Chapter 28

~Don't be afraid, I will protect you!~

- Yah, hyung, add vissza! – szaladt Taemin az előtte rohanó, röhögő Heechul után, aki a kezében egy kis flakon banános tejet szorongatott.

- Nem adom! Többet törődsz ezzel a vacakkal, mint velem – mondta durcásan az idősebb, de nem állt meg a rohanásban.

- Hogy mondhatsz ilyet arról az isteni italról? – kérdezte Taemin felháborodva, majd lelassított, amíg végül teljesen meg nem állt. Igaz, hogy már megengedték, hogy járkáljon, de azért a futkározás a kórteremben, nem tett jót a sebeinek, sem a bordáinak. Ráadásul a szervezete teljesen le volt gyengülve, és még nem erősödött fel annyira, hogy sokáig talpon maradjon. Heechul ahogy észrevette, hogy Taemin elfáradt, nem törődve vele, hogy elveszti a „csatát” a kisebbhez sietett.

- Taemin-ah, minden rendben? – kérdezte aggodalmasan, és letérdelt a most már az ágyon ülő Taemin elé.

- Persze, csak elfáradtam – mosolygott amaz rá halványan, majd egy óvatlan pillanatban elcsente Heechul kezéből az imádott banános tejet, és gyorsan ivott belőle egy kortyot.

- Ezt nem hiszem el! Tudtad mi a gyengepontom és kihasználtad? – kérdezte álfelháborodottan az idősebb, mire Taemin arcán megjelent egy igen csak bűnbánó arckifejezés. Két keze között szorongatva a flakont, szőke tincsei alól nézett fel, nagy kiskutyaszemekkel Heechulra.

- Ne haragudj, hyung – biggyesztette le a száját a kisebb, és még a szempilláit is megrebegtette.

- Ó istenem, csak a cukiságot ne! Nem bírom!~ - nyávogott Heechul, és a kezét a szívére téve, végignyúlt a padlón. Taemin erre kuncogni kezdett, majd jóízűen nevetni, amikor az idősebb drámai sóhajjal a másik oldalára fordult.

- Hyung, túlzol – pirult el a kisebb. Sosem tudta, hogy reagáljon a bókokra, így mindig pirulás lett belőle.

- Nem, Taeminnie, nem látod magad ilyenkor, komolyan – ült fel hirtelen Heechul, majd ugyanazzal a lendülettel huppant le Taemin mellé az ágyra, és fonta körbe a karjait a másik vékony derekán. Amaz csak megadóan simult bele a meleg ölelésbe, és újabb nagy kortyot nyelve a banános tejből, elégedett sóhaj hagyta el a száját. Nagyon jól érezte magát ebben a percben. Csak Heechul közelében érezte biztonságba magát.

