Chapter 5

Chapter 5

Taemin mosollyal az arcán sétált be az SM épületébe. Amikor reggel felkelt – vagy mondjuk úgy, hogy Jonghyun egy „Minnie ébresztő!”-vel, és azzal, hogy nagy hévvel rávetődött felébresztette – úgy érezte, ma jó napja lesz. Most még az sem zavarta, hogy Kibum igazi anyuka módjára körbeugrálja. Voltak napok, amikor ez kifejezetten idegesítette, hiszen a csapat legfiatalabb tagjaként, mindenki szükségét érezte annak, hogy megvédje, és segítse őt. De most csak szelíd mosollyal az arcán tűrte, hogy Key elépakolja a reggelijét, egy doboz banános tej kíséretében, és a szokottnál jobbat derült Minho és Onew  kómás ábrázatán, miután Jonghyun őket is sikeresen kiverte az ágyból, és ezután előttük ugrálva gúnyolódott. Taemin úgy érezte, a mai nap valamiért más lesz. Azt még nem tudta mitől, csak volt egy ilyen megérzése. Két héttel ezelőtt, azon a napon, amikor Heechul-lal a liftben ragadtak, és nem tudták mi lesz velük, akkor valami megváltozott. Azóta az idősebb kedves és vicces vele. Állandóan, ha alkalma és ideje van rá, Taemin közelében van és szórakoztatja, vagy csak együtt nevetnek valamin. Siwon fenyegetése, miszerint nem lesz mindig ott Taemin, hogy megvédje Heechult, beigazolódott, amikor egyik reggel Taemin arra ért be a céghez, hogy egy csurom vizes és dühös Heechul ül a SHINee öltözője előtt, és már a folyosó végéről lehetett hallani az idősebb káromkodását, amit elvileg csak magában motyogott el. De, amint meglátta Taemint, a hangulata valamelyest javult, és kis mosoly kúszott az arcára. Amikor Taemin megkérdezte mi történt, az idősebb csak annyit felelt, „Siwon bosszúja váratlan, és borzasztó” és látványosan összerezzent. Taemin ezen csak mosolygott. Igazából a liftes eset óta nagyon jóban vannak, és Taemin remélte ez nem is fog változni. Visszatérve a jelenbe, még mindig vigyorogva lépett be az épületbe, majd boldog és vidám percek reményében indult az öltözők felé. Ekkor még nem tudhatta, hogy ma tényleg fog történni valami, csak nem biztos, hogy jó dolog…

*-*-*

- Levegőt, levegőt! – rogyott le Jonghyun a próbaterem padlójára, és ötéves módjára széttárta a karjait, majd látványosan szenvedett. Key is mellé telepedett, majd fejét annak hasára téve, ő is kinyúlt. Onew sem bírta sokkal tovább, így csatlakozott a szenvedőkhöz, és fejét Kibum lábaira hajtva feküdt. Taemin sem volt sokkal jobb állapotban, igaz ő nem mutatta ki ennyire, de igyekezett nem feltűnően lihegni. Az egyedüli fitt ember Minho volt, aki még most is pörgött.

- Jaj, srácok, ne legyetek már ennyire puhányak – vigyorgott, és a lábával megböködte Jonghyun oldalát, aki erre csak nyöszörgött.

- Hagyjál, te szadista… ez is a te ötleted volt. „Táncoljuk el még kétszer a Lucifert, és akkor biztos nem rontjuk el” – utánozta Minho hangsúlyát. – Csakhogy nem kétszer, hanem négyszer egymás után táncoltuk el. – panaszkodott.

- Így van, Mr. Dream Team – állt Jonghyun mellé Key is.

- Ááá, és te Taeminnie, te mit szólsz ehhez? – fordult Minho Taemin felé, de az éppen a terem másik végébe bámult, és szinte meg sem hallotta amit mondtak neki. Minho követte a másik pillantását, és a terem másik végében észrevette a Super Junior néhány tagját, akik éppen most érkeztek meg, és most bemelegítettek.

