Chapter 20

~I feel you~

Sötétség. Fekete, mindent magába szippantó, sötétség. Ez volt az, ami Taemint most körülvette. És akármennyire is ki akart törni innen, a teste és az elméje nem engedelmeskedett neki. Akármennyire is vágyott a szabadulásra, nem sikerült neki. Hol vagyok? Mi ez? Miért nem tudom kinyitni a szememet? – ezek a gondolatok keringtek a fejében, újra meg újra, de akármennyire is próbálkozott, nem tudta kinyitni a szemét, vagy megmozdítani a kezét. Megbénultam? – jött a következő pánikszerű gondolat. Aztán valahonnan messziről, mintha hangokat hallott volna. Olyan volt, mint amikor lemerülsz a víz alá, és onnan hallod a beszédet. Minden visszhangzott a fejében, és csak kis idő után tudta kivenni a szavak értelmét. A hangok nagyon ismerősek voltak, még a visszhangon keresztül is.

- Taemin-ah, kérlek, ébredj fel! - a hang nagyon szomorú volt, és Taemin bár megismerte benne Kibumot, mégis idegennek hatott ez az elkeseredett hangszín. Még sosem halotta ilyennek. – Én vagyok az, Key-umma… Taemin-ah, megismered a hangomat? – a mondat vége már gurgulázó zokogásba fulladt, és Taemin hallotta, hogy még valaki bekapcsolódik a beszélgetésbe.

- Key, minden rendben lesz, hallod? – ez Jonghyun – gondolta Taemin, és még jobban erőlködött, hogy meg tudjon szólalni, de hiába. Hiába hallotta, amit a többiek mondtak, érezte az érintésüket, nem tudott válaszolni, nem tudott megmozdulni.

- Nem tudok én már semmit sem, Hyunnie… semmit sem – suttogott Kibum, majd Taemin már csak a szipogását hallotta. Annyira szerette volna megnyugtatni Keyt, hogy hallja, amit mond, és ne sírjon, minden rendben lesz, ahogy Jonghyun mondta, de nem tudott megszólalni. Hallotta a többiek beszélgetését. Mindenfélét mondtak neki. Meséltek az interjúkról, amiket nélküle kellett leadni, arról, hogy mennyire hiányolják, és, hogy nincs, aki idegesítse Jonghyunt, és Onew is hiányolja, amiért nem tud kivel kötekedni, és *nincs kit az ágyba dobálni. Taemin pedig hallgatott, mindent, amit mondtak, és minden erejével azon volt, hogy megszólaljon. De akármennyire is erőlködött, nem sikerült neki. Csak azt érte el, hogy az elméje teljesen kifáradt, és egyre álmosabb lett. De nem akart elaludni, küzdött az ébren maradás mellett. Nem, amíg nem hallotta annak az embernek a hangját, akiére a legjobban vágyakozott. Nem tudta mi van Heechullal, túlélte-e a lövés okozta sérülést, vagy, hogy jól van-e, nincs-e életveszélyben. Ezt akarta a legjobban megtudni, és annyira szerette volna megkérdezni a többieket. Persze, ha tudta volna. Még vagy öt perc telt el, és Taemin egyre fáradtabbnak érezte magát. Az agya minden áron ki akart kapcsolni egy kis időre, de ő nem engedte. Makacsul hallgatta, a szívmonitora ütemes pityegését, és igyekezett nem tudomást venni arról, mennyire zavarja valami a száját. Minta rá lenne kötve valami, ami egyfolytában csak levegőt juttatott a tüdejébe. Pedig ő már úgy érezte, tud magától is lélegezni. Még mindig ezzel foglalkozott, így a szívverése megugrott, amikor meghallotta a számára annyira ismerős hangot, bár  elég bosszúsan csengett.

- Hagyjanak már engem békén! Most komolyan, rosszabbak, mint a piócák! Hányszor mondjam még el, hogy semmi bajom, ha? – ha Taemin tudott volna, most erre hangosan felnevet. Heechulnak összetéveszthetetlen volt a hangja. Az a rekedt, kissé mély tónus, megmelengette a szívét. Még akkor is, ha tudta, hogy Heechul most éppen gyilkos hangulatában van.

- Uram, mi csak a mun…

- Tudom, tudom, a munkájukat végzik. Hát végezzék, csak ne rajtam, oké? – mormogott tovább.

- De uram, vissza kell mennie a kórtermébe. Itt nem maradhat, ez…

- Na idefigyeljen, kisasszony…– kezdte Heechul és a hanglejtése alapján közel járt a kiboruláshoz. Taemin csipogást hallott.  Csak kis idő múlva jött rá, hogy a szívmonitora az, és hogy Heechul hangjától lódult meg ennyire. A szobában halálos csönd lett, csak a légy zümmögését lehetett hallani, na meg a szívmonitor szapora pityegését, ami lassan visszaállt normálisba.

- Ez meg mi volt? Jól van? – kérdezte Heechul, mire a monitor megint meglódult. Taemin nem tudta kontrolálni a szívverését. Akárhányszor Heechul a közelében volt, vagy csak meghallotta a hangját, a szíve meglódult. És most, hogy gépekre van kötve, még mások is láthatják, hogy reagál a másik közelségére.

