Chapter 1

Ahogy ígértem, itt is az első feji, ami még a merengőn is megtalálható :)

      A nap ragyogó sugarai, fényességet sugározva törtek be a próbaterem kis ablakán, megvilágítva ezzel a hatalmas tükör előtt táncoló vékony alakot. Lee Taemin, sosem tartotta magát tökéletesnek, még ha lányok milliói szerint is az volt. Ő egyszerűen csak annak élt, ami lázba hozta, amit annyira szeretett, és amiért kiskora óta epekedett. A táncnak. Na, persze a hangja is páratlan, de szerinte az csak egy mellékes dolog volt. Az ő igazi szenvedélye a tánc. Akármilyen hangulata is volt éppen, tudta, hogyha táncol, lenyugszik. Amikor a szenvedélyének élt, minden mást kizárt. A zajokat, a képeket, és úgy egybevéve a külvilágot. Csak a zene ritmusára koncentrált. Még a lépésekre sem kellett figyelnie, jöttek azok maguktól. És mivel így kizárt mindent, persze azt sem vette észre, hogy valaki az ajtó árnyékába húzódva figyelte, szinte már ámultan minden mozdulatát.

 Ahogy Taemin mozgott azt semmihez sem tudta hasonlítani. A kecses, precíz mozdulatsorok, a lágy, ruganyos léptek, a napfényben meg-megcsillanó világosbarna hajfürtök, és az egy-egy hosszabbra nyújtott lépéseknél ki-kibukkanó lapos hasfal, teljesen elvarázsolták az ajtó takarásában állót. Eddig még nem nagyon volt alkalma hosszabb beszédbe elegyedni a fiúval, hiszen ő és a bandája körül, most nagy volt a felhajtás a japánban való debütálásuk miatt. Persze ismerte, és váltottak is egymással egy két szót – igaz, kizárólagosan a munkáról –, és egy doramában is együtt szerepeltek. Még ha ő csak egy részig is volt benne, Taeminnek nagy sikere volt vele. Akkor még nem figyelt rá komolyabban. Hülyéskedtek a forgatás szünetei alatt, és egyszer-kétszer együtt ebédeltek, de úgy gondolta, hogy ő is csak egy a sok közül. Még ha mindenkit el is bűvölt az édes kis pofijával és kisfiús bájával, ő csak egy kölyköt látott benne. Nem egy ember megemlítette neki, hogy a fiú mennyire hasonlít rá, amikor még junior volt. És, hogy így jobban megfigyelte, tényleg talált hasonlóságokat.

De mégis, csak kisfiúként tekintett rá. De most, ahogy itt táncolt tőle pár méterre, már egyáltalán nem tűnt annak. Sőt, a mozgásában semmi kisfiús nem volt. És minél tovább nézte a fiút, annál jobban a hatása alá került. Hogy tudott valaki ennyire légiesen és kecsesen mozogni egyszerre? Sosem gondolt úgy még egyetlen férfira sem, hogy közelebbi kapcsolatba akar vele kerülni. Bár volt egy este, amikor, már annyira hót részegre itta magát, hogy mire észbe kapott, már a pincérsráccal smárolt. De másnap, amikor felébredt, a szaggató fejfájás mellett jót röhögött saját magán, és csak legyintett egyet, és azt mondta, hogy „na, legalább már ezt is kipróbáltam”. De most úgy érezte, ideje lenne újra átgondolni ezt az egészet, ugyanis az előtte táncoló kecses kis alak, akarata ellenére is megmozgatta a fantáziáját.

