Chapter 9

Chapter 9

- Taemin-ah, meddig akarsz még bent lenni? – hallotta meg Key kissé morcos hangját. Ugyanis ma reggel volt olyan ügyes, és elsőként sikerült kisajátítania magának a fürdőszobát. Már végzett a zuhanyzással, és most még kissé vizes hajjal a tükör előtt állt, és fogat mosott.

- Öt perc Kibum – kiáltott ki, mire hallotta Key óriási sóhaját, majd csoszogó léptei hangját. Elmosolyodott, majd folytatta az előbbi tevékenységét. Igazából egy ideje kissé több időt tölt a fürdőszobában a kelleténél. Pontosabban azóta a nap óta, amikor olyan helyzetbe került Heechullal. Felsóhajtott, ahogy visszaidézte azt a napot. Azóta nem sikerült kivernie a fejéből a gondolatot, hogy majdnem megcsókolta egy másik fiú, és ő zokszó nélkül hagyta volna. Mert ahogy így visszagondolt a történtekre, úgy ítélte meg, ha Yesung nem nyit be, akkor ő simán hagyta volna Heechulnak, hogy csináljon, amit akar. Újabb nagy sóhaj tört utat magának, miközben megtörölte a száját.

- Taemiiiiiin~ - nyüszögött most Jonghyun az ajtóban, mire csak a plafon felé fordította a fejét.

- Istenem, nem igaz mit le nem tudtok hisztizni – mormogta, majd nagy kegyesen kinyitotta az ajtót, mire az ott álló Jonghyun szó szerint beesett rajta.

- Na végre – mondta elégedetten, és már zárta is volna be az ajtót, de Kibum mérges hangja megállította.

- Kim Jonghyun! Ne merészeld! Én voltam itt előbb! – indult meg mérgesen az említett felé, aki erre ijedten vágta be az ajtót, aztán már csak a kattanást lehetett hallani, ahogy az ráfordította a kulcsot a zárra. Taemin nagy szemekkel figyelte, ahogy Key majdnem fellökve őt, az ajtó elé lép, és ököllel kezdi ütlegelni azt.

- Jonghyun!!! Nyisd ki, te szemét! Ez nem ér! Fél órája várakozom! Ez nem igazság! – püfölte, de bentről csak kísérteties kuncogás hallatszott.

- Én nem láttam az ajtó előtt senkit sem, így gondoltam szabad – hallatszott az ártatlan felelet a bent tartózkodótól.

- Csak addig elmentem a ruhámért, amíg Minnie kijön, de te addigra már elfoglaltad! – válaszolt Kibum kissé paprikás hangon – Te csaló! Egyszer úgy is ki kel jönnöd, és azt majd megemlegeted! – fenyegetőzött.

- Alig várom, baby~ - énekelgette Jonghyun mézes-mázosan, mire Key arcára enyhe pír szökött a megnevezéstől, majd folytatta az ajtó elleni ostromot. Taemin csak mosolyogva, egy törölközővel a fején sétált át a konyhába, ahol Minhót és Onewt az asztalnál ülve találta. Az előbbi éppen akkor fejezte be a reggelit, míg az utóbbi inkább úgy nézett ki, mint aki elaludt a tányérja mellett. Taemin a haját törölgetve ült le az asztalhoz, elmotyogott egy „jó reggeltet” Minhónak, majd hozzálátott a reggeliének, amit valószínűleg Kibum készített elő neki.

- Taemin-ah… - hallotta meg Minho hangját, ami felébresztette a mélázásából, amibe eddig süllyedt.

- Hm? – nézett fel rá kérdően, mire az csak elmosolyodott, és átnyúlva az asztal felett, letörölte a kisebb arcára ragadt morzsákat.

- Tegnap beszéltem Leeteuk hyunggal – kezdett bele, miután sikeresen letakarította a másik arcát, amit az csak egy kis mosollyal fogadott – És megkérdezte, nem kísérném-e el őket valami fotózásra, mert Kyuhyun és Shindong nem tudnak menni, de a létszámnak meg kell lennie. Valamilyen jótékonysági dolog lesz, igazából.

- Üm… és nekem ehhez mi közöm van? – érdeklődött Taemin óvatosan, mert nem igazán értette, miért mondja most el ez neki Minho.

