2012. június 19., kedd

Chapter 19


~Just don't know why~


Kim Kibum, vagy ahogyan többen ismerik Key, egész életében olyan embernek tartotta magát, aki bár elpityeredik a romantikus filmeken, na meg, ha díjat nyernek, mégis úgy vélte a személyisége erős és ezt semmi sem ingathatja meg. Sikítozó rajongók ezreit látta zokogni, alig egy karnyújtásnyira magától. Olyan rajongókat, akik bármit megtennének azért, hogy akár csak egy pillanatra is, de megérinthessék. Erősnek tartotta magát, amiért kiskorában a nagymamája temetésén, egy könnycseppet sem hullajtott, bár nagyon fájt neki az elvesztése. Erős volt, mert ő segítette át az anyukáját a nehéz időszakokon. Kim Kibum, tehát erősnek tartotta magát. És mégis, ahogy most itt ült egy fehér, fertőtlenítőszagú váróteremben, körülötte a saját csapattársai – na persze egy része-, plusz majdnem a fél Super Junior, most igenis gyengének és haszontalannak érezte magát. Körülötte mindenki fel –alá járkált, várakozva egy orvosra, nővérre, akárkire, aki életjelet tud adni a csapatársaikról. De Key csak csendben ült az egyik széken, a lábait felhúzva, és egy szót sem szólt. Amikor Heechul hívása után értesítette a rendőrséget, és azok egyből elindultak, még tehetetlenebbnek érezte magát. Úgy érezte, hiába szakad meg a szíve, nem tehet semmit sem Taeminért. Plusz megrémítette Heechul beszéde. Úgy hangzott, mintha az idősebb csak úgy fejjel rohant volna a falnak. És csak később, egy órával a telefon után tudta meg, hogy mennyire is volt igaza. Amikor a kórház telefonált a menedzserüknek, mindnyájan iderohantak, hogy legalább valami életjelet halljanak a kisebb felől. De egyelőre semmi. Már fél órája bent voltak, és egy árva lélek sem jött ki eddig a sürgősségiről. Sem Heechulról, sem Taeminről egy szót sem hallottak azóta. Kibum pedig, akárki is szólt hozzá, csak ült és bámult maga elé. A könnyei már csak csendesen csorogtak végig az arcán. Nem zokogott, hisztizett, már nem volt hozzá ereje. Csak csendben sírdogált. Jonghyun csak ült mellette, csendesen. Próbált egyszer-kétszer hozzászólni a fiatalabbhoz, de amikor már az ötödik szólítás után sem reagált semmit, feladta, és csak leült mellé. A csapa maradék két tagja, felváltva próbált benézni a kis üvegen, de mindhiába, semmit sem láttak.
- A rohadt életbe! Nem igaz hogy nincs itt senki, aki mondani tudna valamit! – kiáltott fel hirtelen Leeteuk, a Super Junior vezére, és két kézzel a hajába markolt. Az egy dolog, hogy a SHINee tagjainak megterhelő és fáradalmas volt a várakozás, de nem voltak ezzel másképp a SuJu tagjai sem. Jelenleg négyen ültek a váróban, de ezt is csak azért mert nem akartak feltűnést kelteni, és rajongókat vonzani ide. Ugyanis bármennyire is hihetetlen, a média még nem szagolta ki a történteket, és Taemin távollétét csak sima betegséggel fedték le.
- Nyugodj meg Teukie, ezzel semmit sem érsz el – tette a kezét a másik vállára nyugtatóan Kangin.
- Még is hogy tudnék megnyugodni, amikor Heechul és Taemin ott vannak bent, és semmit sem tudunk róluk? Még azt se hogy élnek-e egyáltalán. Még pontosan azt sem tudom mi történt, vagy, hogy mennyire sérültek meg – emelte fel ismét a hangját, és felpattant a székről ahol eddig ült.  – Én ezt nem bírom tovább – éppen indult volna meg az ajtó felé, amikor az kinyílott, és két orvos lépett ki egy nővér társaságában.
- Önök Kim Heechul és Lee Taemin hozzátartozói? – kérdezte az egyik doktor. Mire bárki is válaszolhatott volna, mindenki nagy meglepődésére, Key szólalt meg.
- A csapattársaik vagyunk – a hangja rekedtes volt, és élettelen, de most mégis remény csillant meg a tekintetében.
- Nos, Heechult megműtöttük, hiszen volt egy lőtt seb a karján, ami elég mély volt, és össze kellett varrni, de a vérveszteségen kívül semmi komolyabb baja nem történt. Amint átszállítják egy kórterembe, akár be is mehetnek hozzá. – mondta a doktor, mire Leeteuk fellélegezett. Vártak a további információkra, de az orvos csak nem akart beszélni. 
- És mi van Taeminnel? Ő is jól van? Róla miért nem mond semmit sem? – Key hangja fokozatosan emelkedett, mire a végén már szinte ordított.
- Lee Taeminnél már komolyabb a helyzet – sóhajtott fel a doktor úr, mire Key szemeit ellepték a könnyek. – A vizsgálatok során kiderült, hogy azon kívül, hogy két bordája eltört és egy megrepedt, valamint eltört a jobb csuklója, többszörösen is erősen beütötte a fejét. Ez, valamint a levegőhiány miatt ismeretlen ideig kómába esett – amikor az utolsó szavak elhagyták az orvos száját, Kibum a hideg kőre csúszva kezdett zokogni. Jonghyun egyből mellette termett, és átölelve próbálta vigasztalni. Minho és Onew pedig szinkronban huppantak vissza a székekre, ahonnan az orvos érkezésekor felálltak.
