Chapter 22

~Cuddle~

Taemin harcolt a sötétség ellen, ami akarata ellenére kúszott felé, és nem engedte, hogy megmozduljon, vagy kinyissa a szemét. Küzdött ellene minden erejével, ami maradt. Fel akart ébredni. Az istenségit, ő tényleg fel akart ébredni. Nemrég hallotta Taesunt távozni, és az anyukája is kiment, így megint maradt a csönd. De az mindig jelen volt. Tegnap hallotta Heechul hangját. Érezte az érintését, a könnyeit a kézfején, és akkor talán még jobban küzdött a felébredésért, de mindez hiába. Aztán valahogy hirtelen mindent bevont a már jól ismert, fekete, undorító sötét köd, és az agya kikapcsolt. Megint nem érzett, nem hallott semmit. Amikor legközelebb „magához tért” már az anyukája hangját hallotta, amint a bátyjával beszélget valamilyen sütiről, amit készíteni akar. Aztán mind a ketten kimentek, és ismét csönd lett. Taemin csak a szívmonitora ütemes pityegését hallotta, na meg egy bent tartózkodó légy meg nem szűnő zümmögését. Aztán csak úgy hirtelen a semmiből egy ajtócsapódást hallott, majd egy ismerős rekedtes hangot, amitől a szívverése ismét meglódult. Heechul volt az. Ezt biztosan tudta. Az idősebb köszönt neki, sőt egy kis puszit is lehelt a szájára, amitől Taemin tudta, ha magánál lenne, már elpirult volna. Aztán Heechul kötekedni kezdett vele, mondván most már tudja, hogy reagál a közelségére. De aztán hirtelen szitkozódást hallott, ami nem Heechultól jött, és nem is a kórteremből. A hangból ítélve az illető – aki hölgy volt – nem lehetett túl boldog, és nagy a valószínűsége, hogy Heechult kereste éppen. Ezután már csak mocorgást, egy újabb puszit a száján, fájdalmas nyöszörgést, majd kicsapódó ajtó hangot hallott. Nem sokkal rá a hölgy távozott. Taemin nagyon kíváncsi volt, mit csinált Heechul, hogy amaz nem vette észre. De a lényeg csak ezután jött. Az idősebb olyan dolgokat mondott neki, amitől sírhatnékja és nevethetnékje is támadt, de  sírhatnék, azért több volt. És amikor a másik bevallotta neki az érzéseit, és elhagyta az az egy szó a száját, amitől Taemin azt hitte, a szíve menten megáll, úgy érezte, bármilyen sötétséget legyőzne most. Nem érdekelte az elméje mennyire sikít az ötlet ellen, mégis addig erőltette magát, amíg ki nem mondta Heechul nevét. Ő is meg akarta mondani Heechulnak, hogy viszonozza az érzéseit. Ki akarta mondani most már hangosan is, nem csak magában tartani. És amikor végre sikerült legyőznie a sötét ködöt, és lassan, sokszor pislogva kinyitotta a szemét, és meglátta Heechul könnyektől maszatos, először meglepődött, majd megkönnyebbült arcát, úgy érezte, ezért megért harcolni a sötétség ellen

§.§.§

Egy órával később, már gépek nélkül, csak egy infúzióval a kezében ült a kórházi ágyán. A háta mögé az anyukája – aki amint meglátta, hogy Taemin ébren pislog rá, örömében elsírta magát – párnákat pakolt, hogy kényelmesebben ülhessen. Ugyanis feküdni nem akart. Azt mondta, feküdt már eleget, és amúgy is zsibbad mindene. Miután Heechul megölelte, még sokáig ültek úgy. Egészen addig, amíg egy igen dühös ápolónő, egy „megvagy te csirkefogó” felkiáltással rájuk nem rontott, így megtörve a pillanat varázsát. Az idős néni amint észrevette, hogy Taemin ébren van, elrohant egy orvosért, aki azonnal vizsgálni, meg kérdezgetni kezdte, míg Heechult az ápolónő majdnem a fülénél fogva ráncigálta el, és Taemin még a folyosóról is hallotta az idősebb fiú pufogását, miszerint vele nem bánhatnak így. Az emlékre Taemin arcára mosoly kúszott, kicsit feljebb tornázta magát az ágyában, mintegy kényelmesebb pozíció felvevése végett, és bámulni kezdte a tv-t, amiben éppen egy régebbi MBLAQ klipp ment. Maga sem vette észre, de dúdolgatni kezdte a dallamot, miközben behunyta a szemét. Mennyire hiányzott már neki a zene. Ó, mit nem adnék most az Ipodomért. – sóhajtott fel. Miközben tovább dúdolgatott, elképzelte, milyen lenne újra táncolni. Istenem, de hiányzik a tánc, a próbaterem – gondolta, miközben már a lábát is a zene ütemére mozgatta. Legszívesebben felpattant volna, és elkezdte volna táncolni a számhoz tartozó koreográfiát, de tudta, hogy ezzel nem csak az anyukájának, de még az orvosának is kisebb szívrohamot okozna. Na meg persze, teljesen gyengének érezte magát.  Abban sem volt biztos, hogy képes lenne most lábra állni. Újabb hatalmas sóhaj hagyta el a száját, amikor hangokat hallott az ajtaja elől.