 Akárhogy is próbált arra gondolni, hogy ez nem helyes, hogy ez gusztustalan és elítélendő, nem ment neki. Hiába fordította el a fejét, és menni készült, de a tekintete újra és újra visszasiklott a vékony alakra az óriási tükör előtt, aki olyan mozdulatokat végzett könnyedén, amit más szenvedéssel tanul csak meg. Nem volt ő kukkoló, még csak azt sem tudta, hogy van még valaki az épületben a portáson kívül, amikor visszajött a telefonjáért. Már a folyosón jött visszafelé, amikor meghallotta az egyik próbateremből kiszűrődő lágy dallamot. Így gondolt egyet, és gondolta, megnézi, ki lehet az ilyenkor. Nem számított rá, hogy éppen Taeminre bukkan. Először köszönni akart, de a torkán akadtak a szavak, amikor az elkezdte lágyan mozgatni a csípőjét a zene ritmusára. Úgy érezte tátva marad a szája, és kikapcsol az agya.
 - Á, hyung… szia – hallott meg egy meglepett hangot, mire hirtelen kitisztult a kép, és Taemin kíváncsi tekintetével találta szembe magát.
 - Um… ööö… hello – nyögte ki nagy nehezen, és gondolatban szidta magát, amiért ennyire zavarba jött attól, hogy a fiú ráköszönt.
 - Nem is tudtam, hogy van itt még valaki rajtam kívül – mondta a másik, és zavart kis mosoly játszott az ajkain.
 - A… ööö… én, szóval én csak a telefonomért jöttem vissza – emelte fel a kis készüléket – Már kifelé tartottam, amikor meghallottam a zenét, így gondoltam megnézem ki az – hálát adott istennek, hogy sikerült egy mondatot dadogás mentesen összehoznia. Igaz, nehéz volt úgy gondolkodni, hogy a szeme előtt még mindig azok a mozdulatsorok játszódtak le újra meg újra.

– De mit csinálsz te itt ilyenkor? Már fél hét is elmúlt. Nem kéne már otthon lenned? – kérdezte az első dolgot, ami eszébe jutott, és csakhogy kiűzze a betolakodó képeket, inkább Taemin szemeibe nézett. Lehet, ezt sem kellet volna, ugyanis azok a hatalmas sötétbarna szemek, teljesen magába szippantották. Hogy nem vette eddig észre mennyire szépek is valójában ezek a szemek? Fekete szempillái sűrűn keretezték hatalmas sötétbarna, szinte már éjfekete szemeit. A szemhéja felül, vékonyan fekete tussal volt kihúzva, ezzel mélyítve és kiemelve szeme színét. Teljesen lenyűgözték a vele szemben szoborrá fagyott Heechult.
 - Hahó, hyung! Minden rendben? – legyezett egy kis kéz a szemei előtt, mire kicsit hátraugrott ijedtében.
 - Pe… persze, csak kicsit elbambultam. Ne haragudj – mosolygott erőltetetten, mire a másik gyanakodva fürkészte az arcát. – Mit is mondtál az előbb?
 - Azt, hogy az új koreográfiát gyakoroltam, mert szerintem nem megy valami jól – biggyesztette le a száját, akár egy kisgyerek, amitől Heechulnak, legnagyobb csodálkozására, összeszorult a szíve.
 - Dehogy is! – tiltakozott, mire Taemin kíváncsian pislogott fel rá. – Szerintem nagyon is jól megy ez neked. Láttam az előbb, és jó volt. – mosolygott rá biztatóan, mire a másiknak felragyogtak a szemei.

 - Komolyan? – kérdezte gyermeki izgatottsággal.
 - Tényleg. Becsszó – tette a szívére a kezét, mire a másikból kis kacagás tört fel. A hang hallatán az idősebbnek nagyot dobbant a szíve, ami eléggé megijesztette, így úgy gondolta ideje lenne lépni innen, mielőtt valami nagyon meggondolatlan dolgot tesz. Mint például nekiesik Taeminnek és addig csókolja, amíg már levegőért nem kap. Erre a gondolatra még jobban bepánikolt. Mióta fantáziál ő ilyeneket? Jó, hogy a színpadon a koncert hevében egyszer-kétszer lekapta valamelyik csapattársát, de az csak fanservice. Ezzel szemben most nagyon is valós érzései voltak, amik menekülésre késztették…
 - Azt hiszem, én most megyek… - állt egyik lábáról a másikra idegesen.
 - Persze, menj csak – mosolygott Taemin. – Én még egyszer elpróbálom.
 - Akkorénmostmegyekszia – hadarta és már ott sem volt. Taemin szemöldök ráncolva nézett a távozó alak után. Nagyon furán viselkedett ma Heechul, csak nem tudta az okát, hogy miért.  – Biztos rossz napja volt – gondolta magában és egy vállrándítással visszafordult a lejátszóhoz, majd bekapcsolva azt, táncolni kezdett, nem is sejtve, hogy az említett most éppen idegesen ül a kocsijában, és azon gondolkodik, mi a franc történt vele…



