Chapter 11

Chapter 11

- … igen, úgy, és utána jöhet majd az a rész amit Donghae mondott… - kúszott be a gondolataiba Leeteuk fontoskodó hangja. Igaz, hogy eddig is hallotta, miről beszélnek a többiek, de nem igazán fogta fel a szavak értelmét. Ugyanis a figyelme egyetlen, a próbaterem másik végében, a zenére ütemesen táncoló, vékony alakra összpontosult. Még mindig nem tudta megemészteni a másik új frizuráját. Ugyanis a szőkésbarna tincsek helyett, most már valamivel rövidebb, és teljesen szőke fürtök keretezték a lágy vonású arcot. Így Heechul teljesen képtelen volt a saját feladatára koncentrálni. Egyszerűen vonzotta a tekintetét a másik fiú. Főleg az óta lett ennyire holtkóros, amióta azon a reggelen elment Taeminért, hogy együtt jöjjenek be, és amikor a kisebb rémálomból ébredve a karjaiba vetette magát. Na, igen, és persze ami az után történt… Még mindig érezte Taemin puha ajkait a sajátján, és érezte a testének nyomódni a másik törékeny alakját. Akkor reggel sok minden megváltozott. De legfőképpen a Taeminnel való kapcsolata.  Látta maga előtt a másik szégyenlős mosolyát, amikor már az épületbe érve, az öltöző előtt, - alaposan körülnézve, hogy senki sincs-e a környéken – óvatos, és félénk, olyan igazi, Taemin féle csókot nyomott az ajkaira, majd sarkon fordult, és bement az öltözőjükbe. Heechul még jó pár percig állt ott, és bámulta a zárt öltözőajtót. Végül Eunhyuk ráncigálta el onnan, amikor megérkezve egy holdkóros képű Heechult talált a SHINee öltözője előtt állva. Maga sem értette, mit keresett ott a másik, de úgy döntött, jobb, ha bevonszolja próbára, mert így is sejtette, hogy Leeteuk már igen a türelme határán van. És most Heechul itt állt, a próbaterem közepén, és amíg a többiek heves vitát folytattak, a koreográfia helyességéről, ő csak bámulta a kis szőke alakot, aki megérezve magán a másik pillantását, felé fordult, és kis mosolyt villantott rá. A kívülállók számára ez csak egy baráti kis mosoly volt, de Heechul látta a másik szemében felvillanni azt a pajkos fényt, amiből tudta, az a mosoly csak neki szól. Heechul viszonozta a gesztust, de annyira elbambult, hogy már csak későn vette észre a felé tolató Shindongot, így az, egyensúlyát vesztve, pont ráesett. Így mind a ketten a földön kötöttek ki, természetesen Heechul volt alul, és keservesen nyöszörgött, amíg a felette lévő éppen a levegőt passzírozta ki belőle. És amikor már azt gondolta, ennél nem is lehet rosszabb, a Shindong előtt álló Eunhyuk is megbotlott, annak következtében, hogy Shindong is kiesett az ütemből, és ő is szépen rajtuk landolt. Heechul immár fájdalmasan nyögött fel.

- Kim Heechul! Az isten szerelmére! – fortyant fel a Super Junior vezére, Leeteuk, aki a sor elején állt. – Miért nem figyelsz? Már régen elkezdtük a koreográfiát, de te csak álltál egyhelyben! – az idősebb nagyon dühösnek tűnt, de Heechul nem úgy nézett ki, mint akit érdekel, amit mond neki. Csak az érdekelte, ha most azonnal nem kelnek fel róla, ezek a barmok, azonnal kipurcan.

- Szálljatok… már le… rólam… idióták… megfulladok – nyögte ki nagy nehezen, amint a másik kettő feltápászkodott róla, és ő végre fellélegezhetett. De ahelyett, hogy felállt volna, és folytatja a megkezdett koreográfiát, csak két karját szétvetve elterült a padlón.

- Semmi kedvem sincs ehhez, és az előbb majdnem meghaltam itt – panaszkodott, és a hangja jobban hasonlított egy tízéves durcás kislányéhoz, mintsem egy felnőtt férfiéhez. A többiek – akik idő közben köréjük gyűltek – csak megforgatták a szemüket.

- Tényleg olyan vagy, mint egy hercegnő, Cinderella – nevetett fel Kibum, mire kapott egy nem túl szívmelengető pillantást az említettől.

- Na, gyerünk már hisztis! – ragadta meg Leeteuk Heechul jobb kezét, míg Donghae a balt, és megpróbálták felhúzni, a még mindig makacsul a földön maradás mellett küzdő fiút.

- Nem akarok! Úgy döntöttem, itt élem le a hátralévő életemet! – makacskodott a földön ülő, és egy határozott mozdulattal, kirántotta mindkét kezét, azt őt ráncigálók szorításából. Ennek az lett a következménye, hogy az így egyensúlyát elvesztő Leeteuk és Donghae, két különböző irányba, seggre esett. Tíz másodpercig néma csönd uralkodott az egész próbateremben, még a másik banda is kikapcsolta a zenét, meghallva a vitatkozást. Csak a légy zümmögését lehetett hallani. Majd tíz másodperc elteltével, csilingelő kacagás hangzott fel a terem másik végében, amit még több nevetés követett. A SUJU tagjai, szinte egyszerre fordultak az öt, hasát fogva nevető SHINee tag felé, majd tíz másodpercnyi sokkos bámulás után, belőlük is kirobbant a nevetés. Heechul mosollyal a szája szélén nézte a vidám Taemint, aki már a földön kiterülve nevetett, és azt gondolta, már ezért is megérte totális hülyét csinálnia magából.