§*§*§*§

A rendőröket kiiktatni könnyebb volt, mint hitte. Nem gondolta volna, hogy manapság a jó magaviselet és a hallgatás ahhoz vezet, hogy  zsaruk ennyire együgyűek és ostobák legyenek. Két rendőrt küldeni valakihez, aki úgy rabolt el egy ismert énekest, hogy a rendőrség még csak nem is sejtette? Ha nem jön a képbe Heechul, meg sem találták volna Taemint. A Super Junioros nevének felelevenítésére ökölbe szorult a keze. Az a ribanc fizetni fog – fogadta meg magában, majd újabb utcába kanyarodott be. Sietnie kellett. Nem kell sok idő, mire valaki rátalál a zsarukra, akiket egy kihalt mélygarázsba vonszolt be. És ha megtalálják őket, rájönnek, hogy megszökött, és valószínűleg őröket küldenek majd Taeminhez. Akkor viszont már esélye sem lesz. Tényleg sietnie kellett. Fogalma sem volt, hogy hozhatná úgy ki onnan, hogy senkinek se tűnjön fel, és Taemin se keltsen feltűnést. Na meg persze ott volt Heechul. Matt biztos volt benne, hogy ő is ott lesz. Akárhogyan is gondolkodott, nem talált megfelelő megoldást. Végül arra jutott, hogy ha most nem is viszi el Taemint, de látnia kell. Az erőt ad majd egy újabb terv elkészítéséhez, és amikor majd pár hónap múlva minden lecsendesedik, és az ő keresését is beszüntetik, majd akkor viszi véghez. Még két utcányi séta, és bujkálás után – kicsit feltűnő jelenség valaki egy rabruhában – elért a kórházhoz. Lenézett a ruháira, és idegesen szorította össze az állkapcsát. Így csak nem mehetett be egy kórházba. Már a bejáratnál elkapnák. Erre, mintha minden neki kedvezne, a sikátor előtt, ahol rejtőzött, egy nagyjából vele egy idős srác sétált el, fülhallgatókkal a fülében. Tökéletes – gondolta, majd egy gonosz vigyorral és egy gyors mozdulattal, behúzta a szerencsétlen fiút a sikátorba. Mielőtt amaz kiálthatott volna, egy ütéssel a tarkójára, Matt elkábította, majd levette a kabátját, és a pólóját. Gondolkozott rajta, hogy a nadrágot is levegye e, de úgy döntött azt inkább hagyja. Az amúgy sem volt feltűnő, és szerencsétlen így is hülyén fogja érezni magát, ha magához tér. Újonnan szerzett ruháiban lépett ki az utcára. Nagyon remélte, hogy senki nem ismeri fel. De miért is ismernék? A tv-ben nem említették a nevét, és az arcát sem mutatták. Az SM mindent eltusolt. A rajongók most is úgy hiszik, hogy a SHINee kis maknaeja influenzás és ezért kell nélkülözni őt a bandából. Könnyedén jutott be a kórházba, senki sem nézett rá furcsán, vagy gyanakodva. Minden jól haladt. Már csak azt kéne megtudnia, Taemin hányas szobában van. Ez volt a nehezbbik része. Ha érdeklődni kezdene, máris gyanús lenne, de ha nem akkor viszont fel kéne kutatnia az egész kórházat. Alig ért el a recepcióig, amikor egy ismerős alakot látott meg kiszállni a liftből. Bár az illető nem tudta ki is ő valójában, Matt mégis inkább elfordult, és a falon lévő plakátot kezdte el tanulmányozni.

 - Esküszöm Jjong, rosszabb vagy, mint egy 3 éves. Mondtam, hogy ne próbáld meg magad megcsinálni azt a ráment, mert csak felgyújtod a konyhát – a sopánkodó idol pedig nem volt más, mint a SHINee örökös dívája Key. Matt jót mosolygott a másik szavain. Igazából mindig is bírta Keyt. Persze Taemin volt az imádottja, de Taemin mellett érdekesnek találta Key jellemét is. A gondoskodó anyuka, vagy drámai díva. Tetszett neki a másik határozott fellépése és anyáskodó viselkedése. Na meg persze ne feledkezzünk meg azokról a macskaszerű szemekről sem. Azok teljesen el tudták bűvölni. Lopva sandított oldalra. Key a lift előtt állt.

 - Aigoo~ fent hagytam Taeminnél a tárcámat – nyafogott – Ez is a te meg a rámened hibája – torkollta le a vonalmási végén lévőt, majd visszafordulva a lifthez megnyomta a hívó gombot. –

Nem, Heechul hyung most nincs itt. Azt mondta, meglátogatja a többieket – erre a mondatra Matt is felkapta a fejét, majd lassan elmosolyodott. - Majd visszahívlak, és ne gyújts fel semmit, amíg haza nem érek! – ezzel letette a telefont és egy hatalmas sóhajjal várta a liftet. Matt gondolkodott egy ideig, majd úgy döntött beszáll ő is a liftbe. Egy:Key amúgy sem ismeri. Kettő: nagyon szeretett volna egy kis ideig egy légtérbe lenni a fiatalabbal. Három: semmi gyanakvásra okot adó dolog nem volt rajta. Ezekkel a gondolatokkal állt Key mellé, aki még mindig a telefonját nyomkodta. Amint észrevette, valaki mellé állt, óvatosan, a szeme sarkából lesett fel Mattra, aki jó egy fejjel lehetett magasabb nála. Amikor a tekintetük összeakadt, Matt csak kedvesen elmosolyodott, amit Key halványan ugyan de viszonzott, majd újra a telefonját kezdte el nyomkodni. Amikor a lift megérkezett, mind a ketten beszálltak. Itt az én esélyem – gondolta Matt, majd Key felé fordult.