*¢*¢*


Elmélázva bámult kifelé a kocsija ablakán, amíg a zöld jelzésre várt. Mellette Leeteuk magyarázott valamit, amihez hevesen gesztikulált, de az agyáig már nem jutottak el a szavak. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből azt a fiút. Már egy hét is eltelt az ominózus próbatermes eset óta, de az óta nem tud normálisan aludni. Minden este legalább egy órát forgolódással tölt, mert nem tud megállj parancsolni a gondolatainak. Már ezerféle képen elképzelte hogyan szorítja majd sarokba Taemint, és csókolja meg, vagy milyen szituációt talál ki csak azért, hogy a közelében legyen. Ilyenkor elborzadt saját magától, és egy gyors fejrázással letudta a dolgot. Csak az volt a probléma hogy öntudatán kívül, akaratlanul is úgy igazította a programjait és az idejét, hogy éppen a SHINee közelében legyen. Ha nekik táncpróba volt, addig-meddig piszkálta Siwont, amíg az át nem tette az ő próbájukat is arra a napra. Így végül abban egyeztek meg, hogy akkor lesznek a próbák, amikor a másik együttesnek, és akkor nem lesz keveredés. Ha megkérdezték, miért annyira fontos, csak elintézte annyival, hogy máskor nem ér rá, mert programja van. A többieket nem zavarta a dolog, hiszen mindannyian nagyon kedvelték öt srácot, akik pár hónap alatt meghódították egész dél-Koreát. Heechul pedig kifejezetten büszke volt magára, amiért így el tudta rendezni a dolgokat.

De ettől függetlenül, egyszer sem mert Taeminnel egy térben sokáig megmaradni. Ha már kiürült a próbaterem, és csak a fiú maradt ott, akkor ő is gyorsan eliszkolt, még mielőtt a másik megszólíthatta volna. Ha látta, hogy a fiatalabb meg akarja szólítani, gyorsan beszélgetést kezdeményezett valakivel. Bárkivel, aki nem Taemin. Látszott a kisebb fiún, hogy nem érti, miért viselkedik így vele a másik, de azt még ő maga sem tudta volna megmondani. Heechul egyszerűen félt a saját érzéseitől. Félt, ha megint olyan közel lesz hozzá a másik, nem tudja majd megállni, hogy hozzá ne érjen, vagy közel ne menjen hozzá. Így telt el egy hét. Közel volt Taeminhez, de mégsem… Gondolataiból egy mérges hang szakította ki.

- Heechul! Te nem is figyelsz rám! – csattant fel dühösen a mellette ülő Leeteuk.
- Ne haragudj, csak kicsit szétszórt vagyok mostanság… - motyogta bűnbánóan, és visszafordította a tekintetét az útra. – Mit is mondtál?
- Ááá, csak vagy öt perce mindenféle hülyeséget beszélek, mint hogy szoknyát húzok, és eltáncolom a bécsi keringőt, te meg csak bólogattál rá – szusszantott dühösen.
- Sajnálom… - motyogta újra Heechul, és lehajtotta a fejét. A másik annyira szánni valónak találta így, hogy egyből megenyhül, és óvatosan rásimította a kezét Heechul karjára.
- Hee, mi a baj? Ezen a héten nem vagy önmagad. Történt valami? – kérdezte lágyabban. Tudta, hogy valami nincs rendben a csapat hercegnője körül. Ezen a héten valami megváltozott. Zárkózottabb lett, és csak akkor derült fel valamennyire, ha megjelent a SHINee. De akkor is csak egy pillanatra csillant fel a szeme, aztán egyből komorrá és gondolkodóvá vált.
- Igazán semmi komoly, csak kicsit kifáradtam… lehet, hogy kezdek öregedni – nevetett fel erőltetetten. Próbálta elviccelni a dolgot, és ezen Leeteuk is átlátott.

- Na persze. Hiszi az, akinek négy anyja van… - mormogta, és komolyabbá vált a hangja.
- Történt valami közted és valamelyik SHINee tag között? – kérdezte óvatosan, mire a mellette ülő megmerevedett, és szerinte túlságosan is gyorsan vágta rá a „nem”-et.
- Miből gondolod ezt? – kérdezte végül kis hallgatás után.
- Csak amikor megjelennek, egyből elkomorulsz… nem mintha mostanában nem lennél folyton az – jegyezte meg csipkelődve.
- Nem… nem vesztem össze egyikükkel sem… tök jó fejek… - mosolyodott el erőltetetten. Leeteuk úgy látta, hogy jobb, ha nem feszegeti tovább a témát. Ha Heechul akarja, majd elmondja neki a dolgot, ha meg nem, azt jobb nem erőltetni, nehogy veszekedés legyen belőle.
- Hát jó – sóhajtott fel, majd kibámult az ablakon.



