. Matt annyira
meglepődött, hogy elengedte Keyt, aki így az ágynak zuhant, ő maga pedig
Jonghyunnal együtt a padlóra, ahol aztán birkózni kezdtek a késért. Jonghyun
sikeresen kiütötte a kezéből a szúró eszközt és két jókorát behúzott az
idősebbnek. A földön verekedve birkóztak, míg végül Matt került felülre és a
kést – ami ki tudja, hogy került megint hozzá – minden áron a fiatalabba akarta
döfni, csak hogy Jonghyun nem adta magát olyan könnyen. Minden erejével Matt
kést tartó karjának feszült. Aztán Matt hirtelen lerepült a fiatalabbról és
durván a fölnek vágódott. Dan fél mosollyal az arcán nyújtotta oda a kezét
Jonghyunnak, aki azt szintén egy fél mosollyal az arcán fogadta el azt. Dave
időközben lefogta a most már Taemin felé induló Mattet, aki erre csak őrjöngeni
kezdett.
- Eressz el te állat! Ő az enyém, érted?! Az
enyém! Senki másé, az enyém! – ordította, miközben a szemét le sem vette
Taeminről, aki rettegve bújt bele az őt szorosan ölelő Heechul mellkasába. A
Super Junioros lágyan belecsókolt a barna tincsekbe, majd sötéten nézte Mattet.
- Soha nem volt a tiéd és sosem lesz a tiéd!
Erőszakkal kényszeríteni valakit, hogy szeressen, kegyetlenség. Mindenkinek
joga van arra, hogy maga döntsön. De miket is beszélek itt? Egy olyasfajta, mint
te, ezt sosem érthetni meg – horkant fel gúnyosan, és még közelebb húzta
magához Taemint, majd lassan ringatni kezdte.
- Te rohadék! Mindent elrontottál, már az első
alkalommal is! Minden a te hibád! Kinyírlak! Esküszöm, kinyírlak! – üvöltött
Heechul felé és vadul kapálózni kezdett Dave szorításában.
- Dan? Azt hiszem, jól jönne egy kis segítség
– kiáltott oda a kopasz férfi Dannek, aki éppen egy rongydarabbal próbálta
elállítani a vért, ami még mindig megállíthatatlanul folyt Key kezéből. A
kisebb Jonghyun karjaiban feküdt, amíg az szorosan ölelte magához. Amikor a
fiatalabb odaért Davehez, megállt Matt előtt, aki szinte vérben forgó szemekkel
nézett fel rá.
- Megbíztam benned! Azt hittem te sosem
fordulsz ellenem! De pont te, Dan a saját rokonom! – erre a mondatra, minden
szempár, kivéve Keyt és Taemint, Danre szegeződött.
- Te sosem voltál a rokonom! Mindig is
gyűlöltelek, mert mindenki csak hozzád hasonlított! Te voltál a tökéletes
gyerek, én meg a semmirekellő. Senki sem vette észre, mennyire őrült vagy csak
én, de senki sem hitt nekem. Azt hitték hazudok, amikor azt mondtam nekik, hogy
kémkedsz egy lány után, vagy hogy fotókat gyűjtesz róla. – ordította Matt képébe Dan – Azt hitték én
vagyok az őrült, lenéztek. Úgy kezeltek, mint ha nem lennék a fiuk, hiszen
olyan nem létezik hogy az ő rendes, okos, tisztelettudó keresztfiuk egy
pszichopata . Emiatt züllöttem el, mentem bele minden rosszba... - Dan szemébe lassan könnyek gyűltek az
emlékektől. – Amikor a szüleid rájöttek, hogy nem vagy normális, anyámék még
nekik sem akartak hinni – nevetett fel minden humor nélkül, majd hirtelen
erősen állon vágta Mattet. – De végül kénytelenek voltak, amikor a szüleid
orvosokhoz küldtek. De tudod mit, semmi gond. Hiszen ha nem vagy egy ilyen
őrült, sosem ismerem meg Taemint és Keyt – nézett a két fiatalra, akik - az
egyik Jonghyun a másik Heechul - ölében ültek, most már egymás mellett. Taemin
szemei könnyesek voltak, ahogy rá nézett, ezért Dan küldött felé egy bátorító
mosolyt.
