~Everything will be alright~
- Nocsak, nocsak. Dannie fiúnak mégis csak
bejön a kis barna – horkantott fel gúnyosan Rick, majd a tekintetét Davere
vezette. – Na neee, már te is haver! – röhögött hangosan, majd a maradék három
férfi felé fordult.
- Nézzétek csak fiúk, hát nem édes – mutatott
Heechulra és Taeminre, majd Jonghyunra és Keyre.
- De nagyon cuki, bár én szívesebben lennék a
dinóra hasonlító fickó helyében – nyalta meg a száját Peter, mire Jonghyun és
Dave egyszerre kapták felé a fejüket és olyan gyilkos pillantással méregették,
hogy az csak egy lépést hátralépett. – Wow, mi ez a nagy vehemencia ember? –
hőkölt hátra.
- Elég volt a pofázásból! Intézzétek már el
őket! Taemin az enyém, a többivel azt csináltok amit akartok – kiáltott rájuk
Matt. A négy férfi tekintete megkeményedett, majd szinte egyszerre bólintottak.
Dan óvatosan Taemin és Heechul elé csusszant, amíg senki sem látta, Dave pedig
– a még mindig a szorításában lévő Mattel együtt – Jonghyun és Key elé állt.
Heechul és Jong egymásra néztek, egy pillanatra a tekintetük összekapcsolódott,
majd mindketten lassan bólintottak, aztán Heechul Taeminhez, Jonghyun pedig
Keyhez fordult.
- Taemin-ah – suttogta a kisebb fülébe, mire
az csak ijedt, kissé a láztól ködös szemekkel nézett fel rá. – Maradj itt Keyel,
vigyázzatok egymásra – súgta a fiatalabb fülébe, mire az rémülten nézett rá.
- Ne! Ne menj el, kérlek! Na hagyj itt! –
kapaszkodott a férfi felsőjébe és könnyek gyűltek a szemébe.
- Csss, semmi baj. Nem lesz semmi baj. Nemsokára
vége lesz és hazamehetünk, de addig is vigyázni fogok rád – csókolt bele a puha
tincsekbe, majd lassan lefejtette magáról a görcsösen kapaszkodó kezeket.
Jonghyunra nézve észrevette, hogy ő is lassan feláll, Keyt pedig Taemin
oldalának dönti, aki óvatosan magához ölelte. Akár milyen beteg is volt a
fiatalabb, még mindig jobb állapotban volt, mint Key, akinek a kezéből még
mindig folyt a vér, igaz már nem annyira, mivel Jonghyun a pólójából letépett
anyagdarabbal elkötötte. Heechul lágy csókot lehelt Taemin ajkaira.
- Szeretlek – suttogta, mire a kisebb arcán
gyenge mosoly jelent meg.
- Én is szeretlek, hyung – motyogta vissza ő
is. Aztán felgyorsultak az események, Taemin és Key csak nagy, ijedt
szemekkel tudta figyelni, ahogy Heechul és Jonghyun is beállnak a verekedésbe.
Látszólag nem kissé lepte meg Mattet és a kis haverjait, hogy a két fiú ennyire
jól tud verekedni, mivel amikor Jonghyun egy igen erős ütéssel a földre küldte
a Keyre szemet vető fickót, az igen nagy meglepettséggel és egy meglepődött
kiáltással terült el a földön. Matt közben próbált kiszabadulni Dave
szorításából, de az csak nem engedte. Még akkor sem, amikor Pete rátámadt. Taemin érezte, hogy Key megremeg az oldalánál és lenézve rá mélységes aggodalom
öntötte el. Bandatársa egyre sápadtabb volt, és alig bírta nyitva tartani a
szemét.
- Kibum... – motyogta, mire az csak bágyadtan
nézett fel rá. – Nem lesz semmi baj, csak tarts ki, rendben? – kérdezte, mire
csak gyenge bólintás volt a válasz, de aztán Key szemei elkerekedtek, és ijedten bámult
Taemin mögé. A szája néma kiáltásra nyílott, de mire Taemin odanézhetett volna,
mitől ijedt meg ennyire, valaki erősen megragadta a karjánál fogva és talpra
rántotta. Meglepett és egyben rémült kiáltás hagyta el a száját. Aztán erős
karok fonódtak a válla és nyaka köré, majd egy undorítóan ismerős hang
suttogott a fülébe.
