chapter 14

Chapter 14

~Why?~

- Próbáld újra! – szorongatta idegesen a telefonját Key, miközben egyre csak mondta Jonghyunnak, hogy tárcsázzon újra, majd idegesen morrant fel, a már megszokott, az üzenetrögzítőt jelző kis sípolásra, majd szinte kétségbeesetten hallgatta, amint felcsendül Taemin vidám hangja, és közli, hogy nem elérhető.

- Semmi – közölte Jonghyun, bár a hangja neki is megremegett. – Vagy ki van kapcsolva, vagy nincs térerő, bár szerintem az első variáció lehetséges.

- Már másfél órája itt kellene lennie – szólt közbe növekvő idegességgel a csapat vezetője, Onew. – Kibum, mit mondott neked, amikor beszéltél vele? – kérdezte már vagy ezredjére a csapat anyukáját, aki most felpattant, és körözni kezdett a szobában.

- Azt, hogy fél óra, és itt is lesz. És hogy ne aggódjak, nincs semmi baj, csak egy barátjával van. – hadarta Key – De ezt már vagy tízszer elmondtam! – csattant fel, és látszott rajta, hogy közel van a kiboruláshoz. Nagyon féltette a csapat legfiatalabb tagját, hiszen még olyan fiatal volt. És általában nem szokott magában mászkálni, mindig van vele valaki.

- Héj – tette a vállára a kezét Jonghyun, és a kanapéhoz vezetve leültette, majd ő maga is mellé ült, és lassan simogatni kezdte a vállát. – Nyugodj meg! Az csak rosszabb, ha összeveszünk. – próbálta csitítani az igen zaklatott fiút.

- Tudom, tudom – motyogta Kibum, de a hangja elég fátyolos volt.

- Talán hívnunk kéne a rendőrséget – szólalt meg most először, az eddig a sarokkanapén gubbasztó Minho, aki mindeddig csendes figyelője volt az eseményeknek.

- De… de az olyan lenne, mintha… - Key egyszerűen nem tudta kimondani a szavakat, mert akkor azok már ténylegesen is igazak lettek volna.

- Mintha eltűnt volna, igen.  – fejezte be a megkezdett mondatot Minho – De tudsz jobbat?

- És mi van, ha Heechullal van? – vágott közbe Jonghyun, mire egyszerre három szempár csillant fel.

- Úristen, igazad van! – ugrott fel Key, és nagy nehézségek árán, kihalászta a telefonját a táskájából. – Ez hogy nem jutott az eszünkbe eddig!? - remegő ujjakkal kereste ki a telefonkönyvből Heechul számát, majd türelmetlenül várta, hogy amaz felvegye.

- Annyohaseyo – hallotta meg végül az idősebb rekedtes hangját, ami most elég unottnak tűnt.

- Heechul hyung, itt Key – hadarta egy szuszra.

- Á, Kibum, annyong, mi újs… - kezdett volna a kérdésbe a másik, de Key félbeszakította.

- Figyelj, hyung, Taemin veled van? – tette fel azt az egy kérdést, ami most létfontosságú volt a számára, és idegesen várta a másik válaszát. Csak legyen ott, csak legyen ott… - mondogatta magában.

- Nem, miért? Történt valami? – Heechul hangja egy pillanat alatt váltott unottból aggódóba, majd amikor Key nem válaszolt egyből, idegesre. – Key, mi történt? Hol van Taemin? – Key nem tudott megszólalni, csak könnyek gyűltek a szemébe, majd átadva a telefont a mellette álló Onewnak, Jonghyun karja közé bújt, és halkan szipogni kezdett.

- Nincs ott… nincs nála…. – a többieknek nagyon kellett figyelni, hogy meghallják Key szavait, mivel az mindvégig Jonghyun pólójába motyogott.

- A francba! – káromkodott hangosan Minho, és egyből a saját telefonja után kezdett kutatni, hogy ő is felhívjon pár embert.

- Halló!!!! – hallottak egy igencsak dühös ordítást, mire Onew összerezzenve, a füléhez emelte a telefont, és elmondta Heechulnak, amit eddig tudtak. Miután befejezte a mondandóját, olyan sokáig volt csönd a vonal másik végén, hogy már azt hitte amaz letette a telefont, de aztán meghallott egy igencsak komoly, most vicctől, és hülyéskedéstől mentes hangot.

- Azonnal ott vagyok! – ennyi volt a válasz, majd a vonal megszakadt.

*-*-*

Iszonyatosan fájt a feje. Ez volt Taemin első gondolata, amint magához tért. A második az, hogy hol a francban van, és mi történt? Lassan ült fel a számára teljesen ismeretlen ágyban, majd nézett körül a még ismeretlenebb szobában. Amint tudatosult benne, hogy ez egyáltalán nem hasonlít az ő szobájára, amit Minhóval osztott meg, rémülten ugrott ki az ágyból, és egészen a falig hátrált.

-  Mi történik itt? – motyogta maga elé, de hirtelen megszédült, és ha nem kapaszkodik meg a falban, össze is csuklott volna. A feje egyre jobban lüktetett. Visszament az ágyhoz, óvatosan körülnézve, majd leült rá, és megpróbált visszaemlékezni a történtekre, kevés sikerrel. Az még rémlik, hogy eljött Mattel a kávézóba, és a kávé tényleg nagyon finom volt, majd Matt mesél az anyjáról, aztán az a furcsa érzés, hogy el kell onnan tűnnie, és… ááá – dörzsölte meg a homlokát. Minél jobban akart emlékezni, annál jobban fájt a feje. Ráadásul azt sem tudta hol van, vagy egyáltalán ki a franc hozta ide. És mi van Mattel? Nagyon sok volt a megválaszolatlan kérdés. A fejfájása csak lassan akart kiszűnni, de tíz perc elteltével, már elviselhető volt, így felállt, és az ajtóhoz ment. Ki akart menni innen. De az zárva volt. Megpróbálta még kétszer, hátha csak rosszul kezdett neki, de a zár akkor sem engedett. Végül már eszeveszetten rángatta a kilincset, de ezzel csak azt érte el, hogy megcsúszott a keze, ő pedig seggre ült a földön.

- Picsába… - káromkodott, majd felállt, és körbenézett a szobában, hátha talál valami használhatót a zár feltörésére. Csak az volt a baj, hogy az ágyon és egy éjjeliszekrényen kívül, ami az ágy mellett állt, nem volt semmi más a kis helyiségben.

- Mégis hol a jó életbe vagyok? – motyogta az orra alatt, majd egy utolsó, hasztalan kísérlet után – amivel az ajtót próbálta kinyitni – visszaült az ágy szélére, és ismét megpróbált visszaemlékezni. Emlékszik, hogy Matt ragaszkodott ahhoz, hogy igyanak valamit, közben telefonált Key, igen ez biztos, beszélt Kibummal! Ez az, ő biztos tudja mi történt – kapott a zsebéhez, hogy elővegye a mobilját, csakhogy az nem volt a helyén. Kissé sokkosan kutatta végig az összes zsebét, de csak nem találta a kis kütyüt. Annyira elmerült a telefonja felkutatásában, hogy észre sem vette az ajtón belépő, fehér maszkot, és fekete kapucnit viselő alakot, így amikor az megszólalt mellette, akkorát ugrott, hogy leesett az ágyról.

- Csak nem ezt keresed? – emelte a magasba a fiú mobilját. Taemin kerekre tágult, rémült szemekkel nézte az előtte immáron guggoló alakot, majd ijedten próbált, hátrafelé araszolva, minél hátrébb kerülni tőle.