- Úgy tűnik megismerte Heechul hangját – szólalt meg halkan Key.

- Taemin-ah, hallasz engem? – rohant oda Heechul az ágyon fekvő, kis alakhoz, és óvatosan megfogta a kezét. A szívmonitor erre megint begőzölt.

- Érez téged… - suttogta Jonghyun, és kikerekedett kiskutyaszemekkel nézte, hogy reagál Taemin a másik érintésére.

- Taeminnie, hallasz engem? – ismételte meg Heechul a kérdést, és közelebb hajolt a másik arcához – Ébredj fel, kérlek! Nagyon hiányzol Taemin-ah… - Taemin érezte, hogy valami nedves és meleg pottyan a kézfejére, majd meghallotta azt a hangot, amit életében sosem akar hallani. Heechul zokogását. Ne, ne sírj! Itt vagyok, hallak téged, érezlek!  - üvöltött Taemin elméje, de a teste mozdulatlan maradt. A szíve szakadt meg, még sem tudott mozdulni. Gyerünk már, hülye test, mozogj! Fel akarok ébredni, gyerünk már, gyerünk! – akármennyire is küzdött nem sikerült, és az érzéstől, hogy a saját teste legyőzte, sírhatnékja támadt.

- Nézzétek! – hallotta meg Kibum hangját, amikor valami nedveset érzett végigfolyni az arcán – Az ott egy… könnycsepp…? – suttogott.

- Hallja önöket – szólalt meg az eddig csendben, az ajtóban álló orvos, aki úgy egy perce érkezett, csak nem akarta megzavarni a pillanatot. Öt szempár fordult felé, majd vissza Taeminhez.

- Tényleg hallasz minket? – suttogta Heechul, mire még egy könnycsepp csorgott végig a hófehér, sápadt arcbőrön.

- Ne sírj, Taeminnie! Én itt leszek melletted, ígérem! Senki sem bánthat többé… - suttogta a kisebb fülébe Heechul, majd óvatosan megpuszilta a fiatalabb homlokát. A szívmonitor megint kiakadt, mire mindenki felkuncogott, még az orvos is.

- Nagyon kötődik magához – jegyezte meg az orvos – Amikor behozták, egyszer magához tért, és az ön nevét emlegette.

- Magához tért?  - ugrott fel Key – Ezt miért nem mondta eddig?

- Nem akartam felzaklatni önöket, de igen, egyszer magához tért. Igaz csak pár másodpercre, és akkor is a fiatalembert hívta – mutatott Heechulra.

- Mi mondott még? – állt fel Onew is.

- Csak Heechul nevét mondogatta, majd eszméletét veszette. De az, hogy így reagál az érintésekre, és hangokra…

- Csak egy hangra – szúrta közbe Key, és hallatszódott a hangján, hogy ez igazán bosszantja.

- De az a lényeg, hogy reagál, így nagy a valószínűsége, hogy nem sokára felébred majd.

- Komolyan? – Key bosszúságát mintha egy pillanat alatt elfújta volna a szél.

- Bizonyára. – válaszolt az orvos.

- Lassan hét napja van kómában, és eddig nem reagált semmire sem. Pedig ha a kollégáim igazat mondanak, a fiatalúr – nézett ismét Heechulra – Minden nap kiharcolja, hogy átjöhessen, bár neki is ágyban lenne a helye – tette hozzá, de a szája sarka felfelé kunkorodott. Heechul erre csak dühösen felhorkant.

- Megmondhatná nekik, hogy szálljanak le rólam, mert úgysem tudják megakadályozni, hogy átjöjjek ide.  Csak az idejüket, és ez erejüket fecsérlik. Kérdezze csak meg a csapattársaimat milyen hisztit vágok le ha nem kapom meg amit akarok – húzta fel az orrát, és a drámai hangsúlytól, valamint az arckifejezéstől amit levágott, mindenki felkacagott, még az orvos is. Aztán Heechulnak megakadt valamin a szeme. Taemin szája széle a lélegeztető maszk alatt felfelé görbült.

- Mosolyog! – kiáltott fel, mire mindenki Taeminre kapta a tekintetét – Á, szóval ez tetszett mi? – kérdezte incselkedő hangon az ágyban fekvő fiút – Te már csak tudod, milyen, ha hisztis vagyok – súgta Taemin fülébe, mire a monitor megint begőzölt.

* ez tényleg igaz xĐ Volt egy műsor, ahol a SHINee tagok panaszt tehettek a csapattársukra, és Taemin arra panaszkodott, hogy Onew néha csak úgy felkapja, és belevágja az ágyba xĐ ha megtalálom, belinkelem J

Bocsánat a rövid fejezetért...-_-' de remélem nincs harag, most csak ennyire futotta tőlem, meg készülődök is mert csütörtökön utazunk el :) Remélem nem lett annyira szar, és megdobtok pár komival :) Ja és megtaláltam azt a bizonyos videót :) Hát igen, a mi Jinkink kicsit gonoooosz ~~~ xĐĐ