- Azt hitted csak úgy meglóghatsz előlem,
édesem? – suttogta Matt a fülébe, majd szabad kezével, amelyik éppen nem Taemin
nyakán volt, végigsimított a fiatalabb oldalán, fel egészen az arcáig, ahol
aztán megragadta a kisebb állát és maga felé fordította a fejét.
- Hihetetlen, hogy mindenkit az ujjad köré tudsz csavarni, nem igaz? – kuncogott fel és végighúzta az orrát Taemin nyakán,
aki erre csak összeszorította a szemét, és kapkodva szedte a levegőt. – Legyen az műsorvezető, színész, énekes,
csapattárs vagy akár bűnöző. Mert Dan is az, ugye tudod, picim? Drogokat árult
meg fegyvereket, sőt lehet embert is ölt már, de ezt nem mondta neked igaz? –
Taemin erre csak még jobban szorította a szemét, de azért halkan megszólalt.
- Dan nem olyan, mint te. Ő jó ember veled
ellentétben. Te egy szörnyeteg vagy – suttogta, majd fájdalmasan kiáltott fel,
amikor Matt a térdhajlatába rúgott, amitől megbicsaklott a lába és össze is
esett volna, ha a másik a torkán tartott keze meg nem állítja.
- Te azt sem tudod, mit beszélsz! Hát nem
érted, hogy nálam senki sem szerethet jobban! – ordította, miközben már olyan
szorosan fonta a karjait a fiatalabb törékeny vállai és nyaka köré, hogy szinte
lehetett hallani a kisebb csontjai ropogását. Heechul, aki éppen a földön
feküdt egy felrepedt ajakkal és - valószínűleg – törött bordával, hirtelen
kapta fel a fejét a fájdalmas kiáltásra. Aztán látta, hogy Matt Taemint
szorongatja és nagyon úgy tűnt, hogy a kisebb mindjárt összeroppan.
Összeszorított fogakkal ugyan, de talpra küzdötte magát, és megindult a másik
felé. Eközben Key észre sem vette, hogy Peter mögé lopózott, már csak azt
érezte, hogy lenyomják a földre, és valaki a csípőjére ült, majd egy undorítóan
perverz vigyorral találta szembe magát.
- Szia kiscica – suttogta az idősebb férfi,
majd izgatottan simított végig a kisebb alakján. Key tiltakozni akart, de már
annyi erőt sem érzett magában, hogy a kezét megemelje. Minden kezdett
elhalkulni és a szeme előtt kis fehér foltok táncoltak. Nagyon gyengének érezte
magát, mintha minden erő kiszállt volna a testéből, már a karja sem fájt. Nem
érezte már azt a csípős, lüktető érzést, mint öt perccel ezelőtt. Így amikor
Pete a nyakára hajolva csókolgatni és harapdálni kezdte azt, már nem tudott
védekezni sem. Csak fáradtan fordította oldalra a fejét, és fájó szívvel nézte,
ahogy matt szinte összeroppantja Taemint. Az ő kicsi Minniejét. Fel akart
állni, leütni ezt a felette terpeszkedő majmot, odamenni és szétverni annak a
rohadék pszichopatának a képét és magához ölelni Taemint, majd végül Jonghyun
karjaiban keresni menedéket. De egyiket sem tudta már megtenni. Csak azt
érezte, hogy a szemhéja egyre csak nehezedik. Még homályosan látta, ahogy
Heechul Mattre vetve magát egy jól irányzott balegyenessel valószínűleg eltöri
az orrát, és érezte, hogy a felette térdelő férfi már az övét bontja kifelé,
miközben olyanokat motyog az orra alatt, hogy „meglátod jó lesz” meg „istenem,
de rohadt szexi vagy”. De ezek már csak homályos képekké mosódtak össze, és
mikor végül megadta magát a sötétségnek, még egy kétségbeesett, de mégis
számára a legértékesebb hangot hallott meg, ahogy a nevét kiálltja, és a
felette lévő súly is hirtelen eltűnt, de nem tudhatta, hogy ez már csak a
képzelete szüleménye vagy a valóság, mert az agya kikapcsolt, és engedett a
sötétségnek. Engedte, hogy egy olyan helyre vigye, ahol semmi nem fáj és minden
olyan nyugodt...
*_*_*
- Kibum, kérlek, nyisd ki a szemed! – rázta a
kisebbet Jonghyun, miközben könnyek folytak végig az arcán. Miután a szart is
kiverte abból a perverz disznóból, aki éppen Keyt molesztálta, egyből a
fiatalabbhoz sietett, de akárhogyan is szólítgatta, az nem mozdult, nem
válaszolt, de ami a legrémisztőbb volt, hogy semmilyen életjelen nem adott.