- K... k... ki… - nem tudott értelmes mondatot összerakni, mert a szavak nem jöttek ki a száján, annyira meg volt rémülve. A maszkos csak elnevette magát, majd még mindig jót kuncogva emelkedett fel, és ment egyre közelebb, az immáron már magát a falra passzírozó, rémült fiúhoz.

- Hogy ki vagyok? Ugye ezt akartad kérdezni? – nevetgélt, miközben lassan elérte Taemint, és újfent leguggolt elé. Amaz csak még rémültebben próbált most jobbra mászni, de a maszkot viselő férfi, csak megragadta a karját, így maradásra késztetve, és halálra rémisztve ezzel.

- Na, na, mégis hová mész? – szólt kissé megrovó, de mégis gúnyos hangon – Nem foglak bántani, ha jó fiú leszel – mondta szinte már játékos hangon, és kezével végigsimított a szőke tincseken, amitől a tulajdonosát kirázta a hideg, és még jobban menekülni akart.

- M… mit akar tőlem? H… hol vagyok? – próbált szabadulni a fiatalabb, de a másik szorosan tartotta a csuklójánál fogva. Rúgott- vágott, és hiába próbálta nyugtatni a férfi, csak egyre jobban szabadulni akart azt őt tartó karok fogságából. Majd végül amikor az alak megunta, hogy folyton kapálózik, megragadta a másik csuklót is, és magával húzva a kisebbet, álló helyzetbe rántotta.

- Mondtam már, hogy nyugi! – mondta immáron erélyesebben a pasi, és egy mozdulattal a falnak vágta a még mindig küzdő Taemint, akinek erre bent ragadt a levegője, ami a fallal való találkozással, kis nyekkenéssel távozott belőle. – Először is – kezdte nyugodtabban – Nálam vagy, a pincémben, így mielőtt még megerőltetnéd a hangszálaidat, - ami nem tesz jót a hangodnak - figyelmeztetlek, hogy hiába kiabálsz, senki nem hallja meg. – magyarázott, mire Taemin szemeiben könnyek kezdtek gyűlni. De a férfi mintha nem is látta volna, folytatta – Másodszor. Nem ajánlom, hogy szökni próbálj. Egy, mert nem tudsz innen meglógni, kettő, ha mégis megtennéd, kénytelen lennélek megbüntetni, amit igazán nem akarok. – fejezte be a mondandóját. Az eddig csak gyülekező könnyek, most végigfolytak a kisebb arcán, szinte hangos koppanással törve meg a szoba csendjét.

- Miért? – csak ennyit kérdezett sírós hangon, és tekintetét a másik maszk mögötti szemeibe fúrta. – Miért? – ismételte meg immáron dühösebben – Miért, az istenit ?! Ki a faszom maga? Miért csinálja ezt ?! – kiabálta teljesen kikelve magából, miközben eszeveszetten rángatta a karjait, így próbálva szabadulni. A férfit igazán meglepte ez a vad reakció, nem erre számított. Arra gondolt, hogy Taemin majd könyörögni fog, és csak sírni, majd megint könyörögni és kérdezgetni. Hát a sírás és kérdezgetés meg volt, csak nem olyan formában, ahogyan azt ő elképzelte. De tetszett neki, ez a vad Taemin, bár már eléggé fájt a lába, amit a kisebb most eszeveszetten rugdalt. Megelégelve ezt a kis játszmát, egy határozott, durva mozdulattal, az ágyra dobta a hevesen küzdő Taemint, aki nagyot nyekkenve terült el a párnák, és takaró között. Harciassága abban a pillanatban tovaszállt, amint meglátott az idősebb férfi kezében egy fegyvert, amit most húzott elő a nadrágja övéből. Lassan, ráérősen sétált közelebb az ágyon fekvő, a félelemtől teljesen béna fiúhoz, és ajkai a maszk alatt, gúnyos mosolyra húzódtak.

- Én tényleg, nem akarlak bántani, hiszen nem azért vagy itt – mondta és az ágyra ülve, óvatosan végigsimított a fegyver csövével Taemin arcélén, aki erre először teljesen ledermedt, majd remegni kezdett. Szeméből újfent kis, áttetsző könnycseppek indultak meg, így bepiszkítva fehér, selymes arcát. Nem tudott gátat szabni a könnyeknek, de közben rájött, hogy ő már hallotta valahol ezt a hangot. Csak az nem jutott eszébe, hol.– Válaszolva kérdésedre, azért te, mert már egy ideje figyellek téged, és teljesen elvarázsoltál. – folytatta a fickó, álmodozó hangon, de Taemin csak a fegyver csövét tudta figyelni, amint az újra végigcirógassa az arcát. – A mozgásod, a hangod, a kisugárzásod, a nevetésed, ahogy beszélsz, ahogy alszol. Teljesen a hatalmad alá kerültem, és mielőtt még észrevehettem volna, beléd szerettem. – nézett a könnyes szemekbe, majd most a fegyver helyett, saját kezével cirógatta meg a kisebb maszatos arcát – Jó ideje megfigyeltelek. Aztán jött az a köcsög, és hipp-hopp, máris rajtad lógott – a szavak hirtelen váltak dühössé, és Taemin rémülten rezzent össze, amint a cirógatás megszűnt, és erős kezek fogták közre az arcát – Én figyelmeztettelek, nem is egyszer – látta mikor esett le a másiknak a szavai értelme. Taemin szemei hatalmasra tágultak, és még kicsit a száját is eltátotta.

- Maga volt az, aki…

- Igen, én küldtem a leveleket neked. – válaszolt amaz teljesen nyugodtan. Taeminben egyre csak az ismétlődött, hogy ő ismeri ezt a hangot, ő már halotta. – És csúnya dolog volt a másodikat elolvasás nélkül kidobni – dorgálta meg, miközben elengedte a kisebb arcát, akinek a feje így visszahanyatlott a párnára. – És hiába próbáltam meg kiiktatni azt a kis idegesítő rohadékot, csak nem akart megdögleni – állt fel a maszkos férfi, és idegesen kezdett járkálni.

- Ma… maga… a ketrecet… Heechul – Taemin nem tudta a szavakat jó sorrendben mondatokká alakítani, annyira le volt döbbenve.

- Ja, én voltam, csak nem jött össze. Pedig ha akkor ő kikerül a képből, már hamarabb itt lettél volna, és sok idegességét megspórolhattam volna magamnak – morgott tovább, Taeminre sem nézve, akiben viszont most nagy mennyiségű harag gyülemlett fel.

- Maga volt az! Maga miatt halt meg majdnem Heechul! Maga volt az! Maga rohadék! – kiáltotta magán kívül, és mielőtt még a férfi felfoghatta volna, mi történik, neki ugrott, és behúzott egyet, pont a maszkra, ami így lehullott az arcáról, felfedve a kilétét. Taeminnek minden harci kedve elszállt, és ökölbe szorított keze, gyengén hanyatlott az oldala mellé.

- Te? Nem… az nem lehet… - rázta meg a fejét, és a falig hátrálva, szépen lassan lecsúszott rajta. – Nem, nem és nem! – szorította a fejére a kezét, majd eddig elapadt könnyei, újra utat találtak maguknak. Nem lehet, ilyen nincs! – gondolta kétségbeesetten.