*-*-*

- Ó, bocsánat én nem… TE? – akadt meg a mondata felénél Taemin, és nagy, kerekre tágult szemekkel nézte az előtte térdelő alakot, aki a papírjait szedegette. A helyzet nagyon is ismerős volt neki. Csak most nem a mosdóba igyekezett, hanem vissza az öltözőjükbe, ugyanis tett egy kis kitérőt a Super Junior öltözőjébe is, ahol rajta, és Heechulon kívül, senki sem tartózkodott, így az idősebb úgy döntött, erőt merít Taeminből, méghozzá úgy, hogy megpróbálja kiszívni belőle az energiát. De itt a kiszívni szót, tényleg szó szerint kell érteni...  Megrázta a fejét, ahogy előtörtek az emlékek, és érezte, hogy az arca felforrósodik. Így inkább gyorsan lehajolt, hogy ismét segítsen a papírjait szedegetőnek.

- Á, szia Taemin – mosolygott rá Matt, és Taemint megint kirázta a hideg. Nem tudta mi baja van. Hiszen Matt semmi rosszat nem tett vele, sőt nagyon kedves és rendes. Éppen ezért nem értette, a teste miért reagál ilyen hirtelen rezzenésekkel, és hidegrázásokkal. – Nem gondoltam, hogy ismét beléd futok. Mármint szó szerint – nevette el magát az idősebb fiú, és dolga végeztével felállt.

- Hát, én sem – állt fel Taemin is, majd átnyújtotta a papírokat. Megpróbálta úgy átadni azokat, hogy a keze ne érjen a másikéhoz. – És megint, elnézést. – hajolt kicsit meg – Úgy látszik, szokásommá válik, hogy nekimenjek valakinek – nevetett fel, amit a másik is viszonzott. Igaz Taemin nem láthatta, mekkora áhítattal, és rajongással nézi őt az előtte álló, mivel amit a kisebb ismét ránézett, az már felvette a saját maga által kiépített, „kedves, és barátságos” maszkot, ami úgy tűnik be is vált, mert Taemin nem úgy nézett ki, mint aki felismerte, vagy félne tőle.

- És, hogyhogy itt vagy? Mármint az SM-ben? A múltkor még a reklámstúdióban dolgoztál, nem? – ráncolta össze a homlokát a fiatalabb.

- Á, igen, de tegnap kaptam itt egy jó kis állásajánlatot, ugyanis az egyik technikus kilépett, és kellett egy új a helyére. Így hát úgy döntöttem, elvállalom – mosolygott barátságosan. A valóság azonban az volt, hogy tegnapelőtt, sikeresen lenyúlta az egyik technikus kártyáját, és annak a mintájára csinált magának egy hamisat. Olyan sok ember dolgozik itt, hogy senkinek sem tűnt fel, egyel többen vannak a kelleténél. Senkinek sincs arra ideje, hogy félpercenként ellenőrizgesse a dolgozók létszámát. Igaz, úgy tervezte, még nem jön Taemin közelébe, nehogy feltűnő legyen, hogy mindig körülötte ólálkodik, de már nem tudott megelégedni azzal, hogy távolról figyelje a másikat, ahogy az a többiekkel – és nagy bosszúságára Heechullal – hülyéskedik és nevetgél. Ő is hallani akarta a másik nevetését, és beszélni akart vele. Azt akarta, hogy a kisebb hozzá beszéljen, vele nevessen és neki énekeljen. El akarta érni, hogy csakis az övé legyen. Így nem tudott tovább várni. De látszólag Taemin nem gyanakodott arra, hogy esetleg ő a zaklatója. Nyugodt volt, és még beszélgetett is vele, sőt rá is mosolygott, amitől Mattnek megindult a szívverése, és hirtelen nagy vágy kerítette hatalmába az iránt, hogy magához ölelje a szőke fiút, és elhurcolja, messze innen. Hogy bezárja, egy szobába, hogy senki más ne érhessen hozzá, és csak az övé legyen. Egy morbid pillanatig, még az is átfutott az agyán, hogy kikötözi az ágyához. Akkor biztosan nem mosolyogna így, sőt biztos volt benne, hogy könyörögne és sírna. De ahogy erre gondolt, csak még izgatottabb lett.

- … szóval én most megyek – úszott be a képzelgései elé Taemin hangja. Rájött, hogy még mindig csak meredten bámulja a kisebb fiút, aki biztosan kényelmetlenül érezte már magát a pillantása alatt.