- Hányadikra? – kérdezte úriember módjára.

- Öhm, a másodikra – motyogta a fiatalabb, mire Matt megnyomta a kettes gombot.

- Ön hányadikra megy? – kérdezte Key, amikor látta, hogy az idősebb nem nyomott meg több gombot.

- Én is oda tartok – mosolyodott ismét el Matt. Így közelebbről megnézve, Key egészen szép volt, sőt. Magas arccsontja, kiemelte macskaszerű szemeit, amik enyhén tussal voltak kihúzva. Az öltözködése stílusos, mégis egyedi. Mattnek nagyon is tetszett. Key kicsit rosszul érezte magát a másik bámulásától. Amúgy is, ahogy meglátta ezt a férfit, valahogy rossz érzés fogta el. Nem tudta volna megmagyarázni, de kirázta tőle a hideg. És ahogy a magasabb most méregette, szinte bámulta, nagyon zavarta. Alig várta, hogy megérkezzenek a másodikra, és kiszállhasson a liftből. Amikor felérkeztek az emeletre, villámsebességgel hagyta el a liftet, egy gyors „viszlátot” hagyva csak maga után. Matt csak gúnyos vigyorral nézett utána, majd ő is kilépett a liftből. Úgy látszik Keynek jók az érzékelői – gondolta magában, majd tisztes távolságból követte a másikat, majd megállt a sarkon és megnézte, melyik kórterembe megy vissza Key. 224. Kiváló.

 - Már vártam, mikor jössz vissza, Key-umma – hallotta meg Taemin csilingelő kacagását, amitől a szíve megindult. De hiányzott neki ez a hang. Ő még nem nagyon hallotta nevetni Taemint. Legalábbis amikor vele volt nem nevetett.

 - Ez is annak a hülye dinónak a hibája – pufogott Key. Matt közelebb ment egy kicsit, hogy jobban halljon, ugyanis Key nem zárta be az ajtót.

 - Ne bántsd, ő csak jót akart. Főzni akart neked, hát nem édeees~? – Taemin hangja incselkedő volt, amitől Mattnek mosoly kúszott az arcára, és ismét elöntötte a vágy a kisebb iránt. Megint vele akart lenni. Azt akarta, hogy az övé legyen. El akarta vinni innen, most azonnal. De tudta, hogy ez lehetetlen.

 - Tudom, tudom, csak néha annyira fel bír húzni… na, de én rohanok, mielőtt felgyújtsa az egész dormot – nevetett fel Key.

 - Rendben hyung, amúgy is aludni akartam. A nővér szerint túl sokat járkálok, és többet kellene pihennem – válaszolt Taemin.

 - Akkor irány az ágy Minnie, és mire felébredsz, lehet már Heechul hyung is visszajön – kuncogott Key, majd már csak egy cuppanó hang hallatszott.