Bocsánat, amiért ilyen későn jött az új fejezet, csak felgyülemlett a tanulnivaló, rontottam szinte mindenből, és bele kellett húznom...bár nem igazán megy már így év vége közeledtével a tanulás. :) A fejezettel kapcsolatban: sokáig gondolkoztam, hogy matt egyből fedje-e fel magát, vagy csak később, de ahogy néztem egy doramát ( Yokai Ningen Bem. Kame chan szerepel benne) és láttam egy ilyen fehér maszkos fickót, és így jött az ihlet xĐ Remélem tetszett! Várom a komikat!

Öhöm, öhöm...igen, ez a videó, bevallom az egyik kedvencem, csak kár hogy ilyen rövid! *_*

Chapter 13

~Kidnapping~

- Azt hiszem, igazad volt – mosolygott Taemin az előtte ülőre, miközben nagyot kortyolt az előbb rendelt kávéjából, és jólesően hunyta le a szemét.

- Na, mit mondtam? – eresztett meg egy elégedett vigyort Matt, miközben visszafojtotta a vágyat, hogy megérintse az előtte ülő, lehunyt szemű angyalt. Még csak húsz perce ültek itt, de ő már nem bírt várakozni. De sosem jött el a megfelelő pillanat. Kint lassan sötétedett, ami számára csak jobban kedvezett. Sötétben még nehezebb felismerni, kit vonszol végig az utcán.

- Matt… - kezdett bele óvatosan Taemin, ahogy kinyitotta eddig lehunyt szemeit, és a vele szemben ülő, gondolataiba mélyedő fiúéba fúrta a tekintetét. Eddig még nem mert rákérdezni a dologra, de végül is lassan már húsz perce ültek itt. Az lassan emelte csak fel a fejét, és amikor a tekintete találkozott a kisebb fiú kíváncsiságtól, és enyhén aggodalomtól csillogó tekintetével, tudta, hogy itt az ideje előadni a mesét, amit még ma délelőtt talált ki, és ami nem is volt akkora hazugság.

- Tudom, mire vagy kíváncsi, és azt is, miért vagyunk itt – kezdett bele, és lehajtotta a fejét, mintha nehezére esnének a szavak.

- Nem muszáj elmondanod, ha nem szeretnéd, vagy ha rossz beszélned róla, csak Kibumie mindig azt mondja, ha valami nyomja a lelkünket, és azt elmondjuk valakinek, sokkal könnyebb lesz, és talán az segít. – Taemin lágy hangjára Matt csak lehunyta a szemét, és a terve során most először érzett egy kis bűntudatot amiatt, amit éppen tenni készül ezzel az őszinte és jószívű, az emberekben feltétlenül bízó fiúval. Aztán csak megrázta a fejét, hogy elhessegesse ezeket, a gondolatokat. Mégis miket nem gondol? Mióta vágyik már erre a kölyökre, és most a lelkiismerete miatt lemondana róla? Na neeem – mosolyodott el gúnyosan gondolatban, míg kívülről felvette a szenvedő barát állarcát.

- Tudom… - sóhajtott – Csak nehéz kimondani, és szégyellem is a dolgot.

- Mégis mit kéne szégyellned? – vonta össze a szemöldökét Taemin. Matt lassan fordította felé a fejét, és mélyen a szemébe nézett, mielőtt válaszolt volna.

- Azt, hogy ilyen anyám van – mondta, mire Taemin kicsit visszahőkölt az idősebb szemében fellángoló harag miatt.

- Miért, mit tett az édesanyád? – kérdezte egészen halkan, miközben ujjaival akaratlanul is a csésze fülével kezdett játszadozni.

- Megtagadta, hogy a fia vagyok – szorította össze a száját erősen Matt. Amit mondott, szín igaz volt, csak annyi volt a különbség, hogy az anyja ezt már egy éve megtette, csak ő most használja fel.

- Mi… micsoda? – kérdezte Taemin, és nem hitt a fülének. Hogy mondhat egy anya ilyet a fiának?

- Jól, hallottad. Azt mondta, hogy nincs szüksége egy ilyen mihaszna fiúra, mint én, ugyanis szerinte, ha valaki nem baromi gazdag, és nincs egy luxusvillája sportkocsival, az nem is normális ember, csak egy szerencsétlen félnótás - mondta keserűen, míg a fejében újra visszhangzottak az anyja kegyetlen szavai, amiket egy éve, az apjánál való „látogatás” után vágott a fejéhez..”Jobb volt, amíg itt sem voltál!” „Miért nem maradtál ott a mihaszna apáddal? Vagy már neki sem kellesz?” „Mit gondoltál, majd szükségem lesz egy ilyen gyerekre, mint te?” „Jobb lesz, ha eltakarodsz innen!” „Sosem voltál a fiam!”

- Hiszen ez… ez szörnyű – meredt maga elé Taemin, és a szemében, mintha könnyek csillogtak volna. Matt megdermedt. Miattam sír? Miért? Hiszen alig ismer. Ez a kölyök tényleg ennyire megbízik mindenkiben? Teljesen lesokkolták a kisebb még el nem hullajtott könnyei, és a mellkasában megint feszítő érzésként terjedt szét a bűntudat. Megint elhessegette ezt az idegesítő érzést.

- Ez van. Ilyen az anyám. Nem kell többet várni tőle - rántotta meg a vállát, majd elfordult a sötét szempár elől. Valamiért megingott a terve egy pillanatra. Azok a meleg, barna szemek, mintha beleláttak volna a lelkébe.

- De… de, a fia vagy. Egy anya nem mondhat ilyen dolgokat a fiának – rázta meg kicsit a fejét.

- Nem minden szép és jó Taemin-ah – nézett bele a fiatalabb szemébe – Nem minden ember jó! Nem bízhatsz meg feltétlenül mindenkiben! – az utolsó két mondatnál még mélyebben fúrta a tekintetét a kisebb kissé riadt szemeibe, mintha így akarná elriasztani. Fuss, amíg még tudsz! – gondolta Matt, és ha Taemin most felállt volna, hogy távozzon, ő elengedte volna. Mert most először érezte azt, hogy amit tenni készül, az bűn. Méghozzá hatalmas. Bántani ezt az angyali teremtést, a legmocskosabb bűnök egyike. Így, ha a kisebb most elment volna, ő hagyta volna. De az nem tette, és Matt a következő pillanatban már ismét biztos volt magában, és nem tudta mi üthetett belé az előbb. Taemin úgy érezte, valamiért az előbbi mondatok Mattre is vonatkoznak, de végül csak megrázta a fejét, és elhessegette az ilyesfajta bosszús dolgokat. Matt nem rossz ember! – Sőt, még a saját anyádban sem – tette hozzá keserűen az utolsó mondatott az említett, majd hátradőlt a széken.

- És, mi van az édesapáddal? – kérdezte Taemin egészen halkan, mire látta, hogy az előtte ülő megrándul, és a szeme talán még az anyja iránt érzett haragnál is több gyűlöletet sugallt.

- Az apám egy rohadék – köpte a szavakat, és a keze ökölbe szorult. Taemin úgy érezte, nagyon rosszat kérdezett, így megpróbálta lenyugtatni a másikat. Kezét – ami valamilyen okból kifolyólag remegett – lassan felemelte, és bizonytalanul, nagyon óvatosan, a másik ökölbe szorult kezére helyezte. Az érintkezéstől, Taemint kirázta a hideg, és valamiért a rémálma képei ugrottak be neki. A maszkos alak, a fegyver, Kibum rémült arca, Heechul beletörődő tekintete, és végül a lövés, majd a számára oly kedves férfi sápadt, halott arca. És ez volt az, ami majdnem arra késztette, hogy elrántsa a kezét, és felugorva innen, elmeneküljön. Csakhogy megállították. Matt másik keze, óvatosan az övére csúszott, és gyengéden megszorította azt.

