Chapter 13

~Kidnapping~

- Azt hiszem, igazad volt – mosolygott Taemin az előtte ülőre, miközben nagyot kortyolt az előbb rendelt kávéjából, és jólesően hunyta le a szemét.

- Na, mit mondtam? – eresztett meg egy elégedett vigyort Matt, miközben visszafojtotta a vágyat, hogy megérintse az előtte ülő, lehunyt szemű angyalt. Még csak húsz perce ültek itt, de ő már nem bírt várakozni. De sosem jött el a megfelelő pillanat. Kint lassan sötétedett, ami számára csak jobban kedvezett. Sötétben még nehezebb felismerni, kit vonszol végig az utcán.

- Matt… - kezdett bele óvatosan Taemin, ahogy kinyitotta eddig lehunyt szemeit, és a vele szemben ülő, gondolataiba mélyedő fiúéba fúrta a tekintetét. Eddig még nem mert rákérdezni a dologra, de végül is lassan már húsz perce ültek itt. Az lassan emelte csak fel a fejét, és amikor a tekintete találkozott a kisebb fiú kíváncsiságtól, és enyhén aggodalomtól csillogó tekintetével, tudta, hogy itt az ideje előadni a mesét, amit még ma délelőtt talált ki, és ami nem is volt akkora hazugság.

- Tudom, mire vagy kíváncsi, és azt is, miért vagyunk itt – kezdett bele, és lehajtotta a fejét, mintha nehezére esnének a szavak.

- Nem muszáj elmondanod, ha nem szeretnéd, vagy ha rossz beszélned róla, csak Kibumie mindig azt mondja, ha valami nyomja a lelkünket, és azt elmondjuk valakinek, sokkal könnyebb lesz, és talán az segít. – Taemin lágy hangjára Matt csak lehunyta a szemét, és a terve során most először érzett egy kis bűntudatot amiatt, amit éppen tenni készül ezzel az őszinte és jószívű, az emberekben feltétlenül bízó fiúval. Aztán csak megrázta a fejét, hogy elhessegesse ezeket, a gondolatokat. Mégis miket nem gondol? Mióta vágyik már erre a kölyökre, és most a lelkiismerete miatt lemondana róla? Na neeem – mosolyodott el gúnyosan gondolatban, míg kívülről felvette a szenvedő barát állarcát.

- Tudom… - sóhajtott – Csak nehéz kimondani, és szégyellem is a dolgot.

- Mégis mit kéne szégyellned? – vonta össze a szemöldökét Taemin. Matt lassan fordította felé a fejét, és mélyen a szemébe nézett, mielőtt válaszolt volna.

- Azt, hogy ilyen anyám van – mondta, mire Taemin kicsit visszahőkölt az idősebb szemében fellángoló harag miatt.

- Miért, mit tett az édesanyád? – kérdezte egészen halkan, miközben ujjaival akaratlanul is a csésze fülével kezdett játszadozni.

- Megtagadta, hogy a fia vagyok – szorította össze a száját erősen Matt. Amit mondott, szín igaz volt, csak annyi volt a különbség, hogy az anyja ezt már egy éve megtette, csak ő most használja fel.

- Mi… micsoda? – kérdezte Taemin, és nem hitt a fülének. Hogy mondhat egy anya ilyet a fiának?

- Jól, hallottad. Azt mondta, hogy nincs szüksége egy ilyen mihaszna fiúra, mint én, ugyanis szerinte, ha valaki nem baromi gazdag, és nincs egy luxusvillája sportkocsival, az nem is normális ember, csak egy szerencsétlen félnótás - mondta keserűen, míg a fejében újra visszhangzottak az anyja kegyetlen szavai, amiket egy éve, az apjánál való „látogatás” után vágott a fejéhez..”Jobb volt, amíg itt sem voltál!” „Miért nem maradtál ott a mihaszna apáddal? Vagy már neki sem kellesz?” „Mit gondoltál, majd szükségem lesz egy ilyen gyerekre, mint te?” „Jobb lesz, ha eltakarodsz innen!” „Sosem voltál a fiam!”

- Hiszen ez… ez szörnyű – meredt maga elé Taemin, és a szemében, mintha könnyek csillogtak volna. Matt megdermedt. Miattam sír? Miért? Hiszen alig ismer. Ez a kölyök tényleg ennyire megbízik mindenkiben? Teljesen lesokkolták a kisebb még el nem hullajtott könnyei, és a mellkasában megint feszítő érzésként terjedt szét a bűntudat. Megint elhessegette ezt az idegesítő érzést.

- Ez van. Ilyen az anyám. Nem kell többet várni tőle - rántotta meg a vállát, majd elfordult a sötét szempár elől. Valamiért megingott a terve egy pillanatra. Azok a meleg, barna szemek, mintha beleláttak volna a lelkébe.

- De… de, a fia vagy. Egy anya nem mondhat ilyen dolgokat a fiának – rázta meg kicsit a fejét.