 - Remélem – hallotta még Taemin álmos hangját, majd gyorsan visszahúzódott a sarok mögé. Végignézte, ahogy Key mosollyal az arcán, elhagyja a kórtermet, majd a liftbe szállva a kórházat is. Várt fél órát, mivel a nővérek állandóan ki-be jártak Taeminhez. Hol az egyik, hol a másik hagyott ott valamit, vagy ellenőrizte le a kisebbet. De fél óra elteltével, mindenki lecsendesedett, és már nem járkáltak. Ekkor Matt óvatosan Taemin kórterméhez osont, és belesett a kis ablakon. A másik békésen aludt az ágyon, kis mosollyal a szája szélén. A tv be volt kapcsolva, és halkan szólt belőle a Super Junior egyik régebbi száma. Matt rájött, hogy valószínűleg emiatt mosolyog Taemin. Erre ideges lett. Halkan kinyitotta az ajtót, és beosont a terembe, majd be is zárta maga után. A kis ablak előtt lehúzta a sötétítőt, így senki sem láthatott be. A kórterem valahogy olyan Taemines volt. Az éjjeliszekrényen banános tejes dobozok, mellette Taemin – valószínűleg új, mivel a régi még mindig valahol a lakásában volt- telefonja feküdt. A kanapén egy sporttáska, valószínűleg Taemin – vagy Heechul – ruháival. Matt akárhányszor a Super Juniorosra gondolt, felment az agyvize, így inkább megrázta a fejét, és az ágyhoz sétált. Taemin teljesen belegabalyodott a takaróba, és egy plüss kutyát szorongatott magához. Az arca békés volt, sima, és a kis mosoly még mindig a szája szélén volt. Látszólag a saját ruháiban volt. Egy Micky egeres pólóba és egy királykék pizsamaalsóban aludt. Matt a látványra melegen elmosolyodott. Milyen gyönyörű – gondolta, majd óvatosan végigsimított a kisebb arcélén. Taemin, - mint aki megérezte, valami nincs rendben – megrándult, és elhúzódott Matt keze alól. Az idősebbet erre elfutotta a düh, és már ragadta volna meg Taemin állát, hogy erővel kényszerítse vissza az érintésébe, amikor észrevette a kisebb nyakán húzódó vágást, és lilás foltokat. A bűntudat háromszoros erővel mart a lelkébe.

 - Sajnálom, Taemin – simogatta meg a zúzódást, ami már jórészt nem is látszott. – Én tényleg nem akartalak bántani, esküszöm – suttogta az alvó alaknak, aki álmában összeráncolta a szemöldökét, mintha gondolkodna. Matt erre kuncogni kezdett.

- Édes vagy – mosolygott – Ha tehetném, már most magammal vinnélek, de ez lehetetlen – folytatta Taemin arcának, majd ajkainak simogatását. – De később újra együtt leszünk, ígérem – hajolt közelebb a fiatalabb füléhez és úgy suttogott bele – Te csakis az enyém vagy – ezzel száját a kisebbére nyomta. Taemin szemei sokkosan nyíltak tágra. Próbálta eltolni magától az idősebbet, eredménytelenül. Hát mégsem csak álom volt – gondolta rémülten, és már készen volt sikítani, de Matt a szájára fonódó keze, megállította benne.

 - Csss… semmi baj, édes, ne félj! Nem bántalak – simogatta szeretetteljesen Taemin arcát. A kisebbnek könnyek gyűltek a szemébe, amik lassan végigfolytak most halálsápadt arcán. – Még egyszer nem követem el ugyan azt a hibát. Hiszen nézd, hová juttattalak – puszilta le a kicsorduló könnyeket.

 - Mnmgtm.. – próbált Taemin segítségért kiáltani, de hiába. Erősen összeszorította a szemeit, hátha így eltűnik ez az egész rémálom.

 - Nyugi, ne zaklasd fel magad, nem akarom, hogy visszaess – nyugtatta az idősebb, amikor a kisebb légzése szabálytalanná vált. Matt hangja halk volt, és gyengéd, Taemin mégis menekülni akart. De mégsem bírt megmozdulni. A teste lefagyott. Miért nincs itt Heechul? Tudta, hogyha nem nyugszik le, megint gépekre kötik, és ezt nem akarta. Meg kellett nyugodnia. Egy kórházban volt. Matt nem vihette ki innen csak úgy. Ráadásul Heechul bármelyik percben visszajöhet, vagy bejöhet egy nővér. Taemin ezzel próbálta lenyugtatni magát.