- Mivel két ember kell, ezért gondoltam eljöhetnél te is. Na jó, Leeteuk külön kérte, hogy téged hozzalak. – vallotta be végül, mire Taemintől kapott egy kérdő pillantást.

- Miért pont engem? – kérdezte őszintén megdöbbenve. Nem nagyon emlékezett rá, hogy ennyire jóban lenne a Super Junior vezetőjével.

- Azt mondta, hogy Heechul elviselhetetlen az utóbbi három napban – kezdte a magyarázatott Minho. Heechul nevének említésére Taemin szíve valamiért gyorsabb fokozatra kapcsolt, és érezte, hogy enyhe pír kúszik az arcára, így igyekezett ismét a tányérjára koncentrálni. – És azt gondolta, hogy lehet te jobb kedvre tudod deríteni, mert ők már nehezen viselik, hogy mindenbe és mindenkibe beleköt – folytatta. Taemin csendesen ette tovább a szendvicsét, miközben hallgatta Minhót.  – Na, mit gondolsz? Eljössz velem? – nézett rá Minho könyörgő szemekkel, mire nagyot sóhajtott.

- Legyen, elmegyek veled – mosolyodott el halványan. Az igazság az volt, hogy nagyon is akart menni. Valami belső érzés egyre csak hajtotta és hajtotta, hogy minél hamarabb láthassa Heechult. Vágyott rá, hogy megint hallja a hangját, a nevetését, vagy a kiabálását, amit már messziről lehetett hallani, ha veszekedett valakivel, mert ugye mindig neki volt igaza. Erre a gondolatra a mosoly szélesebb lett az arcán. Minho csak halványan mosolyogva figyelte, ahogy Taemin mosolya szélesebb lett. Hát tényleg igaza volt Leeteuknak, amikor azt mondta, Heechul és Taemin között van valami. Ugyanis az idősebb megkereste őt a minap, és felvázolta a helyzetet, ami szerinte kialakult. Először nem akart neki hinni, de a beszélgetés után elkezdte figyelni Taemint, hogy reagál arra, ha valaki körülötte kiejti a Heechul nevet. A kisebb általában lehajtotta a fejét, mosolygott, vagy enyhén elpirult. És ezek a jelek nyilvánvalóvá tették Minho számára a tényeket, amik itt feküdtek az orruk előtt. Tényleg alakulgatott köztük valami. És ahogy visszagondolt a baleset napjára, Heechul csak Taemin érintésére reagált. Még a bandatársaiéra sem, csak Taeminére. Ez tényleg jelenthetett valamit. Így amikor Leeteuk felvetette az ötletet, hogy vigye magával Taemint, ő egyből rábólintott. Szerette Taemint, olyan volt neki, mintha a kisöccse lenne és azt akarta, hogy boldog legyen. És ha ezt a boldogságot Heechul képes neki megadni, akkor ő ezt elfogadja és azon lesz, hogy segítsen neki. Ezekkel a gondolatokkal fogyasztotta el a reggelije utolsó falatjait. Taemin kicsit gyanakodva méregette a vele szemben ülő, vigyorgó Minhót. Mi üthetett belé? Mit vigyorog ennyire? – gondolta magában. De végül úgy döntött, nem az ő dolga. Úgy egy órával később, már az SM épülete előtt álltak, az ajtó előtt. Miután Jonghyun kijött a fürdőszobából, és Key jól elgyepálta, mindenki sorra került a zuhanyzásban, és megreggeliztek, akik eddig még nem tették. Aztán végre sikerült nekik kocsiba ülni, és most itt vannak. Taemin ismét nagyot sóhajtott, ma már sokadjára, ahogy hallgatta a még mindig civakodó Kibumot és Jonghyunt. Hogy ezek milyen gyerekesek bírnak lenni néha – elmélkedett, miközben belépett az épületbe. A hallban egyből a SuJu tagjaiba botlottak, akik előszeretettel kezdtek el piszkálódni, persze csak baráti határokon belül. Taemin csak csendesen figyelte, ahogy Siwon a JongKey párost ugratja, hogy olyanok, mint egy rossz, öreg házaspár. Majd a szivatókhoz csatlakozott még Sungmin és Eunhyuk is. Taemin annyira elmerült a többiek civakodásának figyelésében, hogy amikor két kar fonódott a dereka köré, felkiáltott, és nagyot ugrott. A mögötte álló erre csak jóízűen nevetni kezdett, és ebből Taemin egyből rájött, ki is állt mögötte. A szíve egy pillanatra kihagyott egy ütemet, hogy aztán kétszer olyan gyorsan kezdjen el dobogni.

