Chapter 18

~Please don't leave me! Stay!~

Heechul annak ellenére, hogy egy fegyvercsövet szegeztek a fejének, meglepően nyugodt volt. Valahogy nem érzett félelmet, rettegést, egyszerűen nem félt a haláltól. Nem könyörgött, esedezett kegyelemért, csak ült ott a földön vérző homlokkal, és nézte Mattet, aki viszont teljesen megkattant. Vicsorgott, és olyan görcsösen szorította a fegyvert, mit, aki mindjárt kettéroppantja. Aztán ránézett Taeminre. Az ő tiszta, jószívű, ártatlan kis angyalkájára. A sérülésekkel borított, porcelánfehér, puha arcon, patakokban folytak a könnyek, miközben Mattnek könyörgött. Matt csak dühösen fordult felé a fegyverrel, mire Heechul nyugalma azonnal elszállt. Felőle Matt őt megölheti, de Taemint hagyja békén. Az nem érdekelte, ha neki baja esik, vagy megsérül, csak Taemint ne, csak őt ne. Már állt volna fel, hogy ha kell, puszta kézzel fojtja meg azt a rohadékot, de egy rövid fenyegetés után, miszerint ha végzett Heechullal, majd számol a kisebbel, visszafordult felé, és eszelős vigyorral az arcán nézett rá.

- Hova, hova Hercegnő? – nevetett fel gúnyosan Matt – Innen már nincs kiút, vége a dalnak! – nevetett, mint egy őrült, és kibiztosította a fegyvert. Aztán minden olyan gyors volt, és meglepő. Matt az egyik percben még felé tartja a pisztolyt, és lőni készül, a másikban pedig már egy ideges, és egyben ijedt, de mégis mindenre elszánt Taemin van a nyakában, és a fejét püföli. Heechul sosem számított volna ilyen megmozdulásra a kisebbtől. Taemin hátulról ugrott Mattre, aki így elvétette a lövést, így a golyó Heechul feje mellett elszáguldva, egyenesen az ajtóba fúródott.

- Hagyd békén Heechult, te rohadék! – kiáltotta Taemin, és addig rugdalózott, amíg kirúgta a fegyvert Matt kezéből, ami így a földön csúszva, az ágy alatt kötött ki.

- Mi a…?  - kiáltott fel meglepettségében Matt, és hátranyúlva próbálta meg leszedni magáról a hadakozó és mindenre elszánt Taemint. – Te kis… - kezdett káromkodni, és amikor megragadta, Taemin pólóját, olyan erővel vágta a földre, a kisebb és jóval törékenyebb testet, hogy Heechul még éppen csak időben mozdult, hogy Taemin rajta landoljon. Ha nem teszi meg, biztos, hogy Taeminnek jó pár bordája bánta volna. Így is mind a ketten fájdalmasan nyögtek fel. Aztán Taemin lassan felemelte a fejét, és lenézett az alatta fekvő arcára. Heechul nagy, kerek szemekkel nézett rá.

- Miért csináltad ezt? – kérdezte halkan és egészen döbbenten.

- Én… ááá - kezdte Taemin, de fájdalmasan kiáltott fel, amikor Matt a hajánál fogva húzta fel magához. A pisztoly megint a kezében volt, és most Taemin fejéhez szegezte azt.

- Nagyon vad vagy, cica – mormogta a kisebb fülébe, akit erre kirázott a hideg, és reszketve próbált meg elhúzódni Matt ajkai elől, amik már a nyakán jártak.

- Ne érj hozzá! – kiáltott fel mérgesen Heechul, és megindult feléjük. BUM! – hallatszott egy dörrenés, aztán Heechul fájdalmasan felkiáltott.

- Ne! Heechul! Ne! – kapálózott Taemin, és nem érdekelte, Matt keze, ami felkúszott a nyakára, és megszorította azt.

- Na, na, csak ne olyan hevesen – kuncogott a kisebb fülébe, de az meg sem hallotta. Csak Heechult tudta nézni, aki fájdalomtól eltorzult arccal szorongatta a felkarját, és térdre esett.

- Heechul! Heechul! – kiáltozott Taemin, mire Matt kezének szorítása nőtt a nyakán, addig, amíg végül már alig kapott levegőt.

- Ne kiabáld az ő nevét! – Matt őrjöngött. Teljesen elvesztette a maradék eszét is. – Te az enyém vagy! Hozzám tartozol! Nem hozzá!

- Me… megfull… adok – nyüszögte a fiatalabb, és érezte, hogy már szédül a levegőveszteségtől.

