2012. augusztus 13., hétfő

Chapter 24

~Friends~




Ahogy kinyitotta a szemét, ismét a picében volt, és Matt felette térdelt, gonosz vigyorral az arcán, miközben Taemin kezeit a feje fölé szögezte. Amaz összeszorította a szemét, miközben a könnyek megállíthatatlanul folytak a szemeiből.
- Nem lehet, nem… nem lehetett csak egy álom, nem… - mondogatta magának, miközben egyre csak szorította össze a szemét.
- Ez bizony a valóság, kicsi Minnie – halotta Matt kuncogását – Mégis mit hittél?
- Nem, nem, nem – rázta a fejét Taemin – Heechul eljött értem, megmentett, nem bánthatsz többé, nem! – kiáltott fel szinte már hisztérikusan, miközben kapálózni kezdett.
- Heechul? – röhögött fel Matt, majd a hajánál fogva, ülő helyzetbe rántotta Taemint, aki egy kiáltás kíséretében engedelmeskedett – Csak nem rá gondolsz? – kérdezte gúnyosan, miközben egy – a földön elterülő –, élettelen kupacra mutatott. Taemin félve nyitotta ki a szemeit, hogy aztán kétszeres sebességgel, még erősebben zárja be őket.
- Nem, ez nem lehet… - suttogta megtörten, és már nem is küzdött Matt érintései ellen. Mint egy rongybaba dőlt el az ágyon, amikor Matt végigdöntötte rajta, majd rezzenéstelenül, csendesen csordogáló könnyekkel nézte, hogy amaz fölémagasodik.
- Látod már, hogy előlem nem menekülhetsz? – simított végig a puha arcbőrön, mire Taemin csak még jobban sírni kezdett. A sírás pedig átment zokogásba. Úgy hitte, minden rendben van, hogy Heechul eljött érte és megmentette ennek a szörnyetegnek a karmai közül, hogy az idősebb tényleg azt mondta, szereti, hogy vége ennek a borzalomnak. De most arra kell rádöbbennie,hogy az egész csak egy álom volt, és még mindig itt van Mattel?! Aztán a következő pillanatban, Matt eltűnt róla, mintha elnyelte volna a föld, és a helyén Heechul jelent meg, ugyan úgy felette könyökölve, és melegen mosolygott le rá.
- Hee… Heechul? – nyögte ki sírástól rekedtes hangon. Amaz csak lágyan megcirógatta az arcát.
- Mondtam, hogy bárhová eljönnék érted – mondta az idősebb, mire Taemin arca felderült, és boldogan ölelte át Heechul nyakát.
- Tudtam, hogy csak egy álom… - suttogta, és mélyen belefúrta a fejét az idősebb nyakhajlatába…