- Hahó, föld hívja Lee Taemint! Taemin hallasz? – legyezett a szeme előtt Minho, mire, mint aki álomból ébredt, felnézett a nála majd egy fejjel magasabb csapattársára.

- I...igen? Mondtál valamit? – kérdezte kissé zavartan. Minho már kérdezte volna meg újra, mi a véleménye, de ekkor Taemin meglepetten sikkantott fel, és ugrott egy métert oldalra, két kezét saját derekára téve. Minho és a többiek egészen addig nem tudták mi baja, amíg meg nem pillantották a háta mögött, most jóízűen nevetgélő Heechult.

- Hé, ez nem volt szép, csikis vagyok – vágott durcás képet Taemin, és játékosan belebokszolt az idősebb vállába. A többiek csak csodálkozva nézték a kettősüket. Nem tudták miért de a liftes eset óta, ezek ketten elválaszthatatlanok lettek.

- Bocs, nem hagyhattam ki – vigyorgott tovább Heechul, mire Taemin sem bírta tovább álharaggal, széles mosoly terült el az arcán.

- Neked nem próbálnod kellene? – nézett összeszűkített szemekkel a másikra Taemin úgy öt perc hülyülés után, de az csak legyintett egyet.

- Á, most éppen azon veszekednek, kinek van igaza, ugyanis reggel képesek voltak összeveszni azon, ki ér be előbb a fürdőbe. Így aztán amikor az elfoglalásáért szaladtak, Leeteuk, és Donghae szépen összefejeltek. És egész idejövet ezt kellett hallgatnom – sóhajtott fel drámaian, mire Taeminnek még szélesebb lett a mosolya, ahogy elképzelte a jelenetet. – Ti hogy oldjátok meg a fürdőbeosztást? – kérdezte kíváncsian.

- Hát, legtöbbször Key kisajátítja – vágott közbe Jonghyun, mire az említett oldalba csípte.

- Héj, ez nem is igaz. Én csak megelőzöm Jinkit. – védte magát, mire Onew megbökte a combját.

- Én meg Minho előtt akarok bejutni, mert utána sosem készülök el időben – méltatlankodott a vezető.

- Most nehogy rám kenjétek – háborodott fel Minho. Heechul és Taemin csendben egymás mellett állva figyelték a veszekedő négyest, és jókat derültek rajtuk.

- Igazából, én szoktam legelőször beosonni, amíg ők azon veszekednek, ki menjen be – vallotta be suttogva Taemin, miközben közelebb hajolt a másikhoz, hogy az hallja amit mond neki. Heechulban, ettől a mozdulattól érzelmek sokasága kezdte el őrült táncát.– Észre sem szokták venni, amikor kijövök, mert még mindig vitáznak –folytatta a fiatalabb, mire Heechul – leplezve zavarát és izgatottságát a másik közelsége miatt - felkacagott, magukra vonva ezzel a többiek figyelmét.

- Ti meg mit pusmogtok ott? – kérdezte összeszűkített szemekkel Minho, mire mind a ketten visszafojtott nevetéssel rázták meg a fejüket.

- Semmi, semmi, de én akkor most visszamegyek, mielőtt kitör a háború – intett Heechul, majd váltottak Taeminnel egy sunyi pillantást, és visszament a többiekhez. A SHINee tagjai még hallották, ahogy kiabálni kezd „Akármiről is van szó, nekem van igazam!”- ezen Taemin csak jót vigyorgott. Jól esett neki, hogy Heechul odajött hozzájuk, vagyis inkább csak hozzá. Úgy érezte egyre közelebb kerül a másikhoz, és ez jó érzéssel töltötte el.

