Chapter 37

~ What the....? Really? ~

Heechul és Jonghyun felváltva járkáltak körbe-körbe a szobában, amivel teljesen kikészítették csapattársaikat. Leeteuk és Siwon már nem egyszer rájuk szólt, hogy üljenek már le, Onew pedig étellel és édességgel próbálta elcsábítani őket, persze mindhiába. A két fiatalt most nem érdekelte semmi, csak Taemin és Key jártak a fejükben. Már lassan három nap telt el és a kezdeti idegeskedés majd sírás, megint idegeskedés, majd ijesztő a külvilágtól való elfordulás után, most jött el a tenni akarás időszaka. Minho fogadni mert volna rá, ha nagyon odafigyel a két fiúra, hallotta volna az agyuk kattogását, ahogy megoldást próbálnak találni. Eddig csendben figyelte őket, ahogy néha-néha egymásba ütköznek, halkan bocsánatot kérnek, majd ismét járkálnak. Időközönként egymásra néznek, gondolkodva, majd összedugva a fejüket susmorognak, aztán ismételten járkálni kezdenek. Így ment ez már legalább három órája és Minho nem tudott rájönni, hogy nem unták még meg. Végül az eddig csendben ülő Sungmin szólalt meg, aki eddig bírta a szertartás szerű körbejárást.

 - Na jó, ebből elég! Kikészülök tőletek. Én elhiszem, hogy idegesek vagytok, tényleg el, de megőrülök ettől a szekta jellegű, motyogós, susmorgós járkálástól! – a két fiú egy pillanatra megállt, egymásra néztek, majd Sungminra, aztán újra egymásra, végül Jonghyun biccentett Heechulnak a fejével a hálószoba felé. Heechul egyből értette a célzást és egy szó nélkül követte a fiatalabbat a szobába. Az ajtó halkan záródott be mögöttük, így nem láthatták csapattársaik döbbent, dühös vagy éppenséggel fáradt tekintetét.

§§§§§

Taemin arra ébredt, hogy nagyon melege van és hogy teljesen leizzadt. Hála a jó égnek, Keynek volt annyi esze, hogy levette a pólóját, és úgy bújtatta a takaró alá, így nem izzadta össze azt. Lassan nyitotta ki a szemeit és nézett körbe, Semmi sem változott, még mindig ugyan ott volt, ahol eddig. A torka kapart és nehezen tudott nyelni. Maga mellé nézve Kibum békésen alvó arcával találta szembe magát. Az idősebb nem volt a takaró alatt, teljesen Taeminre terítette, és most enyhén reszketett, így a fiatalabb óvatosan ráterítette a puha anyagot, amíg ő maga kikecmergett az ágyból. Szédült és a gyomra is kavargott kicsit, így egy pillanatra behunyta a szemét, hogy ne lásson mindenből kettőt és hogy a kis karikák is eltűnjenek a szeme elől. Amikor végre már nem színes köröket látott, lassan felállt és a kisasztalhoz lépve elvette róla a pohár vizet, amit még Dan hagyott itt neki és egy húzásra kiitta a pohár tartalmát. Miután már nem érezte magát szomjasnak, lassan elsétált a kis mosdóig. Igazából nem volt igazi fürdőszoba, csak egy wc és egy mosdókagyló volt benne, egy kis tükörrel felette, de Taemin szerint még ez is haladás volt ahhoz képest, hogy egy raktárban voltak. Igen. Tudta, hol vannak. Dan mindent elmondott neki a tervtől kezdve a kivitelezésig és persze Matt – Dan szerint őrült – viselkedéséig. És bár persze nem tudott száz százalékosan megbízni a fiúban, mégis a lelke mélyén érezte, hogy nem fogja cserben hagyni. És nagyon remélte, hogy ez a megérzése most igaz. A mellékhelyiségbe érve, dolga elvvégeztével kis vizet locsolt az arcába, majd belenézve a kis kör alakú tükörbe, megszemlélte magát. Az arca kicsit kipirult volt, biztos megint ment fel a láza és most, hogy így észrevette, kicsit kezdett fázni is. A szemei fáradtak, az ajka cserepes volt és a haja is kissé kócosan tapadt a homlokára. De Taemint most a legkevésbé sem érdekelte a kinézete. Mivel póló nem volt rajta, így enyhén reszketve indult vissza az ágyhoz, hogy visszabújhasson a puha, bolyhos takaró alá. Félúton járt az ágy és a kisasztal között, amikor hallotta, hogy elfordul a kulcs a zárban. Egy pillanatra el is felejtette, hogy nem csak Dan jöhet be azon az ajtón, így már éppen köszöni akart neki, de amikor nem az ismerős szőke fürtöket látta belépni, egyből pánik lepte el az egész testét és ijedten hátrált el a falig. Dave, kezében egy tálcával, óvatosan lépett be a kis szobába, arra számítva, hogy a kis foglyok még alszanak, így eléggé meglepődött, amikor belépve egy eléggé ijedt és eléggé félmeztelen, hosszú, barna hajú fiúval találta szemben magát. Szemei éhesen járták végig a hófehér, enyhén izmos mellkast, a formás alakot, a vékony kis csípőt és derekat. Érezte, hogy ragadozó mosoly ül ki az arcára, ahogy belépett és óvatosan behúzta maga mögött az ajtót. Taemin még mindig teljesen megrettenten igyekezett felpréselni magát a falra, ahogy magán érezte a férfi éhes tekintetét, ahogyan a testét méri végig és most mindennél jobban vágyott egy pólóra. Ugrásra készen figyelte Dave minden mozdulatát, ahogyan belép, bezárja az ajtót és leteszi a tálcát az asztalra, majd felé fordul, széles vigyorral az arcán.

