Chapter 15

Chapter 15

- Semmi. –jött vissza Minho, aki éppen végigtelefonálta szinte az egész SM-et – vagyis azokat, akiket ismert -, de egyikük sem hallott Taemin felől egy ideje.

 - Na, hallott róla valaki? – érkezett meg szintén lihegve Heechul, aki az elmúlt egy órában mást sem csinált, csak embertől emberig rohangált, és kérdezősködött, de semmi. Mintha Taemint elnyelte volna a föld.

- Nem, senki. Megkérdeztem a sminkes lányokat, a menedzser hyungot, a stylist lányokat, de senki – állt fel a kanapéról Jonghyun, aki úgy két perccel korábban érkezett a többieknél. A hírek hallatán Heechul idegesen ordított egyet, és belerúgott a kanapéba.

- Nem igaz! Nem lehet igaz! Valakinek látnia kellett! – markolt a hajába.

- Most már tényleg hívni kéne a rendőrséget hyung – szólalt meg az eddig csendben a sarokban kuporgó Kibum, akinek szemei kissé vörösek voltak a sírástól. Onew beleegyezően bólintott, és elvonult a másik szobába, hogy értesítse a rendőröket Taemin eltűnéséről.

- Felhívom a menedzser hyungot – szólt halkan Minho, és ő is elvonult. Kibum csak visszahajtotta a fejét a felhúzott térdeire, és a továbbiakban, csak halk szipogást lehetett felőle hallani. Jonghyun odament a földön kuporgóhoz, és leülve mellé vigasztalni kezdte. Heechul csak üveges szemekkel bámult maga elé, és nem akarta elhinni, hogy ez történt. Emlékezett a rossz érzésre, ami elfogta amikor Taemin kilépett azon a raktárajtón, és amit egész nap próbált elhessegetni. Hallgatnia kellett volna arra az érzésre, és nem elengedni Taemint. Mégis hová tűnhetett? Hiszen amikor Kibum beszélt vele azt mondta, hogy egy barátjával van és hogy… - itt megakadt. Várjunk csak! Milyen barát? Hirtelen kapta fel a fejét, és rohant oda Keyhez.

- Kibum! – fogta meg a vállát és megszorította – Mit mondott Taemin, kivel volt? Melyik barátjával volt? – kérdezte izgatottan, és azon imádkozott, hogy ne legyen igaz a megérzése.

- N… nem tudom – Keyt kicsit meglepte az idősebb heves viselkedése, és hirtelen nem tudta mit mondjon. – Amikor megkérdeztem kivel van, azt mondta, hogy nem ismerjük, meg hogy nem is híres ember. – még ki sem mondta, Heechul már talpon volt, és távozását csak az ajtó hangos csattanása jelezte.

- Ez meg mi volt? – szólalt meg az eddig csendben figyelő Jonghyun, és Kibumra nézett, de az ugyanolyan tanácstalan pillantással felet. Eközben Heechul már a porta felé tartott, és amikor odaért, nem kis szívbajt hozva szerencsétlen portás bácsira, lefékezett, és lihegve dőlt a pultra.

- Édes fiam, a rosszbajt hozod rám – nézet rá kerekre tágult szemekkel az idős bácsi.

- El… elnézést – lihegte – Bácsi, nem tetszett látni Taemint mostanában errefelé? – kérdezte gyorsan, de amikor látta, hogy a bácsi nem tudja, kiről van szó, magyarázni kezdett – Lee Taemin, a SHINee-ból. – két pislogás volt a válasz – Alacsony, vékony, szőke, egészen világos szőke haja van, és nagy barna szemei – hadarta tovább, mire a bácsi szemébe értelem költözött.

- Á, hogy őt. De, láttam, úgy három órája ment el egy fiatalúr társaságában - felelte a bácsi, mire Heechul nagyot nyelt.

- Egy fiatalúrral? Hogy nézett ki az a fiatalúr? – kérdezte egyre csak növekvő idegességgel. Volt egy sejtése, hogy ki lehetett az, de azt kívánta, bár ne lenne igaza.

- Magas volt, barnás hajjal, de véleményem szerint nem volt teljesen koreai, talán csak félig lehetett az, és volt valami a szemében – elmélkedett az idős úr, és visszaemlékezett az idegen sötét tekintetére. Kirázta tőle a hideg.

- A francba! Tudtam! – csattant fel Heechul. – Az a rohadék! – Heechul látta, hogy nézett az a Matt fickó Taeminre akkor. Volt valami a tekintetében, amikor a kisebbre pillantott, csak Heechul nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Azért is akarta minél hamarabb elhozni onnan Taemint. De nem tudta, hogy az a köcsög ide is követni fogja, és még a bizalmába is férkőzik.