- Igazán mulatságos arcot vágsz, ha megijedsz – nevetgélt még mindig Heechul, majd ahogy a kissé durcás arcot vágó Taeminre nézett már csak mosolygott.

- Naaa~ ne vágj már ilyen képet – biggyesztette le az alsó ajkát.

- Nem ér, hogy folyton a szívbajt hozod rám – mormogott a kisebb, és inkább Heechul szemébe nézett, az ajkai bámulása helyett.

- Jó, jó, befejeztem, esküszöm – tette a szívére a kezét, majd közelebb ment Taeminhez.  – És mi a poén tárgya amúgy? – kérdezte a még mindig vitatkozó társaságot nézve maguk előtt. Taemin drámaian felsóhajtott.

- Ne is kérdezd! Rosszabbak, mint az ötévesek. Reggel óta ezt hallgatom - mormogott, mire Heechul ismét felkacagott. Taemin kissé elgyengülve hallgatta a másik nevetését. Nem tudta miért mondta Minho, hogy Heechul rossz passzban van, hiszen most is csak nevetgél, és senkibe sem kötött bele.

- Együtt érzek veled. Ma reggel arra keltem, hogy valaki lerángatja rólam a takarót, és amikor nem akartam felkelni, egy másik valaki rám vetette magát. De tudod ebben csak az az ijesztő, hogy elvileg egyedül lakom – mondta Heechul, mire Taeminből kirobbant a nevetés.

- Hát, ez tényleg fura – nevetgélt még mindig a kisebb és Heechul élvezettel figyelte a vidám arcot.

- Bizony ám, én is betojtam, de rendesen. De kiderült, hogy csak elaludtam és Sungmin meg Kyuhyun úgy érezte, személyes ébresztőre van szükségem.

- Ó te szegény – mondta Taemin együtt érzőn.

- Ne is mond. Teljesen le vagyok lombozva. El lett rontva a reggelem – panaszkodott látványosan. – Hé, nem akarod feldobni kicsit? – kérdezte hirtelen incselkedő hangon, mire Taemin számára érthetetlen okokból, teljesen elpirult.

- H…hogy érted ezt? – dadogta végül. Heechul szórakozottan figyelte a másik reakcióját. Tudta, hogy Taemin félre fogja érteni, de ezt nem hagyhatta ki.

- Például lépjünk le innen, úgysem veszik észre és meghívhatnál egy forró csokira – kacsintott a fiatalabbra, mire az, ha lehet még jobban zavarba jött.

- Ó, hát oké – makogta – És igazad van, szerintem sem veszik észre – mosolyodott el, majd ugyanezzel a mosollyal az arcán hagyta, hogy Heechul kézen ragadva, óvatosan elhúzza a még mindig vehemensen vitatkozó SHINee SuJu vegyes csapat mellett. A két fiatal már rég a közeli kávézóban ült, és jókat nevetve iszogatta a forró csokiját, amikor először Jonghyun figyelt fel a hiányukra.

- Hé! – kiáltott fel elég hangosan ahhoz, hogy Kibum és Siwon is felfigyeljen rá, majd szépen lassan a többiek is.

- Hová tűnt Taeminnie? – kérdezte Jonghyun, majd a biztonság kedvéért körbefordult, sőt még a kanapé alá is benézett.

- Idióta – morrant rá Key – Miért mászna be Taemin a kanapé alá? – nézett rá a fiúra, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.

- Jól van na – mormogott Jonghyun.

- Hé, és hol van Heechulie? – kérdezte Siwon és ő is körbefordult, majd már majdnem benézett a kanapé alá, de Sungmin hangja megállította.

- Istenem, nehogy te is benézz oda – fogta meg a fejét.