- Köszönöm – mondta halkan az idősebb, és ettől Taemin menekülési kényszere is alábbhagyott. Bár nagyon kellemetlennek érezte a másik érintését magán, és legszívesebben elhúzta volna a kezét.

- Mit? – kérdezte végül idegességét leplezve.

- Hogy meghallgattál. Igazad volt, tényleg jól esett elmondani valakinek – mosolygott rá Matt, de ebben a mosolyban valami már nem stimmelt.

- I… igazán nincs mit – makogta Taemin, és úgy érezte el kell innen tűnnie.  – De én most már azt hiszem, megyek. A többiek már biztos aggódnak, merre vagyok – nézett ki az ablakon, az immáron csak a lámpák fényében úszó, sötét, kihalt utcára.

- Rendben, persze, csak előbb koccintsunk – marasztalta Matt, és mielőtt Taemin tiltakozhatott volna, leintette a pincért.

- Nekem igazán mennem kéne – a fiatalabban egyre jobban szétterjedt az érzés, hogy el kell innen tűnnie. És félt is. Igen, valamiért egyre nagyobb félelem áradt szét a testében, csak azt nem tudta miért.

- Ez csak egy ital Taemin-ah – mosolygott rá Matt, miközben rendelt maguknak két pohár kólát. – Öt percet még kibírnak nélküled.

- Hát, jó – bólintott feszengve, és visszaült a helyére. Matt észrevette a másikon végbement változást. És ahogy Taemin az előbb elsápadt, érezte, hogy valami nem oké. Vajon sejti már, mit akar vele csinálni? Vagy rájött ki ő? Nem, az nem lehet – döntötte el magában. Akkor mégis miért akart a kisebb ennyire elmenekülni a közeléből? De nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem, hogy hogyan csempéssze bele az altatóport a másik italába, hogy az ne vegye észre. És erre, mintha minden neki kedvezne, Taemin telefonja zenélni kezdett, és a kisebb elnézést kérve arrébb állt és beszélgetni kezdett. Időközben megérkeztek az italok, és amint a pincér letette őket, majd továbbállt, gyorsan cselekedett, és a már előkészített port, az egyik pohárba szórta, és kicsit elkeverte. Mire Taemin visszaért, a kóla már előtte volt az asztalon.

- Ki volt az? – kérdezte Matt csak úgy semlegesen, de belülről majd szétvetette az izgatottság, főleg amikor Taemin a szájához emelte a poharat, és ivott pár kortyot belőle. Már az enyém vagy – kuncogott gondolatban.

- Kibum. Kérdezte merre vagyok, de mondtam neki, hogy nemsokára hazaérek, úgyhogy ne aggódjon annyit – válaszolt Taemin. Te már nem mész haza, picim– gondolta ismét Matt, miközben felemelte a poharát.

- Hát, legyen még sok ilyen alkalom, hogy itt iszogatunk – mosolyodott el, majd ő is belekortyolt az italába.

- Legyen – mondta Taemin, bár nem volt valami meggyőző, és egy húzásra kiitta a pohár tartalmát. Matt ajkára kis mosoly kúszott, amikor látta, hogy egy-két perc elteltével, Taemin először zavartan ráncolja a szemöldökét, majd a fejéhez kap.

- Valami baj van, Taemin-ah? – kérdezte álaggodalmasan.

- Kicsit megfájdult a fejem, azt hiszem – motyogta a kisebb és látszott rajta, hogy nem igazán érti, mi történik. Fel akart állni, de a lábai nem bírták, így visszahuppant az ülésre.

- Héj, ne ugrálj, még elesel – ugrott mellé Matt, miközben átkarolta a vékony vállakat. – Biztos jól vagy? – kérdezgette a másikat, de az csak kábán nézett rá, ködös szemekkel. Ó igen, ez a tekintet… Már nincs sok hátra. – elmélkedett gondolatban Matt, és úgy gondolta a hapsi, akitől a szert vette, mindenképpen megérdemelte azt a nem kis összeget, amit a gyógyszerért adott ki.

- Én… nem tudom… haza kell… Kibum… és nem – Taemin úgy érezte forog vele a világ, és már nem képes normálisan beszélni. Nem tudta mi történt vele. Az egyik pillanatban még semmi baja nem volt, a másikban meg azt hitte menten összeesik, úgy szédült. A látása homályos lett, és minden összemosódott. Az utolsó képe mintha az lett volna, hogy Matt gúnyosan elmosolyodik, aztán képszakadás, és teljes sötétség. Matt elégedetten karolta át Taemin karcsú kis derekát, ahogy az immáron teljes súlyával, eszméletét vesztve, dőlt rá. Élvezte, ahogy a kis test az övének nyomódik, és nem tudta letörölni a képéről azt a győztes vigyort. Taemin egyik ernyedt karját a nyakába kanyarintotta, mintha a kisebb így támaszkodna rá, ő pedig ismét átkarolva a vékony derekat, álló helyzetbe rántotta Taemint. Érezte a puha hajszálakat a nyakánál, ahogy a másik feje oldalra hanyatlott.

- Minden rendben? – jött oda az egyik pincér, és aggodalmasan nézett a kis alakra.

- Persze, csak kicsit kiütötte magát. Azt hiszem, nem szabadna hagynom, hogy az öcsi ennyit stresszeljen. Három napja nem aludt, csak tanult. Tudja, most lesznek a vizsgái – magyarázta, és közben szorosabbra vette az ölelését, a kisebben. A pincér tekintete még tükrözött egy kis gyanakvást, de a szavak hallatára, mintha elgyengülten mosolyodott volna el.

- Még jó hogy vannak manapság ilyen gyerekek. Akkor vigye haza, és ne hagyja, hogy megint túlterhelje magát – paskolta meg a vállát, az idős pincér.

- Igyekszem, és köszönöm uram – miután a pincér elment, és Matt kilépett a kábult Taeminnel a Szöuli éjszakába, az elégedett vigyor visszakúszott a képére.

- Istenem, de jó színész vagyok – sóhajtott, és roppantmód büszke volt magára.  – Na, gyere szépségem, menjünk - puszilt bele a szőke tincsekbe, és mintha Taeminnek semmi súlya nem lenne, felkapta a karjaiba, és úgy vitte tovább. Útközben kapott egy-két furcsálló pillantást, de direkt úgy vitte a fiatalabbat, hogy annak az arca ne látszódjon, így már kevésbé volt gyanús. Amikor tíz perc séta után elért a házához, fél kézzel kinyitotta az ajtót, majd azzal a lendülettel belépett, és be is vágta maga után. Nem foglalkozott most a cipőivel, azzal együtt caplatott beljebb, és közvetlenül a gardrób melletti ajtót kinyitva, elindult lefelé, az ájult fiúval a karjaiban, a pincébe. Leérve óvatos mozdulatokkal tette le Taemint a fekete selyemhuzatokkal takart ágyneműre, amin a kisebb haja amint letette szétterült, gyönyörű kontrasztot adva így a sötét ágytakaróval. Jól választottam – elmélkedett magában Matt, miközben a még mindig alvó Taeminhez hajolt, és kisimított egy eltévedt tincset az arcából.