 - Ez az, jó fiú – mosolyodott el Matt, amikor észrevette a Taemin légzésén végbemenő változást. – Látod, nem kell tőlem félned, nem bántalak többé Taemin – puszilta meg a kisebb homlokát. Taemin még mindig nem nyitotta ki a szemét, csak várta, hogy végre vége legyen. Matt keze lassan végigsimított Taemin arcán, majd megállapodott a nyakán. Ennél a résznél Taemin szemei kipattantak, és menekülni próbált. Eszébe jutott, amikor Matt majdnem megfojtotta. Tekergőzött, és a kezét rángatta.

 - Nnnn… nnnn… - próbált kiabálni, de persze hasztalan.

 - Taemin-ah, nyugodj meg! – fogta le a kapálózó karokat Matt, de Taemin csak küzdött. Bár a teste elég gyorsan fáradt, ő mégis küzdött. – Nem bántalak, ígérem, csak nyugodj meg! – Taemin már megállíthatatlanul sírt. Félt, hogy Matt megint meg akarja majd fojtani.

 - Sajnálom, amit tettem – ezekre a szavakra Taemin megállt a kapálózásba, és nagy könnyes szemekkel nézett fel Mattre.  – Nem akartalak bántani, megölni meg mégúgy se, de már nem láttam más megoldást, csak a halált.  – Taemin még a sírást is abbahagyta annyira meglepődött. – De most nem fogom elkövetni újra ezt a hibát. Most nem tehetek semmit, túl feltűnő lenne, de látjuk még egymást, kicsi Minnie – simogatta meg a reszkető fiú arcát – Te hozzám tartozol, és-

 - Jól van, értettem Leeteuk hyung, legközelebb nem leszek ilyen – hallották meg mind a ketten Heechul rekedtes hangját, ahogy Leeteukkal veszekszik telefonon. Taemin megkönnyebbülten sóhajtott fel, amíg Matt csak káromkodott a bajsza alatt.

- A francba, mennem kell! – gyors puszit nyomott Taemin homlokára, majd elengedve őt, az ajtóhoz rohant.

 - Hyung! Heechul hyung, vigyázz! Segítség! – Taemin ahogy Matt keze már nem gátolta meg semmiben, ordibálni kezdett. Heechul éppen be akart rontani a kórterembe, amikor annak az ajtaja kivágódott, és szépen orrba verte, így a földön kötött ki. Valaki fölé térdelt, és a pólója nyakánál fogva felhúzta.

 - Még nincs vége ribanc – sziszegte egy ismerős hang, majd olyan erővel vágták a földhöz, hogy csillagokat kezdett el látni.

 - Hyung! Jól vagy, hyung? – hallotta Taemin reszkető hangját, ahogy a kisebb mellé térdelt. A fiatalabb arcát könnyek áztatták, és annyira remegett, hogy félő volt, akármelyik percben elájulhat. Heechul egyből a karjaiba húzta, kérdés nélkül.

 - Visszajött Hyung. Ő volt az – zokogta az idősebb mellkasába Taemin.

 - Csss… tudom, de nem lesz semmi baj, megvédelek. Eddig is megvédtelek, és ezután is meg foglak – suttogta a másik fülébe a nyugtató szavakat, és erősebbre fonta a karjait Taemin körül, majd ringatózni kezdtek. Még hallották a biztonsági őrök és a nővérek kiabálásait, ahogy Matt kimenekülve a kórházból, beleveszett a szöuli éjszakába…

Woa! :) Ahhoz képes most ez elég gyorsan megíródott és hosszabb is lett mint az előző. Személy szerint Matt jellemét utálom, de be kell valljam ez a Shirota Yuu nem rossz pasi...xĐ Jó itt a rossz fiút játssza ezért is nem a kedvencem :) Nagyon örültem az előző fejihez érkezett komiknak, köszönööm *___* remélem ehhez a fejihez is lesznek vélemények :)

puszi Yume

jaj igen, ez a videó valami fantasztikusan jó, imádom nagy kedvenc *___* ilyen jó szerkesztést már régen láttam *____* Himitsu figyelmébe ajánlom, mivel JongTae xD