Chapter 34

~I'll help you, I promise!~

Dőlt betűvel vannak írva azok a részek, amikor angolul beszélnek!

Sötét volt és hideg. Ahogy kinyitotta a szemét az első dolog, amit meglátott, az egy szék volt. Egy régi, ócska fából készült szék. A helyzet nagyon is ismerős volt a számára. Taemin enyhén szédelegve ült fel  és nézett körül. Olyan volt, mintha beült volna egy körhintába és négy körön keresztül forgott volna benne. Lassan felkelt a földről, és elkezdett körbejárni a kis helyiségben. A falak téglából voltak, ablak sehol – már megint - , az ajtó pedig ezúttal fémből volt és csak kívülről nyitható. Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemében a gondolatra, hogy megint ide került. Pedig épphogy csak kezdett boldog lenni Heechullal. A levegő bennragadt a tüdejében, és pánikolva sietett vissza a helyre, - egy szintén régi heverőre -, amikor az ajtó felől hangok hallatszódtak, majd kulcs fordult a zárban. Taemin gyorsan behunyta a szemét, tettetve, hogy még mindig nincs magánál. Mivel nem látott semmit sem, megpróbált a fülére hagyatkozni. A valaki, aki belépett a szobába, most közelebb ment hozzá, majd a kisebb érezte, hogy valaki óvatosan megérinti az arcát. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne ránduljon össze, vagy húzódjon el az érintéstől.

- Angel, miért nem ébredsz már fel? – hallott meg egy számára idegen hangot. A fickó ráadásul még csak nem is koreaiul beszélt, hanem angolul. Taemin sosem bízott az angol tudásában, de ezt még ő is megértette. Igaz, hogy nem beszélt olyan jól angolul, mint Kibum, de ő is megértette, ha valaki beszélt hozzá. Még ha nem is nagyon tudott válaszolni rá. A kéz megint simogatni kezdte az arcát, és valamiért Taemin nem érezte durvának az érintést, bár teljesen halálra volt rémülve.

- Remélem nincs semmi bajod – suttogta az idegen ismét csak idegen nyelven Taemin már éppen rászánta volna magát, hogy kinyissa a szemét és megnézze, ki is a titokzatos idegen, amikor az ajtó megint kinyitódott és most egy félelmetesen ismerős hangot hallott meg.

- Hogy van? – kérdezte Matt tökéletes angollal, mire Taemint kirázta a hideg és összerándult. Szinte biztos volt benne, hogy a titokzatos fickó érezte a megmozdulást, így nagyon is meglepődött, amikor amaz úgy tett, mintha nem is érzett volna semmit.

- Semmi komolyabb baja nincs, csak kimerült. Gondolom a koncertjük miatt. Pihenésre van szüksége, főnök. – mondta a dallamos hang, és Taeminnek nagyon koncentrálnia kellett, hogy megértse, mit mond a másik.

- Hála istennek – lélegzett fel Matt, majd Taemin ismét léptek zaját hallotta, ahogy Matt közelebb lépett hozzá. – Ébredj, kicsi Minnie és újra együtt leszünk – suttogta Taemin fülébe koreaiul, mire a kisebbnek sírhatnékja támadt, de visszafogta magát, és profin játszotta az ájultat.

- Vigyázz rá, Dan! Rád van bízva. Nekem el kell mennem egy kis időre, mert az apám szimatot fogott. Nagy kár, hogy nem beszélhettem a kis drágával, mielőtt elmegyek. – simogatta meg Taemin selymes arcát. – De semmi baj, lesz még időnk egymásra ha elvittem Amerikába. Ott csak az enyém lesz – a hallottaktól Taemin érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe és nagyon félt, mi lesz, ha Matt vagy ez a Dan észreveszi. De még mielőtt a könnycseppek lecsordulhattak volna, Matt felállt, majd vélhetőleg megveregette Dan vállát, már a hangok szerint.