 - Öhm… ne haragudj, hogy elbambultam, csak elég zűrös mostanában minden… sajnálom. – bocsánatkérően elmosolyodott, és gondolatban jól megszidta magát a figyelmetlensége miatt.  – Persze, menj csak. Biztos sok dolgod van – megpróbálta eljátszani a szegény szerencsétlent, és hangja is lemondó lett. Látszólag ez bejött, mert Taemin kérdőn nézett rá, és látta megcsillanni azokban a kavargó, csoki barna szemekben az aggodalmat.

- Valami baj van? – kérdezte óvatosan Taemin. Az előbb kicsit megijedt a másik vizsgáló, már-már bámuló tekintetétől. Minden porcikája azt sikította, menekülj! De valami mégis megállította. Matt tekintete, amiben fájdalom csillant. Így úgy döntött, rákérdez, hátha az segít.

- Ne is törődj vele – erőltetett ki magából Matt egy fájdalmasnak szánt mosolyt. Látszólag ez is bejött, mert Taemin beharapta az alsóajkát, és habozva nézett rá. Valószínűleg, most azt mérlegelte, mit is kéne tennie, így Matt úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal.  – Tudom, hogy téged ez nem érdekel, és nem is akarlak vele zaklatni, mert az én bajom… - kezdte szerényen, mintha tényleg nem merné megkérdezni – de éreztél már úgy, hogy legszívesebben elmennél messzire, és soha nem jönnél vissza? Hogy az életed nem ér semmit? – kérdezte aztán, és Taemin barna szemeibe nézett. A kérdésében végül is volt igazság, csak nem olyan mértékben, mint ahogyan azt el akarta hitetni a másikkal. Látta Taemin tekintetében, hogy lassan megérti, hogy valami baja van.

- Történt… valami? – tette fel óvatosan a kérdést, mintha nem lenne szabad, és kicsit közelebb lépett Matthez. Nem értette, miért kérdez ilyet tőle a másik, és azt sem, hogy miért pont tőle. De látta az idősebb tekintetében azt a mérhetetlen fájdalmat, és így meg kellett kérdeznie. Matt már nyitotta szólásra a száját, amikor a SHINee öltözőjéből kilépett Jonghyun és tekintetével megkereste Taemint.

- Taemin-ah, gyere már, mindjárt indulunk a fellépésre – szólt ki, majd el is tűnt. Mivel Taemin Jonghyunra figyelt, nem vette észre a vele szemben álló férfi, dühös tekintetét, ami a már bezáródott ajtóra vetődött.

- Mennem kell, de… - kezdte Taemin és mire visszafordult Matt felé, az már ismét felvette a „sebzett kiskutya” tekintetet.

- Semmi gond, menj csak.  – mosolygott szomorúan, mire Taeminnek egy pillanatra megesett rajta a szíve. Pedig ha tudta volna, mi játszódik le most a másik fejében, már régen elmenekült volna onnan, jó messzire.

- És mi lenne ha… - kezdte Taemin, mire Matt érdeklődve nézett rá. – A fellépés után beszélgetnénk. Na? – nézett rá Mattre, akinek belül gúnyos kis mosolyra húzódott a szája, de kívül csak szerényen elmosolyodott.

- Hát… ha neked nem probléma – kezdte félősen – De igazán nem akarok zavarni, vagy ilyesmi – kezdett magyarázkodásba, de Taemin csak mosolyogva leintette.

- Nagyon régen beszéltem már olyas valakivel, aki nem énekes vagy színész, szóval nekem is jó lenne egy kicsit nem csak zenéről meg táncról beszélni – mondta, mire Matt elmosolyodott.

- Hát akkor rendben. Ismerek egy jó kávézót a közelben. Nem túl népszerű, így nem hiszem, hogy tartanunk kellene a sikítozó rajongóktól – eresztett meg egy kis nevetést, amit Taemin viszonzott is.

- Rendben. A fellépés után visszajövünk ide, szóval, ha itt megvársz, akkor rendben van – mosolygott rá a férfira, aki most roppant elégedett volt magával.

- Jó, itt leszek – mondta, majd kényszerítette magát, hogy kimondja a következő szavakat.

 - De azt hiszem, most mennem kell. Már biztos azt hiszik a producerek, hogy elnyelt a föld - mondta, mire Taemin csak mosolygott.

- Nekem is mennem kell. Akkor, majd találkozunk. – intett Taemin és már el is tűnt az öltöző ajtaja mögött. Amikor már nem láthatta senki, Matt arcára elégedett mosoly kúszott. Nem gondolta volna, hogy Taemin így önként ajánlkozik majd fel neki, szinte tálcán kínálva magát. Nem akart ilyen korán cselekedni, de ha már így alakultak a dolgok, akkor jobb lesz, ha felkészül rá. Ha jól megy minden, Taemin estére már a számára előkészített szobában lesz, bezárva, és már senki másé nem lesz, csakis az övé.

- Na, erre mit lépsz, Kim Heechul? – suttogta maga elé, és elégedetten fütyörészve tűnt el a következő sarkon.

 Hát, most már beindul a cselekmény:) Matt szervezkedik. Vajon sikerül a terve? Várom a komikat :)

Jaj, igen. Ezt a videót megláttam a youtube-on, és elolvadtam. Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? T^T