- Valami baj van, fiam? – kérdezte a bácsi aggodalmasan figyelve a mási kétségbeesett, aggódó arcát.

- Bácsi, ez most nagyon fontos! – hajolt közelebb Heechul – Nem látta, merre mentek el? – az idős úr, fürkészően nézte Heechul félelemmel és aggodalommal telt szemeit, majd megszólalt.

- De, láttam. Végigmentek azon az utcán – mutatott ki az üvegen – Aztán balra fordultak. Az a fickó valamilyen kávézót emlegetett, gondolom odamentek. – fejezte be végül. – Mi történt fiam? – kérdezte immáron komolyabban.

- Nagyon úgy néz ki bácsi, hogy emberrablás – suttogta Heechul, és mire a bácsi becsukta a száját, ami a megdöbbenéstől nyílt ki, Heechul már kint is volt, a sötét utcán, majd eltűnt a sarkon.

*_*_*

- Na, mi az? Csak nem meglepődtél? – kérdezte Matt gúnyosan, és egy mozdulattal a földre vágta a maszkot, és lehúzta a fejéről a kapucnit. A csattanástól Taemin kicsit megugrott ültében, de ahelyett, hogy felnézett volna, csak még kisebbre húzta össze magát, és összeszorította a szemét. Azt kívánta, bár most is felébredne, és belebújhatna Heechul óvó karjaiba. Szinte érezte a másik meleg ölelését, és nyugtató szavait.

- Mondtam, hogy nem lenne szabad ennyire bíznod az emberekben – folytatta Matt, és lassan közelebb ment Taeminhez, aki csak szorította a kezeit a fülére, és a fejét a térdeire hajtva ringatózott. Úgy festett, mint egy kisgyerek, aki elveszett és nem találja az utat haza. Matt egy pillanatra megállt, mert a mellkasában megint megjelent az a feszítő érzés, ahogy a kis alakot nézte. Gyorsan elhessegetve a fullasztó szorítást, leguggolt Taemin elé, és kisebb hadakozások árán, lefejtette a kezeit a füléről, majd az állánál fogva megemelte a fejét. A fiatalabb szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek, és a szája enyhén remegett a sírástól. Szőke tincsei kissé össze voltak kócolódva, és annyi bánat és csalódottság ült a szemeiben a félelem mellett, hogy Mattnek egy pillanatra kihagyott a légzése.

- Miért? – suttogta Taemin és könnyes szemeit Mattre emelte. – Miért csináltad ezt? Hiszen … olyan rendes voltál, … és kedves…. – a hangja alig volt több suttogásnál, és néha el-elakadt a sírástól – a-azt hittem a barátom vagy – csordultak végig a könnyek a puha arcon. Matt arca megrándult a szavak hallatán, és mellkasába kétszeres erővel mart a bűntudat érzése. Tényleg a barátjának tekintette őt Taemin? És ő elárulta…? Nem, ez nem igaz! Ő már régen készül erre, nem szabad, hogy elgyengüljön! – határozta el, és az arcára erőltetett egy gúnyos vigyort, majd belenézett a másik szemébe.

- Ahogy már mondtam, nem minden ember jó, picim – törölte le a kezével a könnyeket Taemin arcáról, aki erre megborzongott. – Tényleg könnyű volt a bizalmadba férkőzni, hiszen mindenkivel rendes vagy, és akármiről lehet veled beszélni – miközben beszélt, lassú mozdulatokkal cirógatta Taemin arcát. – Jó volt megfigyelni téged, és érdekes volt látni, ahogy mindenkit a bűvköröd alá vonsz. Az emberek a közeledben máshogy viselkednek. Ha rosszul csinálsz valamit, nem kiabálnak veled, ahogy azt a legtöbb emberrel tennék, hanem kedvesen megmondják, mit kell tenned, mert nem akarják letörölni a mosolyt az arcodról. – Matt hangja halk volt, szinte simogató, Taemin mégis csak a menekülési kényszert érezte és tekintete min tudatlan vissza-vissza tévedt a nyitott ajtóhoz. Az egyetlen dolog, ami visszatartotta a szökési kísérlettől, az a Matt kezében lévő fegyver volt. Persze Matt figyelmét sem kerülte el, hogy Taemin annyiszor tekint az ajtó felé, így gúnyos kis mosollyal nézett rá

- Nem ajánlom, hogy megpróbáld – mondta és a hangja most keményen csattant a szoba csöndjében. Taemin erre csak összerezzent, majd amikor Matt felállt, rémülten nézett fel rá. Most valami rosszat tett? A másik most bántani fogja? – csak úgy száguldoztak a gondolatai.