- Az enyém! Az enyém, az enyém! – mondogatta Matt folyamatosan, és közben nem engedte el Taemin nyakát. Valahonnan kintről rendőrautók szirénája hallatszott, mire Matt sokkosan fordult az ajtó felé és elengedte Taemin nyakát, aki erre a földre esett. A levegő nehezen áramlott át a légcsövén, de legalább áramlott. Nagy kortyokban itta az éltető oxigént, és közben megpróbált Heechulhoz kúszni.

- A rohadt életbe! – káromkodott Matt, és felrohant az emeletre. Taemin hallotta, ahogy a pinceajtó becsapódik mögötte. Közben elért Heechulhoz, aki sápadtan szorongatta a karját, amiből dőlt a vér.

- Heechul – a hangja elcsuklott, miközben az idősebbet szólongatta. Heechul lassan kinyitotta a szemét.

- T… Taemin, jól vagy? – kérdezte gyenge hangon, és elemelte a kezét a sebtől, és végigsimított a kisebb arcán. Taemint nem érdekelte, hogy a máik keze csupa vér volt, hálásan simult bele az ismerős érintésbe.

- E.. ezt nekem kéne kérdeznem. – válaszolt, miközben a könnyei újra megindultak.

- Túlélem – eresztett meg egy gyenge mosolyt Heechul, majd felszisszenve kapott a karjához.

- El kell állítani a vérzést – ugrott fel Taemin, és valami használható dolog után kezdett kutatni. Végül odarohant az ágyhoz, és eltépve a lepedőt, leszakított belőle egy darabot. Visszarohant Heechulhoz, és a seb felett jó erősen csomóra kötötte az anyagdarabot.

- Ez kitart egy darabig, de ki kell jutnunk innen – mondta a sápadt Heechulnak.

- Nem is… tudtam, hogy… orvosnak készülsz Taemin-ah – mondta Heechul és félmosolyra húzódott a szája.

- YAH! Hogy tudsz még ilyenkor is viccelődni? – nézett rá komolyan Taemin, de az ő szája sarkában is ott ült egy ki mosoly – Amúgy a tv-ben láttam – motyogta az orra alatt. Heechul ezen csak kuncogott. Aztán mindketten halálra vártan fordultak az ajtó felé, amikor az nagy robajjal kinyílt, és Matt vágtatott be rajta.

- Honnan tudták ezek a rohadékok, hogy hol lakom? Vagy hogy ki vagyok? – úgy tűnt magában beszél. Taemin és Heechul nem mertek megszólalni, és a kisebb csak közelebb húzódott Heechulhoz, aki védelmezően próbált elé ülni, hogy így is takarja. De Matt láthatóan most nem foglalkozott velük, csak motyogott magában, miközben fel-alá járkált, kis köröket róva. Aztán amikor fentről nagy robaj hallatszott, megugrott, felkapta a fegyverét, megragadta Taemin kezét, és magához rántotta, olyan gyorsan, hogy Heechulnak ideje sem volt reagálni.

- Nem vesznek el tőlem! Nem! Nem! – szorította magához a rémült Taemint, majd szembefordította magával.

- Velem maradsz örökre – simított végig az arcán – Ha nem itt, akkor majd a túlvilágon - mosolygott eszelősen, és a pisztolyt Taemin halántékának szegezte. A kisebb szemei kikerekedtek és a könnyei már maguktól indultak meg.

- K… kérlek ne! Ne csináld ezt – suttogta, miközben az egész teste remegni kezdett.

- Sss, semmi baj, gyors leszek, nem fog fájni – törölte le a kicsorduló könnyeket – Gyorsan vége lesz, ígérem, és én is követlek hamarosan – simogatta meg a remegő ajkakat, majd kibiztosította a fegyvert – Sajnálom, Taemin, de csak így lehetünk együtt, és én nem akarlak elveszíteni – mondta Matt – Jó éjt – suttogta. Taemin összeszorította a szemét, és felkészült az eszméletlen fájdalomra. Hát tényleg eljött az ideje. Tényleg meg fog halni. Annyira nem akarta, hogy ez legyen. Annyira nem akarta, hogy vége legyen. Még annyi mindent nem tett meg, még annyi mindent ki akart próbálni, megtapasztalni. A szüleire gondolt, akik felnevelték, a barátaira, és csapattársaira, akik mellette álltak, és segítették, és Heechulra, aki szerette, és eljött ide érte, kockáztatva az életét, Heechulra aki mindent megtett érte, Heechulra, akit szeretett. Ezekkel a gondolatokkal várta a durranást, de az csak nem akart eljönni. Helyette, csak Matt fájdalmas nyögését hallotta, és hogy valaki elterül a földön. Amikor kinyitotta a szemét, Heechult látta, amint éppen a földön birkózik Mattel. Az idősebbet látszólag nem érdekelte a meglőtt keze. Ahogy lehetősége adódott rá, megütötte Mattet. Addig hadakoztak, amíg a pisztoly ismét elsült, csak most hála az égnek senkit sem talált el. A golyó a plafonba fúródott. Taemin úgy érezte nem ülhet ott tétlenül, amikor Heechul életveszélyben van, ezért felugrott, és odarohant a hadakozó pároshoz. Most Matt volt felül, így Taemin teljes erejéből nekiugrott oldalról, így az lefordult Heechulról, és Taeminnel együtt a földön kötött ki. Taemin megpróbált felülni, de Matt visszarántotta, majd maga alá gyűrte a kisebbet.