- Dan, most szó szerint az életemet adom a kezedbe. – váltott Matt komolyabb hangra. – Te benned bízom a legjobban. Viseld gondját Taeminnek! Hozz neki enni, inni, és ha bármelyik rohadék akár csak egy ujjal is hozzáér, annak eressz golyót a fejébe! – Matt hangja a mondat végére teljesen elsötétült, és Taemint ismét kirázta a hideg. Mostanra már nagyon félt, de megpróbálta visszafogni a teste remegését, nehogy lebukjon.

- Értettem, Matt. Bízhatsz bennem. Nem hagyom, hogy baja essék, ígérem – a fickó szinte túlságosan is hitelesnek hangzott Taemin számára.

- Rendben, akkor én megyek. Ja, és ami a kiscicát illeti, ne hagyd, hogy Dave túlságosan beinduljon. Ha baja esik, Taemin sosem bocsátana meg. - ezzel a mondattal Matt távozott a szobából. Taemin egy kicsit megkönnyebbült, hiszen nem kell egy ideig Mattől tartania.

- Most már kinyithatod a szemed, Angel – hallott meg Taemin egy jól szórakozó hangot. Dan még mindig angolul beszélt, de Taemin tökéletesen értette minden szavát, így óvatosan, mintha félne a látványtól kinyitotta a szemeit. Az előtte immár guggoló férfi – nem is, inkább fiú – egyáltalán nem tűnt ijesztőnek. Nem volt ázsiai, ez biztos. Ezt bizonyította természetes szőke haja és kék szemei. Taemin számára még barátságosnak is tűnt volna, persze, ha nem vett volna részt az elrablásában. Amíg ő az idegent elemezte, amaz óvatosan közelebb mozdult hozzá, halálra rémisztve ezzel Taemint, aki így gyorsan próbált hátrébb kúszni, majd amikor Dan megfogta a csuklóját, hogy megállítsa a hátrafelé araszolástól, Taemin meglepetten kiáltott fel, és nyöszörögve szabadulni próbált.

- N-ne…  - tiltakozott gyengén, és érezte, hogy már most könnyek áztatják az arcát.

- Sss, én nem bántalak, ígérem. – engedte el hirtelen a kezét Dan.

- Ő is ezt mondta az elején… - suttogta Taemin megtörten, mire Dan szorítást érzett a mellkasában.

- Taemin – szólította meg a fiatalabbat, mire az ráemelte könnyáztatta szemeit – A szavamat adom, hogy nem bántalak – szólalt meg koreaiul, mélyen a fiatalabb szemeibe nézve és Taemin valamiért hitt neki.

- M-megígéred? – kérdezte remegő hangon, miközben azon csodálkozott, Dan hogy értheti amit mond, sőt még beszélt is koreaiul.

- Meg – bólintott komolyan az idősebb. Taemin a szavak hallatán kicsit ellazult, és már nem húzta annyira össze magát. Dan már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor kiabálást hallott kívülről.

- Yah! Mocskos disznó, tudod hova nyúlkálj! Legközelebb nem csak a kezedre taposok rá! – Taemin meglepetten nézett Danre, aki csak a fejét csóválta. Nem tudta, hogy most csak hallucinál, vagy ez tényleg Key-umma hangja volt.

- Ez…

- Igen ez Kim Kibum alias Key – sóhajtott Dan. – Valahogy ő is belekeveredett ebbe az egészbe, és Davenek nagyon izgatja a fantáziáját a kis barátod, de nem adja könnyen magát. Már több a lila-zöld folt Daven mint ép. – kuncogott Dan.

- Ne bántsátok Kibumot, kérlek! – fogta meg hirtelen könyörögve Dan karját Taemin. – Matt csak engem akart, nem igaz? Hát akkor őt engedjétek el! – Taemin szemét ismét csak könnyek kezdték szúrni, de Dan csak csitítólag megsimogatta az arcát.