- Most már az enyém vagy, édes – ezzel puha csókot lehelt az enyhén elnyílt, telt ajkakra, majd kiegyenesedett, és otthagyva a kisebbet, kilépett az ajtón, amit kulcsra zárt, és a kulcsot a farzsebébe süllyesztette.

- Győztem, Heechul – mondta csak úgy magának, elégedett, gúnyos mosollyal, majd felsétált az emeletre, hogy csináljon valami ételt a bent alvó szőkeségnek, bár kételkedett benne, hogy az meg fogja enni.

Hát, megtörtént a baj. Csak hogy félreértés ne essék, egyáltalán nem a kedvencem Matt karaktere, de azért valakinek gonosznak is kell lennie :P Vajon mi lesz most Taeminnel...? És mit fog csinálni Heechul? Komit, ha tetszett! :)

Chapter 12

Chapter 12

Ingerlően puha csókok lepték el az arcát, a nyakát, majd áttértek a vállára, mire jólesően felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét, így kínálva fel még több területet az idősebbnek, aki szinte már belepréselte a hirtelen ötletből, ülőalkalmatossággá felavatott íróasztalba. Már csak fél óra volt a fellépésig, de ők úgy érezték ez pont elég egy kis feltöltődésre. Legalábbis Taemin ezt szűrte le abból, hogy amint kilépett az öltöző ajtaján, Heechul karon ragadta, és bevonszolta egy szobába, ahol egy asztalon és egy erősítőn kívül nem sok minden volt található. Amikor aztán beértek, az idősebb egyből az ajtóhoz préselte, és a következő percben már éhes ajkak tapadtak az övére. És most itt ült az asztalon, az idősebbel a lábai között, és alig bírta visszatartani a jóleső nyögéseket. Még soha nem tapasztalt ilyet. Nem tudta, hogy ez ennyire piszkosul izgató és jó érzés lehet. Még sosem volt komoly kapcsolata, főleg nem egy vele azonos neművel, most mégis elképzelni sem tudta, hogy valaki más érintse így meg, legyen az nő vagy férfi. A szájára tapasztotta a kezét, ugyanis nem tudott visszafogni egy hangos nyögést, miután Heechul beleharapott a nyakhajlatába.

- I…idióta, meg fog látszani – nyögte ki nagy nehezen két sóhaj között. Érezte, hogy a másik elmosolyodik a vállánál, majd a fejét lassan felemelve, belenézett Taemin ködös tekintetébe.

- Nyugi, nem fog. Vigyázok – vigyorgott a másikra. – De mond csak – kezdte és visszahajolt a kisebb nyakára, amit úgy imádott. – Hova is kell neked menned ma délután, ami miatt nem tudsz időt szakítani rám? – morogta a selymes bőrbe, majd választ sem várva, ismét gyengéden beleharapott a fehér nyakba. Hallotta Taemin nyögését, ami csak még jobban felkorbácsolta a vágyait. A fiatalabb el sem tudta képzelni, milyen ingerlően festett így, az asztalon ülve, csókoktól vörös, duzzadt ajkakkal, csillogó, ködös tekintettel, teljesen kiszolgáltatva neki, miközben lábaival az ő, Heechul derekát ölelte.

- Má… már mondtam, hogy egy barátommal találkozom. Pro… problémái vannak, és… meg ah… meg kell beszélnie val… valakivel – Taemin nagyon nehezen tudott értelmesen gondolkodni, sőt beszélni, miközben Heechul folyamatosan a nyakát, vagy a pólójából még kilátszó vállát csókolgatta, vagy harapdálta.

- És nem ér rá? – mormogta bele az idősebb a másik puha bőrébe, majd egy utolsó, gyengéd szívás után elvált, az annyira ingerlő bőrfelülettől, és a kisebb szemeibe nézett.

- Ne légy önző – pöckölte meg mosolyogva az idősebb orrát Taemin, majd kedveskedve bújt bele annak karjaiba. – Annyi időnk van. Jut rád is – nyomott egy puszit a másik arcára, csakhogy ez Heechulnak nem volt elég. Éhesen mart a telt ajkakra, amik egyből utat engedtek a nyelvének. Végül, amikor mind a ketten levegő után kapkodva váltak el egymástól, Heechul csak megadóan felsóhajtott.

- Legyen. De hétvégére ne tervezz programot, mert el szeretnélek vinni valahova – mondta, miközben ellépett a fiatalabbtól, és lesegítette az asztalról.

- Tényleg? Hová? – nézett rá óriási, kiskutyaszemekkel Taemin, mire elnevette magát, és elgyengült mosollyal simított végig a kisebb lágy, szőke tincsein. Taemin az új hajával, immár teljes mértékben kiérdemelte, az SM Entertainment első számú kisangyala címet.

- Ez meglepi. Majd meglátod, ha jó kisfiú leszel – mondta, majd amikor a másik csak lebiggyesztette a szája szélét, ő csak kis csókot nyomott a durcás ajkakra.

- Ne duzzogj – nevetett, majd ha mondani is akart valamit, gyorsan elhallgatott, ugyanis az ajtó elől morgolódás foszlányai hallatszódtak be.

- Esküszöm, ha megtalálom, komolyan kifilézem. Volt képe, fellépés előtt fél órával lelépni, komolyan – a hang félreismerhetetlen volt, és kétség kívül Leeteuk nagyon dühös volt.

- Azt hiszem, neked meszeltek – kuncogott fel Taemin, amikor Leeteuk már eltávozott, és Heechul nyűgösen fúrta a fejét, az ő vállába.

- Milyen együtt érző vagy ma Taemin-ah – morgolódott az idősebb, majd a következő pillanatban felegyenesedett.

- Azt hiszem, ideje menni, mielőtt szétfüstöl a feje – sóhajtott fel drámaian, mire Taemin megint csak kuncogott.

- Sok sikert – mondta aztán Heechulnak, aki egy mosollyal és egy kis csókkal, kívánt hasonlókat. Amikor végül Taemin – jól körülnézve, hogy nincs-e ott senki – kilépett az ajtón, Heechulon valami nagyon rossz érzés futott át. Úgy érezte, rosszat tett azzal, hogy kiengedte a kisebb fiút azon az ajtón. Mintha ez lett volna az utolsó alkalom, hogy látja. Az egész csak egy fél percig tartott, mégis, még azután is kísértette, hogy kilépett az ajtón, és csatlakozott, a nem kicsit dühös csapattársaihoz.