*-*-*

Fáradt volt és nyűgös. Teljesen kikészítették a csapattársai. Miután reggel olyan jót bolondozott Taeminnel és a SHINee-val, visszatérve csapattársai, már a verekedés szélén álltak. Persze tudta, hogy ez nem olyan komoly és vérre menő, de akkor is szerinte gyerekes, amit szinte minden reggel művelnek. Miért nem lehet csinálni egy beosztást, hogy ki menjen be elsőnek és ki utolsónak, majd minden héten cserélgetni? Végül persze sikerült lenyugtatni a kedélyeket, és elkezdődhetett a próba. De ha a veszekedés rossz volt, akkor a próba maga volt a pokol. Mivel a koreográfia nagy részét Leeteuk és Donghae találta ki, ezért az ő feladatuk volt betanítani a többieknek a táncot. De mivel mind a ketten pipák voltak, a reggeli incidens miatt, így azon versengtek, ki bukik ki hamarabb. Persze ezt is ők sínylették meg, mivel nekik is végig kellett csinálni minden lépést. Ha valaki lemaradt, vagy azt mondta, nem bírja, Leeteuk olyan gyilkos szemeket meresztett rá, hogy inkább visszaállt. Így most teljesen kimerülten, izzadságtól csatakosan és idegesen ült az öltözőjük padlóján. A többieknek nem volt merszük kijönni, de ő már nem bírta tovább, és amikor Donghae azt mondta neki álljon vissza – bár inkább ordította – ő csak kisétált a teremből, és jó hangosan bevágta maga mögött az ajtót. A SHINee tagjai már vagy tíz perce elmentek, és elvileg nekik is menni kellene, de úgy döntött inkább nem szól bele, nehogy még egyszer összevesszen Leeteukkal. Elég volt egyszer. Nagyot sóhajtott, és nekilátott átöltözni. Alig várta hogy hazaérjen és vegyen egy jó fürdőt, majd bebújjon a pihe-puha ágyikóba egy kielégítő alvás keretében. Vállára vette a táskáját, kikotorta belőle a kulcsait, és elindult kifelé. Épp a másik banda öltözője előtt ment el, amikor észrevette, hogy az ajtó nyitva van. Mivel a kíváncsisága több volt, mint a józan esze – amire szerinte hallgatnia kellett volna – bekukkantott az ajtón. Először azt hitte nincs bent senki, hiszen nem látott sem egy táskát, sem valami arra utaló tárgyat, hogy valaki is itt tartózkodna, de aztán észrevette a számára annyira ismerős alakot a sarokban ülve, neki háttal, és valamit a kezében szorongatva. Nem akarta megijeszteni, ezért hármat kopogott az ajtón. De valószínűleg ez nem jött össze, ugyanis Taemin látványosan összerezzent, és rémülten fordult az ajtó irányába, de amikor látta, hogy csak Heechul az, látszólag valamelyest megnyugodott.

- Bejöhetek? – kérdezte az említett, és gyanakodva figyelte a másikat. Nem tudta mire vélni az előző rémült tekintetet.

- Persze – motyogta Taemin, és a kezében szorongatott, leginkább levélre hasonlító tárgyat, a táskájába süllyesztette. Heechul tekintetét nem kerülte el, hogy a kisebb keze mennyire remegett a mozdulat közben.

- Taeminnie, mi a baj? – telepedett le mellé, de az arrébb húzódott.

- Semmi, mi lenne? – válaszolt, de a hangja valamiért elég gyengén csengett, és továbbra sem nézett Heechulra.

- Nagyon sápadt vagy, és remegsz – fogta meg gyengéden és emelte fel a fiatalabb kicsi, reszkető kezét kettőjük közé. Az pillanatnyi habozás után visszahúzta a remegő testrész, és másik kezébe fogta.

- Tényleg nincs semmi, csak kicsit fáradt vagyok, és az előbb megijesztettél. Azt hittem nincs már itt senki… erre valaki kopogott…megijedtem – mondta gyenge, nagyon is erőltetett mosollyal. Heechulnak nagyon sántíott ez a sztori, és elég gyengének is találta.

- Értem – mondta még mindig bizalmatlanul méregetve Taemin sápadt arcát. Tudta hogy a fiatalabb nem az igazat mondja, és ez bántotta. Viszont nem akarta erőltetni a dolgot. Majd el mondja, ha úgy érzi. – Indulni készültél? Hol vannak a többiek? Csak nem itt hagytak? – kérdezte kis idő múlva, megtörve a kettőjük közt lévő csöndet.