- Ezek meg hova a francba tűntek? – szólaltak meg majdnem egyszerre. Csak Leeteuk és Minho hallgattak és mosolyogtak jót magukban. Nekik voltak sejtéseik, hol vannak a fiatalok…

*-*-*

- Nagyszerű, és akkor most jöhetnek a viccesebb képek – hallották meg a fotós hangját, aki előszeretettel irányítgatta őket. Na jó, persze ez volt a dolga, de Taemint már nagyon kezdte irritálni, hogy állandóan csak utasítgatják. Már vagy másfél órája ment a fotózás, és ezalatt az idő alatt, már vagy egy tucat ruhát rájuk aggattak. Ő csak csendesen tűrte a dolgot, és felvette, amit a kezébe adtak, majd angyalian tűrte azt is, hogy a sminkes lányok az arcát púderezgessék, és hogy a haját igazgassák. De most már az ő türelme is igen fogyóban volt. Eddig a fotózás, amire Minho elhurcolta magával, nem volt valami érdekfeszítő, sőt unalmasnak is ehetett mondani, hiszen teljesen távol volt Heechultól. Eddig még a közelébe sem mehetett. Úgy egy fél SuJu volt közöttük. És ha akár csak egy centire is arrébb mozdult, a fotós egyből nekiállt prédikálni. Nagyot sóhajtott, és beállt ahová állították, majd tűrte, hogy a fejébe húzzanak egy sapkát. Nem így volt ezzel Heechul, aki megelégelte, hogy minden szart ráaggatnak, és még Taeminhez se mehet közelebb.

- Elég volt! Ha még egyszer ráhúznak valamit a fejemre, itt balhé lesz, az hót ziher! – szólalt meg kissé mérgesen, mire Leeteuk csak kínosan mosolygott a fotós megdöbbent arcába.

- Elnézést kérek, csak egy perc – mondta mosolyogva, majd megragadta Heechul karját, és arrébb vonszolta.

- Mégis mi a franc bajod van? – kérdezte mérgesen a fiatalabbat, aki csak bosszúsan csücsörítet, és levette a ráaggatott sapkát.

- Elegem van! Már vagy huszadjára öltöztetnek díszhuszárba, és nyomnak a fejembe egy kibaszott sapkát! Most nézz már rá erre! – emelte fel a kezébe fogott kiegészítőt – Úgy néz ki, mintha lehányta volna egy szivárványpóni! Elég volt! – vágta mérgesen a földre az említett fejfedőt, majd vetett egy gyors pillantást a többiek felé, akik most a fotós utasításai szerint pózoltak. Ahogy Taeminre nézett, a tekintete ellágyult, és szinte vágyakozó kifejezés ült az arcára. A kisebb nagyon aranyosan nézett ki abban a sapkában, amit ő az imént a földhöz vágott, és ahogy édesen mosolygott a kamerába, Heechulnak szinte megroggyantak a térdei. De ugye ez nem történhet meg, mivel ő férfi – döntötte el magában. Amikor Leeteuk észrevette a vágyakozó, elgyengült pillantást, amit csapattársa Taemin felé idézett, mindent megértett. Kis mosolykezdemény ült ki a szája szélébe, ahogy megértette csapatársa hisztijének az okát. Rájött, hogy Heechulnak az a baja, hogy még a közelébe sem mehet a kis hercegnőjének. Leeteuk jót kuncogott magában a megnevezésen.

- Csak még egy kicsit bírd ki jó? – váltott kedvesebb hangnemre az idősebb, mire Heechul kénytelen volt elszakítani a tekintetét Taemin angyalian mosolygó arcától, aki amint észrevette, hogy figyelik, most Heechulra mosolygott, akinek ettől meglódult a szívverése. Egy rövid mosoly után, végül kelletlenül visszafordult Leeteuk felé, aki úgy tett mintha észre sem vette volna a pillantást, amit az előbb váltottak. – Amúgy is most jönnek a vicces képek, így már lehet hülyülni, és nem muszáj a beállított helyeden maradni – és ez volt az a mondat, ami Heechul arcára mosolyt varázsolt.

- Rendben – mondta, és mire Leeteuk kettőt pisloghatott volna, már ott sem volt. Amikor meghallotta Taemin meglepett sikkantását, már tudta, hogy Heechul elérte a célját.

- Hajaj, Heechulie – rázta meg a fejét kacagva, és ő is visszaszaladt a többiekhez, hogy együtt hülyéskedjenek. Taemin éppen a fotóst hallgatta, amikor hirtelen súly nehezedett a hátára, és meglepetésében, majdnem orra bukott. Meglepett – és ismét nem túl férfias – sikkantás hagyta el a száját.