- Taemin egy csodálatos ember. Szerető,
gondoskodó, tehetséges, és meglátja az emberekben a jót, még azokban is,
akikben nehéz megtalálni – vetett egy gyors pillantást Davere. – Kibum pedig a leggondoskodóbb, legvédelmezőbb
ember, akivel eddig találkoztam. Bármi áron megvédi azt, akit szeret – Key
szája erre a mondatra gyenge mosolyra húzódott. – És aki ezeket az embereket
bántja, az egy lelketlen szörnyeteg! – húzott be még egyet, csak most hasba.
Matt erre összegörnyedt, majd mindenki nagy meglepetésére röhögni kezdett. A
szája szélén lassan lefolyt a vér,és az arccsontja is szépen bedagadt az
ütésektől, amit Jonghyuntól és Dantől kapott,
mégis most úgy nevetett, mint valami őrült.
- Hogy ti milyen kis naivak vagytok. Azt
hiszitek, kijuttok innen? – röhögött tovább, mire mindenki összezavarodva
nézett rá.
- Mégis miről beszélsz? Talán nem vetted
észre, hogy többségben vagyunk? – kérdezte Dave a férfi mögül, mire Matt csak
még jobban röhögni kezdett.
- Key alig van magánál a vérveszteségtől, a
kis Taeminnie – pillantott a kisebb felé, aki teljes testével Heechul
mellkasának volt dőlve és erősen remegett. Valószínűleg a láz miatt. – Pedig,
mindjárt kidől. Ezen felül – nézett Jonghyunra, akinek fel volt repedve a szája,
majd Heechulra, maró gyűlölettel a szemében – Ők nem is számítanak ellenfélnek,
így maradtatok ketten. Öt ember ellen – vigyorgott gúnyosan. Dan és Dave úgy
néztek rá, mint aki nem normális.
- Hogy mi van? – kérdezte Dan, de Matt ismét
csak felröhögött.
- Dannie, Dannie, Dannie – rázta a fejét
kuncogva – Hát nem ismersz már eléggé? Én mindig megkapom azt, amit akarok! És
ez alól a kis gyönyörűség sem kivétel – nézett vágyakozva Taeminre, mire
Heechul úgy fordította a kisebbet, hogy az még véletlenül se essen Matt látó
terébe.
- Bejöhettek fiúk! . kiáltott fel hangosan, mire
az ajtó kivágódott, és négy férfi lépett be rajta, Dan és Dave számára elég ismerősek...
Azta, hát ezt is sikerült befejezni, igaz sokat szenvedtem vele és nem is tetszik annyira..., de mind1 ez most ilyen lett. Említettem már mennyire utálom az iskolát?? Ha nem most említem xD Komolyan, sosem lesz már vége.... vagy nyár,amikor korlátlanul,kötetlenül olvasgathatom a kis fictjeimet, vagy írogathatom a sajátomat..~ óóó, szép élet is lenne xD
Na szóval, lényeg, hogy itt az új feji, éééés, új olvasókkal is bővült a blogom, aminek naaaagyon örülök, Csak előre szólok mindenkinek, hogy nem vállalok felelősséget, ha valaki esetleg megbukik miattam xDD just kidding!!
Amúgy szerintem legközelebb egy Jongtae fordítással jelentkezem és már új történeten is gondolkodom, ami szintén JongTae párosítású lesz. Az ismertetőt már meg is írtam :)
Puszi nektek: Yume~ <3
És a végére egy kis cukiság, csak hogy senki se essen depresszióba :) Ez a videó valami halálian aranyos, és ajánlom minden Taemin fannak ( meg azoknak is akik nem azok). nekem feldobta a napomat :)