*


Tizenöt perccel később, már az egész Super Junior a próbateremben volt, és az új koreográfia megvitatásával voltak elfoglalva. Ki-ki a maga módján próbálta megmutatni vagy elmagyarázni milyen lépést is talált ki, vagy, hogy milyen is illene bele. Heechul csendesen ült az egyik sarokban, állát felhúzott térdeire támasztva, és néha-néha jókat derült a többiek bekiabálásain, vagy értetlenkedésein. Tudta, hogy nem így kellene viselkednie, és hogy ezzel a viselkedéssel csak azt éri el, hogy a többiek még jobban meg akarják tudni, hogy mi a baja, és még jobban aggódjanak miatta. Csak az volt a baj, hogy még ő sem tudta pontosan mi is a baja. Nem tudta megfejteni saját magát. Mi a franc van vele? Miért érdekli annyira ez a srác? Nem tudott hosszabb ideig gondolkodni ezen, mert kitárult a próbaterem ajtaja és a SHINee tagjai lépkedtek be rajta.

Elől a vezér Onew, aztán Key, Jonghyun, Minho majd végül a sort Taemin zárta. A fiún egyszerű, csíkos póló, és egy háromnegyedes tréningnadrág volt, de Heechult így is elvarázsolta. Világosbarna haja hátul egy copfba volt fogva, amiből egy-két tincs így is kiszabadult, és szépen keretezte lágy vonású arcát. Amikor a tekintetük összeakadt, Heechul akárhogy is akarta, nem tudta elfordítani a tekintetét róla. Megbabonázta a barna szempár, ami kíváncsian fürkészte, megpróbálva kiolvasni a szeméből, mi bántja. A másik fiú tekintete tele volt kérdésekkel, amikre azt hitte Heechul fogja tudni a választ. A szemkontaktust végül Minho törte meg, aki finoman megérintette Taemin karját. A következő dolog amit Heechul észrevett, hogy Minho kezei átfogják Taemin keskeny kis vállát, és mosolyogva elvezeti a próbaterem másik végébe. Maga sem tudta, hogy miért, de ez a mozdulat tömény haragot váltott ki belőle.

Úgy érezte fájdalom kúszik a mellkasába, és összeszorította az öklét mérgében. Maga sem ismerte fel még ezt az érzést, de elviselhetetlen volt. Úgy érezte, menten odamegy, és erőszakkal rángatja le onnan Minho kezét, hogy hozzá ne érjen Taeminhez. Az érzés csak fokozódott, amikor az a kéz lejjebb kúszott, és már a kisebb derekát ölelte. Taemint látszólag észre sem vette ezt a mozdulatot, mert lekötötte, amit éppen Key magyarázott neki. De Heechul igenis látta a szándékot a mozdulatban. És ha azt hitte, hogy ezt nem lehet fokozni, hát tévedett, ugyanis Minho keze újra felkúszott a másik hátán, majd vissza, simogatva ezzel. Lehet, hogy ez csak egy baráti gesztus volt, de benne mégis olyan harag dúlt, hogy azt hitte menten odamegy, és miután elráncigálta onnan Taemint, úgy orrba veri Minhot, hogy az csak pislogni tudna.

 Lehunyta a szemét, hogy úrrá tudjon lenni a dühén. Mélyeket lélegzett, de ez sem segített, így felpattant, és miután elmotyogott egy „bocs, mindjárt jövök”-öt, kiviharzott a teremből. Az ajtó nagy robajjal csapódott be utána, amivel felhívta a próbateremben lévők figyelmét. Különösen egy emberét, aki zavarodottan figyelte az ajtót még egy darabig.
- Hát ebbe meg mi ütött? – kérdezte Key a többieket, de azok ugyan olyan tanácstalanul néztek vissza rá.
- Me… megnézem nincs-e valami komolyabb baja – mondta Taemin, és kicsusszant Minho karja alól, majd sebesen az ajtó felé vette az irányt, annak reményében, hogy végre elcsípheti a másikat, és beszélhet vele.