- Nem esik baja, nem hagyom. – suttogta teljesen elbűvölve a kisebb arcától. Amikor először meglátta eszméletlenül feküdve a kocsi hátuljában, már érezte, hogy teljesen a bűvköre alá vonta. És már akkor tudta, hogy meg fogja védeni, ha kell a saját testével.

- M-miért vagy ilyen rendes hozzám? – kérdezte Taemin halk, megtört hangon.

- Mert nem ezt érdemled. Megállítani nem tudtam Mattet, túl feltűnő lett volna. De így, hogy bízik bennem, nem gondolná, hogy valaha is elárulom. – keményedett meg Dan hangja.

 - Elárulod? – ráncolta össze a szemöldökét Taemin. Dan egy pillanatig még gyönyörködött a kisebb értetlen arckifejezésén, majd lassan elmosolyodott.

 - Beszélhetek koreaiul is, ha neked az kényelmesebb – kuncogott halkan.

 - Te tudsz koreaiul? – nyílt enyhén el Taemin szája, mire Dan csak hangosabban nevetett.

 - Attól, hogy Matt azt hiszi, a cousin-ja olyan buta, hogy még koreaiul sem tud megtanulni Koreában, attól még ez nem igaz – mondta tökéletes koreaival.  A mondatra Taemin ajkára is gyenge kis mosoly kúszott, amit Dan csodálattal figyelt.

 - Jé, mosolyogtál – mutatott Taeminre vigyorogva, mire amaz már nem tudta elrejteni a mosolyát.

 -  De csak mert olyan furán beszélsz – vágott vissza a kisebb. Valahogy Dan közelében nem érezte magát veszélyben. A közelsége megnyugtató volt, és bár Taemin nem bízhatott már senkiben sem, mégis szimpatikus volt neki az idősebb.

 - Hé, én nem is beszélek furán – szólalt meg Dan „felháborodottan” direkt borzalmas akcentussal beszélve, mire Taemin jóízűen felnevetett.

 - Gyönyörű vagy, ha nevetsz. Csináld gyakrabban – mosolyodott el gyengéden Dan, mire Taemin érezte, hogy elpirul.

 - Hogy tehetném, amikor Matt megint megkaparintott. Pedig már azt hittem vége..., hogy többé nem bánthat...- komolyodott el Taemin. Látva a kisebb hangulat változását, Dan nyugtatólag megveregette Taemin vállát.

 - Nem is fog, ezt garantálom. – Taemin most rá emelte nagy, könnyektől csillogó szemeit.

 - Ne ígérj olyat, amit nem biztos hogy betudsz tartani – suttogta megtörten, és lehajtotta a fejét – Hallottam, mit mondott az előbb. És ha kivisz az országból, soha többé nem szabadulok tőle... senki nem fog megtalálni... még Heechul hyung sem.... – az idősebb nevének említésére, Taemin szeméből kicsordultak a könnyek. Nagyon hiányzott neki Heechul és még csak el sem tudta képzelni, mit élhetett meg a másik, amikor megtudta, hogy ismét elvesztette.

 - Taemin, figyelj rám – vette két keze közé a finom vonású, most könnyáztatta arcot Dan – nem tudom, miért, vagy hogy, de kiviszlek titeket innen. Neked nem az a sorsod, hogy boldogtalan életet élj egy pszichopatával. Hanem hogy boldog légy azzal, akit szeretsz, és énekelj, táncolj a színpadon. – mosolygott a kisebbre Dan, mire Taemin is halványan elmosolyodott.

 - Ez az, mosolyogj – húzta mosolyra a kisebb ajkait Dan, mire az szipogva felkacagott. De aztán gondolkodva ráncolta össze a homlokát.

 - Azt mondtad, Matt az unokatestvéred?