Taemin nagyot szusszantott álmában, és begipszelt csuklóját átvetette Heechul mellkasán. Már nem aludt olyan mélyen, így zavarosan ugyan, de mintha veszekedést, vagy inkább zsörtölődést hallott volna az ajtaja elől.
- Biztos, hogy erre kell menni? Mert szerintem a másik irányba kellene… nem azt mondta Key hogy 204-es terem? – a morcos hang mintha Jonghyunhoz tartozott volna.
- Nem. Egészen biztos, hogy 214-est mondott…vagy nem? – ez pedig Onew hangja volt.
- Szerintem meg, csak simán meg kellett volna várnunk Kibumot – szólalt meg Minho kissé ideges hangon. – Most itt állunk, mint három idióta, hat csirkés dobozzal a kezünkbe, a 224-es kórterem előtt – a mondatot egy hatalmas sóhaj követte. Taeminnek mosolyra húzódott a szája, hallva csapattársai morgolódását. Még mindig nem ébredt fel teljesen. Túlságosan is kényelmesen érezte magát így, Heechul oldalához bújva, fél kézzel átölelve őt, arcát az idősebb nyakába fúrva.
- Nem igaz, hogy nélküle ilyen balfaszok vagyunk – jött az újabb orbitális sóhaj, most Jonghyuntól.
- Helyesbítsünk, te vagy nélküle egy balfasz. Mi csak hülyék, hogy mindig rád hallgatunk – egészítette ki Onew.
- Ezzel arra célzol, hogy balfasz vagyok? – csattant fel a fiatalabb, és Taemin el tudta képzelni, hogy most éppen azzal a „mond még egyszer és megütlek” nézéssel figyeli a csapat vezetőjét. De még mielőtt akármi is történhetett volna, a megmentő Kibum megérkezett.
- Hát ti meg mit álldogáltok Taemin kórterme előtt? Miért nem mentetek még be? Csak nem féltek tőle? – kérdezte elég kíváncsi, de mégis meglepődött hangon. Fogalma sem volt, mit kereshettek a többiek az ajtó előtt ácsorogva. Erre csak mind a hárman, szinte egyszerre, szinkronban csaptak a fejükre, és sóhajtottak fel.
 - Semmit, csak téged vártunk – mondta hirtelen felindulásból Jjong, mire Key csak azzal a „~tudom, hogy hazudsz~” nézéssel figyelte.
 - Na mi lesz akkor? Bemegyünk végre? – próbált kibújni a figyelés alól Jonghyun, és a szabad kezével benyitott a kórterembe, hogy aztán megtorpanjon a küszöbön, így a mögötte haladó Minho beleszaladt a hátába.
- Héj! Mégis mit –
- Css! – pisszegte le az éppen felháborodásában felkiáltani készülő Minhót Key, aki szorosan Jonghyun mellett állt, és most melegen mosolyogva nézte a kis alakot, aki békésen szuszogott Heechul karjai közt, a másikat ölelve, arcát annak nyakába fúrva. Heechul is úgy tűnt mint aki alszik. Ez bizonyította, hogy álmában motyogott valami olyasmit hogy „tűnj már innen Eunhyuk, hagyd békén a kajámat”, aztán meg „és a Taeminét se edd meg”, majd közelebb húzta a mellette fekvő kis alakot magához és arcát annak tincseibe fúrta. Az ajtóban álló három srác, alig bírta visszatartani a nevetését, de valahogy mégis visszafogták magukat. Key gyorsan elővette a telefonját, és lefotózta a két szunyókáló fiatalt.
 - Ez haláli – suttogta Key fülébe Jonghyun, majd szabad karjával – ami nem volt tele csirkével – átölelte annak derekát. Kibum erre csak elpirult.
 - Mi ütött beléd hirtelen? Miért lettél ilyen bújós? – kuncogott fel, amikor Jonghyun beleszuszogott a nyakába.
 - Nem tudom. Csak így látva őket, olyan babusgathatnékom támadt~ - dalolta Jonghyun, miközben még jobban belefúrta a fejét Kibum nyakhajlatába, amire egy újabb kuncogás volt a válasz.
 - Akkor miért nem bújsz Onewhoz, vagy Minhóhoz? – kérdezte Key halkan, mire most Jonghyunon volt a kuncogás sora.
 - Azokhoz? Soha.