- Meglepííí~ - hallotta meg Heechul rekedtes nevetését, amitől egyből jobb kedvre derült.

- Na mi van? Csak nem elmúlt a hiszti rohamod? – incselkedett az idősebbel, aki még mindig a nyakába csimpaszkodott.

- Na de Taemin-ah!  - háborodott fel – Beszélj több tisztelettel a nálad idősebbekkel – próbált komoly lenni, de a képén ülő hatalmas vigyortól nem volt valami hiteles az alakítása.

- Ó, elnézést uram! – hajolt meg Taemin, amint Heechul nagy kegyesen leszállt a hátáról.

- Te szemtelen – mondta Heechul, és a következő, amit Taemin érzett, hogy a lába már nem éri a talajt. Ismét meglepetten kiáltott fel, amikor a másik a nyakába vette, és ijedten kapaszkodott meg Heechul vállaiba. Mind a ketten nevetésben törtek ki, amikor Heechul elindult Taeminnel a nyakában, és időközben nekiment Sungminnak, aki reklamációba kezdett, de amint meglátta a párost, ő is nevetésben tört ki, majd hirtelen a földön guggoló Siwon nyakába ült, aki miután feleszmélt a sokkból, felállt vele. A fotós felől csak a helyeslő hangokat lehetett hallani és az időkénti „nagyon jó”, „csak így tovább” bekiabálásait. Minho és Leeteuk megdöbbenve vette észre a Heechul viselkedésében való változást. Hirtelen milyen boldog lett. Már nyoma sem volt az iménti rosszkedvének. De hát Minho tudta, hogy Taeminnek meg van az a képessége, - még ha nem is tud róla – hogy bárkit, bármikor fel tud vidítani, akár csak egy mosolyával. Miután mind a ketten felébredtek a döbbenetükből, ők is csatlakoztak a többiekhez.

*-*-*

- Jaj, elnézést – kért bocsánatot Taemin, mert valakinek nekiment. Éppen a mosdóba tartott, ugyanis most éppen szünet volt. Még hátra voltak az egyéni képek, és utána lehetett haza menni, de mivel kicsit kifáradtak a sok futkározásban, és nevetésben, így a fotós tíz perc szünetet rendelt el. Az alak, akinek neki ment, csak kedvesen mosolygott.

- Semmi baj – mondta, majd elkezdte összeszedni az elejtett papírjait. Taemin lehajolt, hogy segítsen neki, hiszen ő okozta a balesetet.

- Tessék – nyújtotta át a papírkupacot, amit összeszedett.  A vele szemben guggoló egy ideig csak bámulta a papírokat és Taemin kinyújtott kezét, majd óvatosan elvette azt tőle. Amikor a kezük egy pillanatra összeért, Taeminen rossz érzés suhant át, és mintha az alak jólesően megborzongott volna.

- Ó, köszönöm, nem kellett volna – mosolyodott el a vele szemben, most már álló férfi, és ettől a mosolytól Taeminnek elszálltak ez előbbi rossz gondolatai. Amikor ránézett a férfi arcára, valamiért ismerősnek tűnt neki.

- Bocsánat, de nem találkoztunk már valahol? – kérdezte, és kissé összeszűkített szemekkel nézett rá. A vele szemben álló, úgy négy-öt évvel lehetett idősebb nála, fekete félhosszú haja volt és markáns vonásai. Nem lehetett teljesen koreai. Taemin arra tippelt, félig lehet csak az. A szemei szinte már feketék voltak, és amikor Taemin belenézett, mintha valamit látott volna megvillanni bennük, de aztán a következő pillanatban már nem.

- Nem, nem hiszem – mosolygott továbbra is a titokzatos férfi, majd a kezét nyújtotta – Matt vagyok – mondta.

- Ó, örvendek, én Taemin – mondta, de tök hülyének érezte magát, amikor az csak felnevetett.

- Tudom ki vagy. Én is itt dolgozom – mutatott az igazolványára. - Igaz csak technikus vagyok – rántott vállat.

- Bocsánat a kérdésért, de te ugye nem vagy koreai? – Taemin nem akart illetlennek tűnni, de nagyon kíváncsi volt. Matt ismét csak felnevetett.