  - Tudod, Dan azt mondta, ha csak egy ujjal is hozzátok érek, egyből köp Mattnek, aki egyből kinyír, de  – kezdte spontán, majd ismét végigfuttatta a tekintetét Taemin vékony alakján – Te sem könnyíted meg a helyzetet, cutie – suttogta az utolsó szót, majd közelebb lépett Taeminhez, aki erre csak még jobban a falhoz préselődött. Amikor az idősebb férfi elért hozzá, már érezte, hogy könnyek szúrják a szemét és a légzése is teljesen felgyorsult.

- Na, ne félj, sweetie. Nem foglak bántani, ígérem. Hiszen olyan kis angyali arcod van – simított végig a fiatalabb arcán, mire az csak elfordította a fejét és szorosan becsukta a szemeit. – És olyan gyönyörű vagy – csúszott le a keze Taemin meztelen karjain, majd áttért a csípőjére. A kisebb csak még erősebben szorította össze a szemeit és igyekezett nem hangosan elsírni magát – Már tudom miért van annyira oda érted Matt... – suttogta, majd közelebb hajolt és beleszagolt Taemin barna tincseibe, akit erre kirázott a hideg. – Tudod- - kezdte, de befejezni már nem volt alkalma, mert ekkor éles hangon felkiáltott, és térdre rogyva fogta meg a fejét. Key, aki eddig mögötte állt, az üres tálcával a kezében, most védőpajzsként állt a fiatalabb elé, aki hálásan fúrta a fejét az idősebb hátába.

- Ha még egyszer hozzáérsz, akár csak egy ujjal is, ezzel verem szét a fejed – köpte a szavakat a még mindig a földön térdelő férfinek, majd maga elé emelte a tálcát.

- Ó, hogy is feledkezhettem meg az én kis vadmacskámról – tápászkodott fel kuncogva Dave, majd talán még vadabb pillantással mérte végig az előtte álló, elszánt tekintetű Keyt. – Már el is felejtettem, milyen vadító vagy, ha mérges vagy, kiscicám – lépett közelebb lassan, mire Key a magasba emelte a tálcát, hogy lecsaphasson vele. Dave erre megtorpant és szórakozottan nézett le rá.

- Hű, te komolyan gondolod – kuncogott, majd egy határozott mozdulattal kicsavarta Key kezéből a tálcát, ami hangos csattanással ért földet valahol a háta mögött. De Key nem volt könnyű ellenfél, amint a tálca kirepült a kezéből, abban a pillanatban lendítette meg az öklét, ami pontosan Dave képébe talált, aki így egyensúlyát vesztve, ismét a padlón kötött ki.

- Wow, na erre nem számítottam. Egyre jobban beléd szeretek – simogatta meg az állát Dave és csodálkozva nézett fel Keyre, aki bár ugyanolyan ijedt volt mint Taemin és kissé reszketett is, mégis a fiatalabb előtt állt és a saját testével védte őt. De Dave azt is észrevette, hogy a kiscica mögött, Taemin meginog és az arca is nagyon pirosnak tűnt. Tudta, hogy ha akar valamit tenni Keyel, azt most kell megtennie, de viszont ha kis barnának bármi baja lesz, akkor akár fejbe is lőheti magát első kézből, hogy Mattnek már ne kelljen. Így morogva ugyan de felemelt kezekkel hátrébblépett.