- A fiatalurat, nem egyszer is fojtogatták. A nyakán lévő zúzódások is erre következtetnek, valamint a mentősök elmondása szerint, a helyszínen is és a mentőben is újra kellett éleszteni, mert a tüdeje nem bírta. Valószínűleg azért esett kómába, mert a szervezete így védekezett a fájdalmak és a sokk ellen. – a szavakat hallva a Super Junior és a SHINee maradék tagja is mélységes csendbe burkolózott. Csak Key és Leeteuk néhai szipogása hallatszott.
- B...be lehet menni hozzá? – kérdezte Minho, még mindig teljes sokkban.
- Miután átszállítják őt is egy másik kórterembe, valószínűleg igen, bár kettőnél több embert nem engedhetünk be.
- Értettük, köszönjük – bólintott Onew. Ezután az orvosok, és a nővér elmentek, és mindnyájan csendben ültek, a gondolataikba mélyedve. Kis idő múlva két műtős jelent meg, egy hadakozó Heechullal.
- Nincs semmi bajom, jól vagyok! – az idősebb minden áron, a saját lábán akart menni, és elutasította, hogy a műtősök tolószékbe tuszkolják.
- Uram, üljön vissza a tolószékbe, és…
- Szarok én a tolószékre! Hol van Taemin?! Hallja? Lee Taemin, hol van? – kiáltott a megszeppent orvosokra, majd dühösen legyintett – Áh, felejtse el, megkeresem magam! – ezzel dühösen csörtetett tovább. Az egyik karja fel volt kötve, és jól át volt kötözve gézzel, valamint az arcán is zúzódások voltak, mintha verekedett volna valakivel.
- Heechullie! – kiáltott fel szinte szinkronban a Super Junior meglévő társasága.
- Á, srácok – köszönt Heechul, de ez messze nem az a Heechul volt, akit ők ismertek. Ez a Heechul megtört volt, és fáradt. A jól megszokott mosoly helyét most aggodalom és kétségbeesés váltotta fel. – Hol van Taemin? Srácok tudnom kell, hogy jól van! Kérlek, mondjátok hogy életben van! – lépett közelebb a kissé megszeppent társasághoz - Az utolsó emlékem az volt, hogy nem lélegzett, vagy igen? – látszólag teljesen kétségbe volt esve és közel állt a kiboruláshoz.
- Heechul, nyugodj meg! – lépett oda hozzá Leeteuk, és óvatosan megölelte a zaklatott fiút.
- Teukie, tudnom kell – motyogott Heechul. – Nem bírnám ki, ha baja esne… kérlek, mond, hogy él, kérlek, kérlek…
- Ssss, nyugodj meg Heechul, Taemin életben van… nem halt meg – mondogatta a fiatalabb fülébe egészen addig, amíg az teljesen meg nem nyugodott, és ellazult az ölelésben. Időközben megjelent a két műtős is, és megpróbálták visszatuszkolni Heechult a tolószékbe, hogy elvihessék a kórterembe.
- Hagyjon békén, vagy leszedem a kezét! – dörrent rá az éppen az ép karját fogó orvosra Heechul, mire az riadtan engedte el.
- Nem megyek innen sehova, hagyjanak békén, semmi bajom!
- Heechul… - kezdte szelíd hangon Leeteuk, de Heechul nem hagyta, hogy végig mondja.
- Nem megyek sehova, amíg nem láttam Taemint, én… - folytatta volna még, csak ekkor kinyílt a sürgősségi ajtaja és újabb két műtős ember tolt egy hordágyat, amin egy kis test feküdt, gépekre és oxigénmaszkra kötve. A látvány mindenkit lesokkolt, de főleg Heechult, aki nem törődve az orvosok és csapattársai kiáltásával, Taeminhez masírozott.
- Taeminnie! Hallasz engem? Kérlek, szólalj meg! Nyisd ki a szemed! – könyörgött miközben megfogta a kisebb kezét, ami hideg volt. – Én vagyok az Heechul! Megismered a hangom? – Heechul már homályosan látott a feltörő könnyektől, de gyorsan letörölte őket és az orvoshoz fordult.
- Miért nem ébred fel? Mi baja van? – kiáltott rá, de az csak szomorúan nézett rá.
- Kómában van – válaszolta az orvos, mire Heechul teljesen megfagytott.
- K…kó…kómában? – úgy érezte nem forog a nyelve, nem tud értelmes szavakat képezni.
- Igen.
- És…me.. mennyi ideig?
- Azt még nem tudni, sajnos – a doktor szavai után Heechul visszafordította a tekintetét a hordágyon fekvő, élettelen kis testhez. A másik gyönyörű arcát néhol zúzódások tarkították, és a kezéből infulziós cső lógott ki. A száján pedig lélegeztető maszk feküdt.
- Uramisten…Taemin-ah… - suttogta, és közelebb hajolt a kisebb arcához – Mit tett veled az a rohadék? – simogatta meg a puha arcbőrt.
- Uram, sajnálom, de a kórterembe kell szállítanunk a beteget. Ott majd meglátogathatja – szólt közbe az egyik nővér. Heechul nem akarta elengedni Taemin kis kezét, így Leeteuknak és Siwonnak kellett segíteni elvonszolni mellőle. De ez sem tartott sokáig, mert, ahogy Heechul kiszabadult, már indult is a  nővérek után, egyáltalán nem törődve a saját karjával. A többiek is csendben követték csapattársukat, a SHINee tagokkal együtt. A kórterem elé érve, látták, hogy Heechul kint ül előtte, az arcát a tenyerébe temetve, és várt. Nem tehetett mást, csak várt. Arra, hogy bemehessen ahhoz az emberhez, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Arra, hogy Taemin kinyissa a szemét, és mosolyogva nézzen rá. Arra, hogy ő nyissa ki a szemét, egy rémálomból ébredve, és amikor felkel Taemin ott van mellette, mosolyog, és lágyan megcsókolva nyugtatja, hogy ez csak egy rossz álom…