 - Nem is ajánlom – hallották meg Minho jól szórakozó hangját mögülük, mire Key feleszmélve, hogy nincsenek egyedül, hirtelen elhúzódott a most már csalódottan grimaszoló Jonghyuntól. De a hirtelen megmozdulással, amivel elhúzódott, leverte az ajtó mellett lévő polcról az ott lévő műanyag poharat – amit ki tudja ki hagyott ott – és amaz hatalmas csattanással ért földet. Mindenki halálos csendben maradt, és mindnyájan az ágy felé néztek, ahol, most egy kissé morcos, álmos tekintetű Taemin és egy nagyon morcos, szintén álmos tekintetű Heechul pislogott vissza rájuk.
 - Halkabban nem tudjátok lerombolni a kórházat? – kérdezte Heechul, igen csak csípősen. Nagyon nem volt ínyére a dolog, hogy felébresztették, amikor már éppen visszaszerezte a fagyikelyhét Eunhyuktól, és éppen Taemint etette vele, amikor egy éles csattanás kirázta az édes álmokból.
 - Hű de morci~ Nem tudnál kicsit kevésbé haragos lenni? – kérdezte Jonghyun csipkelődő hangon.
 - Nem tudnál halkabban osonni, Godzilla? – vágott vissza gúnyosan Heechul, mire Jonghyun csak kerek szemekkel, tátogva nézett rá. Hirtelen nem tudott mit visszavágni, de nem is volt rá ideje, mert a figyelmét elterelte egy kisebb alak, aki most kuncogva bújt közelebb Heechulhoz, majd lágy puszit nyomott annak az arcára.
 - Nyugi, hyung – mosolygott fel az idősebbre Taemin, akinek erre egyből ellágyultak a vonásai, és az előbbi bosszúságát, mintha elfújták volna.
 - Igazad van, bocsánat Jonghyun, csak nem bírom jól, ha felébresztenek – fordult a most még nagyobb szemeket meresztő Jonghyun felé Heechul, majd halványan elmosolyodott.
 - Taemin-ah! – furakodott át Jonghyun és Key között az eddig hátul álló Onew, és a csirkés dobozokat az asztalra téve, meleg ölelésbe vonta a csapat kis maknaeját.
- De jó, hogy felébredtél – motyogta amaz fülébe. Taemin csak aranyosan mosolygott, miközben visszaölelte az idősebbet, majd, Minhót, és Jonghyunt is.
- Örülök, hogy itt vagytok srácok – mosolygott rájuk Taemin. Heechul még mindig kissé álmosan, a szemét dörzsölgetve nézte az előtte lezajló jelenetet, és most hogy így együtt látta a csapatot, eszébe jutott a sajátja. De ahogy eszébe jutott, úgy is kiáltott fel egyből, nem kis ijedséget okozva ezzel a másik öt fiúnak.
 - Te jézus isten, Leeteuk! – csapott a fejére, és már ugrott is ki az ágyból. – Mennyi az idő? – ránézett a telefonjára, de ekkor csak még jobban bepánikolt – Fél hét?! – emelkedett meg a hangja vagy két oktávot. – Én egy halott ember vagyok, végem, kampec! A többiek kicsinálnak. Négyre kellet volna bemennem hozzájuk, négyre! – járkált fel alá, miközben mindenféléről beszélt. – Megígértem Leeteuknak, hogy felmegyek hozzájuk, mielőtt visszajövök ide… aigooo~! – a monológját halk kuncogás, majd egyre csak feltörő nevetés zavarta meg, és amikor az ágy felé nézett, már mindenki fetrengett a nevetéstől. Key a földön ült, Jonghyunnal és mind kettő a hasát fogta, Onew és Minho Taemin ágyán keresztbe hasalva röhögtek, amíg a legfiatalabb csak hátradőlt az ágyán, és úgy kuncogott.
 - Ez rohadtul nem vicces! Leeteuknak gyilkos természete van, ha a csapatról van szó, higgyétek el! – erre csak még hangosabb nevetés volt a válasz.
 - YAH! – fújta fel az arcát Heechul és hisztisen Taeminhez masírozott, majd nem foglalkozva azzal, hogy így is megszakad a nevetéstől, csiklandozni kezdte.
- Neh…nehhehhhee… - röhögött Taemin, miközben már a hasát fogta – Bo…bocsánat… - amikor kinyögte az elnézést kérő szót, Heechul abbahagyta a könyörtelen akciót, és lehajolva cuppanós puszit nyomott Taemin lihegéstől szétnyílt ajkaira.
 - Áhá! – pattant fel Onew – Tudtam én hogy van köztük valami! – mutatott a HeeMin párosra, akik látszólag el voltak a saját világukba, mert úgy tűnt meg se hallották Onew felkiáltását. Taemin még kába volt a csikizéstől, plusz a szájra puszitól, és most ködös szemekkel nézett fel Heechulra, aki felette könyökölt.