- Jó, értettem hyung. Majd ha visszafelé megyek, veszek azt is, amúgy meg nem tudom miért nem vagy képes felemelni a segged és venni magadnak. Miért én csinálok mindent? És most nehogy azt merészeld mondani, hogy „mert te vagy az umma”!– hallotta meg Key kissé morcos mormogását. Valószínűleg valakivel telefonon beszél, és a „hyung” megszólításból, meg a „ha visszafelé megyek” kijelentésből arra is rájött, hogy csakis valamelyik csapattársával beszélhet.

- Nem, éppen most érkeztem meg a kórházba. Meg akarom látogatni Taemint, hátha van valami hír az állapotáról – Kibum hangja itt kissé megremegett, amitől Taeminnek szúrni kezdett a mellkasa. Bűntudata volt, amiért Key szomorú volt.

- Ó, most komolyan Jonghyun-ah, miért kellet volna szólnom, amikor te is… - miközben beszélt a telefonon, Key lassan kinyitotta az ajtót, hogy aztán a száját egy nem túl férfias kiáltás hagyja el.

- TAEMIN-AH! – kiáltott fel, és szinte megfeledkezve a vonal túlsó végén, most már ordibáló Jonghyunról, Taemin ágyához rohant.

- Key-umma… - Taemin csak ennyit tudott kimondani, mielőtt Key egy csontropogtató ölelésbe vonta, és érezte a másik könnyeit a vállánál.

- Annyira örülök, hogy felébredtél – suttogta Taemin fülébe, miközben szorított az ölelésen – Nagyon féltettelek Minnie. Jól vagy? Nem fáj sehol? Nem vagy éhes? Szomjas? Szükséged van val-

- Hyung – szakította félbe Taemin egy kis, boldog mosollyal az arcán – Jól vagyok – mondta, és ez a kismondat ismét arra késztette Kibumot, hogy megint jól megölelgesse.

- Úgy hiányoztál, te kis lökött – szipogott – Most nézd meg, itt bőgök, mint valami csaj – váltott át a már jól ismert díva stílusba, majd, mint aki megvilágosodott kiáltott fel.

- Úristen, Jonghyun! – kapott a telefonjához, ahol már egy nagyon a kiborulás szélén álló Jonghyun várta. Így Key bocsánatkérő mosollyal az arcán vonult el a sarokba, hogy mindent elmagyarázzon, az igencsak pánikoló Jonghyunnak. Taemin csak mosolyogva figyelte Kibum ismerős alakját, arcát, mozdulatait, gesztikulását miközben a másiknak magyarázott. Hiányzott neki Kibum és az anyáskodó viselkedése.

 - Jaj Jjong, most komolyan, ne dramatizáld túl – forgatta meg a szemét az említésben szereplő személy, majd Taemin felé fordulva, melegen rámosolygott a fiatalabbra. Taemin visszamosolygott, és a szívét melegség járta át. És ez a melegség csak fokozódott, amikor kinyílott a kórterem ajtaja, és Heechul lépett be rajta, nyomában egy nővérrel.

- Jó, megígérem, hogy egy fél óra múlva, magamtól megyek vissza abba az átkozott kórterembe – mormogta durcásan a mellette sétáló hölgynek, aki erre alig láthatóan elmosolyodott.

 - Rendben, akkor maradhat – egyezett bele a nő, majd kis bólintással Taemin felé, kivonult a teremből. Heechul ránézett az ágyban ülő, kis alakra, és érezte, hogy hatalmas mosoly kúszik az arcára, amikor a tekintete találkozott azokkal a mélybarna, most boldogságtól csillogó szemekkel. Egyből megindult felé, és ezzel szinkronban Taemin széttárta a karjait, így amikor Heechul odaért hozzá, egyből az ölelésébe zárhatta az idősebbet, nem kis meglepetést okozva ezzel annak.