Hát igen, ez is kicsit depresszív lett, de most az angol fanficek miatt ilyen lett a hangulatom...-_- mianhe...de azért igyekszem nem depresszív fejezeteket hozni, és remélem azért ez sem lett annyira szörnyű, és megdobtok pár komival :)

5 megjegyzés:

  1. Oh~ te jó ég! !! O_O Annyira...annyira...
    ...Annyira jó lett, pont, mint mindg!^^ =DDD <3
    Kiváncsi leszek, mi lesz ebből...Remélem Taeminnie hamar felébred és nem váratja sokáig szegény Hechult...
    Annyit szenvedtek már ők ketten....nem ezt érdemlik...:| >< TT V TT
    Várjuk a következő részt! >w< *márolvasnárögtön.xdd^^"*

    VálaszTörlés
  2. Ooh, nagyon-nagyon jo lett! Szegeny Heenim... Majdnem en is elsirtam magam. Elkepesztoen jol irod le az erzelmeket, hihetetlenul hiteles. Minnie, ebredj, Heechul es a tobbiek (es az olvasok) varnak rad! ♡
    Sayuki voltam^-^

    VálaszTörlés
  3. Ohh... Örülök, hogy mindketten élnek, de szegény Taemin =( Remélem hamar felébred a kómából *.*
    Köszi a frisst... várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  4. Szia^__^ Köszönöm a fejezetet, csak az előttem szólókat tudom ismételni, tényleg nagyon jó lett^^ Nem gondoltam volna, hogy Taeminnie-nek ennyire súlyos lesz az állapota, de úgy látszik a ficekben mostanában a kis maknaenk húzza a rövidebbet...T_T(hiába...gonoszak vagyunk mi írókXDXD)>.< A Kibum-os rész különösen tetszett:)) Nagyon sajnáltam Kibummiet, és az ő érzéseit, most valahogy jobban át is tudtam érezni, mint Heechulét. Aztán hajrá-hajrá, várom a kövi fejezetet^^ Fighting!:D by: Himitsu

    VálaszTörlés
  5. Szia :) Utoljára a 9-es fejezetet olvastam el, így volt mit pótolnom a tegnapi nap folyamán :) És meg kell, hogy mondjam egyáltalán nem csalódtam :) Már az elején is élvezhető volt, de most még jobb lett :) Nagyon élvezhető, és nagyon hitelesen írod meg ezt a történetet ^-^ A durva részek olvasása közben azon a szinten voltam, hogy ha a kezeim közé kerülne az a szemét állat, soha többé nem látná a napot :@ Szerencsére Chulienak hála nem történt nagyobb baj. Remélem Minie hamar felébred. Sok sikert neki és neked is. Már kíváncsian és izgatottan várom a folytatást. Mindenképp olvasni fogom :) Köszike, hogy olvashattam :D (L)

    VálaszTörlés