- Nem, jól gondolod, nem vagyok az. Édesanyám koreai, de az apám amerikai. Ezért is hívnak Mattnek – magyarázta.

- Ó, értem. De nagyon jól beszélsz koreaiul – dicsérte meg, mire az elégedetten elmosolyodott.

- Köszönöm. Anyukám tanított meg koreaiul beszélni. Három éve jöttem ide, Amerikából, miután meghalt az apám – mondta, és tekintete valamiért elkomorult.

- Nagyon sajnálom – motyogta Taemin. Most igazán bunkónak érezte magát – Nem akartam… - kezdte volna a mentegetőzést, de Matt közbevágott.

- Semmi baj, nem tudhattad. – a mosoly, amit a fiú felé intézett, valamiért nem tetszett Taeminnek. És az sem, ahogy a fickó végigmérte utána. Kellemetlenül érezte magát, és fenyegetve.

- Akkor én most… - kezdte, de egy ismerős kiáltás félbeszakította.

- Taemin-ah, mit vacakolsz ennyit?! Kezdünk – hallotta meg Heechul játékos hangját, majd nem sokkal később meg is látta az idősebb alakját, ahogy felé közeledett. Matt arcán, mintha sötét árnyék futott volna végig, és mintha a keze is ökölbe szorult volna, de mire Taemin odanézett már ismét csak mosolygott.

- Én csak véletlenül belefutottam Mattbe, és segítettem összeszedni a cuccait – magyarázott Taemin, majd elmosolyodott, amikor Heechul odaérve, átvetette a karját a vállán.

- Hello – köszönt Matt szinte már túl vidáman.

- Hello – mondta Heechul, de ő gyanakodva méregette az előtte állót. Nem tetszett neki az, ahogy a fickó Taeminre nézett. – Ismeritek egymást? – kérdezte végül Taemin felé fordítva az arcát, aki csak megrázta a fejét.

- Nem, csak most ismerkedtünk meg – válaszolt a kisebb, és akaratlanul is beledőlt a másik ölelésébe. Mintha a mozdulatra Matt megrándult volna.

- Hát, örültem a találkozásnak, de Taeminnek és nekem még fotózásunk lesz, szóval, helló – köszönt el nem túl udvariasan Heechul, majd húzni kezdte Taemint maga után. Az csak gyorsan hátrafordult és udvariasan meghajolt.

- Viszlát hyung – mosolygott kedvesen. Matt arcán is mosoly terült el.

- Még találkozunk – mondta.

- Remélem – válaszolt Taemin, majd Heechul után botladozott.  – Héj ne rohanj már annyira – szidta halkan az idősebbet, mire az csak játékosan meglökte. Taemin felelt a kihívásra és visszalökött. Így szórakozva, nevetgélve és lökdösődve értek vissza a fotózásra. Matt bosszúsan nézte a bohóckodó párt, és mielőtt észrevette volna, a keze ökölbe szorult a papírok körül, amik így vészesen összegyűrődtek.

- Én viszont biztos vagyok benne, Minnie... – suttogta maga elé, majd gonosz vigyorral az arcán fordult meg, és dobta le az újabb hamis igazolványt a nyakából a földre. Nem állt szándékában még felfedni a kilétét Taemin előtt, de nem számított rá, hogy a kisebb így beleszalad majd. Igaz teljesen izgatott lett már csak a ténytől is hogy Taemin hozzáért, de vissza kellett fognia magát. El kell érnie, hogy a fiatalabb bízzon benne, és akkor majd könnyebb lesz elcsalnia magával. És onnantól kezdve, már csakis az övé lesz. Aztán bosszúsan gondolt az útjában álló Heechulra. Most is, ahogy hozzáért Taeminhez, képes lett volna ott azonnal megölni, de hát, ha megteszi, nem csak Taemint ijeszti el, de még fel is fedi magát. Így úgy döntött, még várnia kell. A múltkori balesetnek álcázott kísérlet Heechul kiiktatására kudarcba fulladt. Nem számolt a tényekkel, hogy ezek a bandák állandóan figyelnek egymásra, így azzal sem számolt, hogy valaki meg fogja menteni Heechult.

- Semmi gond. Ami késik, nem múlik – kuncogott, és papírokat is a földre dobva, kilépett az ajtón…