*_*_*

A fellépés jól sikerült, mint persze azt mindenki feltételezte. Taemin még mindig nehezen tudta felfogni, hogy az a sok ember, csakis miattuk van ott, hogy láthassák őket. Még mindig nem tudta megszokni, hogy lányok ezrei sikítják a nevét, és akármit megtennének azért, hogy egyszer hozzáérhessenek, vagy akárcsak rájuk nézzen, vagy mosolyogjon. És amikor fellépve a színpadra, meghallotta az őrült sikításokat, úgy érezte, hatalmas adrenalin löketet kap, és így szinte az egész műsor alatt be volt zsongva. Ezt már csak az tudta tetézni, amikor lement a második számuk, és a harmadik felénél, csatlakozott hozzájuk a Super Junior, és ahogy összeakadt a tekintete Heechuléval, összemosolyogtak, és a szíve azt hitte kiszakad a helyéről. Onnantól kezdve, állandóan egymás mozdulatait lesték, és amikor egyszer-egyszer ismét összeakadt a tekintetük, Taemin vagy elrontott egy lépést – amin Jonghyun önfeledten jól szórakozott -, vagy megbotlott az előtte táncoló Keyben – amit az már kevésbé díjazott, és aggodalmasan tekintgetett a csapat legfiatalabb tagja felé. Heechul látta, hogy milyen hatással van Taeminre, és ez mindig óriási vigyort csalt az arcára. Csakhogy a kisebb nem tudta, hogy ő is ugyan ilyen hatással van rá. Például az előbb, szó szerint megfejelte Siwon hátát, mert nézte, ahogy Taemin ráönt egy flakon vizet Minhóra. Aztán megbotlott Leeteukban, amikor Taemin szólója következett, és ahogy meghallotta felcsendülni a számára annyira ismerős és kedves hangot, nem tudott odafigyelni, és szépen belegyalogolt a másik pihenés képen kinyújtott lábában. Aztán amikor eljött a pillanat, hogy a két együttes közösen énekel el egy számot, az első dolga volt a színpadra érve, Taemin felé venni az irányt, és amíg az nem figyelt, mert háttal volt neki, jól nyakon öntötte egy flakon vízzel, amit a feljövetelkor, még Kyuhyun nyomott a kezébe. Taemin annyira meglepődött a hirtelen hidegzuhanytól, hogy azt sem tudta hol van, és ki öntötte le. Aztán amikor felismerte Heechul rekedtes nevetését, gonosz vigyorral az arcán fordult meg a másik – időközben az ő derekára fonódott – karjaiban, és azzal a lendülettel öntött az idősebb képébe egy fél flakon vizet. Persze ezután választ sem várva, eszeveszett rohanásba kezdett, és nevetve szaladgálták közbe a színpadot. Időközben Heechulhoz csatlakozott Siwon és Eunhyuk is, így Taemin menekülési esélyei eléggé lecsökkentek. Végül bekerítették, és amikor már azt hitte nincs kiút, megjelent a felmentő sereg a JongKey páros személyében, akik egy-egy műanyag, színes labdával, kiiktatták Eunhyukot és Siwont, így már csak ketten maradtak Heechullal, aki így is elégedettnek tűnt, hogy két bűntársát, már hatástalanították. Lassan közeledett Taemin felé, aki erőbeli hátránya ellenére, merészen vigyorgott, és mikor Heechul elkapta a derekát és magához vonta, a vigyor csak még szélesebb lett. Az eddig a háta mögött rejtegetett, vésztartalék vizes palack tartalmát, egy határozott mozdulattal a másik képébe küldte, és amíg az a víztől prüszkölt, ő szépen elszaladt. És így ment ez még egy órán keresztül, amikor a záródal keretében, a műsor véget ért, és ők lejöttek a színpadról. És most itt áll az öltöző ajtó előtt, óriási vigyorral a képén, és közben arra gondol, milyen szenvedélyes csókkal köszönt el tőle Heechul, amikor víztől csatakosan, félrerántotta az egyik raktárhelyiségbe, egy tíz percre és még egyszer megígértette vele, hogy nem tervez programot a hétvégére.

 - Áh, Taemin – rántotta ki gondolataiból egy hang, ami bár ismerős volt, Taemin mégis akkorát ugrott tőle ijedtében, hogy majdnem elejtette az addig a kezében szorongatott telefonját, amit most gyorsan zsebre is dugott. – Sokat kellet várnod? Ne haragudj, de a főnök nem engedett el hamarabb – állt meg előtte Matt, és bocsánatkérően nézett rá.

 - Se… semmi baj, még csak most jöttem ki, nem várok olyan régóta – erőltetett magára egy mosolyfélét a fiatalabb, bár a hangja még mindig remegett egy kicsit. Még mindig nem tudta megmagyarázni magának, miért reagál így a teste, és az elméje Matt közelségére vagy hangjára. Hiszen sosem találkozott vele, a reklámstúdió előtt… vagy igen?

 - Akkor jó – mosolyodott el az említett – Mehetünk? – kérdezte és barátságosnak szánt mosollyal intett a kijárat felé. A valódi oka a késésének az volt, hogy az eredeti helyet ahová Taemint akarta vinni, kibérelték, így kénytelen volt a saját lakásába menni, és körülnézni, melyik helyiség lenne alkalmas egy személy ottlétéhez. Végül azt gondolta, jobb is, hogy a raktárépületet kivették, mert a pincéje sokkal inkább alkalmasabb, erre célra, és onnan még az se hallatszik fel, ha Taemin kiabálna, amit valószínűleg meg is fog tenni. Szóval, így a takarítással elment az idő, na, meg beszerzett néhány dolgot, amik később még jól jöhetnek majd, ha Taemin netalántán szökéshez folyamodna. Nem akarta bántani a kisebb fiút, hiszen szerette – a maga morbid módján –, de ha az nem lesz engedelmes, vagy túl sokat nyivákol, úgy döntött kicsit megneveli...

 - Persze, menjünk – hallotta meg ködös gondolatain át, Taemin lágy hangját, és felnézve összetalálkozott a tekintete, azzal a meleg, csoki barna szempárral, és úgy érezte, már nem bír többet várni, ő most akarja ezt az angyalt. Szinte erőszakkal fogta vissza magát, hogy ne ragadja meg a fiatalabb karját, és ne vonszolja keresztül az épületen, át az utca másik oldalára, majd onnan, a kétutcányira lévő lakásának pincéjébe, és vágja azonnal az ágyra.

 - Öhm… merre megyünk? – kérdezte Taemin bizonytalanul, és amikor elhaladtak a portás bácsi mellett, illedelmesen köszönt neki, majd visszafordult Matt felé.

 - Itt szemben, a sarkon van egy kávézó. Nem felkapott, nem is menő, de szerintem ott lehet kapni a legfinomabb kávét, egész Szöulban – mosolygott Taeminre, aki ettől mintha kicsit felengedett volna. Őszintén szólva, az előbb megijedt a másik szemében fellobbanó szikrától. Minden porcikája, újult erővel sarkalta a menekülésre, de aztán a szikra eltűnt a másik szeméből és kedvesen mosolygott rá.

 - Ó, hát oké – mosolygott vissza Taemin, majd kilépett az ajtón, amit Matt tartott neki. Amaz még visszanézett, az őket kitartóan bámuló portás felé, és merev tekintettel biccentett, majd ő is kilépett a fiatalabb után. Az idős úr, egészen addig nézte őket az üvegajtón keresztül, amíg el nem tűntek a sarkon. Nem tudta miért, de rossz érzése volt, ahogy arra a félig koreai fickóra nézett, és meg mert volna rá esküdni, hogy még egyszer sem látta errefelé. Ha tudta volna, mennyire jók a megérzései…

Naaa? Gondolom senkinek sem lett Matt a szíve csücske, pedig még csak most jön a java...ja, igen. A képen látható fickó lenne ő. Mármint nagyjából így néz ki. Csakhogy legyen elképzelés :)

Jaj, és a végére egy kis cukiság >_<  Heechul vicceskedik xĐ És tényleg, hogy hasonlítanak *__*