- Ne nézz ilyen megrettenten, nem bántalak, amíg jó fiú vagy – mosolyodott el, majd elrakta a pisztolyt, vissza az övébe, és menni készült, de Taemin hangja megállította.

- Az anyád miatt lettél ilyen? – a hang, amin a kisebb kiejtette a szavakat, most valahogy erősebb volt, mégis alig hallható. Matt megfagyott egyhelyben, és érezte, hogy a harag kezd felgyülemleni benne az „anya” szó hallatán. Megfordult, és olyan gyorsan mozdult közel Taeminhez, hogy annak már nem volt ideje elugrani. Matt könnyedén megragadta Taemint a gallérjánál fogva, és magához rántotta. A kisebbnek lábujjhegyen kellett állnia ahhoz, hogy a lába a földet érje.

- Az anyám egy kurva, de ennek semmi köze ahhoz, aki vagyok – sziszegte a másik ijedt szemeibe nézve. Taemin nagyon félt az előtte lévőtől, mégis nem tudta visszatartani a következő kérdését.

- Akkor az apád miatt? – amikor kiejtette a szavakat, már tudta, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Matt tekintete teljesen elsötétült.

- Az apám? – a hang ijesztően mély volt, és a következő dolog amit Taemin érzékelt, hogy ismét az ágyra vágják. – Mit tudsz te rólam? – a másik szinte már üvöltött. – Nem is ismersz! Sem az anyámat, sem az apámat! Nincs jogod ilyeneket kérdezni tőlem! – Taemin megpróbált elmenekülni, amikor a másik az éjjeli szekrény fiókjából egy kést húzott elő.

- Ne vonj le következtetéseket! Nem tudod, hogy nőttem fel! Nem tudod milyen az, ha a saját anyád gyűlöl! – ordított, és könnyedén vágta vissza a menekülő fiút az ágyra, aki most már menekülés helyet, csak az ágytámláig húzódott, és onnan várta, teljes testében remegve, mit lép a másik. Most meg fogja ölni? Ő nem akart még meghalni. – indultak meg ismét a könnyei, amint Matt közelebb lépett, és a szemében még mindig ott villogott az a gyilkos harag. Heechulra gondolt, arra hogy milyen jó volt vele. A titkos találkák a raktárakban, a mindent tudó pillantások, a másik meleg ölelése, nyugtató szavai. Nem akarta, hogy most legyen vége. Mi lenne Kibummal? Teljesen kikészülne, ha elveszítené őt. És Minho meg a többiek? És a szülei. Mi lenne az anyukájával, ha elveszítené az ő kis Minniejét?

- Ne bánts, kérlek szépen ne bánts! – hallotta a saját hangját. Észre sem vette, hogy már zokog, és erősen szorítsa össze a szemét. – Nem akartam semmi rosszat mondani…. kérlek, csak ne bánts…. – a hangja suttogássá halkult, majd már csak a szipogását lehetett hallani. Amikor végül kinyitotta a szemét, látta, hogy Matt szoborrá fagyva áll, és kerekre tágult szemekkel nézi őt. Majd lenézett a saját kezében tartott késre, és mint aki nem hiszi el, hogy ezt ő tette, meredt a kezeire. A kés végül hangos koppanással ért földet, és Matt rémült szemekkel nézett Taeminre.

- Én… nem, én nem akartam… én nem tudom mi… - dadogta és közben csak hátrált, majd amikor elérte az ajtót, kirohant rajta, erősen vágva be maga után. Taemin még hallotta a másik futó lépéseinek hangját, amik visszhangzottak a pincelejáróban. Nem tudta, mi ütött Mattbe. Az előbb még azt hitte megöli, aztán most meg elrohant. Még minid egész testében remegett, félt, hogy ha Matt visszajön, bántani fogja. Lassan végigfeküdt az ágyon, és megpróbálta lenyugtatni zakatoló szívverését. Nem tudta, hogyan, de végül a fáradtság és félelem erőt vett rajta, és elnyomta az álom. Az utolsó gondolata az volt, hogy amikor Matt kirohant a szobából, és bevágta az ajtót, nem hallotta a zár kattanását, ami azt jelentette, hogy az ajtó nincs kulcsra zárva. De annyira fáradt volt már, hogy nem bírt felkelni, hogy ellenőrizze. Abban reménykedett, hogy az ajtó még akkor is nyitva lesz, amikor felébred…

  Úgy gondoltam, felteszem most, mert később már nem tudnám, mert holnap osztálykirándulásra megyek, és nem is leszek itt keddig :) remélem nem lett durva a fejezet, bár szerintem nem, mert lehet lesz ennél rosszabb... annyira nem, nem kell megijedni, sosem bántanám Taemint komolyabban. :)

És egy vidi Heechulról, csak mert nagyon hiányzik T^T