- Nem hagyhatsz itt engem, nem! Kérlek szépen
– suttogta, majd rántást érzett a vállánál, és felnézve látta, hogy a másik
köcsög az. De ő már nem akart harcolni, csak Key mellett akart maradni. Mintha
valaki fentről meghallotta volna a kívánságát, Dan egy jól irányzott rúgással a
földre küldte a fickót, majd Jonghyun mellé térdelt.
- Hogy van? – kérdezte aggodalmasan nézve
Keyt.
- Nem válaszol – zokogta Jonghyun. Dan
óvatosan Key nyakára tette a kezét, majd Joghoz fordult.
- Van pulzusa, bár nem túl erős. Valószínűleg
a vérveszteség miatt vesztette el az eszméletét. Maradj itt vele, rendben? –
kérdezte a síró fiút, aki erre csak bólogatott majd finoman az ölébe húzta
Kibumot és kedves kis semmiségeket motyogott a fülébe. Eközben Heechul éppen
felkelt a most már vérző orrú és szájú Mattről, aki már nem volt magánál, és a
földön magzatpózba kuporodott Taemin felé indult, igaz csak nehézkesen, mert
borzasztóan fájt a bordája, és úgy érezte bármelyik percben összeeshet. Odaérve
szinte Taemin mellé zuhant, aki erre ijedten rezzent össze, de amint meglátta,
hogy Heechul az, nyöszörögve tornázta magát ülő pózba és bár a vállai és a
nyaka igen tiltakoztak ellene, ő mégis az idősebb karjaiba bújt.
- Heechul... – szipogta a kisebb, mire Heechul
gyengén körbefonta a karjait Taemin reszkető alakja körül.
- Most már nem lesz semmi baj. Mondtam, hogy
vigyázok rád – suttogta a fiatalabb fülébe, mire az csak sűrűn bólogatott.
- Jól vagy?
- kérdezte a kisebbet.
- Nem vészes, és te, hyung? – emelte Heechulra
hatalmas, barna szemeit Taemin, mire az idősebbnek egyből ellágyultak a vonásai
és szeretetteljesen simított végig Taemin kissé maszatos és horzsolásokkal
teli, de mégis gyönyörű arcán.
- Túlélem – lehelt csókot a fiatalabb arcára. Aztán
Taemin visszafúrta a fejét Heechul vállába, míg az idősebb felemelve a fejét
körülnézett a raktárszobában. Matt nem messze tőlük a földön feküdt
eszméletlenül és így volt még ezzel másik három cimborája is. A negyediket
éppen az a Dave nevű fickó verte laposra. Dan az eszméletlen fickókat kötözte
éppen meg, hogyha netalán felébrednek, esélyük se legyen itt hősködni. Ami
viszont igazán aggasztotta az a JongKey páros volt. Jonghyun éppen az ölében
ringatta a valószínűleg eszméletlen Keyt, miközben könnyek folytak végig az
arcán.
- Mi történt Kibummal? – hallotta meg Taemin
ismerős, most mégis fáradt és törékeny hangját.
- Nem tudom, Taeminnie – válaszolt, de Taemin
addigra már talpra próbált állni, sikertelenül.
- Taemin-ah... – kezdte Heechul, de Taemin
csak nem adta fel. Mivel felállni nem bírt, így négykézláb kezdett el Key felé
kúszni. Heechul, mivel ő sem érzett magában erőt a felálláshoz, szintén
négykézláb kúszva érte utol fiatalabb szerelmét, aki már Kibum haját simogatta
ki az arcából.
- Jonghyun hyung, mi van vele? – kérdezte
Taemin az idősebbet, miközben a szemei könnyekkel teltek meg.
- D-Dan azt mondta a vérveszteség miatt van –
nyögte ki Jong nagy nehezen. Heechul már nyitotta a száját, hogy kérdezzen,
amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és két mentős rontott be rajta.
- Oda – mutatott Dan Key irányába, mire azok
egyből feléjük vették az irányt és Jonghyun már csak azt érezte, hogy Key súlya
eltűnik az öléből és őt pedig erős karok tartják vissza attól, hogy az
orvosokon áttörve a fiatalabbhoz rohanjon. Taemin Danre nézett.