 - Igen – komorodott el Dan, és a kezei lecsúsztak Taemin arcáról. – Együtt nőttünk fel. De nem a legszebb gyerekkor volt, azt elhiheted. Mindenki Mattet szerette, dicsérte, mert olyan okos volt. Még az én szüleim is... mindig csak az árnyékában éltem, hozzá viszonyítottak. – Dan keze ökölbe szorult az emlékekre – Ő pedig persze örült ennek. Felsőbbrendűnek érezte magát e-miatt. Aztán kiderült róla, hogy mentálisan kicsit sérült. Titokban képeket gyűjtött az egyik osztálytársnőéről. De nem csak egyet vagy kettőt... rengeteget...Aztán követte őt mindenhova, amíg végül a lány szülei a hatósághoz fordultak, és távoltartási végzést adtak ki ellene. Elhiheted milyen szégyen volt ez az apjára nézve... aki rendőr... – Taemin érdeklődve hallgatta Dan sztoriját. Így végre megtudhatta, Matt múltját. – Az anyja kitagadta... azt mondta neki nincs is fia... hogy egy elmebeteg nem lehet az ő fia.. Akkor Matt megkattant. Elszökött otthonról, és a szülei nem tudták hova lett. Én sem, egészen két héttel ez előttig... Akkor felhívott, hogy lenne itt valami a számomra... – itt Taeminre pillantott, aki eddig csendben hallgatott – Mivel régebben amolyan rosszgyerek voltam, tudod, cigi, pia, néha drog – persze ő így tudta, a hátterét az egésznek nem – úgy gondolta, benne lennék a dologban. Amikor elmondta mit tervez és kivel – ismét Taeminre nézett, aki most olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt, ahogy ott ült a térdeit átkarolva, hogy legszívesebben szorosan magához ölelte volna – úgy gondoltam, teljesen megőrült. De megakadályozni nem tudtam, kevés volt az idő rá. Ha hívom a zsarukat, megöl, ez kétségtelen... Így úgy döntöttem, részt veszek benne, és ha itt az idő, segítek megszökni. – fejezte be végül a sztorit Dan. Taemin érdeklődve nézegette a másik szőke tincseit, kék szemét és most eltökélt tekintetét. Érdekesnek találta a kék szemeket.

 - Tehát ezért lett ilyen... mármint említette, hogy az anyja kitagadta... végül is ezt használta fel ahhoz, hogy elkapjon. Túl könnyen bízom meg az emberekben – hajtotta le a fejét – És ez lett a vesztem is.

 - Taemin-ah, még nincs vége, én ki- - Dan mondandóját egy nem túl férfias sikítás szakította félbe.

 - Vedd le rólam a mocskos kezeidet, te drabális állat! – hallottak meg egy túl ismerős, most mégis félelemtől remegő hangot, mire Taemin ösztönösen ugrott fel.

 - Kibum! – kiáltotta és az ajtó felé rohant, csakhogy két erős kar lefogta. Taemin megbántottan, csalódottan nézett Danre, de amaz csak megrázta a fejét.

 - Nem mehetsz ki oda. Először is sokkal erősebbek nálad, másodszor pedig alig várják, hogy egyedül maradj... Tudod Taemin, nekik nem nagyon számít hogy fiú vagy, mert vonzó vagy – mondta Dan mire Taemin elpirult.

 - De bántsák Key-ummát – könnyesedett be a kisebb szeme, ahogy még egy kiáltást hallott, csak ezúttal fájdalmasabbat.

 - Majd én elintézem, ne aggódj – simított végig lágyan a kisebb arcán, majd kiment az ajtón. Eközben kint Key mindent megtett, hogy távol tartsa magától ezt a Dave nevezetű, nagydarab állatot. Mióta magához tért, úgy egy órája, az első ember, akit meglátott a fickó volt akit a kórházban a liftben látott. Igaz kicsit nehéz volt felismernie, mert szőke volt, de Keynek jó az arcmemóriája, így nem esett annyira nehezére a dolog. Még most is kirázta a hideg, amikor arra gondolt, hogy a hapsi hogy cirógatta az arcát és mondta neki, hogy milyen gyönyörű, meg hogy kár, hogy neki most mennie kell.. bla bla bla... Aztán itt hagyta ezzel a négy – vagyis inkább öt, de az ötödik az mindig egy szobába járkált be, amibe nem tudni mi van – idiótával. Mindegyik angolul beszélt, bár Key tudta, hogy némelyikük tud koreaiul is. Az egyik, a legnagyobb, tetkós fazon, azóta molesztálja. Na nem mintha hagyná magát, de már eléggé kifáradt, és a pasi is erősítést hívott. Így most az egyik hapsi hátulról fogta le, amíg a másik, ez a Dave az arcába hajolt.

