Chapter 41

~Everything will be alright~

 - Nocsak, nocsak. Dannie fiúnak mégis csak bejön a kis barna – horkantott fel gúnyosan Rick, majd a tekintetét Davere vezette. – Na neee, már te is haver! – röhögött hangosan, majd a maradék három férfi felé fordult.

 - Nézzétek csak fiúk, hát nem édes – mutatott Heechulra és Taeminre, majd Jonghyunra és Keyre.

 - De nagyon cuki, bár én szívesebben lennék a dinóra hasonlító fickó helyében – nyalta meg a száját Peter, mire Jonghyun és Dave egyszerre kapták felé a fejüket és olyan gyilkos pillantással méregették, hogy az csak egy lépést hátralépett. – Wow, mi ez a nagy vehemencia ember? – hőkölt hátra.

 - Elég volt a pofázásból! Intézzétek már el őket! Taemin az enyém, a többivel azt csináltok amit akartok – kiáltott rájuk Matt. A négy férfi tekintete megkeményedett, majd szinte egyszerre bólintottak. Dan óvatosan Taemin és Heechul elé csusszant, amíg senki sem látta, Dave pedig – a még mindig a szorításában lévő Mattel együtt – Jonghyun és Key elé állt. Heechul és Jong egymásra néztek, egy pillanatra a tekintetük összekapcsolódott, majd mindketten lassan bólintottak, aztán Heechul Taeminhez, Jonghyun pedig Keyhez fordult.

 - Taemin-ah – suttogta a kisebb fülébe, mire az csak ijedt, kissé a láztól ködös szemekkel nézett fel rá. – Maradj itt Keyel, vigyázzatok egymásra – súgta a fiatalabb fülébe, mire az rémülten nézett rá.

 - Ne! Ne menj el, kérlek! Na hagyj itt! – kapaszkodott a férfi felsőjébe és könnyek gyűltek a szemébe.

 - Csss, semmi baj. Nem lesz semmi baj. Nemsokára vége lesz és hazamehetünk, de addig is vigyázni fogok rád – csókolt bele a puha tincsekbe, majd lassan lefejtette magáról a görcsösen kapaszkodó kezeket. Jonghyunra nézve észrevette, hogy ő is lassan feláll, Keyt pedig Taemin oldalának dönti, aki óvatosan magához ölelte. Akár milyen beteg is volt a fiatalabb, még mindig jobb állapotban volt, mint Key, akinek a kezéből még mindig folyt a vér, igaz már nem annyira, mivel Jonghyun a pólójából letépett anyagdarabbal elkötötte. Heechul lágy csókot lehelt Taemin ajkaira.

 - Szeretlek – suttogta, mire a kisebb arcán gyenge mosoly jelent meg.

 - Én is szeretlek, hyung – motyogta vissza ő is. Aztán felgyorsultak az események, Taemin és Key csak nagy, ijedt szemekkel tudta figyelni, ahogy Heechul és Jonghyun is beállnak a verekedésbe. Látszólag nem kissé lepte meg Mattet és a kis haverjait, hogy a két fiú ennyire jól tud verekedni, mivel amikor Jonghyun egy igen erős ütéssel a földre küldte a Keyre szemet vető fickót, az igen nagy meglepettséggel és egy meglepődött kiáltással terült el a földön. Matt közben próbált kiszabadulni Dave szorításából, de az csak nem engedte. Még akkor sem, amikor Pete rátámadt. Taemin érezte, hogy Key megremeg az oldalánál és lenézve rá mélységes aggodalom öntötte el. Bandatársa egyre sápadtabb volt, és alig bírta nyitva tartani a szemét.

 - Kibum... – motyogta, mire az csak bágyadtan nézett fel rá. – Nem lesz semmi baj, csak tarts ki, rendben? – kérdezte, mire csak gyenge bólintás volt a válasz, de aztán Key szemei elkerekedtek, és ijedten bámult Taemin mögé. A szája néma kiáltásra nyílott, de mire Taemin odanézhetett volna, mitől ijedt meg ennyire, valaki erősen megragadta a karjánál fogva és talpra rántotta. Meglepett és egyben rémült kiáltás hagyta el a száját. Aztán erős karok fonódtak a válla és nyaka köré, majd egy undorítóan ismerős hang suttogott a fülébe.