- Nincs más vágyam, mint beledöngölni téged az ágyba, de attól félek a kis barátod mindjárt összeesik – mondta Keynek, aki erre azonnal Taemin felé fordult, még éppen időben ahhoz, hogy elkapja az erőtlenül a karjaiba zuhanó kis testet.

- Taeminnie! – ölelte magához óvón a kisebbet, mire Dave csak összeráncolt szemöldökkel nézte a furcsa párost. Ijesztő, de Key úgy kezelte a kisebb fiút, mintha a saját fia lenne.

- Kibummie... nem érzem jól magam – hallott Dave egy gyenge hangot. És bár ő sosem volt jószívű, vagy irgalmas és mindig megkapta, amit akart, ha kellett erőszakkal, most mégis valami megmozdult benne, ahogy Keyt nézte, ahogy a karjaiban tartja Taemint és a haját simogatja ki az arcából.

- Semmi baj, jobban leszel. Dan hagyott itt gyógyszert – a kigyúrt pasi szinte rá sem ismert a kis macskaszemű hangjára olyan lágy és gondoskodó volt – Gyere, menjünk vissza az ágyba, hogy be tudjalak takarni – erre Taemin csak gyengén megrázta a fejét.

- Nem bírok... – suttogta, mire Key megpróbálta felemelni a nála nem sokkal véknyabb és kisebb testet, de mivel ő maga sem volt jóval erősebb Taeminnél, nem járt sikerrel. Dave egy percig elnézte, ahogyan még próbálkozik, majd lassan felállt és hozzájuk sétált. Key egyből védelmezően Taemin felé hajolt és fenyegetően meredt Davere, bár a szeme sarkában könnyek csillogtak, amitől a tetovált férfinek valamiért összeszorult a szíve.

- Had segítsek – szólalt meg meglepően lágy hangon Dave, mire Key csak kérdőn és gyanakvón nézett rá.

- Miért akarnál te segíteni nekünk? – kérdezte vékonyka hangon. Látszólag neki sem kellet már sok ahhoz, hogy összetörjön.

- Ne keress okokat! – morrant fel Dave, majd lehajolva a karjaiba emelte a meglepően könnyű testet. Taemin összerezzent félelmében és szorosan összeszorította a szemeit. Key egyből felpattant és szorosan mellettük állt.

- Semmi baj Taemin, nem fog bántani, csak elvisz az ágyig – simogatta meg Taemin forró arcát kedvesen, mire az kicsit ellazult. Dave csendben elsétált az ágyig és meglepően óvatosan fektette le rá Taemint. Key egyből a kisebb mellett termett és leülve mellé az ölébe húzta a kisebb fejét, majd a nyakáig húzta a takarót. Taemin reszketve bújt meleg ölelésbe, miközben Key kis körökben simogatta hátát. Dave nem szólt semmit, csak egy ideig csendben figyelte a két fiút, ahogyan Key gondoskodik róla, a hátát simogatja, nyugtató szavakat suttog a fülébe, majd a kisebb kérésére, - mintha Dave ott sem lenne – énekelni kezd neki. És ott, akkor Daveben megmozdult valami. Olyan valami, ami azt hitte, már réges-régen kihalt belőle. Megbabonázva hallgatta, ahogyan Key énekel, majd egy szó nélkül, csendben elhagyta a szobát. Nem tudta, miért ver gyorsabban a szíve és fáj enyhén a mellkasa és ez megijesztette.

Soooo.... whaaat? Csak nem? Már Dave is? jajjjajjj ezek a SHINees fiúkák mindenkit elbűvölnek? Még ilyen kemény bűnözőket is mint Dave? hm... ez váratlan volt, még nekem is, mert csak úgy jött magától. Eredetileg Dave bántotta volna őket, vagyis először Taeminnel "játszadozott" volna... de már nem tudtam rávenni magamat arra, hogy bántsam az én kis sweetie-met :) túlságosan szeretem és hát van egy olyan érzésem, hogy az a megszökés sem lesz olyan egyszerű...

puszi: Yume <3