- Te hívtad őket? – kérdezte halkan, mire a
másik csak bólintott, majd leült mellé a földre. Heechult éppen egy másik orvos
látta el és Taemin akármennyire is szeretett volna, nem mehetett a közelébe,
így csak leült oldalra.
- Nem sokára a zsaruk is itt lesznek –
sóhajtott, majd tekintetét Taemin fáradt arcára vezette.
- Akkor neked és Davenek el kell tűnnötök
innen – nézett rá Taemin. Dan meglepetten nézett le rá, mire a kisebb csak
gyengén elmosolyodott. – Ne nézz ilyen meglepetten. Segítettetek nekünk, sőt
harcoltatok értünk. Nem mehettek csak úgy börtönbe, Dan. – mosolygott rá gyengén
a szőkére, aki erre lassan felemelte a kezét és óvatosan végigsimított Taemin
arcélén.
- Túl jó vagy te ebbe a mocskos világba, Lee
Taemin – suttogta, miközben megbűvölve nézett azokba a csokoládébarna szemekbe.
Taemin látta a másik szemében, hogy mire készül és ő is minden szó nélkül
engedte volna a másiknak, hogy megcsókolja, ha nem lett volna Heechul. Mert
akármilyen kedves, rendes, okos és vonzó is volt Dan, ő nem látott mást csak
egy jó barátot. Az ő szemei előtt mindig egy sötéthajú és szemű, néha kicsit
hisztis, de általában vicces és humoros, másoknak sokszor az idegeire menő
Super Junioros lebegett, aki mindennél és mindenkinél jobban szerette és akit
ő is mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Így amikor Dan közelebb
hajolt, ő csak finoman az idősebb szájára tette a kezét és szomorúan mosolygott
rá. Dan lassan visszahúzódott, és bár látszott a szemében a megbántottság,
mégis ott csillogott mellette a megértés is. A tekintetét Heechulra vezette,
akit éppen egy hordágyra akartak felerőszakolni, csakhogy az sehogy sem akart
rajta maradni, majd vissza Taeminhez, aki közben követte a tekintetét és most
kis hamiskás, de mégis szeretetteljes mosollyal figyelte az idősebbet.
- Szereted őt, igaz? – kérdezte halkan. Taemin
nem vette le a szemét Heechulról, aki most felé fordította a fejét, és kis biztató mosolyt küldött a fiatalabb felé.
- Mindennél jobban – válaszolta Taemin oda se
nézve, csak Heechult figyelve és Dan tudta, hogy ezt a csatát esélye sem lett
volna megnyerni, mert ami Taemin és Heechul közt van, az erősebb akármilyen
szadista elméjénél, vagy terveinél. Ez szerelem és még csak nem is a
gyengébbik fajtából.
- Remélem, látjuk még egymást, Taemin – erre
már Taemin is visszafordult felé, és mosolyogva figyelte ahogy Dan felkel mellőle.
- Biztos vagyok benne, hyung – Dan még
visszahajolt és óvatos puszit lehelt Taemin arcára, majd az ajtóhoz sietett,
ahol Dave már várta. Taemin nagyon is csodálkozott, amikor a kigyúrt fickó
odament hozzá és leguggolt elé, hogy egy magasságba legyenek.
- Sajnálom, amit tettünk... és tudom, sosem
leszek jó ember, de valahogy ti segítettek a folyamat elindításában – húzta
féloldalas mosolyra a száját, majd a mentőautó felé nézett, ahol Key volt. – Ha
felébred, mond meg neki, hogy sajnálom és, hogy remélem nem tiszta gyűlölettel
gondol majd rám.
- Biztos vagyok benne, hogy nem gyűlöl téged –
mondta Taemin halkan, mire Dave csak ismét halványan elmosolyodott, majd egy
kézmozdulattal összeborzolta Taemin már amúgy is elég kócos haját.
- Vigyázz magadra, pöttöm – vigyorgott le a
kisebb morcos ábrázatára a név miatt, majd Dannel együtt sietve távoztak,
amikor kint felhangzott a szirénák vijjogása.
Nyugalom emberek, még élek :) Csak ugyebár lassan itt az év vége és az átlagomat meg jó lenne megtartani így a dolgok kicsit elhúzódtak, meg el is hanyagoltam az írást mostanában.... :S Ez sem lett olyan hú de hosszú fejezet, de igyekeztem valamit azért mégis összedobni. És nem kell aggódni azoknak akik megkedvelték Dannie fiút, mert szerintem fel fog még tűnni :) azért a véleményeket most is szívesen fogadom!!! :)) pusziii <3


