Chapter 7

Chapter 7

- Tudod, amikor azt mondtam, nem igazán tudok korizni, abból a „nem” több volt, mint az „igazán” – vallotta be Taemin félve, a műjégpálya szélén ácsorogva, két kézzel kapaszkodva a korlátba. Amikor tegnap félálomban megígérte, hogy eljön az idősebbel korizni, nem gondolta, hogy az még reggelre emlékezni fog rá. Sőt, ahogy kinyitották az épületet, és a portás bácsi nagy szemeket meresztve rájuk, kérdezte meg, mi történt, Heechul időt sem hagyott neki gondolkodni, máris ide ráncigálta.

- Nyugi Taemin, majd segítek – mosolygott Heechul a másikon. Nagyon édesnek találta a kabátba, sapkába és sálba burkolózott Taemint, amint éppen a korlátot szorongatja.  – Na, gyere már – nyaggatta, de az csak makacsul rázta a fejét.

- Mindenki rajtam fog röhögni… meggondoltam magam, haza akarok menni – fordult meg a fiatalabb, de két lépés után megingott, majd folytatta volna útját, csak hogy Heechul megragadta a derekát, megemelte, és legközelebb már csak a korcsolyapályán rakta le. Taemin meglepetten kiáltott fel, majd hisztizni kezdett.

- Héj, ez nem ér! Haza akarok menni, én nem tudok korizni! El fogok taknyolni! Héj!

- Taeminnie, rosszabb vagy mint egy hisztis ötéves kiscsaj – sóhajtott fel Heechul – Na, gyerünk. Aki úgy tud táncolni, hogy egész dél-Korea a lábai előtt hever, az ne hisztizzen egy kis korizástól – mondta, majd kicsit lökött Taeminen, aki erre kapálózva keresett támaszt, majd végül Heechulba kapaszkodott.

- Ne lökdöss! Így sem állok stabilan a lábaimon – morgott durcásan. Heechul csak vigyorgott, majd lassan elindulva húzni kezdte maga után a kisebbet, aki komolyan a korcsolyáira koncentrálva követte. Arra figyelt, hogy melyik lába jön melyik után, és lassan tényleg belejött.

- Na látod, megy ez mint a karikacsapás – vigyorgott Heechul. Taemin egy percre rá nézett, elmosolyodott, majd mielőtt még elesett volna, újra a korcsolyáira koncentrált. Be kellett vallania, tényleg jól esett így kikapcsolódni, és ez a korcsolyázás nem is volt annyira nehéz. Igaz, az istennek sem engedte volna el Heechul kezét, sőt egyre jobban szorította. Körülöttük nem voltak sokan. De akik ott voltak sem ismerték fel őket, így Taemin valamelyest megnyugodott. Legalább itt nyugtuk volt, ha már máshol nem.

- Megpróbálod egyedül? – hallotta meg Heechul hangját bekúszni a gondolataiba.

- Nem, nem! El ne engedd a kezem! – rázta meg hevesen a fejét, és szorított egyet a másik kezén.

- Oké, oké, nyugi – kuncogott Heechul és közelebb csusszant a másikhoz. Őszintén szólva, nagyon is élvezte, hogy Taemin ennyire szorítja a kezét. Tetszett neki a szituáció, és boldog volt, hogy a másik eljött vele ide. Mélázásából az ébresztette, hogy Taemin felkiált, majd már csak annyit érzett, hogy a másik rántja is magával, és mind a ketten a fölön kötnek ki, ő pedig Taemin felett.

- Taemin-ah, jól vagy? – nézett le aggódva a kisebbre. Először azt hitte, hogy az sír, így nagyon is megijedt. Taemin kezei a szeme előtt voltak, és hüppögő hangot hallatott.

- Taemin, Taemin, mi a baj? Megütötted magadat? – kérdezte kétségbeesetten és megpróbálta lefejteni a fiatalabb kezét az arcáról. Amikor sikerült neki, és szembetalálta magát a másik vidáman nevetgélő pofijával, megkönnyebbülten szusszantott egyet.

- A szívbajt hoztad rám – próbált csúnyán nézni Taeminre de az csak nevetett.

- Ne… ne haragudj, de látnod kellett volna az arcodat – röhögött tovább. – Totál elbambultál.

- Na tudod kin nevess  - fenyegetőzött Heechul majd akcióba is lendült és csikizni kezdte a másikat.

- Ne, ne, ne! – sikított és kapálózott Taemin, de Heechul csak lefogta a karjait, majd folytatta a hadműveletet.

- Még mindig olyan vicces? – vigyorgott a nevető képébe Hee.

- Neeeem… - kacagott a fiatalabb. Nem tudta abbahagyni, és már fájt a hasa a sok nevetéstől. A körülöttük lévők vagy furcsállóan, vagy csak elgyengült mosollyal nézték a két bohóckodó fiatalt. Végül Heechul megkegyelmezett, és abbahagyta a csiklandozást, mire Taemin csak lihegve dőlt végig a hűs jégen.