 - Én mondtam nektek, nem is egyszer – forgatta meg a szemét Key – De persze, ti sosem hallgattok rám – tette karba a kezét, és sértődötten húzta fel az orrát. Jonghyun egyből átment szánó-bánó, kiskutyába, és közelebb araszolva a sértődött dívához, kedveskedően végigsimított a vállán.
 - Naa~… Kibummie… ne haragudj ránk – nézett fel rá nagy kiskutya szemekkel, mire Key csak felsóhajtott.
 - Jjong, ne nézz így rám, nem bírok így haragudni rád – fordította el a fejét a csapat anyukája, de erre csak egy nyüszítés volt a válasz.
 - Aigoo~~ - fordult meg, végül és megpöckölte a kiskutyaszemeket meresztő Jonghyun orrát. – Ilyenkor látnák a hiperszexi, jóképű bling bling Jonghyunt a rajongói – kötekedett Key, de Jonghyun csak melegen mosolygott rá.
 - Ne már srácok, ne kezdjétek már megint ezt a nyali-fali műsort – forgatta meg a szemét Minho, és visszafordult Taemin felé, aki már Heechullal az oldalán ült az ágyban, és mind a ketten jól szórakozva figyelték a JongKey párost.
- Nézd csak Taeminnie, mit hoztunk nektek! – emelte a magasba az előbb az éjjeliszekrényre tett csirkés dobozt Minho, mire Taemin szemei felcsillantak.
 - Csirke! Csirke! Csirke! – tapsikolt, mint egy öt éves, amivel mindenki arcára mosolyt csalt.
 - Onew hyung? Biztos nem fertőzted te meg a mi kis maknaenkat a csirkemániáddal? – kérdezte Kibum a tapsikoló Taemint nézve. A kérdésre Onew csak felnevetett, majd az ölébe húzott egy dobozzal a szeretett ételből.
 - A csirkét mindenki szereti – jelentette ki büszkén és már neki is látott. Key, - gondoskodó anyuka módjára – először Taemin ölébe terített egy szalvétát, majd lerakott elé egy doboz csirkét, sőt még a tetejét is kinyitotta neki, és csak ezután kezdett hozzá saját adagjához. Heechul meg sem lepődött az anyáskodó viselkedésen, hiszen már megszokta, Leeteuknak köszönhetően. És most így ahogy ránézett Kibum arcára, egyből eszébe jutott, amikor Leeteuk csinálta vele ugyan ezt, amikor lebetegedett. Mélázásából az elé lerakott csirkés doboz rántotta ki. Kérdőn nézett a most rá vigyorgó Jonghyunra.
 - Ez a tiéd, hyung. Gondoltuk, hogy te is itt leszel, így hoztunk neked is – mondta olyan lazán, mintha az csak természetes lenne. Heechul szívét erre melegség öntötte el, és immáron mosolyogva húzta az ölébe a dobozt, és emelte ki belőle az első falatot. Miközben rágott, Taeminre nézett, aki már vagy a harmadik combnál tartott. A kisebb úgy evett, mint aki vagy egy éve érintett utoljára ételt.
 - Yah, Taeminnie, lassíts! A csirke nem szalad már el, ugye tudod? – mondta kuncogva Heechul a fiatalabbnak, mire az láthatóan elpirult, és óvatosan pillantott fel az idősebbre.
 - Tudom hyung, csak éhes vagyok, és nagyon finom – motyogta, újabb harapást csenve a finom ételből. Heechul csak újra felkuncogott, és közelebb araszolva, megsimogatta a kisebb most hússal tömött arcát.
 - Olyan édes vagy – suttogta a fülébe, mire Taemin majdnem félrenyelte az eddig rágott falatot. Ezután jóízűen ettek tovább. Heechul észrevette, hogy Jonghyun mindig lehetőségéket keres arra, hogy Keyhez érhessen, és általában meg is találja rá a módot. Apró érintések, simítások, lökések, csipkelődő vagy éppen kedveskedő szavak. De nem úgy tűnt mintha Kibum ezt ellenezné, vagy nem tetszene neki, sőt! Nagyon emlékeztette Heechult ez Kyuhyun és Sungmin kapcsolatára. Ők is így kezdték. Időközben bejött Heechul ápolónője, aki megmondta, hogy már volt itt korábban, és itt hagyta a papírokat, de