Chapter 11

Chapter 11

- … igen, úgy, és utána jöhet majd az a rész amit Donghae mondott… - kúszott be a gondolataiba Leeteuk fontoskodó hangja. Igaz, hogy eddig is hallotta, miről beszélnek a többiek, de nem igazán fogta fel a szavak értelmét. Ugyanis a figyelme egyetlen, a próbaterem másik végében, a zenére ütemesen táncoló, vékony alakra összpontosult. Még mindig nem tudta megemészteni a másik új frizuráját. Ugyanis a szőkésbarna tincsek helyett, most már valamivel rövidebb, és teljesen szőke fürtök keretezték a lágy vonású arcot. Így Heechul teljesen képtelen volt a saját feladatára koncentrálni. Egyszerűen vonzotta a tekintetét a másik fiú. Főleg az óta lett ennyire holtkóros, amióta azon a reggelen elment Taeminért, hogy együtt jöjjenek be, és amikor a kisebb rémálomból ébredve a karjaiba vetette magát. Na, igen, és persze ami az után történt… Még mindig érezte Taemin puha ajkait a sajátján, és érezte a testének nyomódni a másik törékeny alakját. Akkor reggel sok minden megváltozott. De legfőképpen a Taeminnel való kapcsolata.  Látta maga előtt a másik szégyenlős mosolyát, amikor már az épületbe érve, az öltöző előtt, - alaposan körülnézve, hogy senki sincs-e a környéken – óvatos, és félénk, olyan igazi, Taemin féle csókot nyomott az ajkaira, majd sarkon fordult, és bement az öltözőjükbe. Heechul még jó pár percig állt ott, és bámulta a zárt öltözőajtót. Végül Eunhyuk ráncigálta el onnan, amikor megérkezve egy holdkóros képű Heechult talált a SHINee öltözője előtt állva. Maga sem értette, mit keresett ott a másik, de úgy döntött, jobb, ha bevonszolja próbára, mert így is sejtette, hogy Leeteuk már igen a türelme határán van. És most Heechul itt állt, a próbaterem közepén, és amíg a többiek heves vitát folytattak, a koreográfia helyességéről, ő csak bámulta a kis szőke alakot, aki megérezve magán a másik pillantását, felé fordult, és kis mosolyt villantott rá. A kívülállók számára ez csak egy baráti kis mosoly volt, de Heechul látta a másik szemében felvillanni azt a pajkos fényt, amiből tudta, az a mosoly csak neki szól. Heechul viszonozta a gesztust, de annyira elbambult, hogy már csak későn vette észre a felé tolató Shindongot, így az, egyensúlyát vesztve, pont ráesett. Így mind a ketten a földön kötöttek ki, természetesen Heechul volt alul, és keservesen nyöszörgött, amíg a felette lévő éppen a levegőt passzírozta ki belőle. És amikor már azt gondolta, ennél nem is lehet rosszabb, a Shindong előtt álló Eunhyuk is megbotlott, annak következtében, hogy Shindong is kiesett az ütemből, és ő is szépen rajtuk landolt. Heechul immár fájdalmasan nyögött fel.

- Kim Heechul! Az isten szerelmére! – fortyant fel a Super Junior vezére, Leeteuk, aki a sor elején állt. – Miért nem figyelsz? Már régen elkezdtük a koreográfiát, de te csak álltál egyhelyben! – az idősebb nagyon dühösnek tűnt, de Heechul nem úgy nézett ki, mint akit érdekel, amit mond neki. Csak az érdekelte, ha most azonnal nem kelnek fel róla, ezek a barmok, azonnal kipurcan.

- Szálljatok… már le… rólam… idióták… megfulladok – nyögte ki nagy nehezen, amint a másik kettő feltápászkodott róla, és ő végre fellélegezhetett. De ahelyett, hogy felállt volna, és folytatja a megkezdett koreográfiát, csak két karját szétvetve elterült a padlón.

- Semmi kedvem sincs ehhez, és az előbb majdnem meghaltam itt – panaszkodott, és a hangja jobban hasonlított egy tízéves durcás kislányéhoz, mintsem egy felnőtt férfiéhez. A többiek – akik idő közben köréjük gyűltek – csak megforgatták a szemüket.

- Tényleg olyan vagy, mint egy hercegnő, Cinderella – nevetett fel Kibum, mire kapott egy nem túl szívmelengető pillantást az említettől.

- Na, gyerünk már hisztis! – ragadta meg Leeteuk Heechul jobb kezét, míg Donghae a balt, és megpróbálták felhúzni, a még mindig makacsul a földön maradás mellett küzdő fiút.

- Nem akarok! Úgy döntöttem, itt élem le a hátralévő életemet! – makacskodott a földön ülő, és egy határozott mozdulattal, kirántotta mindkét kezét, azt őt ráncigálók szorításából. Ennek az lett a következménye, hogy az így egyensúlyát elvesztő Leeteuk és Donghae, két különböző irányba, seggre esett. Tíz másodpercig néma csönd uralkodott az egész próbateremben, még a másik banda is kikapcsolta a zenét, meghallva a vitatkozást. Csak a légy zümmögését lehetett hallani. Majd tíz másodperc elteltével, csilingelő kacagás hangzott fel a terem másik végében, amit még több nevetés követett. A SUJU tagjai, szinte egyszerre fordultak az öt, hasát fogva nevető SHINee tag felé, majd tíz másodpercnyi sokkos bámulás után, belőlük is kirobbant a nevetés. Heechul mosollyal a szája szélén nézte a vidám Taemint, aki már a földön kiterülve nevetett, és azt gondolta, már ezért is megérte totális hülyét csinálnia magából.

*-*-*

- Ó, bocsánat én nem… TE? – akadt meg a mondata felénél Taemin, és nagy, kerekre tágult szemekkel nézte az előtte térdelő alakot, aki a papírjait szedegette. A helyzet nagyon is ismerős volt neki. Csak most nem a mosdóba igyekezett, hanem vissza az öltözőjükbe, ugyanis tett egy kis kitérőt a Super Junior öltözőjébe is, ahol rajta, és Heechulon kívül, senki sem tartózkodott, így az idősebb úgy döntött, erőt merít Taeminből, méghozzá úgy, hogy megpróbálja kiszívni belőle az energiát. De itt a kiszívni szót, tényleg szó szerint kell érteni...  Megrázta a fejét, ahogy előtörtek az emlékek, és érezte, hogy az arca felforrósodik. Így inkább gyorsan lehajolt, hogy ismét segítsen a papírjait szedegetőnek.

- Á, szia Taemin – mosolygott rá Matt, és Taemint megint kirázta a hideg. Nem tudta mi baja van. Hiszen Matt semmi rosszat nem tett vele, sőt nagyon kedves és rendes. Éppen ezért nem értette, a teste miért reagál ilyen hirtelen rezzenésekkel, és hidegrázásokkal. – Nem gondoltam, hogy ismét beléd futok. Mármint szó szerint – nevette el magát az idősebb fiú, és dolga végeztével felállt.

- Hát, én sem – állt fel Taemin is, majd átnyújtotta a papírokat. Megpróbálta úgy átadni azokat, hogy a keze ne érjen a másikéhoz. – És megint, elnézést. – hajolt kicsit meg – Úgy látszik, szokásommá válik, hogy nekimenjek valakinek – nevetett fel, amit a másik is viszonzott. Igaz Taemin nem láthatta, mekkora áhítattal, és rajongással nézi őt az előtte álló, mivel amit a kisebb ismét ránézett, az már felvette a saját maga által kiépített, „kedves, és barátságos” maszkot, ami úgy tűnik be is vált, mert Taemin nem úgy nézett ki, mint aki felismerte, vagy félne tőle.

- És, hogyhogy itt vagy? Mármint az SM-ben? A múltkor még a reklámstúdióban dolgoztál, nem? – ráncolta össze a homlokát a fiatalabb.