- Ez nagyon nem volt szép – lihegte, de vigyort nem tudta levakarni a képéről.

- Az se hogy kinevettél – kontrázott rá az idősebb.

- Ez igaz. Kvittek vagyunk – állapította meg Taemin, majd felült. – Én mondtam, hogy nem tudok korizni.

- Ahhoz képest egészen jól ment – ült fel az idősebb is, majd Taemint is felsegítve mind a ketten felálltak – Na, gyerünk Minnie! Gyakorlat teszi a mestert! – kacsintott a megszeppenten pislogó fiúra, majd ismételten húzni kezdte a maga után. Taemin kacagva követte. Rengeteget hülyéskedtek, estek, nevettek, és Taemin úgy érezte, jól döntött, hogy eljött Heechullal. Nem élhet mindig félelemben. És amúgy is nem történt semmi. Az a valaki csak fenyegetőzött. Akkor még nem tudhatta, hogy ami késik, nem múlik…

*-*-*

- Öt perc és főpróba! – hallották meg a producer hangját a hangfalakon keresztül, ami betöltötte szinte az egész csarnokot. Hatalmas volt. Taemin csak ennyit tudott mondani rá. Hatalmas. És ahogy a színpadon állva végignézett az üres székeken, amiket nemsokára rajongók ezrei fognak megtölteni, valami kellemes érzés áradt szét a mellkasában. Az a sok ember, mind miattuk lesz itt, és miattuk állnak sorba órákon keresztül, ha kell mínusz tíz fokban, csakhogy egy percre láthassák őket. Nagyot sóhajtott, de közben szüntelen kis vigyor ült a szája szélén.

- Ó, mi ez a mosoly? – kúszott be a gondolataiba egy kellemesen rekedtes hang, aminek gazdáját már messziről is felismerte volna.

- Csak belegondoltam, hogy ez itt nem sokára tele lesz – válaszolt még mindig az üres sorokat bámulva, majd amikor megérezte közvetlen maga mellett a másikat ráemelte a tekintetét.

- Ó, bizony. Nemsokára kezdődik egy újabb menet – nevetett fel Heechul, és ő is a kisebbre nézett. Amikor a tekintetük találkozott, mindkettejükben kellemesen meleg, borzongató érzés áradt szét, és akaratlanul is közelebb húzódtak egymáshoz annyira, hogy összeért a kézfejük. Heechul elmerült a mélybarna szemekben, amiket annyira imádott. Ma, sokáig maradtak a jégpályán, és nagyon jól szórakoztak. Régen mulatott ilyen jól. Taemin kezdeti bénasága, és kapálózása nagyon szórakoztatta, és egyben találta viccesnek és nagyon aranyosnak. Most is elmerengve bámulta a másik finom, lágy vonásait, és végül a mélyen kavargó sötétbarna szemeket. Az idilli pillanatot végül Donghae szakította meg, aki egy „Heechul gyere, kezdünk”- kel robbant be kettejük közé, és elrángatta az idősebbet, aki csak egy szemforgatással válaszolt az őt rángató fiúnak, majd bocsánatkérő pillantást lövellt Taemin felé, aki csak mosolygott a helyzeten. Még mindig mosolyogva fordult vissza a nézőtér felé, és a kijáratnál egy pillanatra mintha egy fekete kapucnit viselő alakot pillantott volna meg, de mire odanézett az már nem volt ott, így betudta csak képzelődésnek. Viszont azt nem tudhatta, hogy a kapucnis alak igenis ott volt, és most szélsebesen indult el a kellékek felé. A nyakában ott lógott a hamis igazolvány, így senki sem gyanakodhatott rá. Amikor elért a mechanikusan mozgatható felszerelésekhez, gonosz félmosollyal az arcán fogta meg a Lucifer koreográfiájához szükséges acélketrec irányítókarját. Türelmesen kivárta, amíg Heechul nagyjából pont alatta álljon, majd a mosoly kiszélesedett az arcán.

- Én szóltam, édesem – nézett egy pillanatra a gyanútlan Taemin felé, aki most éppen Jonghyunnal nevetett valamin – Mennyire gyönyörű vagy – figyelte tovább a fiút – Senki sem vehet el tőlem, senki érted?! – morogta kissé agresszíven, majd tekintete visszasiklott a szintén nevető Heechulhoz, aki éppen Yesunggal bolondozott, és akaratlanul is beállt pont a kalitka alá – Tökéletes beállás. Jó éjszakát, Hercegnő! – suttogta gonosz vigyorral, és egy határozott mozdulattal megrántotta a kart, aminek az lett az eredménye, hogy a ketrec megállíthatatlanul zuhanni kezdett, pontosan az alatta álló, gyanútlan Heechul felé…

Gonosz voltam, vagy gonosz voltam a végén? ... Bocsi, de kell az izgalom xĐ Vajon mi lesz most Heechullal? Ráesik a ketrec, vagy nem?