- Nem minden szép és jó Taemin-ah – nézett bele a fiatalabb szemébe – Nem minden ember jó! Nem bízhatsz meg feltétlenül mindenkiben! – az utolsó két mondatnál még mélyebben fúrta a tekintetét a kisebb kissé riadt szemeibe, mintha így akarná elriasztani. Fuss, amíg még tudsz! – gondolta Matt, és ha Taemin most felállt volna, hogy távozzon, ő elengedte volna. Mert most először érezte azt, hogy amit tenni készül, az bűn. Méghozzá hatalmas. Bántani ezt az angyali teremtést, a legmocskosabb bűnök egyike. Így, ha a kisebb most elment volna, ő hagyta volna. De az nem tette, és Matt a következő pillanatban már ismét biztos volt magában, és nem tudta mi üthetett belé az előbb. Taemin úgy érezte, valamiért az előbbi mondatok Mattre is vonatkoznak, de végül csak megrázta a fejét, és elhessegette az ilyesfajta bosszús dolgokat. Matt nem rossz ember! – Sőt, még a saját anyádban sem – tette hozzá keserűen az utolsó mondatott az említett, majd hátradőlt a széken.

- És, mi van az édesapáddal? – kérdezte Taemin egészen halkan, mire látta, hogy az előtte ülő megrándul, és a szeme talán még az anyja iránt érzett haragnál is több gyűlöletet sugallt.

- Az apám egy rohadék – köpte a szavakat, és a keze ökölbe szorult. Taemin úgy érezte, nagyon rosszat kérdezett, így megpróbálta lenyugtatni a másikat. Kezét – ami valamilyen okból kifolyólag remegett – lassan felemelte, és bizonytalanul, nagyon óvatosan, a másik ökölbe szorult kezére helyezte. Az érintkezéstől, Taemint kirázta a hideg, és valamiért a rémálma képei ugrottak be neki. A maszkos alak, a fegyver, Kibum rémült arca, Heechul beletörődő tekintete, és végül a lövés, majd a számára oly kedves férfi sápadt, halott arca. És ez volt az, ami majdnem arra késztette, hogy elrántsa a kezét, és felugorva innen, elmeneküljön. Csakhogy megállították. Matt másik keze, óvatosan az övére csúszott, és gyengéden megszorította azt.

- Köszönöm – mondta halkan az idősebb, és ettől Taemin menekülési kényszere is alábbhagyott. Bár nagyon kellemetlennek érezte a másik érintését magán, és legszívesebben elhúzta volna a kezét.

- Mit? – kérdezte végül idegességét leplezve.

- Hogy meghallgattál. Igazad volt, tényleg jól esett elmondani valakinek – mosolygott rá Matt, de ebben a mosolyban valami már nem stimmelt.

- I… igazán nincs mit – makogta Taemin, és úgy érezte el kell innen tűnnie.  – De én most már azt hiszem, megyek. A többiek már biztos aggódnak, merre vagyok – nézett ki az ablakon, az immáron csak a lámpák fényében úszó, sötét, kihalt utcára.

- Rendben, persze, csak előbb koccintsunk – marasztalta Matt, és mielőtt Taemin tiltakozhatott volna, leintette a pincért.

- Nekem igazán mennem kéne – a fiatalabban egyre jobban szétterjedt az érzés, hogy el kell innen tűnnie. És félt is. Igen, valamiért egyre nagyobb félelem áradt szét a testében, csak azt nem tudta miért.

- Ez csak egy ital Taemin-ah – mosolygott rá Matt, miközben rendelt maguknak két pohár kólát. – Öt percet még kibírnak nélküled.

- Hát, jó – bólintott feszengve, és visszaült a helyére. Matt észrevette a másikon végbement változást. És ahogy Taemin az előbb elsápadt, érezte, hogy valami nem oké. Vajon sejti már, mit akar vele csinálni? Vagy rájött ki ő? Nem, az nem lehet – döntötte el magában. Akkor mégis miért akart a kisebb ennyire elmenekülni a közeléből? De nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem, hogy hogyan csempéssze bele az altatóport a másik italába, hogy az ne vegye észre. És erre, mintha minden neki kedvezne, Taemin telefonja zenélni kezdett, és a kisebb elnézést kérve arrébb állt és beszélgetni kezdett. Időközben megérkeztek az italok, és amint a pincér letette őket, majd továbbállt, gyorsan cselekedett, és a már előkészített port, az egyik pohárba szórta, és kicsit elkeverte. Mire Taemin visszaért, a kóla már előtte volt az asztalon.

- Ki volt az? – kérdezte Matt csak úgy semlegesen, de belülről majd szétvetette az izgatottság, főleg amikor Taemin a szájához emelte a poharat, és ivott pár kortyot belőle. Már az enyém vagy – kuncogott gondolatban.

- Kibum. Kérdezte merre vagyok, de mondtam neki, hogy nemsokára hazaérek, úgyhogy ne aggódjon annyit – válaszolt Taemin. Te már nem mész haza, picim– gondolta ismét Matt, miközben felemelte a poharát.

- Hát, legyen még sok ilyen alkalom, hogy itt iszogatunk – mosolyodott el, majd ő is belekortyolt az italába.