- Nem mész innen sehova! Velem maradsz örökre! – ordított rá, és két kezét a fiú nyakára téve szorítani kezdte. – Velem! Nem vele! Velem! – kiáltotta és a szorítás erősödött. Taemin érezte, hogy a tüdeje egyre nehezebb, és már csillagokat látott. Hiába próbálta meg, nem tudta lefejteni Matt kezét a nyakáról, túl erős volt. A világ kezdett nagyon homályos lenni. És amikor végül minden elsötétült, még érezte, hogy valaki lerántja róla Mattet, aztán valakik kiabáltak is.

- Orvost ide!! – ordította valaki.

- Elveszti az eszméletét! – kiáltott valaki más.

- Két sérült, az egyik lőtt seb…  - mindenki kiabált, de ő már nem látott semmit, csak beszippantotta a sötétség.

*-*-*-*

- Taemin! Taemin! Engedjenek! – kiáltotta Heechul, és megpróbált a kisebbhez rohanni, akit most legalább négy mentős vett körül.

- Elvesztette az eszméletét! – halotta az egyik mentős hangját.

- Nincs magánál…

- Nem lélegzik…

- Az oxigénmaszkot, gyorsan! – mindenki kiabált, miközben Heechul látta, amint Taemint újraélesztik. A kisebb arca sápadt volt, sérülésekkel teli, és látta rajta a saját vérét. A mellkasa nem emelkedett és süllyedt, nem mozgott.

- Egy, kettő, három – egy mentős a mellkasát pumpálta, aztán egy másik levegőt fújt a tüdejébe. Heechul meg hiába próbált a közelébe menni, lefogták.

- Ne! Engedjenek oda hozzá! Szüksége van rám! – ordított, miközben a könnyei már patakokban folytak.

- Uram, nyugodjon meg! El kell látnunk a sebét. A barátja jó kezekben van. Mindent megtesznek, amit lehet – próbálta nyugtatni az egyik mentős, de ő nem figyelt rá. Csak Taemin élettelen testét nézte, amibe újra, és újra levegőt fújtak. Ne veszítheti el! Nem, hiszen még alig voltak együtt!

- Nem hagyhatsz itt… - zokogta – Taemin ne hagyj magamra, kérlek…! – megint megpróbált kiszabadulni, de az orvosok nem hagyták. – Ne halj meg, kérlek, szükségem van rád! – mondta egyre hangosabban, majd már kiáltozott. – Taemin, szükségem van rád! Ébredj fel! Nyisd ki a szemed, kérlek, ne hagyj itt! – kiáltotta.

- Uram, nyugodjon meg, uram! – két mentős fogta le, majd szúrást érzett a karjánál, aztán egyre nyugodtabb lett. Homályos szemekkel figyelte, ahogy két mentős felrakta Taemint egy hordágyra, majd, oxigén maszkkal lélegeztetik.

- Az állapota egyelőre stabil, de minél előbb kórházba kell vinnünk – ez volt az utolsó dolog, amit még hallott, aztán a szer hatására, lassan leragadt a szeme…

Istenem, most úúúúgy utálom magam.... Visszaolvasva a fejezetet, még én sem tudtam gátat szabni a könnyeimnek T_T előre is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy annak ellenére, hogy ennyi minden rossz történt a HeeMin párossal, egyáltalán nem tervezek szomorú véget. Sose lenne szívem egyikőjüket sem kiiktatni, mert én is úgy utálom amikor olvasok egy sztorit, és annyira jó, erre a végén meghal a főszereplő. -_- Na ilyenkor szoktam kiakadni. Úgy hogy nyugalom, innentől kezdve már csak jobb lehet :) Nagyon szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett 5 kommentet!!! Isteneeeem annyira jól esik olvasgatni...T_T köszönööööm :) remélem megmarad ez a jó szokásotok :))))

Áááá, és igen, SHINee- Sherlock Japan version *___* (Taemin úgy látszik ki akar nyírni engem >_< <3)