nem akarta felébreszteni őket, így csak otthagyta a polcon. Ezután Leeteuk is telefonált, hogy volt bent a kórházban, és nem kicsit volt kiakadva, amikor nem találta a kórtermébe Heechult, csak a táskáját, de amikor megtalálta, és meglátta a szunyókáló Taemint a karjai közt, nem volt szíve felébreszteni, így elvitte a táskát. És most csak azért telefonált, hogy hogy van Heechul na meg, hogy holnap hoz neki tiszta ruhát, és hogy el ne felejtsen, ha már ma nem is, de holnap felugrani a többiekhez. Miután ezt is kibeszélték, és mindenki jól lakott, beszélgetni kezdtek. Heechul visszatelepedett Taemin mellé az ágyra, és így a kisebb hozzá bújt. Key leült a kanapéra, és nem úgy tűnt, mint aki bárkit is fel akar maga mellé engedni, ugyanis végigterült rajta. De egy kis somfordálás, és bújás után, Jonghyun csak befurakodta magát mellé, és most így hasonló pozícióban ültek, mint a HeeMin páros. Onew és Minho – mivel már csak ők maradtak „szólóban” – egymásra néztek, majd Heechulra és Taeminre, utána a JongKey párosra, majd ismét egymásra.
 - Na azt már nem! - mondták szinte egyszerre, majd Minho Taemin lábához, Onew pedig a földre telepedett le. Jól el voltak, viccelődtek, beszélgettek, egymást ugratták. Egyikük sem hozta fel a történteket, vagy az az után és előtt történt dolgokat. Mélyen belül mindegyikőjük tudta, hogy Taemin állapota elég törékeny. Ha nem is fizikailag, de szellemileg biztosan. Nem tudták hogyan reagálna, ha felhoznák a Matt ügyet, így nem is beszéltek róla. Jonghyun éppen valami orbitális baromságot mondott, amin mindenki dőlt a nevetéstől, amikor két kopogás után Taemin orvosa jelent meg, mögötte pedig egy jól öltözött férfi lépkedett, hosszú, majdnem földig érő kabátban. Mindannyian egyből elhallgattak, és figyelték, ahogy az orvos az idegennel belép, majd bezárja az ajtót. Heechul érezte, hogy Taemin alig észrevehetően összerezdül, és ösztönösen kúszik közelebb hozzá, az ismeretlen ember elől.
 - Jó napot! – köszönt az orvos, majd a férfi felé fordult. Mondott neki valamit, amire amaz bólintott, aztán már el is hagyta a kórtermet.
 - Jó napot, Kwang Sungwoo vagyok, a Szöuli rendőrkapitányságtól, és Lee Taeminhez jöttem – nézett körül. Először nem tudta kire kell néznie, hiszen mind a hat fiú – miután elmotyogtak egy „jó napotot” – kíváncsian, de mégis gyanakodva néztek rá. Csak egy félelemtől csillogó szempárral találkozott a tekintete, és ahogy jobban megnézte a kis alakot, aki egy  másik nála valószínűleg idősebb fiúhoz bújt, tudta, hogy ő az akit keres. Na meg persze, csak Taeminen volt kórházi ruha, de ezt először észre sem vette.
 - É…én vagyok Lee Taemin – szólalt meg a fiú, akire ő is gondolt, halk, remegő hangon. Taemin már sejtette, miért jött ez a férfi, és messzebb már nem is álhatott volna attól, hogy beszélgetni akarjon vele. Tudta, mi következik, és a tudattól, hogy újra fel kell idéznie azokat a szörnyű perceket, máris görcsbe rándult a gyomra, és érezte hogy enyhén, de remegni kezd.
 - Lenne hozzád pár kérdésem – fordult felé a rendőr, egy diktafonnal a kezében. – Megkérnéd a barátaidat, hogy addig menjenek ki? – ez volt az a mondat, ami Taemin számára lehetetlenné tette, hogy megnyugodjon, és a pánik lassan kezdett eluralkodni rajta. Az még elmegy, hogy válaszolnia kell a kérdésekre, újra át kell élnie azokat a borzalmas perceket, a félelmet, amit akkor érzett, az érzést, hogy meg akar halni, a fájdalmat, de hogy mindezt anélkül kell megtennie, hogy Heechul mellette lenne, teljesen megrémisztette. Félve nézett a nyomozó szemébe, majd alig láthatóan bólintott…