- Legyen – mondta Taemin, bár nem volt valami meggyőző, és egy húzásra kiitta a pohár tartalmát. Matt ajkára kis mosoly kúszott, amikor látta, hogy egy-két perc elteltével, Taemin először zavartan ráncolja a szemöldökét, majd a fejéhez kap.

- Valami baj van, Taemin-ah? – kérdezte álaggodalmasan.

- Kicsit megfájdult a fejem, azt hiszem – motyogta a kisebb és látszott rajta, hogy nem igazán érti, mi történik. Fel akart állni, de a lábai nem bírták, így visszahuppant az ülésre.

- Héj, ne ugrálj, még elesel – ugrott mellé Matt, miközben átkarolta a vékony vállakat. – Biztos jól vagy? – kérdezgette a másikat, de az csak kábán nézett rá, ködös szemekkel. Ó igen, ez a tekintet… Már nincs sok hátra. – elmélkedett gondolatban Matt, és úgy gondolta a hapsi, akitől a szert vette, mindenképpen megérdemelte azt a nem kis összeget, amit a gyógyszerért adott ki.

- Én… nem tudom… haza kell… Kibum… és nem – Taemin úgy érezte forog vele a világ, és már nem képes normálisan beszélni. Nem tudta mi történt vele. Az egyik pillanatban még semmi baja nem volt, a másikban meg azt hitte menten összeesik, úgy szédült. A látása homályos lett, és minden összemosódott. Az utolsó képe mintha az lett volna, hogy Matt gúnyosan elmosolyodik, aztán képszakadás, és teljes sötétség. Matt elégedetten karolta át Taemin karcsú kis derekát, ahogy az immáron teljes súlyával, eszméletét vesztve, dőlt rá. Élvezte, ahogy a kis test az övének nyomódik, és nem tudta letörölni a képéről azt a győztes vigyort. Taemin egyik ernyedt karját a nyakába kanyarintotta, mintha a kisebb így támaszkodna rá, ő pedig ismét átkarolva a vékony derekat, álló helyzetbe rántotta Taemint. Érezte a puha hajszálakat a nyakánál, ahogy a másik feje oldalra hanyatlott.

- Minden rendben? – jött oda az egyik pincér, és aggodalmasan nézett a kis alakra.

- Persze, csak kicsit kiütötte magát. Azt hiszem, nem szabadna hagynom, hogy az öcsi ennyit stresszeljen. Három napja nem aludt, csak tanult. Tudja, most lesznek a vizsgái – magyarázta, és közben szorosabbra vette az ölelését, a kisebben. A pincér tekintete még tükrözött egy kis gyanakvást, de a szavak hallatára, mintha elgyengülten mosolyodott volna el.

- Még jó hogy vannak manapság ilyen gyerekek. Akkor vigye haza, és ne hagyja, hogy megint túlterhelje magát – paskolta meg a vállát, az idős pincér.

- Igyekszem, és köszönöm uram – miután a pincér elment, és Matt kilépett a kábult Taeminnel a Szöuli éjszakába, az elégedett vigyor visszakúszott a képére.

- Istenem, de jó színész vagyok – sóhajtott, és roppantmód büszke volt magára.  – Na, gyere szépségem, menjünk - puszilt bele a szőke tincsekbe, és mintha Taeminnek semmi súlya nem lenne, felkapta a karjaiba, és úgy vitte tovább. Útközben kapott egy-két furcsálló pillantást, de direkt úgy vitte a fiatalabbat, hogy annak az arca ne látszódjon, így már kevésbé volt gyanús. Amikor tíz perc séta után elért a házához, fél kézzel kinyitotta az ajtót, majd azzal a lendülettel belépett, és be is vágta maga után. Nem foglalkozott most a cipőivel, azzal együtt caplatott beljebb, és közvetlenül a gardrób melletti ajtót kinyitva, elindult lefelé, az ájult fiúval a karjaiban, a pincébe. Leérve óvatos mozdulatokkal tette le Taemint a fekete selyemhuzatokkal takart ágyneműre, amin a kisebb haja amint letette szétterült, gyönyörű kontrasztot adva így a sötét ágytakaróval. Jól választottam – elmélkedett magában Matt, miközben a még mindig alvó Taeminhez hajolt, és kisimított egy eltévedt tincset az arcából.

- Most már az enyém vagy, édes – ezzel puha csókot lehelt az enyhén elnyílt, telt ajkakra, majd kiegyenesedett, és otthagyva a kisebbet, kilépett az ajtón, amit kulcsra zárt, és a kulcsot a farzsebébe süllyesztette.

- Győztem, Heechul – mondta csak úgy magának, elégedett, gúnyos mosollyal, majd felsétált az emeletre, hogy csináljon valami ételt a bent alvó szőkeségnek, bár kételkedett benne, hogy az meg fogja enni.

Hát, megtörtént a baj. Csak hogy félreértés ne essék, egyáltalán nem a kedvencem Matt karaktere, de azért valakinek gonosznak is kell lennie :P Vajon mi lesz most Taeminnel...? És mit fog csinálni Heechul? Komit, ha tetszett! :)