- Á, igen, de tegnap kaptam itt egy jó kis állásajánlatot, ugyanis az egyik technikus kilépett, és kellett egy új a helyére. Így hát úgy döntöttem, elvállalom – mosolygott barátságosan. A valóság azonban az volt, hogy tegnapelőtt, sikeresen lenyúlta az egyik technikus kártyáját, és annak a mintájára csinált magának egy hamisat. Olyan sok ember dolgozik itt, hogy senkinek sem tűnt fel, egyel többen vannak a kelleténél. Senkinek sincs arra ideje, hogy félpercenként ellenőrizgesse a dolgozók létszámát. Igaz, úgy tervezte, még nem jön Taemin közelébe, nehogy feltűnő legyen, hogy mindig körülötte ólálkodik, de már nem tudott megelégedni azzal, hogy távolról figyelje a másikat, ahogy az a többiekkel – és nagy bosszúságára Heechullal – hülyéskedik és nevetgél. Ő is hallani akarta a másik nevetését, és beszélni akart vele. Azt akarta, hogy a kisebb hozzá beszéljen, vele nevessen és neki énekeljen. El akarta érni, hogy csakis az övé legyen. Így nem tudott tovább várni. De látszólag Taemin nem gyanakodott arra, hogy esetleg ő a zaklatója. Nyugodt volt, és még beszélgetett is vele, sőt rá is mosolygott, amitől Mattnek megindult a szívverése, és hirtelen nagy vágy kerítette hatalmába az iránt, hogy magához ölelje a szőke fiút, és elhurcolja, messze innen. Hogy bezárja, egy szobába, hogy senki más ne érhessen hozzá, és csak az övé legyen. Egy morbid pillanatig, még az is átfutott az agyán, hogy kikötözi az ágyához. Akkor biztosan nem mosolyogna így, sőt biztos volt benne, hogy könyörögne és sírna. De ahogy erre gondolt, csak még izgatottabb lett.

- … szóval én most megyek – úszott be a képzelgései elé Taemin hangja. Rájött, hogy még mindig csak meredten bámulja a kisebb fiút, aki biztosan kényelmetlenül érezte már magát a pillantása alatt.

 - Öhm… ne haragudj, hogy elbambultam, csak elég zűrös mostanában minden… sajnálom. – bocsánatkérően elmosolyodott, és gondolatban jól megszidta magát a figyelmetlensége miatt.  – Persze, menj csak. Biztos sok dolgod van – megpróbálta eljátszani a szegény szerencsétlent, és hangja is lemondó lett. Látszólag ez bejött, mert Taemin kérdőn nézett rá, és látta megcsillanni azokban a kavargó, csoki barna szemekben az aggodalmat.

- Valami baj van? – kérdezte óvatosan Taemin. Az előbb kicsit megijedt a másik vizsgáló, már-már bámuló tekintetétől. Minden porcikája azt sikította, menekülj! De valami mégis megállította. Matt tekintete, amiben fájdalom csillant. Így úgy döntött, rákérdez, hátha az segít.

- Ne is törődj vele – erőltetett ki magából Matt egy fájdalmasnak szánt mosolyt. Látszólag ez is bejött, mert Taemin beharapta az alsóajkát, és habozva nézett rá. Valószínűleg, most azt mérlegelte, mit is kéne tennie, így Matt úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal.  – Tudom, hogy téged ez nem érdekel, és nem is akarlak vele zaklatni, mert az én bajom… - kezdte szerényen, mintha tényleg nem merné megkérdezni – de éreztél már úgy, hogy legszívesebben elmennél messzire, és soha nem jönnél vissza? Hogy az életed nem ér semmit? – kérdezte aztán, és Taemin barna szemeibe nézett. A kérdésében végül is volt igazság, csak nem olyan mértékben, mint ahogyan azt el akarta hitetni a másikkal. Látta Taemin tekintetében, hogy lassan megérti, hogy valami baja van.

- Történt… valami? – tette fel óvatosan a kérdést, mintha nem lenne szabad, és kicsit közelebb lépett Matthez. Nem értette, miért kérdez ilyet tőle a másik, és azt sem, hogy miért pont tőle. De látta az idősebb tekintetében azt a mérhetetlen fájdalmat, és így meg kellett kérdeznie. Matt már nyitotta szólásra a száját, amikor a SHINee öltözőjéből kilépett Jonghyun és tekintetével megkereste Taemint.

- Taemin-ah, gyere már, mindjárt indulunk a fellépésre – szólt ki, majd el is tűnt. Mivel Taemin Jonghyunra figyelt, nem vette észre a vele szemben álló férfi, dühös tekintetét, ami a már bezáródott ajtóra vetődött.

- Mennem kell, de… - kezdte Taemin és mire visszafordult Matt felé, az már ismét felvette a „sebzett kiskutya” tekintetet.

- Semmi gond, menj csak.  – mosolygott szomorúan, mire Taeminnek egy pillanatra megesett rajta a szíve. Pedig ha tudta volna, mi játszódik le most a másik fejében, már régen elmenekült volna onnan, jó messzire.

- És mi lenne ha… - kezdte Taemin, mire Matt érdeklődve nézett rá. – A fellépés után beszélgetnénk. Na? – nézett rá Mattre, akinek belül gúnyos kis mosolyra húzódott a szája, de kívül csak szerényen elmosolyodott.

- Hát… ha neked nem probléma – kezdte félősen – De igazán nem akarok zavarni, vagy ilyesmi – kezdett magyarázkodásba, de Taemin csak mosolyogva leintette.

- Nagyon régen beszéltem már olyas valakivel, aki nem énekes vagy színész, szóval nekem is jó lenne egy kicsit nem csak zenéről meg táncról beszélni – mondta, mire Matt elmosolyodott.

- Hát akkor rendben. Ismerek egy jó kávézót a közelben. Nem túl népszerű, így nem hiszem, hogy tartanunk kellene a sikítozó rajongóktól – eresztett meg egy kis nevetést, amit Taemin viszonzott is.

- Rendben. A fellépés után visszajövünk ide, szóval, ha itt megvársz, akkor rendben van – mosolygott rá a férfira, aki most roppant elégedett volt magával.

- Jó, itt leszek – mondta, majd kényszerítette magát, hogy kimondja a következő szavakat.

 - De azt hiszem, most mennem kell. Már biztos azt hiszik a producerek, hogy elnyelt a föld - mondta, mire Taemin csak mosolygott.

- Nekem is mennem kell. Akkor, majd találkozunk. – intett Taemin és már el is tűnt az öltöző ajtaja mögött. Amikor már nem láthatta senki, Matt arcára elégedett mosoly kúszott. Nem gondolta volna, hogy Taemin így önként ajánlkozik majd fel neki, szinte tálcán kínálva magát. Nem akart ilyen korán cselekedni, de ha már így alakultak a dolgok, akkor jobb lesz, ha felkészül rá. Ha jól megy minden, Taemin estére már a számára előkészített szobában lesz, bezárva, és már senki másé nem lesz, csakis az övé.

- Na, erre mit lépsz, Kim Heechul? – suttogta maga elé, és elégedetten fütyörészve tűnt el a következő sarkon.

 Hát, most már beindul a cselekmény:) Matt szervezkedik. Vajon sikerül a terve? Várom a komikat :)

Jaj, igen. Ezt a videót megláttam a youtube-on, és elolvadtam. Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? T^T