Hát kicsit sokat kellett várni rá, de végül csak elkészült ez a fejezet is. Remélem tetszeni fog, én szerettem írni. Nem tudok betelni Taeminnel (mianhae...) és mostanában kicsit sok JongKeyt is olvastam xĐ a következő fejezetre már nem kell ennyit várni, ugyanis a fele már kész is van :) Szerintetek hogyan reagál majd Taemin a nyomozó kérdéseire...? én már sejtem...
Jó olvasást!
puszi: Yume

4 megjegyzés:

  1. hát... istenem én imádok mindent<3 remegve olvasom a ficed, és mindig sikítozni meg pattogni kezdek, ha meglátom, hogy új fejezet van.. kérlekszépen siess!!!*.*<3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon régóta olvasom a ficidet, de eddig nem írtam kommentet, szóval ezt most bepótolom. Annyira jó, nagyon tetszik, mindig várom az új részt. Ha látom, hogy új rész van, azonnal elolvasom. Néhány részen be is könnyeztem, vagy majdnem elsírtam magam. Csak így tovább, és hamar a következőt! :) ^^ <3

    VálaszTörlés
  3. Hali!!! En is itt vagyok am! ^-^ Nagyon tetszik ez a fejezet is, valamint kulon puszi jar neked a JongKey momentekert♡ Meg mindig aranyosak a karakterek, jol hozod a poenokat is. Ami pedig a Taeminnie-hez intezett kerdeseket illeti: szerintem picit be fog panikolni. Mindent osszevetve meg mindig nagyon tetszik, csak igy tovabb! Saranghae, Sayuki voltam.;-)

    ui.: Nekikezdtem egy 2min sztorinak, aminek az elso ket fejezete fennt van Merengon... Halas lennek, ha elolvasnad es kommentalnad ^-^

    VálaszTörlés
  4. Szia Yume^___^ Hűű... hát nem is tudom, hol kezdjem...XDXD Nagyon nagyon tetszett ez a fejezet:DDD Kellően vicces és aranyos volt:)) Alapvetően a JongKey párosítás nem tartozik a kedvenceim közé, én inkább Minhóval szeretem Keyt, de most nagyon jól szórakoztam rajtuk.XDXD Mikor Minho és Jinki egymásra néztek, és elhangzott az a bizonyos mondat, hangosan felröhögtem>_< Hát igen... az OnHo-t inkább hagyjuk meg az ínyenceknekXDXD És az a kis dráma sem hiányozhatott a végéről...:D Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni Taemin. Nehéz lehet Heechul nélkül kiállni a próbát, de bízok benne, hogy rendelkezik elég lelkierővel ahhoz, hogy túllendüljön rajta^^ A másik meg, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy Hee beleegyezik abba, hogy magára hagyja MinnietXDDXD Kíváncsian várom a folytatást! Köszönöm, hogy olvashattam:) Fighting!^^ by: Himitsu

    VálaszTörlés