- Mondtam nekik, hogy menjenek nyugodtan, ugyanis már készen voltak, engem meg még a menedzser félrehívott az új koreográfia miatt, és nem akartam hogy rám várjanak. – magyarázta Taemin, de fejben látszólag máshol járt.

- Akkor elviszlek, oké? A többiek még úgyis bent veszekednek, de én meg már nem bírtam tovább így kijöttem. – magyarázta Heechul a történteket.

- Nem, köszönöm, nem kell! – tiltakozott kicsit hevesebben a kelleténél, ami fel is keltette az idősebb figyelmét, de aztán lágyabb hangra váltott - Még valamit el kell intéznem, utána Jonghyun hazavisz. Már telefonált, hogy úgy is errefelé kell jönnie, ugyanis el akar menni az anyukájához, így engem is hazavisz. De azért rendes volt tőled, köszönöm – mosolygott rá, és bár ez a mosoly korán sem volt ugyanaz, mint amiket a kisebb szokott produkálni, mégis nem volt annyira erőltetett. És bár ez nem oszlatta el Heechul kételkedését, érezte, hogy most nem tehet többet. Semmit sem akart ráerőltetni a kisebbre.

- Hát, rendben. De ha segítségre van szükséged, vagy akármi van, nyugodtan fordulj hozzám – érintette meg Taemin vállát, mire az összerezzent, de aztán ellazult a érintés nyomán, és mintha még egy kicsit bele is simult volna.

- Rendben, ígérem, ha bármi van szólok – mosolygott rá az idősebbre. Heechul még vetett rá egy pillantást, majd felállt, de még az ajtóból visszafordult.

- Jó éjszakát, Taeminnie – nézett a még mindig a földön gubbasztó alakra, aki erre felkapta a fejét.

- Jó éjszakát, Heechul hyung – intett. Miután becsukódott az ajtó az idősebb után, Taemin reszketeg, mély levegőt vett remegő kézzel nyúlt a táskájába, és vette elő az oda rejtett levelet. Nem akart hazudni Heechulnak. Sőt neki akart a legkevésbé hazudni, de ezt nem mondhatta el neki. Ezt nem mondhatja el senkinek sem. Sosem hitte volna, hogy egy levél ennyire ijesztő is tud lenni. Sosem gondolta volna, hogy vannak ilyen emberek. És azt végképp nem gondolta volna, hogy valaki minden lépését figyeli. Újra ránézett a levélre, ami most itt egyedül ülve talán még rémisztőbbnek hatott, és újra átolvasta a sorokat, hátha csak egy rossz vicc, és Minho mindjárt kiugrik valahonnan, hogy „Jól átvertünk, kis szaros!” De nem. Semmi ilyesmi nem történt. A sorok ugyanolyan rémisztően néztek vissza rá a papírról.

Édes kicsi Taemin!