 - Azt hitted csak úgy meglóghatsz előlem, édesem? – suttogta Matt a fülébe, majd szabad kezével, amelyik éppen nem Taemin nyakán volt, végigsimított a fiatalabb oldalán, fel egészen az arcáig, ahol aztán megragadta a kisebb állát és maga felé fordította a fejét.

 - Hihetetlen, hogy mindenkit az ujjad köré tudsz csavarni, nem igaz? – kuncogott fel és végighúzta az orrát Taemin nyakán, aki erre csak összeszorította a szemét, és kapkodva szedte a levegőt.  – Legyen az műsorvezető, színész, énekes, csapattárs vagy akár bűnöző. Mert Dan is az, ugye tudod, picim? Drogokat árult meg fegyvereket, sőt lehet embert is ölt már, de ezt nem mondta neked igaz? – Taemin erre csak még jobban szorította a szemét, de azért halkan megszólalt.

 - Dan nem olyan, mint te. Ő jó ember veled ellentétben. Te egy szörnyeteg vagy – suttogta, majd fájdalmasan kiáltott fel, amikor Matt a térdhajlatába rúgott, amitől megbicsaklott a lába és össze is esett volna, ha a másik a torkán tartott keze meg nem állítja.

 - Te azt sem tudod, mit beszélsz! Hát nem érted, hogy nálam senki sem szerethet jobban! – ordította, miközben már olyan szorosan fonta a karjait a fiatalabb törékeny vállai és nyaka köré, hogy szinte lehetett hallani a kisebb csontjai ropogását. Heechul, aki éppen a földön feküdt egy felrepedt ajakkal és - valószínűleg – törött bordával, hirtelen kapta fel a fejét a fájdalmas kiáltásra. Aztán látta, hogy Matt Taemint szorongatja és nagyon úgy tűnt, hogy a kisebb mindjárt összeroppan. Összeszorított fogakkal ugyan, de talpra küzdötte magát, és megindult a másik felé. Eközben Key észre sem vette, hogy Peter mögé lopózott, már csak azt érezte, hogy lenyomják a földre, és valaki a csípőjére ült, majd egy undorítóan perverz vigyorral találta szembe magát.

 - Szia kiscica – suttogta az idősebb férfi, majd izgatottan simított végig a kisebb alakján. Key tiltakozni akart, de már annyi erőt sem érzett magában, hogy a kezét megemelje. Minden kezdett elhalkulni és a szeme előtt kis fehér foltok táncoltak. Nagyon gyengének érezte magát, mintha minden erő kiszállt volna a testéből, már a karja sem fájt. Nem érezte már azt a csípős, lüktető érzést, mint öt perccel ezelőtt. Így amikor Pete a nyakára hajolva csókolgatni és harapdálni kezdte azt, már nem tudott védekezni sem. Csak fáradtan fordította oldalra a fejét, és fájó szívvel nézte, ahogy matt szinte összeroppantja Taemint. Az ő kicsi Minniejét. Fel akart állni, leütni ezt a felette terpeszkedő majmot, odamenni és szétverni annak a rohadék pszichopatának a képét és magához ölelni Taemint, majd végül Jonghyun karjaiban keresni menedéket. De egyiket sem tudta már megtenni. Csak azt érezte, hogy a szemhéja egyre csak nehezedik. Még homályosan látta, ahogy Heechul Mattre vetve magát egy jól irányzott balegyenessel valószínűleg eltöri az orrát, és érezte, hogy a felette térdelő férfi már az övét bontja kifelé, miközben olyanokat motyog az orra alatt, hogy „meglátod jó lesz” meg „istenem, de rohadt szexi vagy”. De ezek már csak homályos képekké mosódtak össze, és mikor végül megadta magát a sötétségnek, még egy kétségbeesett, de mégis számára a legértékesebb hangot hallott meg, ahogy a nevét kiálltja, és a felette lévő súly is hirtelen eltűnt, de nem tudhatta, hogy ez már csak a képzelete szüleménye vagy a valóság, mert az agya kikapcsolt, és engedett a sötétségnek. Engedte, hogy egy olyan helyre vigye, ahol semmi nem fáj és minden olyan nyugodt...

*_*_*

 - Kibum, kérlek, nyisd ki a szemed! – rázta a kisebbet Jonghyun, miközben könnyek folytak végig az arcán. Miután a szart is kiverte abból a perverz disznóból, aki éppen Keyt molesztálta, egyből a fiatalabbhoz sietett, de akárhogyan is szólítgatta, az nem mozdult, nem válaszolt, de ami a legrémisztőbb volt, hogy semmilyen életjelen nem adott.