 - Nem vagy semmi, cica – lihegte a képébe, mire Key undorodva fordította el a fejét.

 - A te leheleted sem, Shrek – mondta szintén angolul, mire a maradék három fickó felnevetett, de a Shrek fickó nem igazán tartotta viccesnek a dolgot, és visszakézből adott egy pofont Keynek, aki csak összeszorította a szemét a csípős érzésre.

 - Tudd hol a határ, ribanc! – sziszegte a kopasz fickó, majd erővel megragadta Kibum csípőjét, míg másik kezével az arcát fordította maga felé. – Imádom ezt a tüzes tekintetet, és ezek a macskaszemek... – hajolt még közelebb a most már pánikoló Keyhez Dave és lágyan megsimogatta az arcát.

 - Kíváncsi vagyok, mire vagy képes az ágyban, édesem – ezzel megragadta Key csuklóit, és erőszakkal kezdte el rángatni a nála jóval kisebb testet az egyik szoba felé.

 - Ne! Nem! Hagyj békén! Nem akarom..! – sírt Kibum, de hasztalan, hiszen a pasi könnyedén húzta magával, hiába cövekelt le. Aztán hirtelen valaki más megfogta a csuklóit, és kicsavarta Dave szorításából, és az ismeretlen idegen maga mögé tolta. Amikor Dave megakart fordulni, hogy mégis mi a franc történt, egy pisztolycsővel nézett szembe.

 - A „ne vidd túlzásba a játszadozást!”- nak melyik része nem volt világos, Dave? – kérdezte egy mély, dallamos hang, nyugodtan és Key hiába nem tudta, ki ez az idegen, mégis hálás volt neki.

- Ugyan már Dan – vigyorodott el Dave, de az arcán még mindig látszottak a félelem jelei – Csak egy kicsit játszani akartunk a kiscicával – nézett a Dan mögött megbújó Keyre, aki erre, csak még jobban elbújt a másik mögött, biztonságot keresve.  – Biztos nem ez lett volna az első alakalma. – röhögött fel végül.

 - Az teljesen mind egy. Matt világosan megmondta, egyikhez sem nyúlhattok hozzá sem szexuálisan sem fizikálisan. Bármelyik szabály megszegése esetén, fel vagyok rá jogosítva, hogy golyót röpítsek a fejetekbe – húzódott gonosz vigyorra Dan szája, mire Dave nagyot nyelt. A hideg kirázta ettől a fazontól, így egyikük sem mert szembe szállni vele. – Értve vagyok? – mind a négy fazon szaporán bólogatott, majd megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Dan, Kibummal együtt, eltűnt a fémzáras ajtó mögött.

Tádááá, meglepi feji xĐ Ezúttal szeretnék minden kedves olvasómnak kellemes ünnepeket kívánni :) Ez az én ajándékom nektek extra hosszú gyors fejezet xD Újév előtt szeretném még feltölteni a 35. is ha kész lesz.

Hát igen, lehet Dan nem is olyan gonosz? Amúgy amikor írtam, egyből Alex Pettyfer jutott az eszembe :P Lehet azért mert a minap néztem meg A Negyediket és abba baromi jól nézett ki :)

Ez a videó meg valami haláli xĐ  Onew az angyalka, Key mindenhol, ott van, Jonghyun egy bohóc xĐ Minho a rosszfiú,  és Taemin a barátnője, imádom <3~