 - Ennyire hiányoztam neked? – hallotta Taemin Heechul kuncogását a fülénél, amitől borzongás futott végig a gerince mentén.

 - Hmm… - mormogta a kisebb és belefúrta a fejét a másik sötét tincseibe, élvezve azok puhaságát.

 - Ezt igennek veszem – nevetett fel Heechul, és kicsit elhúzódva, belenézett a másik szemeibe, majd ravasz mosolyra húzva száját, hozzáérintette az ajkait a másik enyhén mosolygós ajkaihoz. Taemin egyből becsukta a szemét, és a mosoly még szélesebb lett az arcán, ahogy viszonozta az édes, gyengéd, most nem kapkodó és mohó, hanem inkább szerelmes csókot. Annyira beleélték magukat a csókba és a viszontlátásba, hogy mind  a ketten – vagyis inkább csak Taemin – teljesen megfeledkeztek a sarokban, most kissé elnyílt ajkakkal bámuló Kibumról. Már régen sejtette, hogy van valami a két fiú között, de eddig nem volt benne biztos. Most viszont, hogy a saját szemével látja, már biztos volt, sőt a két fiú arca mindent elárult. Tényleg szerették egymást. Ahogy egymásra néztek, Heechul óvó, és birtokló tekintete, és a tény, hogy az idősebb Taemin után ment, habár tudta, hogy annál a fickónál fegyver van. Most már minden tiszta volt Kibumnak. És bár fájt látni, hogy az ő kis maknaejuk felnő, mégis boldogsággal töltötte el, hogy Taemin talált magának valakit, aki akár meghalni is képes lenne érte. És hogy ezt az embert még ismerik is és jó barátjuk is, csak fokozta a rokonszenvet.

 - Köhöm – köszörülte meg a torkát, kis mosollyal az arcán. A várt hatás nem maradt el. A szerelmes pár úgy ugrott szét, mintha bomba robbant volna. Heechul amint észrevette Keyt, csak egy kis vigyor kúszott az arcára, majd köszönésre emelte a kezét.

 - Szia Kibum – intett vigyorogva. Látszólag őt egy cseppet sem zavarta, hogy Key szemtanúja volt az üdvözlő csókjuknak. Nem így volt ezzel Taemin, aki most fülig pirulva, a kezeit morzsolgatva nézett fel a csapattársára.

 - Key, tudod… mi… mi csak. .ez olyan… izé.. – látszólag teljesen zavarban volt, és nem találta a megfelelő szavakat, de Kibum csak melegen mosolygott rá a kisebbre, majd közelebb lépve összeborzolta annak a haját.

 - Ne aggódj Minnie, semmi sem történt, amiért szégyenkezned kéne. Amúgy meg már a kezdetektől sejtettem, hogy van köztetek valami – Taemin és Heechul erre a mondatra egyszerre tátották el a szájukat. Key csak felnevetett.

 - Ne vágjatok már ilyen képet, látnotok kéne magatokat, amikor egymás közelében vagytok. Tök nyilvánvaló – forgatta meg a szemét.

 - Akkor… - kezdte Taemin és bizonytalanul pislogott fel Keyre – Ez azt jelenti, hogy téged ez nem zavar?

 - Aigooo, Taeminnie, de édes vagy~ - csipkedte meg az említett pofiját, mivel az olyan hatalmas, ártatlan szemekkel nézett fel rá, hogy azt hitte menten felfalja – Dehogy zavar, miért kéne? És biztos vagyok benne, hogy senkit sem zavarna a csapatból, hiszen ismerjük Heechul hyungot – mosolygott melegen Taeminre, akinek erre a kijelentésre hatalmas, boldog mosoly kúszott az arcára, és Key nem kis megdöbbenésére szoros ölelésbe vonta a másikat.

- Köszönöm, Key-umma – motyogta Kibum pulcsijába, mire Key arcára ezer wattos vigyor kúszott, és ő is átölelte a vékony kis alakot.

- Nincs mit, Taemin-ah – válaszolta, majd Taemin válla felett Heechul szemeibe nézett. Az csak meleg mosollyal nézte őket, de a tekintete igazából a most a Kibum karjaiba bújó fiúra összpontosult. És ebből a tekintetből tudta Kibum, hogy a csapat kis maknaeja igazán jó kezekben van.

És fent is van a 22. fejezet...aszta, el se hiszem hogy már ennyi fejezet van xĐ Jó olvasást, és ha tetszett, jöhetnek a komik (ha nem akkor is:P)
puszi: Yume