 - Nem hagyhatsz itt engem, nem! Kérlek szépen – suttogta, majd rántást érzett a vállánál, és felnézve látta, hogy a másik köcsög az. De ő már nem akart harcolni, csak Key mellett akart maradni. Mintha valaki fentről meghallotta volna a kívánságát, Dan egy jól irányzott rúgással a földre küldte a fickót, majd Jonghyun mellé térdelt.

  - Hogy van? – kérdezte aggodalmasan nézve Keyt.

 - Nem válaszol – zokogta Jonghyun. Dan óvatosan Key nyakára tette a kezét, majd Joghoz fordult.

 - Van pulzusa, bár nem túl erős. Valószínűleg a vérveszteség miatt vesztette el az eszméletét. Maradj itt vele, rendben? – kérdezte a síró fiút, aki erre csak bólogatott majd finoman az ölébe húzta Kibumot és kedves kis semmiségeket motyogott a fülébe. Eközben Heechul éppen felkelt a most már vérző orrú és szájú Mattről, aki már nem volt magánál, és a földön magzatpózba kuporodott Taemin felé indult, igaz csak nehézkesen, mert borzasztóan fájt a bordája, és úgy érezte bármelyik percben összeeshet. Odaérve szinte Taemin mellé zuhant, aki erre ijedten rezzent össze, de amint meglátta, hogy Heechul az, nyöszörögve tornázta magát ülő pózba és bár a vállai és a nyaka igen tiltakoztak ellene, ő mégis az idősebb karjaiba bújt.

 - Heechul... – szipogta a kisebb, mire Heechul gyengén körbefonta a karjait Taemin reszkető alakja körül.

 - Most már nem lesz semmi baj. Mondtam, hogy vigyázok rád – suttogta a fiatalabb fülébe, mire az csak sűrűn bólogatott.

 - Jól vagy?  - kérdezte a kisebbet.

 - Nem vészes, és te, hyung? – emelte Heechulra hatalmas, barna szemeit Taemin, mire az idősebbnek egyből ellágyultak a vonásai és szeretetteljesen simított végig Taemin kissé maszatos és horzsolásokkal teli, de mégis gyönyörű arcán.

 - Túlélem – lehelt csókot a fiatalabb arcára. Aztán Taemin visszafúrta a fejét Heechul vállába, míg az idősebb felemelve a fejét körülnézett a raktárszobában. Matt nem messze tőlük a földön feküdt eszméletlenül és így volt még ezzel másik három cimborája is. A negyediket éppen az a Dave nevű fickó verte laposra. Dan az eszméletlen fickókat kötözte éppen meg, hogyha netalán felébrednek, esélyük se legyen itt hősködni. Ami viszont igazán aggasztotta az a JongKey páros volt. Jonghyun éppen az ölében ringatta a valószínűleg eszméletlen Keyt, miközben könnyek folytak végig az arcán.

 - Mi történt Kibummal? – hallotta meg Taemin ismerős, most mégis fáradt és törékeny hangját.

 - Nem tudom, Taeminnie – válaszolt, de Taemin addigra már talpra próbált állni, sikertelenül.

 - Taemin-ah... – kezdte Heechul, de Taemin csak nem adta fel. Mivel felállni nem bírt, így négykézláb kezdett el Key felé kúszni. Heechul, mivel ő sem érzett magában erőt a felálláshoz, szintén négykézláb kúszva érte utol fiatalabb szerelmét, aki már Kibum haját simogatta ki az arcából.

 - Jonghyun hyung, mi van vele? – kérdezte Taemin az idősebbet, miközben a szemei könnyekkel teltek meg.

 - D-Dan azt mondta a vérveszteség miatt van – nyögte ki Jong nagy nehezen. Heechul már nyitotta a száját, hogy kérdezzen, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és két mentős rontott be rajta.

 - Oda – mutatott Dan Key irányába, mire azok egyből feléjük vették az irányt és Jonghyun már csak azt érezte, hogy Key súlya eltűnik az öléből és őt pedig erős karok tartják vissza attól, hogy az orvosokon áttörve a fiatalabbhoz rohanjon. Taemin Danre nézett.