Tudom te nem ismersz engem, még csak azt sem tudod ki vagyok. Hogy is tudhatnád, hiszen ezeregy rajongód van, de én ismerlek téged. Bizony, mindent tudok rólad. A kedvenc ételedet, italodat, szokásaidat. Mindent alaposan megfigyeltem már. Persze csak messziről. De hidd el ott voltam mindenhol. Még ott is ahová mások nem juthatnak el. Például azt is tudom, hogy az éjjeliszekrényed fiókjában van egy képed a régi kutyádról, aki még kiskorodban meghalt. Nagyon édes hogy még mindig őrzöd az emlékét, ahogy az is édes, amikor álmodban magadhoz öleled a takaródat. Ó, és hogy honnan tudok ilyen dolgokat, hát legyen elég annyi, hogy én tényleg nagyon szeretlek. Most biztos őrültnek tartasz, de hát miért is tagadjam, tényleg az vagyok. Őrülten szerelmes. És hogy miért is írtam most le ezeket, hát azért, hogy figyelmeztesselek. Te csakis az enyém vagy, senki másé, értetted? Nem tetszik, hogy mostanában annyi időt töltesz azzal a Super Junioros ribanccal. Bizony, Kim Heechulól beszélek. Megfigyeltem, hogy egyre többet vagytok együtt, és ha jól látom, nagyon jól megvagytok. De még egyszer figyelmeztetlek. Mindent tudok rólad, figyellek, és csak egy rossz érintés és baja eshet a barátodnak. Ha szólsz bárkinek erről a levélről, lehet, véletlenül elüti egy autó, vagy hazafelé menet autóbalesete lesz, vagy egyszerűen csak valaki megkéseli az utcán. Én tényleg nem akarok ilyen messzire elmenni, de érted fogok. Ismétlem: Te. Csak. Az. Enyém. Vagy. És senki másé. Remélem megértetted, mit akarok ezzel mondani. Hát, akkor ennyi lenne, Édesem. Aludj jól, és vigyázz magadra, ugyanis ha a Hercegnő továbbra is a közeledben van, annak ellenére, hogy én figyelmeztettelek, lehet téged is meg kell büntesselek, pedig ezt akarom a legkevésbé...

A levél újbóli elolvasása után Taeminen istentelen remegés lett úrrá. A lap kiesett a kezéből, és nagy levegőket véve próbálta lenyugtatni magát. Nem igazán sikerült. Úgy érezte, menten megfullad, és a könnyei is elindultak. Kitudja, mióta figyeli ez az alak. Azt sem tudja fiú-e vagy lány. De olyan dolgokat tudott, amik igazán személyesek voltak. Tudta hol tartja a képet Sunny-ról, a régi kutyusáról, aki még mikor kicsi volt, halt meg. És tudta hogy szeret aludni, tehát már járt a fiúkkal közös házukba. De hogy jutott be, vagy hogy nem vették észre. Vagy, hogyan csempészte be a levelet a szekrényébe? Itt dolgozik a cégnél? De ami a legfontosabb, lehet, hogy ha egyszer bejött, megint befog. Nagyon szeretett volna szólni valakinek, vagy legalább Kibumnak vagy Minhónak elmondani, de eszébe jutottak a fenyegető sorok. Mi van ez a valaki tényleg képes bántani Heechult? És még őt is? Megrázta a fejét, amitől néhány kósza könnycsepp szétrepült. Nem szabad hogy Jonghyun így találjon rá, mert akkor mondania kéne valamit. – gondolta, és ruhaujjába törölte a könnyeit, majd lassan felállt. A lábai remegtek, de megpróbált biztosan állni. Mély levegőt vett, majd újra és újra, egészen addig ameddig valamennyire le nem nyugodott. Mire Jonghyun befutott, már nem volt annyira sápadt, de az idősebbnek így is feltűnt hogy valami nem stimmel, de csak betudta fáradtságnak. Este, mikor már mindenki aludt körülötte, ő nyitott szemekkel figyelte a plafont. Nem mert elaludni, hiszen mi van ha az a valaki megint bejön? Lehet csinálna vele valamit? Bántaná? Itt és most? Végül másfél óra forgolódás és plafonbámulás után, nem bírta tovább és szemei leragadtak a fáradtságtól, majd nyugtalan álomba zuhant. Az ajtóban álló, sötét kapucnit viselő alak elégedetten elmosolyodott, halkan osonva, közelebb lépett Taemin ágyához, és leguggolt az alvó fiú mellé. Óvatosan, mintha a legfinomabb selymet érintené, simított végig annak arcán, aki erre nyöszörögni kezdett és gondterhelten ráncolta a szemöldökét, mintha tudat alatt sejtené, valami nincs rendben. Végül az alak felállt, és fölényesen mosolyogva, két szót mondott mielőtt bezáródott volna mögötte az ajtó: „Jó fiú!”

Hát, remélem ez is tetszett :) És igen itt a váratlan fordulat, és az ismeretlen személy, aki a jövőben sok gondot fog még okozni... :)