 - Te hívtad őket? – kérdezte halkan, mire a másik csak bólintott, majd leült mellé a földre. Heechult éppen egy másik orvos látta el és Taemin akármennyire is szeretett volna, nem mehetett a közelébe, így csak leült oldalra.

 - Nem sokára a zsaruk is itt lesznek – sóhajtott, majd tekintetét Taemin fáradt arcára vezette.

 - Akkor neked és Davenek el kell tűnnötök innen – nézett rá Taemin. Dan meglepetten nézett le rá, mire a kisebb csak gyengén elmosolyodott. – Ne nézz ilyen meglepetten. Segítettetek nekünk, sőt harcoltatok értünk. Nem mehettek csak úgy börtönbe, Dan. – mosolygott rá gyengén a szőkére, aki erre lassan felemelte a kezét és óvatosan végigsimított Taemin arcélén.

 - Túl jó vagy te ebbe a mocskos világba, Lee Taemin – suttogta, miközben megbűvölve nézett azokba a csokoládébarna szemekbe. Taemin látta a másik szemében, hogy mire készül és ő is minden szó nélkül engedte volna a másiknak, hogy megcsókolja, ha nem lett volna Heechul. Mert akármilyen kedves, rendes, okos és vonzó is volt Dan, ő nem látott mást csak egy jó barátot. Az ő szemei előtt mindig egy sötéthajú és szemű, néha kicsit hisztis, de általában vicces és humoros, másoknak sokszor az idegeire menő Super Junioros lebegett, aki mindennél és mindenkinél jobban szerette és akit ő is mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Így amikor Dan közelebb hajolt, ő csak finoman az idősebb szájára tette a kezét és szomorúan mosolygott rá. Dan lassan visszahúzódott, és bár látszott a szemében a megbántottság, mégis ott csillogott mellette a megértés is. A tekintetét Heechulra vezette, akit éppen egy hordágyra akartak felerőszakolni, csakhogy az sehogy sem akart rajta maradni, majd vissza Taeminhez, aki közben követte a tekintetét és most kis hamiskás, de mégis szeretetteljes mosollyal figyelte az idősebbet.

 - Szereted őt, igaz? – kérdezte halkan. Taemin nem vette le a szemét Heechulról, aki most felé fordította a fejét, és kis biztató mosolyt küldött a fiatalabb felé.

 - Mindennél jobban – válaszolta Taemin oda se nézve, csak Heechult figyelve és Dan tudta, hogy ezt a csatát esélye sem lett volna megnyerni, mert ami Taemin és Heechul közt van, az erősebb akármilyen szadista elméjénél, vagy terveinél. Ez szerelem és még csak nem is a gyengébbik fajtából.

 - Remélem, látjuk még egymást, Taemin – erre már Taemin is visszafordult felé, és mosolyogva figyelte ahogy Dan felkel mellőle.

 - Biztos vagyok benne, hyung – Dan még visszahajolt és óvatos puszit lehelt Taemin arcára, majd az ajtóhoz sietett, ahol Dave már várta. Taemin nagyon is csodálkozott, amikor a kigyúrt fickó odament hozzá és leguggolt elé, hogy egy magasságba legyenek.

 - Sajnálom, amit tettünk... és tudom, sosem leszek jó ember, de valahogy ti segítettek a folyamat elindításában – húzta féloldalas mosolyra a száját, majd a mentőautó felé nézett, ahol Key volt. – Ha felébred, mond meg neki, hogy sajnálom és, hogy remélem nem tiszta gyűlölettel gondol majd rám.

 - Biztos vagyok benne, hogy nem gyűlöl téged – mondta Taemin halkan, mire Dave csak ismét halványan elmosolyodott, majd egy kézmozdulattal összeborzolta Taemin már amúgy is elég kócos haját.

 - Vigyázz magadra, pöttöm – vigyorgott le a kisebb morcos ábrázatára a név miatt, majd Dannel együtt sietve távoztak, amikor kint felhangzott a szirénák vijjogása.

Nyugalom emberek, még élek :) Csak ugyebár lassan itt az év vége és az átlagomat meg jó lenne megtartani így a dolgok kicsit elhúzódtak, meg el is hanyagoltam az írást mostanában.... :S Ez sem lett olyan hú de hosszú fejezet, de igyekeztem valamit azért mégis összedobni. És nem kell aggódni azoknak akik megkedvelték Dannie fiút, mert szerintem fel fog még tűnni :) azért a véleményeket most is szívesen fogadom!!! :)) pusziii <3